Südi Nándor – Nagyon kevesen tudtuk, hogy mi van a ponyva alatt

Postai műszerészként végzett a Puskás Technikumban.
Dolgozott a Magyar Rádió műszaki osztályán több beosztásban. 1956. október 23-án a Parlamentbe küldték, ahol berendezte az ideiglenes rádió stúdiót. A forradalom emblémájává váló Egmont-nyitányát ő választotta ki, és tette fel az adóra.
1957-től a Magyar Televízió létrehozásának egyik fontos technikai munkatársa.
Jubileumi beszélgetés a Magyar Televízió 55. születésnapja alkalmából, Südi Nándorral.

Hosszú előzetes egyeztetés után, Budapesten a Pillangó Park egyik tízemeletes házának legfelső emeletén várt rám. A látása nagyon megromlott, így amikor ajtót nyitott, a hangomról azonosított. Természetesen először a régi közös emlékek kerültek szóba, no meg az, hogy a régiek közül kiről vannak friss híreink. Mindent szeretett volna tudni, a Televíziósok Baráti Körének havi összejöveteleiről is. Csak ezután kezdtünk beszélgetni az életéről.

Dunavölgyi Péter: Két évvel a Magyar Rádió indulása után születtél. Az életrajzod szerint a rádió fontos szerepet játszott, életed történetében.
Südi Nándor: 1927. október 12.-én születtem Budapesten, édesapám varrógépműszerész volt, édesanyám szűcs-varrónő. Nagy volt a család, apámnak hat testvére volt, lovasberényiek voltak, képzeld ott még ma is, utcák vannak tele Südikkel.

DP: Ők mind rokonok lehetnek?
SN: Nem tudom, feltételezhetően távoli rokonság lehet. Én soha sem voltam Lovasberényben.
DP: Édesapád mikor kezdett a varrógép-műszerészséggel foglalkozni?
SN: Nem tudom. Sajnos kevés emléket őrzök tőle, ő nem nagyon mesélt magáról. Annyi maradt meg az emlékezetemben, hogy három nővére volt, és három fiútestvér, apám volt a legkisebb. Anyáméknál négyen voltak lányok, ők pesterzsébetiek voltak, a Pénzes család. Az apja, vagyis a nagyapám a Perlesz Harisnyagyárban (1) volt a kertész, és úgy halt meg, hogy belefulladt a kertben lévő kútgyűrűben gyűjtött esővízbe, amikor merni akart belőle. A nagymamáról semmit nem tudok. Apám oldaláról a nagyapám hentes- és mészáros volt, már Budapesten, a Marek József utca majdnem a Liget végénél, az Aréna út sarkán. Még ma is van egy hentesüzlet ott.  Korán meghalt, ott volt az ület közelében az Elek nevű vendéglő, inkább kocsma, egy forró nyári napon egy jó krigli jéghideg sört megivott, tüdőgyulladást kapott, és az el is vitte. Ők a Szövetség utca 18-ban laktak a kis kétemeletes kőrfolyosós ház, szobakonyhás lakásában, a földszinten. Én is abban a lakásban születtem. A lakás egy kis négyszer négyes, szobából és egy még kisebb konyhából állt. Arra már emlékszem, anyám az asztalon öltöztetett. A falon lógott egy kis doboz, azon volt egy tekercs, meg volt egy kis kristály, amit piszkálni kellet, ez volt a kristálydetektoros rádiónk. Volt hozzá fejhallgató, az édesanyám fején volt, azon hallgatta a híreket, nagyon izgatott volt, mert akkor repült át Zeppelin Budapest felett (2). Ahogy hallgatta, felkapott és rohantunk ki a kicsit lejtős Szövetség utcára, az Almási tér felé. És az égen akkor éppen elhúzott a tér felett a léghajó. Ez az első emlékem gyermekkoromból, amire emlékszem.
Apám az első világháborút végigharcolta a Piave partján, a háború után folytatta varrógép-műszerész szakmáját, a Singer cég budapesti kirendeltségében dolgozott. Aztán Szegedre is leküldték egy ott megrendezett nemzetközi vásárra, ott ismerkedett meg anyámmal.
DP: A varrógép műszerészség egy nagyon tisztességes foglalkozás lehetett, hiszen varrógépe az úri családoknak, meg a varrónőknek volt csak. Jól kereső foglakozás lehetett, nem?
SN: Tisztes volt, de azért nem hozott olyan nagy jövedelmet, mint látod nagyon egyszerű módon tudtunk élni belőle, abban a kis lakásban, sőt telente még édesapám édesanyja, nagyanyám is nálunk lakott. Apám 1942-ig dolgozott a Singer cégnél, még visszaemlékszem, hogy volt egy olyan dal, hogy “Havi kétszáz pengő fixszel , az ember könnyen viccel .” Édesapám heti negyven pengőt keresett. Sőt délutánonként ment “fusizni”, ahogy akkor mondták, ment a Hauer méltóságos asszonyhoz a varrógépet javítani. Ennek ellenére nem tudtunk nagyobb lakást megengedni magunknak. Egészen 1950-ig ott laktam.
DP: Mikor hallgattál rádiót, milyen kedvenc műsoraid voltak?
SN: A fejhallgatót anyám gyakran rám rakta. Későbbiekben jött az úgynevezett néprádió, amit már közösen hallgattunk gyakran, amin Budapest 1-et és Budapest 2-őt lehetett fogni.
DP: Nekünk még meg van ez a rádiókészülékünk és múlt évben még üzemelt is! A készülék csodálatos módon maradt meg, az én nagyszüleim Veresegyházon laktak a második világháború idején, és a magyarországi harcok alatt Balatonbogláron rekedtek, mire vissza tudtak jönni, a házból minden eltűnt csak összetört bútordarabok voltak, és alatta csoda módon a rádiókészülék épen megmaradt. Egyébként őrzöm még nagyapám belügyminisztériumi engedélyét 535. számon 1925. december 10-ről, ami alapján vásárolhatott és üzemeltethetett otthon rádiókészüléket! A dokumentum másolatát a MR Múzeumának évekkel ezelőtt átadtam.
SN: Bizony akkor még kellett a vásárláshoz ilyen engedély! Hat, vagy hét éves koromig ott laktunk a földszinti lakásban, aztán felköltöztünk az első emeletre. Már besütött a nap is hozzánk, és a kórház kertjére láttunk ki, a lakás semmivel nem volt nagyobb. Ott már volt egy nagyobb rádiónk is. Míg édesanyám a konyhában főzött, a szobában megfordította a hokedlit, engem beleállított, és a rádió ott szólt mellettem. Legjobban egy orosz balalajka zenekar számait szerettem. Eigon Stefan volt a vezetőjük neve. Mindig a déli órákban adták a felvételeiket.
DP: Mikor szeretted meg a technikát, a szerelést .?
SN: Apám otthon sok varrógépet javított, én állandóan figyeltem, hogy mit csinál. Gyermekkoromban zsebláma elemekkel és izzókkal bebújtam az ágy alá, és ott utcákat játszottam, világítással. A szobai tükör előtt készítettem egy színházat, színpadot, díszletekkel, világítással.
DP: Az iskolai tanulmányaid során is érdekelt a technika?
SN: Az elemi iskolai tanulmányaimat a fasori Vilma Királynő Elemi Református Iskolában végeztem, amely a Lövölde tér után rögtön jobboldalt volt, ott ahol a református templom van. Anyám római katolikus volt, apám meg református, ő egy bigott református család sarja volt, reverzálissal (3) házasodhattak csak össze. Az iskola református volt, a Szabó Imre esperes úr volt a templom esperese, a két lánya is odajárt az iskolába, az Ágival jártam egy osztályba, már akkor koedukált osztály volt ott.
DP: Ez a harmincas években volt ugye?
SN: Igen, harmincnégytől jártam oda. Egyszer megbetegedett az Ági, és az apja megkérdezte tőle, mit szeretne, hogy hamarabb meggyógyuljon, a válasz az volt, hogy a Nándit szeretné látni, hát szerelmes volt belém, azt hiszem harmadikosok voltunk.  Az elemi elvégzése után bekerültem a Madách Gimnáziumba. Ott harmadikos koromban kaptam egy súlyos vakbélgyulladást, bevittek a gyermekkorházba, másnapra begyulladt az egész testem, skarlátos lettem, átvittek a fertőző kórházba. Egy hónapig kezeltek ott, abban az időben dörzskövet adtak, a tenyeret meg a talpat addig kellett a dörzskővel dörzsölni, amíg, a bőr teljesen lekopott.  A több mint egy hónapos kórházi kezelések után, hosszabb otthoni lábadozás következett. Nagyon sok tanulási nap maradt ki. Ráadásul nem voltam igazán jó tanuló sohasem, a matematika meg a latin nem ment. A kényszerű kezelés után visszatértem az osztályba, de év végén megbuktam matekból és latinból is, így osztályt ismételtem. Átkerültem másik osztályba. Ott együtt jártam Liska Dénessel (4), Zsilinszki Laci későbbi költővel, és Áldor Gyurival meg egy padban ültem.
DP: Áldor Gyuri később a Magyar Televízió gyártásvezetője lett, főleg zenei műsorokat készített, és jól fotózott is.
SN: Bizony róla van szó. A gimnáziumban cserkész is lettem, az iskola katolikus volt, de páran jártunk oda reformátusok is, én nem nagyon gyakoroltam akkor már a vallást, csak az elemi iskolában. Pantol Márton tisztelendő úr, volt a cserkész csapatunk parancsnoka. Ott volt, egy fiú, aki később a Mentőszolgálat főorvosa volt, Felkai Tamás, a televíziós üzemorvosunk, Dr. Kovács Erzsike apukája, ő volt a kiscserészek csapatvezetője. 1942 nyarán, az Ipoly partján táboroztunk. Amíg a katolikusok elmentek a templomba vasárnapi misére, addig mi ketten, református fiúk, otthon maradtunk Bozsó Lacival. A folyón volt egy csónak és egy kifeszített drótkötélbe kapaszkodva lehetett áthúzni a túlpartra. A nagyobb cserkészek között volt egy erős fiú, mi csak Charon-nak (5), neveztük, mindig ő húzta át a csónakot. Mi ketten ki akartuk próbálni, hát bizony belepottyantunk folyóba csónakot meg elsodorta a víz. Nagy balhé lett belőle. Volt a tábornak egy újságja, Harsonának hívták, én lettem az újság nyomdásza a technikai érzékem miatt. Volt ott egy stencil-másoló berendezés, amikor megírták a többiek a lapot a stencil papírra nekem kellett a géppel sokszorosítanom, még ma is van egy-két példányom valahol itt a pincében.  Képzeld már ott írtak rólam, már ott benne voltam a “lekvárban”.
Aztán elvégeztem a negyedik gimnáziumot, apám látta, hogy ez nekem nem nagyon megy. A Gyáli úton éppen egy katona kórházban teljesített szolgálatot, egyszer a posta technikusi iskola egyik alaksori ablakán benézett, s látta, hogy ott morze gépeken gyakorolnak. Bement a Zsendovics nevű igazgatóhoz, mondta neki, hogy van egy fia, aki a négy gimnáziumot elvégezte, de azt nem folytatná, mert nem nagyon megy neki, ide jöhetne e tanulni. Boldogan fogadtak, mert ott maximum, csak négy polgárit végzettek voltak addig. Így keveredtem a Gyáli útra, a Magyar Királyi Posta Műszerész Tanonciskolájába, amely három éves volt. Ott éltem át az első bombatámadást is, ez 1945 Húsvétján volt. Éppen egy rádiókészüléket készítettem. A laborban dolgoztam, úgy tíz óra után megszólaltak a szirénák, akkor harmadéves voltam. Lerohantam a pincébe, ahol apám annak idején felfedezte ezt az iskolát nekem. Ott volt az iskola óvóhelye. Ez volt az első budapesti szőnyegbombázás, ha jól emlékszem. A célpont a józsefvárosi pályaudvar volt. Szétbombázták a környéket és az iskolát is. Az iskola udvarán egy nagy bombatölcsér volt, szerencsére a mi épületünket nem találták el. A támadás alatt az asztal alatt feküdtem. Három év után segédlevelet kaptam, mint műszerészt. Volt a negyedik év, amit továbbképző tanfolyamnak neveztek akkor, amikor azt elvégeztem, akkor kaptam posta műszaki segédtiszti végzettséget. Ott kezdtem ismerkedni a rádiós és televíziós technikával. Nem voltam valami jó viszonyban a szocdem tanárommal, ezért engem B listáztak. A MADISZ-ban viszont végeztem társadalmi munkát, erősítőkkel hangosítottam rendezvényeiken.  1945-ben az újra nyitó Uránia moziban is hangosítottam a szünetekben. Zenét adtunk, hogy bejöjjön a közönség. A MADISZ pártrendezvényekre is küldött, hogy segítsek a hangosításokban. Aztán kérvényt nyújtottam be a Postánál, hogy vegyenek vissza. Volt rádiótechnika tanárom, Bognár Géza, a Posta Kísérleti Állomás főmérnöke közbenjárására visszavettek 1946 őszén a Magyar Posta állományába. Ő szeretett volna maga mellé munkatársnak, de nem volt létszám kerete. Garai tanácsos úr volt a Posta részéről a Rádiónak a felettes vezetője a Posta Vezérigazgatóságon. Ő azt mondta: “Rendben van, én most a Rádióba helyezem magát, posta alkalmazott révén, de a legkisebb gikszer esetén úgy repül ki onnan, hogy a lába nem éri a földet”.  Én voltam a Rádió indulásától számítottan a 17. műszaki dolgozója.
Én már az iskolai éveim alatt is élénken érdekelődtem a rádiózás iránt. Nem volt könnyű bekerülni a Rádióba. Az egy elit munkahelynek számított. Posta műszaki segédtiszt voltam, amikor a Rádióhoz kerültem, a szakmát aztán ott tanultam meg igazán. Csupa idős kollégával dolgozhattam, pl. Stefán Feri bácsival, Gedi Pista bácsival, tőlük tanultam a szakmát. Egész életem folyamán nagyon szerettem a munkámat, soha tehernek nem éreztem. Mindig tettem a dolgomat. Én első pillanattól kezdve igyekeztem maximálisan elsajátítani, a szakma minden fortélyát.
A Rádióban eltöltött 10 évem alatt óriási fejlődésen ment keresztül a stúdiótechnika, illetve a rögzítés technika, aminek én és részese voltam.
Akkor még televíziózásról nemigen beszéltünk. Öt-hat évnek is el kellett telnie, míg ez szóba került köztünk. A Rádióban aztán végigcsináltam az úgymond szamárlétrát, technikusként kezdtem, voltam az üzemvitelen, jártam helyszíni közvetítésekre Szepesi Gyurival (6), Molnár Auréllal (7), műanyag lemezekre készítettük a felvételeket. 1949-ben államosították a Magyar Rádiót, akkor levált a Magyar Rádiótól az MTI, s a HDF, addig együtt volt ez a három intézmény. Ekkor megalakult Állami Rádiónak egyik osztálya lett a Műszaki osztály. 
DP: Nem lehetett könnyű feladat a rádiótechnika üzemeltetése, hiszen nyugati berendezést, alkatrészt nem lehetett behozni, hogy lehetett ezt pótolni? Alig telt el két év, és 1949-tól a Magyar Rádió Műszaki osztálya következett életrajzod szerint műsorüzemi csoportvezető lettél, ez már komoly beosztás volt, gondolom komoly felelősséggel is járt.
SN: Tudod, mi a keleti szocialista ország nem juthattunk nyugati berendezésekhez, eszközökhöz, csak valami fondorlatos kerülő úton. Itthon a RAFILM (8), a Rádió és Filmtechnikai Vállalat kezdett a háború után hazai stúdiótechnikai, tehát profi berendezéseket készíteni, majd később a BEAG, a Budapesti Elektroakusztikai Gyár. Valóban ekkor, 1949-ben lettem csoportvezető. Akkor még az üzemvitel, meg a karbantartás nagyon összetartozott, mindössze 18-22- en dolgoztunk ott a Műszaki osztályon. Ha kellett fejlesztettünk, ha kellett kábel húztunk, ha kellett műsort készítettünk, ha kellett a bemondókkal, ha kellett a művészekkel foglalkoztunk. Körülbelül három évig voltam üzemi csoportvezető. Aztán kineveztek üzemvezetőnek, ugyanis felosztották a feladatköröket.  Következett egy újabb csoportvezetői megbízás, a Magyar Rádió karbantartási területén, inkább háttér munka volt, majd jött üzemvezetőként az úgynevezett nagyközvetítések a protokoll közvetítések vezetése. Ide tartoztak pl. a színházi közvetítések és a kongresszusok közvetítése is. Nekem kellett ezen közvetítéseket megszervezni és irányítani a lebonyolításukat. Ezzel foglalkoztam egészen 1956-ig. 
DP: Nem izgultál a protokoll közvetítések alkalmával? A Rákosi korszakban a legkisebb hiba miatt is rögtön jött az AVO, ha a protokoll közvetítéssel gond lett volna.
SN: Ez igaz, hogy ez a veszély fennállt. Akkor én úgy értékeltem a munkámat, hogy amit csinálok az jó, és hiba nélkül meg tudom oldani a feladatot, különben nem bízták volna rám.
DP: Nem volt benned tehát semmilyen félelemérzés.
SN: Nem volt, olyan természetesen csináltam mindent, soha még csak nem is gondoltam arra, hogy hibázhatok. Szerencsémre nem is követtem el hibát.
DP: Az élő közvetítések között volt egy igen kedves feladatod, amit nagyon szerettél, Sebestyén Jánossal – aki sajnos röviddel ezelőtt hunyt el -, orgonahangversenyeket közvetítettetek.
SN: Valóban ezt nagyon szerettem. Abban az időben nem csak orgona hangverseny, hanem sok operaházi, zeneakadémiai élő közvetítés volt. Jánossal nagyon sok zenei koncertet közvetítettünk a Zeneakadémiáról is, és sokat járt a Vas utcai templomba orgonálni.
DP: Úgy tudom ebben az időben több külföldi feladatot kaptál a Rádiótól, gondolok itt az 1949-es varsói-, 1952-es bécsi békekongresszusra, az 1951-es berlini VIT-re, stb., abban az időben kevesen utazhattak külföldre, te benned ennyire megbíztak?
SN: Ennek is története van, még 1949-ben volt Budapesten a Világ Ifjúsági Találkozó, a közvetítéseket még igen kezdetleges eszközökkel készítettük. Sok fiatal kolléga volt, a Rádióban, mert az államosítás után az öregebb kollégákat elküldték. Itt volt a VIT-közvetítések miatt az Ardamaczki nevű szovjet rádió riporter. Elrontották neki a hangminőséget, akkor engem jelöltek ki az illetékes vezetők – mert már ekkor elég gyakorlottnak számítottam -, hogy én dolgozzam vele a közvetítései során. Azt mondták a vezetők: “A Südi majd jobban megoldja .” , hát én úgymond, akkor jobban megoldottam a feladatot, talán ügyesebb, kicsit gyakorlottabb voltam, nem is tudom pontosan megmondani. Sikeresen teljesítettem a feladatot. Azután jött a hír, hogy Scheffield-ben, Angliában akarták megrendezni a nemzetközi II. Békekonferenciát. Az angolok valamiért mégsem vállalták. Akkor egy héten belül kellett megoldást találni az akkori szocialista rádióknak, így nekünk is, hogy a Varsóba áthelyezett konferenciáról közvetítéseket adjunk. 1949-ben az Asztalos Lajos volt a műszaki igazgatónk a Rádióban. Ő annak az Asztalosnak volt az öccse, akit 1956-ban a Köztársaság téren felakasztottak. Én az Asztalos Lajost már régebbről ismertem.
1945. január 16-án szabadultunk fel a német megszállás alól, a szovjet csapatok vették át a hatalmat, különböző atrocitások után. Körülbelül két-három héttel később megalakult a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, vagyis a MADISZ. Volt a szomszédunkban egy igen helyes kislány, Bojti Magdának hívták, akivel együtt gyerekeskedtünk a Szövetség utcai házunkban. Ő hívott, hogy menjek vele a MADISZ-ba, ott lehet barátkozni, táncesteket szerveznek, lehet társadalmi munkában dolgozni is. Akkor olyan világ volt, hogy az orosz katonák jöttek, és amit találtak mindent elvittek, ahogy mondták akkor, zabráltak. Nekem volt rádióm, lemezjátszóm, hanglemezeim, úgy gondoltam biztonságba kéne helyezni ezeket. Ródlira tettem őket, majd letakartam egy ruhával és behúztam a Rottenbiller utca és Dembinszky utca sarkán lévő MADISZ helyiségébe, és mivel megtudták, hogy műszaki ember vagyok, megörültek nekem. Ott találkoztam az Asztalos Lajossal. Amikor aztán a Rádió műszaki igazgatója lett, ő mondta, hogy én jó leszek a varsói feladatra, no azért nem mehettem egyedül, ő is elkísért! Varsóban a főpályaudvarral szemben épült egy nagy nyomda, ott rendezték a kongresszust. Onnét kellett megoldanom a közvetítést Budapestre. Aztán 1951-ben kiküldtek a berlini VIT-re közvetíteni, ott már riportereink is voltak, Szepesi Gyuri, Kalmár Gyuri. Sikerült eljutnom Potsdamba is és képzeld ültem azokban a karosszékekben, amelyekben aláírták a Potsdami Egyezményt. Ott ültem, Churchill, Sztálin, Truman helyén.
DP: 1952-ben következett Bécsben a következő Békekonferencia. Már annyira megbízható voltál, hogy nyugatra is kiengedtek?
SN: Oda már egy nagyobb stábot küldtek ki. Szepesi volt ott, akire emlékszem de többen voltunk. Viszont velünk utazott a személyzeti osztály vezetője is! Egy kollégiumban laktunk, amiben két szobánk volt. A belső szobában voltunk elhelyezve, az előtérben aludt kint a személyzeti vezető. Ha éjjel ki kellett mennie valakinek WC-re, akkor kikísért, nehogy disszidáljunk. Ilyen világ volt akkor.
DP: Hasonlót én is megéltem jóval később a nyolcvanas évek második felében, amikor Észak-Koreában kellett forgatnunk, és ott is csak fegyveres őr kíséretében mehettünk ki a szálloda folyosójára is!
DP: Időközben próbálkoztál az egyetemmel is.
SN: Akkor volt egy olyan lehetőség, hogy a fiatal úgymond kádereknek, az Műszaki Egyetemen az Állami Műszaki Főiskola címen, minden felvételi vizsga nélkül főiskolai végzettséget lehetett szerezni. Én kétszer is nekigyürkőztem, de a matematika továbbra sem ment, pedig Simonyi Károly volt a matematika tanárom. Nem voltak meg az alapjaim hozzá, így kénytelen voltam lemondani erről a tervemről. Maradtam diplomanélküli vezető technikus.
DP: 1955-ben Romániában is jártál.
SN: Szécsi Ferenccel a Magyar Rádió akkori főrendezőjével tanulmányi és jutalom úton vettem részt Bukarestben, az ottani rádiónak akkor készült el az új stúdiótechnikai rendszere, és központi kapcsolója. A tanulmányút végén, jutalmul Kolozsvárra és a tengerparton Mamajában is elvittek vittek.
DP: 1936-ban Németországban már az Olimpiáról volt televíziós közvetítés, aztán még abban az évben,  novemberben Angliában, Londonban elkezdődött a televíziózás adás. Ezekről tudtál valamit?
SN: Hallani hallottam róla, de konkrétan nem ismertem. A technikumban hallottam már konkrétumokat.
DP: 1953-ban megalakult a Magyar Televízió Vállalat ennek munkájába bekapcsolódtál-e, tudtad egyáltalán, mi készül?
SN: A Magyar Postának volt egy részlege a Trefort utcában, illetve a Széchenyi-hegyen, amikor ott még nem volt adótorony. Akkor még csak az úgymond Hargita stúdió volt. Az épület földszintjén és a negyedik emeletén voltak helyiségeink, ezt kapta meg a Televízió indulásához. A negyedik emeleten voltak a kísérleti adóberendezések. 1954-55-ben már kísérleti adások készültek.  Egy nagy szoba volt ott, és úgynevezett tyúkketrec hálóval az egyik sarok el volt kerítve ott voltak különböző berendezések, egy kicsit odébb egy nagy kezelőasztalon, egy filmbontó berendezés volt felszerelve, és volt egy diabontó berendezés, amivel állóképet lehetett adni. Persze hangra is szükség volt – akkor még a Rádió nem nagyon folyt bele a kísérletekbe- de már létrejött a Rádió épületében Révai Dezső (9) vezetésével az úgynevezett televíziós osztály, szerkesztőség. Ettől kezdve filmre gyártottak egy-két kísérleti ismeretterjesztő műsort. Ott voltak már Nagy Jocó (10), Mestyán Tibi (11), operatőrök és sorolhatnám tovább a neveket. Kovács Magdika volt a Révai Dezső titkárnője. Kovács Misi, a rádiótól került át oda, ő volt az első hangmérnöke a televíziónak. Ővele együtt helyeztük üzembe, fent a Hargita stúdióban az első hangkeverő berendezést, és az első bemondó stúdiót, onnét már lehetett élőben bemondót adni hangban, képet még nem. Így ebben az időben a rádiós feladatok mellett már televíziós munkát is végeztem.   Amikor 1956 vége felé nagyjából rendeződtek az állapotok az országban, akkor döntöttek a Magyar Televízió elindításáról. Révai Dezső munkatársaiból és a Magyar Postának abból a csapatából, akik a kísérleti adásokat készítették, létrehozták a Magyar Televíziót. A Szabadság téren a volt Tőzsdepalotában, a Lenin Intézet helyén, ahol már volt a Postának a földszinten egy műhelye, és az első emeleten négy szobája, kaptak helyet. A hátsó lépcsőházból lehetett megközelíteni ezeket.  Meg kellett teremteni ott a műszaki lehetőséget, hogy a Magyar Televízió ott funkcionálni tudjon. Akkor jött létre a Szabadság téri épületben az a kis csapat, amelyik létrehozta a Magyar Televízió műsorkészítői, műszaki bázisát.
DP: Mielőtt a televíziózásról beszélnénk, álljunk meg a történetben, hiszen 1956 októberénél tartunk.  Október 23-án kitört a forradalom, te úgy tudom reggeltől, bent voltál a Rádióban, mennyire lehetett érezni a feszült légkört aznap?
SN: A Rádióban is érezni lehetett a feszültséget, hasonlóképen, mint a városban, ebben az időben a Magyar Rádió volt az egyetlen hírközlő, a Rádió hangja, óriási volt a felelőssége minden munkatársnak. Nekem, mint technikai munkatársnak mindig azt kellett biztosítani, hogy a rádió szóljon. A rádió hangja soha nem hallgathat el. Tudod a rádió hangja a háború alatt sem hallgathatott el, hiszen ezen keresztül riasztották az országot, légiriadó esetében. Ha a rádió elhallgatott, mindenkiben rögtön megjelent az a félelmetes érzés, hogy no most mi lesz a jövőmmel. Mi fog történni?
DP: Tóth Gyuri (12) – volt közös kollégánktól – én a Híradóban dolgoztam vele a hetvenes évektől, úgy tudom, hogy 23-án délután a Pagoda előtti udvaron összegyűltetek, és Gyuri felolvasta a ti, (a rádiósok) 15 pontos követeléseteket, így volt?
SN: A Pagoda akkor már valóban állt, délután két-három óra körül ott tartottunk egy gyűlést. Nekünk is volt 13 vagy 15 pontos követelésünk, amit valóban Tóth Gyuri, riporter – na nem a mai rádió riporter, hanem, az apukája, aki valóban később a kollégád volt a TV híradónál – ő volt, felolvasta a pontokat. Ez a rádiós dolgozók követelése volt. A követelések között volt a szólásszabadság, a szovjet csapatok menjenek ki az országból és így tovább.
DP: Tudtál-e valamilyen hivatalos álláspontról, hogy mit kell csinálni?  Benke Valéria (13) volt ugye az elnök, Földi Iván (Rajk László sógora) meg a műszaki igazgató. Kerpel Róbert (14) meg a főmérnök volt.
SN: Én reggel nyolctól már bent voltam. A munkatársak persze beszélgettek folyamatosan a követelésekről, no meg a városból bejövő hírekről is. Délután a központi kapcsoló teremben voltunk éppen vagy, ahogy akkor nevezték az erősítőben, onnan vezérelték a Kossuth Rádió és a Petőfi Rádió műsorait is.  Ott vártuk az események híreit. Valóban nem sokkal korábban nevezték ki műszaki igazgatónak Földi Ivánt – nem volt rádiós, de rendes embernek ismertük meg- ő is ott toporgott velünk, és várta a híreket, sok riporter is ott várakozott, velünk együtt.
DP: Délután külön feladatot kaptál, ki kellett menni a Pártközpontba az Akadémia utcába, ahonnét élőben közvetítetted Gerő  Ernő (15) beszédét. Ha én jól tudom Sági Gáspárral (16) ketten mentetek ki. (Mondjuk el, hogy Gazsi, aztán később szintén a Televízióhoz került). Hogy történt ez?
SN: Azt már tudtuk délután öt körül, hogy az emberek gyülekeztek az utcákon, remegett a levegő a városban. Aztán először azt az ukázt a kaptam, hogy a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületének az erkélyére, az óra mellé szereljünk fel hangszórókat, hogy esetleg a tömeghez a riportereink szólni tudjanak Szepesi, Molnár Aurél de, hogy ott később mi történt azt én már nem tudtam, mert újabb utasítást kaptam. Azonnal pakoljuk össze a két hangfelvevő kocsiba, a Csepel 2-es és Csepel 3-as kocsikba a felszereléseinket, és menjünk ki az épületből. A kocsik rögtön kimentek, hátul a Múzeum utcán még könnyebben ki tudtunk menni. Az utasítás szerint a Párközpontba, az Akadémia utcába kellett mennünk, arról volt szó, hogy Gerő Ernő a Magyar Dolgozók Pártja első titkára fog a Magyar Rádióban beszélni. Ott fogja elmondani a beszédét este nyolc órás kezdéssel.
DP: Nem ijedtél meg a feladattól? Ilyen helyzetekben nem lehetett, hibázni. Igaz az, hogy Gerő a szobájában egyedül volt, te kint a folyosóról vezérelted a technikát, és ő egyedül bent a szobában felolvasta az előre megírt beszédet? Sokan azt mondták, hogy Gerő a Rádió épületében mondta el a beszédét.
SN: Tudod, ekkora már olyan sok hasonló közvetítést bonyolítottam le, hogy még csak nem is izgultam, rutinmunka volt számomra. Minden híreszteléssel ellentétben Gerő nem a Rádió épületében és nem a Parlamentben, hanem az Akadémia utcai Párközpontban, az egyik első emeleti kis szobában mondta el a beszédét. Hívtam magammal a kollégámat, Sági Gáspárt – akit később te is jól ismertél, már a Magyar Televízióban – és a közvetítéshez szükséges kollégákat. Már erősen alkonyodott mikorra odaértünk, az épület mellett akkor még volt egy grund, oda állítottuk a kocsikat. Én mentem fel az épületbe, összeraktam a kis szoba előtt a berendezést, és egy kis rádió készüléket, hogy ellenőrizni tudjam a rádióból kimenő adáshangot. A postás kollégák már ott voltak, a vonalak éltek. Gerő beszéde le volt írva, két flekk volt, úgy 10-12 perc lehetett. Telefon közölték velem a Rádióból, hogy ki vagy adva adóra, ekkor intettem Gerő Ernőnek, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
DP: Azért a végén kicsit megizzadtál, hiszen nem vetted észre, hogy befejezte, az adásban volt is némi néma szünet utána. Azt állították többen, hogy a beszédet a Rádió megszakította. Nem féltél a retorziótól?
SN: A folyosón kint ültem a berendezéseim mellett, nagyon nagy nyüzsgés volt ott kint, mert pont akkor készültek KB ülésre. Jött a főszakács, hogy milyen szendvicseket készítsen. Ebben a zajban valóban nem vettem észre, hogy Gerő Ernő abbahagyta a beszédét. Hírtelen felfigyeltem erre, Jézus isten mi történt? – gondoltam. Kinyitottam az ajtót, s láttam, hogy Gerő befejezte, majd hívtam telefon a Rádiót, hogy befejeztük, ezért volt a szünet. A hallgatók is megdöbbentek, hogy mi lehet, hogy Gerő után hallgat a Rádió. Hát bizony a nagy nyüzsgésben nem hallottam meg, hogy befejezte. Semmi retorziót, letolást nem kaptam érte.
DP: Még ott az Akadémia utcában ért az újabb utasítás, hogy menjetek át a Parlamentbe, mert Nagy Imre beszélni fog. Hogy jutottatok oda, a téren már sokan voltak.
SN: Igen, így volt. Akkor a Pártközpontban kaptam a direkt utasítást, hogy menjünk át a Parlamenthez, ott próbáljunk meg bejutni, mert Nagy Imre fog beszélni, a téren összegyűltekhez. Szerencsére mikor odaértünk, nem volt túl sűrű még a tömeg, a két kocsival be tudtunk menni a térre. Számtalanszor dolgoztam korábban a Parlamentben, a két kocsit a főlépcső előtt hagyva, mentem a szokott módón az I. kapuhoz. Húsz, harminc ember elállta a kaput, az őrség ott volt a kapunál, nem engedtek be bennünket, nem volt leadva a nevünk. Elrohantam a tér másik oldalára, ott volt a sarkon a Szófia étterem, onnét telefonáltam a Rádióba, mondták, menjünk át a XVII. kapuhoz, addigra le lesz adva a nevünk.
DP: Úgy tudom a beszédről, lemaradtatok, miért?
SN: Mire visszaértem a kocsihoz, ott már meleg volt a helyzet, nem égett a közvilágítás a téren, összetekert újságokból készített fáklyákkal világítottak, fel akarták gyújtani a kocsinkat is. Mondtam a tömegnek, fiúk mi is azért vagyunk itt veletek együtt, hogy valamit elérjünk. Persze a Rádiót bűnösnek tartották, mert hazudott éjjel-nappal. Nagy nehezen, eljöttünk onnét a kocsikkal, és egy nagy kerülővel, így mentünk át az északi oldalra a XVII. kapuhoz. Bejutottunk, felmentek az első emeletre egy nagyszobába, ott sokan voltak, senki nem tudta, hogy mi, és hogy lesz. Nem tudták megmondani, hogy hol fog Nagy Imre beszélni. Rajtam kívül más rádiós kolléga nem volt, mondtam, visszamegyek a kocsikhoz, szóljanak, hogy mikor hová tegyük a berendezéseinket. Senki nem szól és közben Nagy Imre elmondta a beszédét a Parlament erkélyéről, amit – mint emlékszünk – úgy kezdte, hogy ” Elvtársak .”, a tömeg pedig tiltakozott.
Rohantam fel, most mi legyen? Ez már úgy este 9-10 körül volt, mondták menjünk le a porta melletti helyiségben állítsuk fel a berendezéseinket, aztán majd Nagy Imre lejön nekünk is elmondani a beszédet. Összeálltunk a közvetítésre és vártunk, felvettem a kapcsolatot a stúdióval, de Nagy Imre nem jött.
DP: A kinti helyzet egyre káoszosabb lett, te mégis valami módon be tudtad vinni az épületen belülre a Csepel 2. és Csepel 3. rádiós kocsikat, ugye?
SN: Igen, az egyik kapu aljába, ahova befértek, be tudtuk vinni a két kocsit, aztán a Sági Gazsi kolléga kivételével a többieket haza is küldtem. A berendezéseink védett helyen voltak.
DP: Úgy tudom kizárólag az-az információtok volt kintről a városból, amit a rádión át hallottatok. Az éjjelt bent töltötték a Parlamentben és reggel hét-nyolc óra körül megszűnt a Rádió adása. Mit csináltatok ekkor?
SN: Sági kollégával semmit nem tudtunk mi van odakint nem volt kapcsolatunk akkor senkivel. Csak azt tudtuk, amit a rádió hangján keresztül hallottunk. Mint később megtudtuk a többi kolléga a főnökséggel együtt éjfél után eltávozott a Rádió épületéből. Kiderült, hogy a vezetők az Akadémia utcai Pártközpontba mentek át. A rádió tehát elhallgatott, döbbenten vettük tudomásul, nem értettük mi van.
A Rádiót nem értük el még a szolgálati telefonon sem. Sikerült aztán fél tíz felé a Pártközpontban Benke Valériát telefon utolérni. Mondtam neki, hogy főnökasszony, itt vagyunk a Parlamentben, technikailag innét tudnánk adni, mi ketten ideiglenesen leszünk a Magyar Rádió. Benke Valéria, szabad kezet adott kettőnknek, azt mondta “csináljanak amit jónak látnak, és tudnak“. A Postával el tudtam intézni, hogy egy kerülő kábelen, a Parlament telefonhálózatán keresztül eljusson az adásunk Lakihegyre. A diósdi állomáshoz volt egy titkos kábel a Duna alatt – erről én tudtam – ezen küldtük át a jelet, majd Diósd továbbította Lakihegyre. Ott pedig az állomás vezetője Polya Jancsi volt, akivel együtt végeztem a postaforgalmi technikumot, egymás mellett ültünk az osztályban, fogadta a jelet, és kapcsolta a Nagyadóra.
DP: Összeraktátok a technikátokat, én úgy tudom, hogy 24-én kora délelőtt az épületen belül találtál egy lemezjátszós rádiót, és négy hanglemezt, így volt?
SN: Fél tíz és tizenkét óra között a hozott felszerelésekből összerakott ideiglenes “stúdiónk” adásra kész volt. Megkerestem a Parlament gondnokát, hogy nincs-e valamilyen hanglemez vagy lemezjátszó az épületben? Mondta, hogy a kupolacsarnok jobb oldaláról nyíló folyosó elején van a DISZ Klub, ott van egy rádió. Valóban ott is volt, egy olyan rádiót találtam, ami akkor egy nagyon modern készüléknek számított, tetején pedig volt egy lemezjátszó, ezt össze tudtam kötni a mi profi berendezésünkkel.  A rádiókészülék alatti szekrényt kinyitottam és képzeld ott négy hanglemezt találtam. Beethoven: Egmont-nyitánya volt az egyik, a másik az egy operett összeállítás, a harmadikon egy cigányzenekari felvétel, a negyediken pedig a Himnusz és a Szózat volt. 
DP: A te döntésed volt Beethoven: Egmont-nyitánya, ami a forradalom, majd a szabad rádió jelképe lett?
SN: Igen, döntenem kellett. A választékot végignézve valahogy úgy éreztem, hogy a történtekhez, a tragikus lövöldözésekhez, a sok bánathoz, nem illik más, csak az Egmont-nyitány. Ha már a sors ezt adta nekem, akkor kihasználom, gondoltam. 
DP: Közben Benke Valéria utasított, hogy egyikőtök menjen át a Pártközpontba felvenni Nagy Imre és Kádár (17) beszédét, ez 24-én volt?
SN: Benke Valéria hívott 11 óra körül, telefonon, hogy egyikünk menjen át a Pártközpontba, mert fel kell venni Nagy Imre és Kádár János (11) beszédét, és próbáljuk dél körül valahogy adásba tenni. Ekkor gyufát húztunk Sági Gazsival – mi nagyon jó barátok voltunk, sajnos már nincs közöttünk – és ő ment is, gyalog. Az úton az egyik kísérő fegyverest mellőle lőtték ki. Tizenkettő előtt Gazsi visszaért, a Pártközpontban kapott egy orsós magnetofont, a beszédek már a szalagon rajta is voltak, mire ő odaért. Áthozta a felvételt, közben nekem sikerült a kapcsolatot megteremteni Lakiheggyel, kb. 12 óra után 10 perccel elindítottuk a Nagy Imre, majd a Kádár János beszédét, majd feltettem a lemezjátszóra a lemezt, és elkezdtem lejátszani az Egmont-nyitányt. Ezt követően sorban játszottuk a talált lemezeket a műsorba.
Később délután Szepesi György és egy másik riporter kolléga érkezett, hírekkel, és közérdekű közleményekkel, amiket a zeneszámok között felolvastak.
Szepesi este még mesét is mondott a gyerekeknek este hét óra körül. Valahogy így fejezte be: “Gyerekek menjetek szépen aludni, az utcán a bácsik sajnos lövöldöznek, de ti aludjatok jól, álmodjatok szépeket, jó éjszakát gyerekek”.  Szepesi másnap elutazott a Melbourne-i Olimpiára.
DP: Utólag, hogy érezted, mekkora “hősi tettet” vittél, vittetek ott ti ketten végbe? Hány napot voltál ott étlen-szomjan a Parlamentben? A forradalom napjai alatt volt valamilyen kapcsolattartásra lehetőséged a családoddal? Meddig voltát a parlamenti stúdióban?
SN: Erre én sem akkor, sem azóta, nem gondoltam így. Én csak végezem a munkámat. Az eszembe jutott már később, hogy talán tettem olyat az életben, ami sok-sok embernek segítséget nyújtott, de lehet hogy sok-sok ember kárára is vált. 23-án este haza tudtam telefonálni – a drága nagymamával, a felségem édesanyjával éltünk együtt, a fiam másfél éves volt akkor – mondtam, hogy olyan helyen vagyok, amit nem mondhatok el, de jól vagyok. Arra kértem őket, ki ne mozduljanak otthonról, amíg én nem szólok, hogy már lehet.
25-én reggel is indultunk a Parlamenti stúdiónkból a műsorral, egyszer csak kilőtték a fejünk fölötti ablakot. Úgy gondoltuk, hogy felfedeztek minket. A Parlament gondnokának a segítségével kerestünk egy számunkra alkalmasabb, védett helyet. Közben Sági Gazsi ott maradt, csinálta az adást. Mi az első emeleten találtunk egy megfelelő belső, kívülről védett szobakomplexumot. Ez a Parlament folyóirat-tára, és olvasószobái voltak. Volt két kisebb szobácska, köztük üveg ablakkal. Ebből alakítottuk ki a technikai helyiséget és a bemondó szobát. 
Délutáni órákban aztán többeknek is sikerült bejutniuk a rádióból a Parlamentbe, P. Debrenti Piroska bemondónak és a többieknek. Az éjjel sötét volt a Parlamentben, de többen bent voltak mégis, én találkoztam Maróti Jánossal az egyik folyosón, akit a MADISZ-ból ismertem. Kiderült, hogy ő a Parlamentben a Tanácsi Osztály helyettes vezetője, és éppen telefonügyeletet tartott, a vidéki tanácsokkal. Megismert és kérdezte, hogy mit keresek itt? Mondtam éppen valami ennivalófélét, mert két napja nem ettünk, csak az egyik miniszteri szobában talált szalámit és a földön egy szőnyegen aludtunk. Elpanaszoltam, hogy nincs zenei anyagunk, csak a három talált hanglemez.
Volt egy Farkas nevű munkatársa, aki az Akadémia utcában lakott és éjszakánként haza tudott menni, megígérte másnapra hoz otthonról lemezeket. Így is történt, már volt 15-20 lemezünk. 26-27-én ezeket játszottuk le. Közben Benke Valéria értesített, hogy 28-án vasárnap a Rádió Győri Stúdiójából fog küldeni nekünk hangkeverő berendezéseket. Jött is kocsi megpakolva berendezésekkel, ebben már volt keverő pult is. Közben Kerpel és a felesége Kiss Mari (18) és néhány kolléga, kolléganő is bejött a Parlamentbe, ők is beálltak mellém és Sági Gazsi mellé. Ekkor ketten Kiss Marival kiszereltük a két Csepel kocsiból a többi berendezést, és már majdnem egy igazi rádió stúdiót tudtunk össze rakni. Ezt követően a kora esti órákban, a kollégákra hagyva a stúdiót Sági kollégával együtt gépkocsival hazavittek minket.
28-án vasárnap öt nap után mentem haza először, nem is ettem két napig semmit. Otthon gyors fürdés és evés után visszavittek és november 1.-ig a műsor technikai menetére éjjel-nappal felügyelve, ott voltam. Ekkor már beindult a Parlament konyhája is, volt ennivaló is.  November 1-re belázasodtam, 40 fokos lázzal hazazavartak, ázsiai influenzám volt.
Otthon feküdtem, november 4-ig kaptam a penicillin injekciót. Az ágyban fekve is folyamatosan hallgattam a rádiót. 4-én reggel, amikor felébredtem éppen Nagy Imre beszélt a Rádióban:  ” A kormány a helyén van, .” és utána elhallgatott a rádióadás. Senkivel nem tudtam már telefonon beszélni. Délután szólalt meg újra a rádióműsor. Mint később megtudtam a szovjet csapatok bementek a Parlamentbe, ott azt mondták a szolgálatban lévő kollégáknak, vagy csináljátok tovább, vagy ami itt van, azt szétcsipkedik csípőfogóval. Egy házaspár kolléga volt ott technikai személyzetként, megijedtek és szétromboltak mindent. Ezért hallgatott el a Rádió akkor. Hetekkel később tudtam meg, hogy a Rádió akkori vezetői kérték a honvédséget, hogy segítsenek a működés helyreállításában. Keressenek meg engem vagy Ballagi Károlyt, aki szintén képes helyreállítani a technikát. Egy tank és egy páncélautó indult el előbb Újpestre a postás kollégáért, de a tankot a Nyugatinál kilőtték. Mivel így értem nem tudtak jönni a Dob utcába, ahol laktam, Ballagi Károlyért mentek, aki egyik vezető technikusa volt a Rádiónak. A Kruspér utcában lakott, és páncélautóval bevitték onnan a Parlamentbe.
Neki kellett helyreállítani a technikai berendezéseket 4-én este. Én november 6-án még visszamentem a Parlamentbe, és ezt követően már a műsor lebonyolítását az odarendelt rádiós kollégák végezték.
1957. május l-ig üzemelt a Parlamenti Rádió, akkortól került vissza a műsorszolgáltatás a Bródy Sándor utcába.   
DP: Térjünk vissza a Szabadság térre, 1956 novemberétől, te már a televíziós feladatok megoldásán dolgoztál. Egy kis csapattal a televízió műszaki bázisának kialakítását végeztétek. Aztán megjött a Pye 1. angol közvetítő kocsi, Mr. Szipahimalani hindu mérnökkel, ő tanított be titeket a kezelésére.
SN: A Pye 1. közvetítő kocsit megérkezése után még októberben a Ferencvárosi pályaudvarról először a Bródy Sándor utcába hozták be, a Múzeum utca felöl a mostani Márványterem kapualjába állították be.  Le volt ponyvával takarva, nagyon kevesen tudtuk, hogy mi van a ponyva alatt. Így menekült meg teljesen épen annak ellenére, hogy mi minden történt október-november folyamán a Rádió körül. Ezt követően az akkori műszaki igazgató adott utasítást, hogy Benkő Ferenc és Marót Zoltán mérnök kollégákkal, akik a műszaki fejlesztési osztályon dolgoztak a Magyar Rádióban, jöjjünk át a Rádióból a Szabadság térre, és helyezzük üzembe a Postától a stúdióhoz átkerült televíziós kollégákkal együtt, a Pye 1-es kocsit.
DP: Kerpel Róbert akkor milyen beosztásban volt?
SN: Kerpel akkor a Magyar Rádió műszaki osztályának a főmérnöke volt. Földi Iván volt a műszaki igazgató ekkor is, aki ahogy említettük már Rajk László sógora volt, 1956 júliusától töltötte be ezt a beosztást. Aztán röviddel később eltávozott az országból. Így a Magyar Televízió műszaki vezető nélkül maradt. A Rádió és a Televízió vezetését Kerpel Róbert vette át. Nekiláttunk a tv-s műszaki bázis kialakításának. Az én feladatom a közvetítőkocsi hangrészének megismerése és üzembe helyezése volt. Egymás munkájának a megismerésére magunk között is kis “tanfolyamokat” szerveztem. Gyakorlati próbákat, felvételeket készítettünk. Így kerültünk mi technikai személyzet a televíziós műsorok közelébe. Első lépésként aztán a Pye 1. kocsival próbaközvetítéseket végeztünk, a Népstadionból, a MOM Művelődési Házából. Nekem az volt a feladatom, a hangon kívül, hogy biztosítsam az első időszakban a kocsi működtetéséhez szükséges körülményeket is, legyen a helyszínen erősáram, kamerakábelek biztosítása, tűzoltósági és rendőrségi engedélyek intézése stb., tehát úgynevezett műszaki diszpécseri feladtok elvégzése. A gyártást ekkor Mátai László (19) irányította, sajnos ma már ő sincs köztünk.  
DP: Korábban elkészült a Posta Kísérleti Intézetében egy magyar tervezésű közvetítőkocsi.
Te hogy emlékszel, ez hogy készült?
SN: Ez a kocsi a próbálkozásokon kívül az én tudomásom szerint nem üzemelt soha. A kocsit a Posta Kísérleti Intézetében a Gyáli úton készítették, Horváth Miklós és Koreny János (20) közreműködésével. Valamikor az első rádiós kocsi is itt készült.
DP: 1957. április 30-án este a Szabadság téren állt a közvetítőkocsi, élő beszélgetés volt 1919-es veteránokkal, Randé Jenő (24) volt a riporter, majd másnap a hivatalos adáskezdés, a május elsejei Kádár-nagygyűlés közvetítése. Te mind a két napon dolgoztál a közvetítőkocsin?  
SN: Az első hivatalos adás valóban 1957. május 1-én volt, közvetítést adtunk a Hősök teréről, Kádár János nagygyűléséről, ahova aznap hajnalban úgy vonultunk ki, hogy előző este a Szabadság téren, a házból, a majdani később 3. stúdiónak nevezett (Híradó stúdió helyén), adtunk közvetítést. A stúdió helyén egy nagy terem volt, oda volt bekábelezve a Pye 1. kocsi, ott készítettünk egy riportműsort. Az volt tulajdonképpen a legelső élőben, az éterben megjelenő Magyar Televízió műsora. Másnap a nagygyűlés közvetítését is nagyobb gikszerek nélkül sikerült lebonyolítani. Mindenki igyekezett maximumot beletenni, a műszaktól, a riportereken keresztül, a kábelesek, és az operatőrökön át. Utána aztán rögtön át kellett települnünk a MÉMOSZ Székházba, a volt első emeleti nagyteremből volt az Élő újság első adása. Az első időkben nagyon kellett koncentrálni az élő közvetítéseknél, mindenki jót akart csinálni, és mindenki mindent csinált. Bár kevés volt még a készülékek száma az országban, de mégis ott voltunk az adássokkal a családoknál és ez csodálatos volt. A kezdeti időszakban aztán Forgó Misi (25) lett a kocsi parancsnoka, neki a kocsin volt 4-5 munkatársa.
Akkor még a bemondó konferálás sem mehetett élőben, Bán Gyuri (26) majd Takács Marika (27) a konferálást filmre mondta el, arról játszottuk be, gyakran még hallgatóknak hívták a nézőket.
DP: Közben elkészült a Mechanikai Laboratóriumban (23) az első stúdió kamerarendszer.
SN: Igen ez 1958-ban volt, szovjet dokumentáció alapján készült. Tőlünk két kolléga volt oda kihelyezve, a Végh Éva (21) (Később Forgóné) meg a Gyökér Bandi (22), akiket a Rádióba már televíziós mérnökként vettek fel. Közben a székházban, a Tőzsde egyik volt márványtermében megépült a II. stúdió, amihez már felhasználtuk a nemzetközi tapasztalatokat. Ide került be a Mechanikai Laborban elkészült rendszer 1958 őszén.
Kialakult a stúdió műszaki személyzete is. Létrejött a műszaki fejlesztés és karbantartás is. Ettől kezdve lehetett élő stúdióközvetítéseket adni, így a közvetítőkocsi ilyen kapacitás alól fel tudott szabadulni, és több külső helyszínre (sporteseményekre, színházi előadásokra) lehetett küldeni.
DP: Az élő adások továbbítása sem volt egyszerű egyes helyszínekről, és akkor még nem is beszéltünk a külföldi kép és hangjelek fogadásáról, továbbításáról.
SN: Bizony ez komoly probléma volt, először azt vizsgáltuk, hogy lehetne Bécs vagy Pozsony felől átvenni a jeleket. Ez még 1957 novemberében sürgős feladat lett, mert meghalt Zapotoczky (28) csehszlovák köztársasági elnök, és az MTV élő közvetést akart átvenni Pozsony felől.
Már 1957 nyarán Marót Zoltán kollégával, a Gerecse-hegyen (29) megtaláltuk turistatérkép alapján a kilátótornyot. Oda települtünk ki, az előzetesen különböző távolságokból kipróbált berendezésekkel. Akkor még úgy kezdtük a vizsgálódást, távcsővel megnéztük, hogy látjuk-e a Széchenyi-hegyi adót, mert a két mikró berendezésnek akadálytalanul látnia kellett egymást. Ugyanerre volt szükség Bécs és Pozsony felé is. A Gerecse kilátó tetejére vevőantennákat helyeztünk el, mert olyan távolságra nem lehetett ellátni. Ott aztán vevőkészülékkel vettük a képet, és vevőkészülék képét rákapcsoltuk a mikrohullámú adó berendezésre, ez volt az első műsor átemelési kísérlet. Ehhez persze kellett a Bajóti TSz (30) segítsége is, mivel a Gerecsére nem volt kövezett út. Mindig a TSz-elnököt hívtam, küldjön értünk. Mindszenty bíborosnak volt ott korábban a hegyoldalban egy kolostora vagy kastélya, akkor egy gyermeknevelő intézet üzemelt benne. Oda kértük a lovas kocsit a TSz-elnöktől, mert csak azzal tudtunk a csúcsra a kilátóhoz feljutni, azzal tudtuk felvinni a felszereléseket.  Aztán később ezeket, a jeltovábbítási feladatokat átvette a Magyar Posta, ma már az Antenna Hungária foglalkozik ezzel, és műholdon továbbítja a jeleket.
DP: 1957-től, műszaki diszpécserfeladatokat láttál el, és hangfejlesztő csoportvezetőként is dolgoztál.
SN: Én kb. másfél-két évig végeztem ezt a feladatot, mármint a műszaki diszpécserséget, valamint foglalkoztam a stúdió hangfejlesztésével, de hangmérnökként is dolgoztam. Akkoriban nem volt hivatásos fotósa a Magyar Televíziónak, én amatőr fotósként dokumentáltam a televíziós műsorokat. Ezen fotók negatívjait (több százat) a Magyar Televízió 30-éves jubileuma alkalmával a fotólabor archívumának ajándékoztam, ami úgy tudom, ma már digitalizáltan is hozzáférhető a Magyar Televízióban. Később a kocsi hangmérnöki feladatokat átadtam más kollégáknak, Kovács Misinek, Faragó Zolinak (31), Farkas Irénkének, Sági Gazsinak, ő aztán 1958 vége felé átvette a műszaki diszpécseri feladatokat tőlem. Ekkor már felfutottak a műsorok, és egyre több ilyen feladat lett. Gazsi nagyszerűen irányította és koordinálta ezt a területet. Én pedig létrehoztam a hangkarbantartási részleget. Fontos feladatunk volt pl. a filmbontók, vetítők hangrendszerének kialakítása, üzemeltetése. A filmbontók üzembe állítása előtt a filmet a falra vetítettük és az elektronikus kamerával “lefényképeztük”.
Később létrehoztuk a 35 mm-es majd a 16 mm-se filmek televíziós közvetítésére az ezen berendezésekből kialakított filmgéptermet. Evvel egy időben, a híradó és saját készítésű filmre vett műsorok nyersanyagainak kidolgozásához kialakítottuk a saját filmlaboratóriumot is. A hatvanas évek közepéig irányítottam a hangkarbantartást, ebből nőtt ki a hangfejlesztési osztály, utána ezt irányítottam. Közben elkészült az 1-es majd a 4-es stúdió is, ezekkel sok munkánk volt.
DP: A hangmérnökök két külön csoportot alkottak a Televízióban, egészen a kilencvenes évek végéig, az egyik csoport az úgynevezett filmes hangmérnökök csoportja volt Kemenes Frigyes irányítása alatt, míg a másik az adás, a stúdió hangmérnökök csoportja. Mi a különbség a két munka között és miért különült el?
SN: A technológia indokolta ezt a kettősséget. Kemenesék kizárólag a filmre forgatott műsorok helyszíni hangfelvételeivel és utószinkronjával foglalkoztak. Mi pedig kizárólag az elektronikus stúdiófelvételeket és közvetítő kocsik hangtechnikájával dolgoztunk, ennek voltam egy ideig a vezetője.
Később ez külön vált, volt egy belső és egy külső üzemi osztály. A belső osztályhoz a stúdiók tartoztak, a külsőköz a közvetítőkocsik. Ez utóbbit vezette Dimitrov Gyuri (32).  A belsőüzemi osztályt előbb Gonda Peti majd Farkas Irén vezette. Én a belső üzemi hangkarbantartás csoportvezetője voltam.
DP: Felolvasnék neked valamit: Az elsőszülött (1973), Mozart C-dúr, Jupiter szimfónia, Széchenyi (1975), Volpone (1975), A fekete macska (1975), Bólyai estélye (1976) Csongor és Tünde. Mi jut erről eszedbe?
SN: Az utolsókra emlékszem, ezeknek én voltam a hangmérnöke a stúdiókban.
DP: Bizony az előzőeknek is.
SN: Tényleg. Ezek mind a 4-es stúdióban készültek. A stúdió építésében magam is részt vettem. Én terveztem a hangrendszer technikáját. Öröm volt számomra, hogy ismét egy új stúdió hangrendszer tervezésében és kivitelezésében dolgozhattam.
A 60-as évek első felében a karbantartáson, második felében a hangfejlesztő csoportban voltam. Akkor épült át a 2-es stúdió, annak is én terveztem a hangrendszer-technikáját, de ekkoriban épült a központi kapcsoló és a többi stúdió is.
Aztán Zánkay Déneshez (33) kerültem át az üzemviteli főosztályra üzemvezetői beosztásban. Feladatom lett a protokolláris események, közvetítések, valamint televíziós rendezvények hangosításának megoldása. Ekkor indultak be a nemzetközi televíziós találkozók is, amin részt vettek az Euróvíziós és Intervíziós tagországok delegációi, munkatársai. Hozzám tartoztak az MTV televíziós fesztiváljainak a hangosítása Veszprém, Kőszeg, Eger, Miskolc, stb.
1968-ban pedig  Szófiában, a Világifjúsági Találkozó magyar küldöttségének tagjaként Marton Frigyes felkérésére a csapat műszaki vezetője voltam.
DP: Nándi, mi kétszer is dolgoztunk ilyen rendezvény lebonyolításában a 70-es 80-as években. Először Budapesten az EBU/IVN hírfőszerkesztők konferenciáját bonyolítottuk le a mostani Flamenco hotelben, majd Balatonfüreden ugyanezt a konferenciát, abban a teremben ahol az Anna bálokat rendezik.
SN: Emlékszem rá, hogy a helyi konferencia és szinkrontolmácsolás mellett különleges kívánalom volt, hogy a teremben monitorokon képben-hangban lehessen követni a napi inter- és euróvíziós hírcserék programjait is. Nagyon sok ilyen feladatom volt.
DP: A Veszprémi TV Találkozók, évekig adtak neked feladatot.
SN: Az első még a Veszprémi Vegyipari Egyetemnek az aulájában volt, illetve az E épületében. Akkor még volt helyi bejátszási lehetőség, minden napi program Budapestről mikrohullámú berendezéseken érkezett. Én egyedült terveztem meg ezeket, a technikai megoldásokat, s mivel nekem ekkor beosztottam már nem volt, a feladatokhoz mindig Dimitrov Gyuri adott munkatársakat nekem. Nagyon kivételezett embernek érzem magam, a Rádió és Televízió részéről, hiszen huszonegyszer volt lehetőségem külföldön is dolgozni, hivatalos munkán, ez mind Európában volt. Moszkvában 10 alkalommal kellet dolgoznom, az első alkalommal a Konner Jancsival (34), meg a Balogh Marival (35) 1970-ben, amikor Brezsnyev meglátogatta a magyar kiállítást Moszkvában. Ők elkészítették az anyagot, nekem pedig a felvétellel azonnal haza kellett repülni, mert valamiért a vonalon történő átjátszás éppen nem volt lehetséges. Aztán amikor Házy Erzsébet (36) megkapta a Kossuth-díját, a Vitray itthon ült az 1-es stúdióban – a művésznő pedig Moszkvában vendégszerepelt éppen -az interjút úgy kellett képben-hangban összehozni, hogy Házy Erzsébet a szovjet tv régi sablovkai stúdiójából tudjon válaszolni Tomi kérdéseire. Szabó Marival meg hét alkalommal kellett magyar standot megcsinálnom, a Telefórum rendezvényeken Moszkvában az osztankínói új stúdió komplexumban.
DP: A nyolcvanas években dolgoztál a mogyoródi Forma 1 és a szegedi evezős pályák televíziós kialakításában is.
SN: 1988-ban a Szeged-Mátyér evezőspályán megtartott világbajnokság versenylebonyolítói, versenybírói információs rendszerének tervezője, és üzemeltető vezetője voltam. Egyéb nagyobb munkáim voltak, az akkoriban épült Budapest Sportcsarnok, az átépített MÉMOSZ székház kongresszusi termének televíziós rendszertechnikai tervezése kivitelezése. No és a mogyoródi Forma-1-es pálya versenybírósági épület televíziós információs rendszerének tervezésében és üzemeltetésében is részt vettem.
DP: Úgy tudom, munkádért több kitűntetést kaptál.
SN: Igen, nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a Rádiózás 50 éves évfordulóján 1975-ben Rádiós arany emlékgyűrűt megkaptam. Nem sokkal nyugdíjazásom előtt pedig az akkori egyik legnagyobb kitüntetést, a Munka Érdemrend Arany fokozatát, ami azért is nagy öröm volt, mert technikai munkatárs ritkán kap ilyen elismerést.   
DP: 1988-ban nyugalomba vonultál, aztán még évekig láttalak a székházban nyüzsögni nyugdíjazásod után is.
SN: Igen, mint az Elektronikus Hangosztály vezetője mentem nyugdíjba. Aztán még 1992-ig visszahívtak egy-egy rendezvény lebonyolításához. Büszke vagyok rá, hogy a Rádióban és Televízióban számtalan technikai újításomat használták sikeresen a kollégák. Emlékszem az egyikre, annak idején is a külföldi sport közvetítéseknél két hang jött be, az úgynevezett nemzetközi hang, ezen az esemény atmoszféra hangja jött, másikon a kommentátor hangja. Mindig gond volt a két hangerőt, hogyan lehet egy szintre hozni az adásban. Radnai Jánosnak (37) a Sportosztály vezetőjének, aztán Pócsik Ferivel készítettem egy olyan berendezést, mely automatikusan egy szintre korrigálta a hangerősségeket.
DP: De jó, hogy ezt szóba hoztad, ma délelőtt az egyetemen ahol tanítok, éppen azt kérdezte az egyik hallgató, hogy miért van az  2012-ben még mindig, hogy amikor a műsorfolyamban jön a reklám azonnal le kell otthon halkítani a televíziót, amikor meg vége ismét vissza, hogy lehessen hallani a műsort? Ezt nem tudná egy automatika szabályozni.
SN: Természetesen régen is meg lehetett volna oldani, de utasítás volt a program hangmérnöke számára mindig, hogy a reklám hangját jóval hangosabban kell az adóra küldeni, mert azért fizetnek. Gondolom ez ma is így van. Legalábbis a vevőn ezt érzékeljük.
DP: A látásod mára jelentősen megromlott, televíziót nem tudsz nézni, viszont fizikálisan azért rendben vagy. Jársz még úszni rendszeresen, mint régen?
SN: A televíziót megpróbálom közelről nézni, aztán mondom a felségemnek, mondd, te mit látsz? Sokat hallgatom a rádiót, amikor kedvem van, vagy CD lemezről zenét hallgatok. Sőt a Gábor fiam olyan chipes izét hozott 160 óra műsorral nem régen. Szóval van mit hallgatnom. A látásom romlása már nem javítható, most az arcodat sem látom pontosan, meg van még a bajuszod? Sajnos ezen már nem lehet változtatni.
Úszni, azóta is rendszeren járok, azért is kértem, hogy délutánra tegyük a találkozónak. Tizenhárom éve járok heti két-három alkalommal, úszni. Indulás előtt, mindig tornázom is egy kicsit. Most Rákosszentmihályra járok, itt a buszmegálló közel és 12 perc alatt már ott is vagyok az uszodánál. 
DP: A televíziós évfordulókon, mi régi televíziósok, szokás szerint, minden protokolltól mentesen “elzarándokoltunk” egy kellemes sétával egybekötve a Fogas végállomásától a Hargita Stúdió épületéhez, idén sem lesz ez másként az 55. évfordulón, április 28-án délelőtt. Ugye ott találkozunk legközelebb? 
SN: Persze, hogy ott leszek, mint tudod Gábor fiam szokott elkísérni ezekre a találkozókra, mert a látásproblémám miatt egyedül ezt már nem tudnám megtenni. Sőt előző nap
a Sipos vendéglőben találkozunk azokkal a műszakosokkal, akik még élnek azok közül, akik a Televízió  indulásnál ott voltak. A listán negyven személy szerepel, már csak tizennyolcan élünk, én is most taposom a nyolcvanötödik évemet.
DP: További jó egészséget kívánok neked, és köszönöm a beszélgetést.

A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte: Dunavölgyi Péter
Budapest, 2012. március – április

Lábjegyzetek:

(1) Perlesz Harisnyagyár – Perlesz Sándor 1877-ben Budapesten született, műegyetemet végzett, 1899-ben diplomázott, és mint mérnök a további tanulmányait az angliai Menchesterben végezte. Hazatérése után 1906-ban, Ábelesz Simon és Perlesz Sándor megalakítják, mint közkereseti társaság az Erzsébetfalvai Harisnyagyárat. A gyár az első a Magyarországon, amelyik a “Cotton” harisnya gyártására rendezkedett be. Az üzem 120 embert foglalkoztat. Az árut kizárólag nagykereskedők útján hozzák forgalomba. Perlesz Sándor 1922 évben kiválván a Pesterzsébeti Harisnyagyárból, az akkori Erzsébet utcában új gyárat létesített.

(2) Zeppelin – 1931. március 29.-én Budapesten átrepült, majd leszállt a Csepel-szigeten Graff Zeppelin léghajója.

(3) Reverzális – A róm.kat. egyházjogban különösen vegyes házasság esetében az a katolikus apától követelt térítvény, melyben arra kötelezi magát, hogy összes gyermekeit a kat.vallásban fogja neveltetni. Magyarországon (1791.XXVI. t.-c.) vegyes házasság esetében a kat. apa gyermekei a nemre való különbség nélkül a törvény erejénél fogva katolikusok, ha ellenben az anya katolikus, a törvény erejénél fogva csak a leánygyermekek katolikusok, a fiúgyermekek ellenben apjuk vallását követhetik, de katolikusok is lehetnek.

(4) Liska Dénes – Budapesten született 1927-ben. A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett 1946-ban. A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyart, filozófiát, pszichológiát hallgatott, de 1949-ben eltanácsolták az egyetemről, káderpolitikai okokból. Ezután csónakmesterként, rakodómunkásként dolgozott addig, amíg felvételt nem nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol dramaturg diplomát szerzett. A Magyar Néphadsereg Színháza szerződtette, majd három évvel később, 1956-ban az új József Attila Színház dramaturgja lett. 1972-ben a Magyar Televízióhoz került, ahol a Gyermekosztály Művészeti Rovatát vezette. 1978-tól a Szórakoztató Főszerkesztőségen dolgozott, ahonnan mint a Játék- és Összetett Műsorok Szerkesztőség vezetőjeként ment nyugdíjba. Több országos kulturális vetélkedő és a “Terefere” műsor felelősszerkesztője volt. Nevéhez fűződik a Telefonmese-szolgálat, amelyet 1956 tavasza óta hallgathatnak a gyermekek. Több filmforgatókönyvet és számos rádiójátékot is írt. Az utóbbiak közül a legismertebb az 1959-ben általa kezdeményezett, a magyar, de talán a világ rádiótörténetében egyedülállóan 40 éven keresztül írt Szabó család.

(5) Charon – Régi görög és itáliai felfogás szerint az alvilági révész, ki a Hermés kiséretében mezítelen jövő holtakat a Styx (Vergiliusnál a Cocytus) vizén általszállítja. Ezért neki egy obolus járt, melyet e célra a halottaknak ajkára szoktak rakni a hátramaradtak. Élőket nem szállított által, hacsak egy aranygallyat nem mutattak neki.

(6) Szepesi György – született Friedländer György (Budapest, 1922. február 5. – ) magyar rádiós sportkommentátor. Szepesi György 1922-ben született Budapesten. Később, 10-11 éves korában Angyalföld és Újpest határára költözött. Az angyalföldi grundokon került legelőször kapcsolatba a futballal. Mint minden gyermek, nagy focista szeretett volna lenni. Későbbi vallomásaiból megtudhatjuk, már akkoriban belátta, hogy kortársai tehetsége jóval felülmúlja az övét. Megemlít pár nevet – például Puskás Ferenc, Szusza Ferenc – akik szerinte korának legnagyobbjai voltak. Baráti kapcsolata ezen személyekkel még 60 év után is igen intenzív volt. Minden bizonnyal rádiós-közvetítő munkájának legemlékezetesebb pillanata az “évszázad mérkőzése” volt. A Nemzeti Sport szerint ő volt az “Aranycsapat tizenkettedik játékosa”. Minden idők legnagyobb sportbemondójának tartják, akinek a rádió-közvetítéseit használták fel a televíziós közvetítésekhez is: alámásolták a hangját, a kép és a hang pedig tökéletesen megegyezett. Emellett a magyarországi televíziózás kezdetén a nézőknek is szokásuk volt, hogy ha a televízió és rádió ugyanazt a mérkőzést közvetítette, lehalkították a tévét és Szepesi rádióközvetítését hallgatták hozzá, mert így élvezetesebb volt a mérkőzés.

(7) Molnár Aurél – újságíró, riporter, a Magyar Rádió örökös, tiszteletbeli tagja. Perttauban születt, 1930-38 között a Győri Kurir és a Dunántúli Hírlap munkatársa, majd tanár volt Budapesten. 1945-től a Rádió riportere, később főmunkatársa. 1955-ben interjút készít a Magyar Televíziónak Kodály Zoltánnal, 1956. október 28-án Molnár Aurél lakásán többen aláírták a szabad Kossuth Rádió, alapításának dekrétumát, ezután pedig húsz újságíró írta alá azt a dokumentumot. A dokumentum kimondta, hogy “. a Rádió ezután a népé, mindig csak az igazat, a forradalmat, Nagy Imre miniszterelnököt, a demokratikus szocializmust szolgálja.” A Szabad Magyar Rádió Forradalmi Munkástanácsa. 1956. október 30-a kedd délelőttjén a Vidos stúdióban több száz rádiós dolgozó részvételével megtartott munkásgyűlésen jött létre, melynek első határozata értelmében birtokba vették a parlamenti stúdió berendezéseit. 1956-ban a Szabad Kossuth Rádió stúdiójának vezetője, interjút készít Mindszenty Józseffel. 1957-ben kitiltják a Rádióból és az MTV-ből, ezután segédmunkás, nevelőotthoni tanár. 1965-75-ig a Tükör munkatársa, 1975-től nyugdíjas. Főbb művei: Művészek (1954), Négy orvos (1954), Moldva-parti emlékkönyv (1955), A Várszínház története (1960), Vízi zenebona (1984). Budapesten hunyt el 2000. március 27-én.

(8) RAFILM -BEAG – A háború vége után, tekintettel a politikai helyzetre a választási küzdelmekben egyre nagyobb szerepet kapott – a nagy tömegek mozgósítása kapcsán – a rendezvények kielégítő hangosítása. Az MKP hangosítási osztálya oldotta meg ezt a feladatot. Később ahogy a Párt helyzete erősödött , egyre fontosabbá a propaganda eszközök – köztük a hangosítás – fejlesztése. Amikor az Magyar Kommunista Párt megszerezte a hatalmat, megalapították a RAFILM Vállalatot. Gyártottak ott hangerősítőt, lemezjátszót, rádió stúdió berendezéseket, hangoszlopokat, vetítőgépeket és egyáltalán mindent, ami a hangosításhoz szükséges. Aztán 1950 nyarán – több kis magáncég államosításával – (Nagy Andor, Vörös Rezső, Pulvári) megalapították az AUDIO Hang és Kinotechnikai Gyárat. A RAFILM a továbbiakban főként szervizeléssel foglalkozott. 1956-ban az amerikai AUDIO Co. névbitorlás címén pert indított a magyar cég ellen, melynek eredményeként EAG-ra (Elektro Akusztikai Gyár) változtatták a cég nevét. 1960 nyarán egy budapesti kiállításon az NSZK-beli nagy múltú AEG cég – tekintettel a nagyon hasonló cégnévre névváltoztatásra kötelezte a magyar vállalatot. Ekkor lett az EAG-ból BEAG. 1992-ig – a vállalat jogutód nélküli felszámolásáig.

(9) Révai Dezső – a Magyar Rádió Televízió Főosztályának vezetője (Budapest, 1903. 08.14. – Budapest, 1996.03.31.) Tanulmányai: Fotóriporternek tanult. Életútja, munkahelyei: 15 éve korától tagja a kommunista diákmozgalomnak,1921-től szakszervezeti tag, 1926-ban tagja lesz a Kommunisták Magyarországi Pártjának , A KMP Sport és Kultúrosztályának titkára (1929) , részt vesz az 1930. szept. 1-i tüntetéssorozat szervezésében; letartóztatják, egy évre ítélik (1930) A Sportoló Munkás, és a Proletársport c. lapokat irányítja (1931-1934), Goldmann Györgely, Fenyő A. Endrével, Sugár Andorral, Bán Bélával, Bass Tiborral megalakítják a Szocialista Képzőművészek illegális művészcsoportját, amelynek vezetője lesz (1934). A Vörös Segély számára készített fotómontázsáért ismét letartóztatják, egy évre ítélik (1934), Párizsba emigrál (1936), 1936 nov.-től a spanyol szabadságharcban a Nemzetközi Brigád tagja; újságszerkesztő, fotóalbumokat készít , Francia internáló táborba kerül, ahol két és fél évet tölt fogságban , Hazatér Magyarországra (1945), MAFIRT /pártvállalat/ Fotóosztályának vezetője, a Magyar Filmgyártó Vállalat igazgatója. (Igazgatása alatt kerül gyártásra: a Talpalatnyi föld, a Lúdas Matyi, a Különös házasság, a Feltámadott a tenger és több nagysikerű, időtálló film.) (Révai József irodalompolitikus testvére) 1954 és 1956 között a Magyar Rádió Televízió Főosztályának vezetője. 1954-ben, a televíziózás előkészítésének időszakában került a Magyar Rádió keretében megalakult televíziós főosztály élére. Ekkor a főosztály számára a legfontosabb kérdés a technikai fejlesztés útjának kiválasztása volt (hazai, vagy külföldi berendezések). A kísérleti időszak ígéretes indulását, fellendülését visszavetették az 1956-os forradalomi események. Az önálló Magyar Televízió létrehozásában már Révai Dezső nem vett részt.

(10) Nagy Jocó (Nagy József ), operatőr, (Hódmezővásárhely, 1927. március 20 – 1994. március 21.) Tanulmányai: Gertler-féle filmiskola, operatőri szak (1946), Színház-és Filmművészeti Főiskola (1947-1953) Munkahelyei: Híradó és Dokumentum Filmgyár (1953-1957), Magyar Televízió (1957-1987), Gyerekkorában, amikor Lehotay Árpád: Tiszavirágzás – című filmjének külső forgatását látta elhatározta, hogy filmművészettel fog foglalkozni. 1943-ban került kapcsolatba a filmezéssel. 1944-ben, mint leventét elvitték és szovjet fogságba került, csak 1945-től folytathatta gimnáziumi tanulmányait. 1946-ban a Gertler-féle filmiskola operatőri szakán tanult, majd a Hunniában gyakornok volt Radványi Géza mellett. 1949-től a Filmművész Szövetség tagja. 1947-1953 között elvégezte a Színház-és Filmművészeti Főiskola Filmoperatőri Főtanszakát. 1950-ben vásárhelyi ingatlanukat államosították, osztályidegenként üldözték. Tanárai azért tudták megtartani a főiskolán, mert a legjobb tanítványnak minősült. 1952-ben került a Budapesti Filmstúdióba, ahol együtt dolgozott Eiben Istvánnal, Makkay Árpáddal, Hegyi Barnával, Pásztor Jánossal és az operatőri látásmódját tőlük tanulhatta. 1952-1957-ig a Híradó és Dokumentum Filmgyárban dolgozott, ahol híradókat, ismeretterjesztő és dokumentumfilmeket készített. Első jelentősebb munkáját a Gobbi Hilda alapította színészotthonról készítette. Számtalan ipari, mezőgazdasági riport operatőre volt. A természet, az állatok szeretete jellemezte, nem csupán a riportokat rögzítette kamerájával, hanem művészi ihletésű képeket komponált, a természet fotózását lírai gondolataival tette teljessé. 1957-től dolgozott a Magyar Televíziónál: A Képes Híradó első 1957. július 2-i számában a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyárban , a Millenárison is forgatott, a lengyel-magyar kerékpárverseny című riport operatőre volt. A Televízióban hamar sikeres operatőr lett. Ünnep címmel készítette az MTV első színes dokumentumfilmjét l967-ben. Első játékfilmje Zweig regényéből készült Sakknovella volt, Várkonyi Zoltán rendezésében és Major Tamás első televíziós főszereplésével. Számtalan televíziós játékfilm, zenei program, hangverseny-közvetítés operatőre volt. Munkabírása, lelkesedése, munkájának színvonala, egész operatőri munkássága során töretlen volt.
Történelmi játékfilmek egész sorát forgatta Hajdufy Miklós rendezővel. Horváth Ádámmal készítette Bartók: Fából faragott királyfi balett változatát, ez talán az egyik legnehezebb munkájuk volt. Ezt követően Horváth Ádámmal is rendszeresen dolgozott. A zene, a tánc fontos szerepet játszott munkásságában. A Himnusz több képi megfogalmazása fűződik nevéhez.

(11) Mestyán Tibor, operatőr (Budapest, 1927. március 7. – 1997. április 29.) Tanulmányai: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1946-1950). Munkahelyei: Magyar Filmgyártó Állami Vállalat (1948-1950), Híradó és Dokumentumfilm Gyár, operatőr (1950-1957), Magyar Rádió és Televízió, operatőr (1957-1997). A Magyar Televízió alapító tagja. Pályafutása során főként tévéjátékokat fényképezett, de évekig volt a Telesport vezető operatőre is. Vizuális érzékenységét bizonyítja vonzalma a képzőművészethez, tehetségét festőművészként is megmutatta.

(12) Tóth György -újságíró, szerkesztő (Budapest 1931.09.07 – 1991. 12. 27.) Tanulmányok: Színi Akadémia rendezői szak 1959. Munkahelyek: 1947-1948 Szakszervezeti nyomda gyakornok, 1949-1956 Magyar Rádió riporter, 1956-1957 Szakszervezeti nyomda, 1958-1960 Népművelési Intézet szervező, titkár, 1960-1971 Pest megyei Hírlap újságíró, rovatvezető 1971-1991 MTV. Budapesten született, nem tipikus munkáscsaládban, édesapja ugyanis a BSZKRT-nál villamosvezetőként dolgozott, s bár kezdetben a legtöbb fiú álma akkoriban éppen ez az életpálya volt, őt jobban vonzották a betűk. Nyomdásznak tanult, de igen rövid idő múltán már úgy gondolta, nem erre született, sokkal inkább az újságírás lesz a hivatása. Igen fiatalon, alig 18 évesen jelentkezett a Magyar Rádiónál és sikerült is ott elhelyezkednie. Az sem tartott sokáig, hogy rádöbbenjen, a rendszer hazugságait kénytelen igazságokká ferdíteni. Ebben a felismerésben nem kis része lehetett annak a ténynek is, hogy kicsi kora óta mélyen vallásos ember volt, így a hit szemüvegén át vizsgálta a világot. Az 1956-os forradalom kitörésekor a Rádió épületében tartózkodott, részese volt az ostrom eseményeinek, tagja a Szabad Magyar Rádió munkástanácsának, szerkesztője az azonos elnevezésű lapnak. A forradalom alatt vállalt szerepe miatt a forradalom leverése után eltávolították a Rádióból és feketelistára került. Csak annak köszönhette, hogy nem került börtönbe, mert akadt néhány jó szándékú támogatója, s mert akkor már három gyermek apja volt (összesen hét gyermeke született, egy fiú és hat lány). Erre hivatkozva sikerült “kivonni” a drasztikusabb felelősségre vonás alól és előbb a Szakszervezeti Nyomdában, majd a Népművelési Intézetben állást találnia. 1960-ban, ismételt pártfogói támogatással visszatérhetett mesterségéhez és a Pest megyei Hírlapnál újra újságíróként dolgozhatott. Lassanként arra is lehetőséget kapott, hogy a Magyar Televízió Híradója számára – külsősként – riportokat készítsen, ám előélete miatt a közvetlen politikai témáktól távol kellett tartsa magát, ezért szakterülete az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatás lehetett csupán. 1971 augusztusától már belsős munkatársként dolgozott a Magyar Televízióban, a TV Híradónál. Előbb szerkesztő-riporterként, majd főmunkatársként. Sok országban forgatott, a legemlékezetesebb riportútja azonban kétségtelenül az 1986-os kínai látogatás, ő volt ugyanis az első magyar híradós, aki a kulturális forradalom után Pekingbe látogathatott.

(13) Benke Valéria, a Magyar Rádió, ill. a Magyar Rádió és Televízió elnöke Gyönk (Tolna m.), 1920. 06. 26. Tanulmányai: Szegedi Tanítóképző, tanító (1939-1943), MKP debreceni pártiskolája (1945), Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, okleveles középiskolai tanár (1952-1957) Életútja, munkahelyei: Részt vesz a munkásmozgalomban (1936-tól), Belép a Szociáldemokrata Pártba (1941), Belép a Kommunisták Magyarországi Pártjába (1944) , Gádoron tanítónő (1943-1944) ,A szovjet csapatok bevonulása után, a Szegedi Területi Szakmaközi Bizottság titkára (1944), MKP budapesti pártiskola, tanár (1945-1946), Kőbányai majd a Budapesti Pártbizottság munkatársa, majd titkára (1946-1948), Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőség Káderosztályának munkatársa (1948-1950) , Nagy-Budapest országgyűlési képviselője (1949-1953), Tolna megye országgyűlési képviselője (1958-1967) , Budapest 34. választókerület országgyűlési képviselője (1967-1971), Budapesti Népfrontbizottság tagja (1949-től), Országos Béketanács titkára (1950-1954), Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének póttagja (1951.03-1954.05.), Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja (1954.05-1956.10.), Magyar Rádió elnöke (1954.08.16-1956.10.) , Magyar Rádió elnökhelyettese, kormánybiztosa (1956.11-1957.07.) Magyar Rádió és Televízió elnöke (1957.08-1958.01.) Művelődésügyi miniszter (1958.01.28-1961.09.13.), Társadalmi Szemle (MSZMP elméleti folyóirata) szerkesztőbizottságának vezetője, ill. elnöke (1961-1988), Elnöki Tanács tagja (1967.04-1971.05.) , MSZMP PB tagja (1970.11.28-1985.03.28.) , MSZMP KB. Agitációs és Propaganda Bizottság tagja (1970-1985). Benke Valéria – Komócsin Zoltán és Lakatos Éva javaslatára került – 1954. augusztus 16-án a Magyar Rádió élére. Az intézmény ekkor már hosszú ideje vezetési válságban volt, amelyet a koncepciós perek atmoszférája és az ennek megfelelő káderpolitika okozott; alkalmas és jó vezetőket vittek el a Rádiótól. Föloldhatatlan ellentétek keletkeztek abból, hogy a politikai vezetés más várt el a Rádiótól egészében is, az egyes műsoroktól is, mint amit a rádiósok java, jó meggyőződéssel, megérlelt koncepcióval szükségesnek és hasznosnak tartott. Mindennapos volt az aprólékos beavatkozás, az utasítgatások, az egyes műsorok szereplőinek, résztvevőinek felelősségre vonása. 1954 őszére, 1955 elejére a politikai zűrzavar teljessé vált, majd Benke Valéria hozzálátott a Rádión belül működtetett Televíziós Főosztály felállításához.

(14) Kerpel Róbert, főmérnök, műszaki igazgató (Celldömölk, 1925-2001) Tanulmányai: BME Villamosmérnöki Kar. Munkahelyei: Magyar Rádió Műszaki Főosztály (1949-1957), Magyar Televízió, stúdió- és közvetítő kocsipark vezetője (1957-1985), 1949-ben került a Magyar Rádió Műszaki Főosztályára. 1954-ben bekapcsolódott a Széchenyi-hegyi 100 W-os kísérleti adó, valamint a Hargita Stúdió kiépítésének munkálataiba. 1955-től a Magyar Rádió Főmérnökeként televíziós stúdiót vezetett. 1957. május 1-jétől a PYE közvetítőkocsival induló adások lebonyolítása lett a fő feladata. Folyamatosan szem előtt tartotta a közvetítő kocsik technikai színvonalának fejlődését. A Magyar Televízió műszaki igazgatása mellett, 1962-1968 között az Országos Atomenergiai Bizottság tagja és titkára. 1968-tól az Űrkutatási Kormánybizottság tagja, majd titkára. 1974-1978 között az Űrkutatási Kormánybizottság elnöke. A ’70-es években az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tagja. Az OIRT és a CCIR tagja volt. 1985. július 1-jével vonult nyugdíjba a Magyar Televízió műszaki igazgatójaként. Szakmai életútjának a főbb állomásai 1957-1985-ig: 1954 – Bekapcsolódott a Széchenyi-hegyi 100 W-os kísérleti adó és a Hargita Stúdió kiépítésének munkálataiba, 1955 – a Magyar Rádió Főmérnöke ként televíziós stúdió vezetése, 1957 – Az első PYE közvetítőkocsi segítségével az első televíziós élő adás lebonyolítása, a Magyar Posta szervezetéből kivált stúdiós műszakiakkal, valamint a Magyar Rádióból érkezettekkel együtt megalapítói lettek a Magyar Televízió új szervezetének.

(15) Gerő Ernő, (eredetileg Singer Ernő) (Terbegec, 1898. július 8. – Budapest, 1980. március 12.) kommunista politikus, miniszter, NKVD tiszt. Singer Móric zsidó banktisztviselő gyermeke. Eredetileg orvosnak készült a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán, de tanulmányait két év után 1918-ban abbahagyta, amikor belépett a Szocialista Ifjúmunkások Szövetségébe, majd a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköztársaság alatt a Kommunista Ifjúmunkások Szövetsége apparátusában dolgozott, küldött is volt a szövetség 1919. június 20-a és 22-e között tartott kongresszusán. A Vörös Hadsereg tagja is volt, de nem teljesített frontszolgálatot. Tanácsköztársaság bukása után, bár nem volt jelentős személy, körözést adtak ki ellene, ezért Bécsbe menekült.1924-ben azonban kiadták a Szovjetuniónak. Ott beiratkozott a Nemzetközi Lenin Iskolába. Felvette a szovjet állampolgárságot és a NKVD ügynöke lett. Spanyolországban és Portugáliában dolgozott. A spanyol polgárháborúban egy nemzetközi brigád parancsnoka volt és egyben a szovjet NKVD (a KGB elődszervezete) képviselője volt. 1939 és 1941 között a KMP képviselője volt a Kommunista Internacionáléban és szerkesztette az Új Hangot, a Szovjetunióban élő emigráns magyar kommunisták lapját.1944 novemberében részt vett a magyar fegyverszüneti delegáció tárgyalásain, majd Farkas Mihállyal, Nagy Imrével és Révai Józseffel együtt Szegeden megalakította az MKP új Központi Vezetőségét. 1945 és 1949 között közlekedésügyi miniszter, 1948 – 1949 között pénzügyminiszter, majd államminiszter. 1952 és 1954 között miniszterelnök-helyettes volt. 1954 és 1956 között az MDP Központi Vezetősége Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöke volt és ebben a minőségében azon fáradozott, hogy visszafordítsa a Nagy Imre által első miniszterelnöksége alatt hozott intézkedéseket. Rákosi lemondása után 1956 júliusától Gerő volt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége első titkára, mint a keményvonalasok Rákosi után legerősebb vezetője. A forradalom után rövidesen a Szovjetunióba menekült. 1957. május 9-én megfosztották parlamenti mandátumától. 1960-ban tért haza. Az MSZMP-ből 1962-ben zárták ki.

(16) Sági Gáspár, vezető technikus (Ceglédbercel, 1925. január 26. – 2006.) Tanulmányai: Vörösmarty Gimnázium, Magyar Posta Műszerész Tanonciskola (1940-1943), Munkahelyei: Magyar Posta (1943-1949), Magyar Rádió (1949-1957), Magyar Televízió (1957-1985), Tanulmányai után a Magyar Postánál helyezkedik el. 1949-től a Magyar Rádió Műszaki Igazgatóságán dolgozik, innét kerül át a Magyar Televízióhoz, a Műszaki Igazgatóság Üzemviteli Osztályára, műszaki ügyintéző, vezető technikus beosztásban, majd csoportvezetőnek nevezik ki. A Magyar Televízió egyetlen hazai és külföldi élő közvetítése sem jöhetett volna létre munkája nélkül. Ő és később a csoportja intézte a hazai és nemzetközi közvetítő vonalrendeléseket.

(17) Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök.

(18) Kerpel Róbertné (szül. Kiss Mari), hangmérnök (1931-2000). Tanulmányai: Magyar Rádió Műszaki Iskola BME Villamosmérnöki Kar (1950). Budapesti Műszaki Egyetem. Munkahelyei: Magyar Rádió, hangmester (1949-1959), Magyar Televízió, hangmérnök, műszaki vezető (1959-1990), 1949-ben kerül a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályára. 1950 április és november között kiváló eredménnyel végzi el a Rádió által szervezett első műszaki iskolát, majd hangmesteri beosztásba kerül. 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetem esti tagozatának hallgatója lesz a Villamosmérnöki Karon. 1959-ben áthelyezik a Magyar Televízióba hangmérnöknek.
1961-ben az egyik fekete-fehér közvetítőkocsin műszaki vezető, nagysikerű műsorok műszaki lebonyolítását végzi stábjával: “Versengő városok”, “Táncdalfesztivál”. Szakmai életútjának egyik főbb állomása, a legelső színes közvetítő kocsiból a Müncheni Olimpia közvetítése 1972-ben. Meghatározó stúdiómunkái voltak: az “Optimista tragédia” és az “Operakalauz”- sorozat. Több éven keresztül közvetítette a Szegedi Szabadtéri Játékokat. 1974-ben a központi kapcsolóterem átalakítási munkáinak részese, melynek a felújítás után vezetője lett.

(19) Mátai László, – film-közgazdász (Budapest, 1928. június 28. – Budapest, 1983. február 5.) Tanulmányai: Kölcsey Ferenc gimnázium (1942-1946), Filmművészeti Egyetem, Gazdasági Szak (diploma 1954). Munkahelyei: MAFIRT (1946-1949), Népművelési Minisztérium (1954-1956), Magyar Televízió (1956-1983). Fiatalon került az ujjászerveződő filmgyártás szakembereinek sorába. A Magyar Filmipari Rt. dolgozójaként szovjet ösztöndíjat kapott. Film-közgazdászként végzett kiváló eredménnyel, amiért a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tanulmányi Érdemérem kitüntetésben részesítette. Az első televíziósok közé tartozik, tevékeny részt vállalt a születő magyar televízió alapjainak megteremtésében a Híradótól, a szervezeti rend kialakításáig, operatőröket és rendezőket csábított át a filmszakmából. A hatvanas években kinevezték a filmosztály vezetőjének, munkájával nagyban hozzájárult a televízió gazdag külföldi filmprogramjához. Jelentős szerepet vállalt a gyártásvezető képzésben. Tankönyvet írt Filmtechnika, gyártásszervezés és technológia címen, tanfolyamot szervezett a gyártásvezetők képzésére olyan nagytekintélyű szakembereket megnyerve az oktatásra, mint Forgó Mihály, Balázs Ervin, Szalacsi Tóth Albert. Nem volt olyan gyártásvezetője az MTV-nek, aki ne az Ő tanfolyamain tanult volna. Egy ideig az Ifjúsági és Oktatási Főosztály helyettes vezetője volt, majd Nagy Richárd elnök felkérésére létrehozta a Tervezési és Szervezési Főosztályt. 1976-ban jelent meg az MTV, első teljes, Szervezeti- és Működési szabályzata, mely a televíziózás átfogó technológiáját részleteiben mutatta be!

(20) Koreny János, villamosmérnök, fejlesztőmérnök (Budapest, 1932. október 22.). Tanulmányai: Budapesti Műszaki Egyetem, villamosmérnök (1951-1956). Munkahelye: Magyar Televízió (1956-1993). Üzemfenntartási Főosztály, mérnökgyakornok (1956-1958), üzemviteli csoportvezető (1958-1963), üzemfenntartási csoportvezető (1963-1980), üzemfenntartási osztályvezető (1980-1993) Az 1954-ben kezdődő és filmeket sugárzó kísérleti időszakban néhány szovjet tévé pótolta az akkor még nem létező magyar vevőkészülékeket. 1956-ban, az élő műsorok megkezdése előtt egy évvel, igazi műsort közvetítő gépeket három helyen fejlesztettek ki; a Televíziós Vállalatnál, a Mechanikai Laboratóriumban és a Posta Kísérleti Intézetében. Koreny ez utóbbi helyen működött vendégként, ahol az első – és egyetlen magyar gyártmányú – helyszíni adásokat végző autóbusz kifejlesztésében vett részt.
A forradalom után enyhült a politikai elszigetelődés légköre, így a Televízió nyugati országokból származó eszközöket, pl. angol közvetítő kocsikat vásárolhatott. Ez időben Koreny a PYE, ill. EMI kocsi műszaki vezetőjeként irányította az akkor még főleg élő helyszíni adásokat. 1963-1993-ig az Üzemfenntartási Főosztály középvezetőjeként tevékenykedett. Munkája során tapasztalta, hogy az angol, német és francia nyelvterületről származó berendezések kezelőinek és karbantartóinak sokszor nehézséget okozott a kezelőgombok és kapcsolási rajzok feliratainak értelmezése. Ezért 5 nyelvű, orosszal kiegészített szótárt szerkesztett azok számára, akik csak a szűken vett szakterületük szókincsében voltak érdekeltek. Munkáját segítette, hogy a keleti országok televíziós szervezeteinek, ez OIRT-nak terminológiai értekezletein rendszeresen részt vett, ahol a társországok küldöttei egymás számára is rögzítették a szakkifejezések meghatározását.
Az MTV műsorüzeme közelében 30 évig vett részt, ennek folyamán munkája mellett számos, üzemből kivont tv kamerát, berendezést és egyéb relikviát gyűjtött össze, melynek a magyar televíziózás akkor 40 éves történetét jellemezték. A tv technika korai generációit képviselő néhány közvetítőkocsit sikerült restaurálás után nagyobb múzeumokban megőriztetnie. 1993-ban MTV Technikatörténeti Gyűjtemény néven nyilvánosan látogatható kiállítást hozott létre. A kiállított állományt vásárlásokkal, bel- és külföldi gyűjtőkkel bonyolított cserékkel, ajándékozások révén, valamint a felszámolt Televideó Kiadó anyagának befogadásával tovább bővítette. Ezután 2001-ben megnyílt az MTV Technikatörténeti- és Műsormúzeuma. A 750 videokazetta az MTV helyben nézhető reprezentatív archívumát képezte, ezen kívül technika- és műsortörténeti kazetták álltak a médiakutatók rendelkezésre. A felépített és üzembe helyezett 5 kamerás archív stúdióval a látogatók interaktív kapcsolatot létesíthettek. A Múzeum megjelenésével és szolgáltatásaival Közép-Európában egyedülálló helyet foglal el. Publikációi: A televíziós hangközvetítés technikai alapjai – 1965, Televíziós és műszaki rövidítések 5 nyelven – 1982, A Magyar Televízió Története 1993-ig – 1994. MTV nosztalgia – 1998.

(21) Forgó Mihályné, Dr. (szül.: Végh Éva) üzemmérnök, igazgató, (Budapest, 1932. október. 7.) Tanulmányai: BME Villamosmérnöki Karának gyengeáramú szak (1956), BME Villamosmérnöki Karának integrált áramkörös elektronikai szakmérnöki szak (1973), BME Villamosmérnöki Karának okleveles villamosmérnöki-szervező szakmérnöki szak (1981) Munkahelye: Magyar Televízió (1955.08.01-1996.06.15)
üzemmérnök, kép- és hangmérnök, stúdióvezető, műszaki vezető, főosztályvezető-helyettes, főosztályvezető, igazgató. Szakmai pályafutásának főbb állomásai: 1955. 08. 01-től 1956. 03. 31-ig az egyetemi tanulmányi idő alatt, heti 18 órás elfoglaltsággal dolgozott a Magyar Televízió Vállalatnál. 1956. 05. 01-1957. 12. 31-ig a Magyar Rádió TV Főosztályán üzemmérnök II., majd kép-és hangmérnöki, később üzemmérnöki besorolásban tevékenykedett. Ez idő alatt a Mechanikai Laboratóriumban részt vett kamerák és filmbontók (szovjet dokumentáción alapuló) gyártásában, a berendezések telepítésében és üzembeállításában. 1958. 01. 01-1958. 12. 31. között az MTV Üzemviteli Főosztályán Stúdióvezető. 1959. 01. 01-1980. 05. 31-ig az MTV Fejlesztési Osztályán, később Főosztályán üzemmérnök, 1967. 07. 01-től önálló tervező mérnök, majd csoportvezető mérnök.
1967-1969 között a Fejlesztési Főosztályon kialakított, színes televíziózással foglalkozó csoportnak volt tagja. Ő volt az I. Stúdióban, 1968. 05. 24-én lebonyolított első színes kísérleti adás műszaki vezetője. Fontosabb tevékenységei közé tartoznak még a II. és III. Stúdiók felújítása, valamint a Filmgéptermi rekonstrukció is. 1968-tól a színes berendezések beszerelésének előkészítése, részvétel a francia Thomson CSF céggel való tárgyaláson, szerződéskötés előkészítése, műszaki berendezések átvétele, telepítése és üzembeállítása. 1972-ben a Bojtár utcai “Szatelit Stúdió Komplexum” tervezési kiírásának témafelelőse, 1975-től a “Szolgáltató ház” beruházási tervének fejlesztő témafelelőse. 1980.06.01-től 1983.10.30-ig az MTV Szervezési Főosztály Szervezési Osztályának vezetője. 1980.06.01-1982.10.11. között intézményi tervezési és szervezési problémák vizsgálatával foglalkozott. 1982 októberében a Televízió Vezetősége által életbeléptetett “gazdálkodás megerősítését célzó intézkedési terv” közel egyharmad részének témafelelőse a Főosztályon.
1983.09.01-1985.07.16. között az MTV Tervezési és Szervezési Főosztályának főosztályvezető-helyettese, megbízott főosztályvezető. 1985.07.17-1985.11.30. között a Szervezési és Számítástechnikai Főosztály megbízott főosztályvezetője, majd főosztályvezető-helyettese. 1993.03.25-1994.10.31-ig a Szervezési és Számítástechnikai Központ igazgatója, majd 1996.06.15-ig, nyugdíjazásáig, főosztályvezetője.

(22) Gyökér András, – mérnök (Egyek, 1931. december 14.) Tanulmányai: Gimnáziumba Debrecenbe járt, Hajdúböszörményben érettségizett (1951), Budapesti Műszaki Egyetem, Villamosmérnöki kar (1951-1956). Munkahelye: Magyar Rádió Televíziós Főosztálya (Magyar Televízió) (1956. május 1.-1991) mérnök, Üzemviteli Osztály: csoportvezető (1961), osztályvezető helyettes (1964), osztályvezető (1970), Műsorgyártási Főosztály: főosztályvezető-helyettes (1974), főosztályvezető (1985). 1956. májusában negyedmagával került az MR Televíziós Főosztályára. Néhány hetes rádiós ismerkedés után, négyük közül két ifjú kollégáját a Posta Kísérleti Intézetéhez küldték, ahol már készült az első magyar gyártmányú televíziós közvetítőkocsi. Feladatuk lett a készülő elektronika minél alaposabb megismerése és a kocsi majdani üzemeltetése. Öt pedig egy kolléganőjével együtt a Mechanikai Laboratórium Gorkij-fasori központjába helyezték ki, ahol viszont az első magyar gyártmányú stúdiótechnikai berendezés gyártásának munkálatai folytak. Feladatuk itt is az ismeretszerzés volt azért, hogy a munkálatok utolsó fázisába bekapcsolódhassanak, és később ők működtessék a berendezéseket. Mindezek mellett a Szabadság-hegyi Hargita Stúdióban folyó kísérleti adások gyakorlati munkájába kellett bekapcsolódniuk. Kizárólag film közvetítésekből állt a műsor, kamerájuk sem volt még. Neki a hangkeverő berendezést kellett működtetnie. Az itt szerzett tapasztalatok sokat segítettek későbbi munkája során. Közben a Mechanikai Laborban befejeződött a munka. 1957-1958-ig tartott az 5+1 kamerás, szuperikonoszkópos elektronika telepítése és szerelése a Szabadság téri épületbe. Néhány hónapos próbaüzem után megkezdődhettek az első magyar gyártmányú televizós stúdió élő adásai. Az első néhány hónapban az elektronika filmközvetítő részével foglalkozott, míg kolléganője a stúdiótechnikai részt vezette. Majd miután ő más feladatot kapott, csoportvezetőként az egész területet átvette. Öt éven át dolgozott ez a rendszer és ez a “hőskor” élete egyik legszebb periódusa volt. Közben bővült a Televízió műszaki arzenálja, volt már több közvetítőkocsi, korszerűbb filmbontó.
1963-ban került sor a rendszer összefogásához szükséges Központi Kapcsolóterem megépítésére. Új stúdiók is épültek Marconi rendszerű ortikonos kamerákkal felszerelve. Majd mágneses képrögzítők üzembe állítására is sor került. Ebben az időben már a technikai fejlődéshez kellett igazítani a szervezetet is, szükség lett külön Karbantartó Osztályra, Fejlesztési Osztályra, Filmlaborra, Hangtechnikára és Erősáramú területre is. Az üzemeltető területen dolgozott tovább, amely maga is kettévált: egy ún. belső üzemi csoportra és egy ún. külső üzemi csoportra. Az előbbihez a stúdiók, a filmbontók és a rögzítők, az utóbbi csoporthoz a közvetítőkocsik és a mikrohullámú berendezések tartoztak. Őt a belső üzemi csoport vezetőjévé nevezték ki osztályvezetői rangban. Később elkezdődtek a színes kísérleti adások és vásároltak egy színes közvetítőkocsit is, aminek szintén a vezetője lett a másik csoporton kívül. A Műszaki Igazgatóság szervezetei ismét igazodtak a megnövekedett feladatokhoz. A precízebben szakosodott főosztályok létrejöttekor főosztályvezető-helyettessé nevezték ki. Feladatai bővültek, egyre távolabb került a konkrét műsorgyártó munkától. Tennivalói zömét a szervező tevékenység és a műsorgyártás műszaki feltételeinek biztosítása tették ki. Mikor megépült a színes 4-es stúdió, üzemeltetéséhez speciális műszaki stábokat szervezett, melyek munkájában maga is részt vett. A berlini VIT-re az NDK televízió műszaki segítségkérésére vezetésével egy 16 fős stáb és egy színes közvetítőkocsi a helyszínen vett részt a közvetítésekben. Ugyanígy kinn járt a Moszkvai Olimpián is, ahol újdonságnak számított, hogy a drága mikroláncon csak a megszerkesztett, így lényegesen rövidebb anyagot kellett haza sugározni.
1985-ben megalakult a Műsorgyártási Főosztály. Így létrejött egy több mint 600 fős terület, mely minden gyártási feladatot el tudott látni. Mikor a terület vezetésére belső pályázatot írtak ki, megpályázta a főosztályvezetői posztot, melyet 1985. július 1-jével el is nyert. Ezt a feladatot 1991-ig látta el, majd 60 évesen nyugdíjba vonult.

(23) Mechanikai Laboratórium, rövidítve a Mechlabor, a szocialista Magyarország egyik, részben katonai, részben stúdiótechnikai berendezéseket gyártó állami vállalata volt.

(24) Randé Jenő – újságíró, szerkesztő, diplomata (Rákospalota, 1922. augusztus 28. -) Tanulmányok: Pázmány Péter Tudományegyetem, Jogi Kar 1945. Munkahelyek: 1946-1964 Magyar Rádió, 1964-1967 Magyar Televízió 1968-1985 Külügyminisztérium, 1985-1990 Magyarok Világszövetsége. 1946-tól dolgozott a Magyar Rádióban 1955 októberétől a Belpolitikai – Esti Híradó rovat vezetője 1962-től főmunkatársa, 1957-től New York-i, 1960-1963 között londoni tudósítója. 1957-ben részt vett a Magyar Televízió műsorainak elindításában is. A televízió hivatalos sugárzásának -1957. május 1.- megkezdése előtti napon a mai Híradó stúdió helyén kialakított szobákból ő készítette az első élő televíziós riportműsort április 30-án. Négy munkásmozgalmi veteránnal beszélgetett a régi Május 1-i hangulatokról. 1964-1967 között a Magyar Televízióban a politikai adások főszerkesztője. Számos nyelvészeti műsor közreműködője volt. Szepesi György emlékezése szerint Randé Jenő (18) javaslatára született meg A HÉT című műsor 1970-ben. 1985 után a Magyarok Világszövetségével foglalkozó műsorokban riportalanyként szerepelt. 1968-1970-ben, majd 1974-1978-ban a Külügyminisztérium sajtófőnöke, közben 1970-1974 kaírói, utóbb 1978-1985-ben bécsi nagykövet volt. 1985-1990 között a Magyarok Világszövetségének főtitkáraként tevékenykedett.

(25) Forgó Mihály, Dr. fejlesztő mérnök, műszaki igazgató, (Budapest, 1933. március 22. – 1986. május 28. ) Tanulmányai: Budapest, József Attila Gimnázium (1951), Budapesti Műszaki Egyetem, villamosmérnök (1956), Budapesti Műszaki Egyetem, doktorált (1969), MÚOSZ Újságíró Iskola diploma (1970), BME Továbbképző Intézet, szakvizsga “A képinformáció digitális feldolgozása” című tantárgyból (1979) . Munkahelye: Magyar Televízió (1955-1986) fejlesztő- és karbantartó mérnök, csoportvezető, osztályvezető, főosztályvezető, műszaki igazgató . Szakmai pályafutása: 1955-1956-ban az egyetemi tanulmányok alatt félállásban már dolgozott a Magyar Televízió Vállalatnál. 1956-ban a Fejlesztési Osztályon, majd ennek átszervezése után a Magyar Rádió Televíziós Főosztályán fejlesztő mérnökként dolgozott. 1957-1958 között az MTV első helyszíni közvetítőkocsi műszaki parancsnoka.1958-1984 között a televíziós műszaki berendezések karbantartásának, az úgynevezett üzemfenntartásnak a vezetője, csoportvezető, osztályvezetői, majd főosztályvezetői szinten. 1986-ig, haláláig, az MTV műszaki igazgatója. Egyéb tevékenységei: 1963-1969-ig a BME Villamérnöki Karának Elektroncső és Félvezető Tanszékén mérési gyakorlatok vezetője. 1970-től a Rádiótechnikai és Elektronikai Ipari Állandó Kormánybizottság 5. szekció (vákuumtechnikai eszközök) albizottsága színes képcső szakértői csoportjának tagja.
1977-től a TV-szemle, majd a Jel-Kép folyóirat szerkesztőbizottságának tagja Az MTV-MAFILM Technikai Értesítő című folyóirat indulása óta a szerkesztőbizottság tagja. 1959-től a MÚOSZ Oktatási Központban, a műsorszerkesztők számára, technikai alapismeretek oktatója.1963-tól a TV-technika tantárgyat oktatja a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, annak 1971-től haláláig adjunktusa, majd docense. 1966-tól az MTV gyártásvezetői tanfolyamain a tévés műszaki alapismeretek tanára. 1966-ban a BME Villamosmérnöki Karának Televízió Szakmérnöki szakán a “Televíziós jelkeltés”, majd az 1977-1980-ig, a “Színes jelforrások” tárgyának előadója. 1982-1983-as tanévben a MTV belső továbbképzésének keretében a műszaki angol nyelvet tanította.

(26) Bán György – bemondó (Budapest, 1918. október 11. – Budapest, 1985. december 19.) Tanulmányai: Reálgimnáziumot végzett Budapesten, a X. kerületben. Munkahelyei: Magyar Rádió (1945-1962) Magyar Televízió (1962-1980). Színész szeretett volna lenni, végül bemondó lett.
Mély zengésű, kellemes hangja, derűs, nyugodt egyénisége – sötét, ritkás haj, ívelt húsos orr, tömött bajusz, állandóan mosolygó száj, barátságos tekintet – folytán nem csak orgánuma kísérte végig a II. világháború utáni hazai mozgókép történetét, hanem a Magyar Televízió bemondójaként, sőt olykor műsorvezetőjeként is megismerhette a közönség. Az 1950-es évek elejétől a protokolláris események alámondója volt.
1957-től több mint két évtizeden keresztül volt a TV Híradó meghatározó hangja.
Homoki Nagy István filmjeinek szövegét is tolmácsolta. Sokat “lóversenyezett”, ugyanis a hangosbemondón hosszú évekig ő mondta be az eredményeket. Házigazda: Bán György címmel, a Magyar Televízió 60. születésnapja alkalmából, készített róla egy portréfilmet. Szakmai felkészültségét példázza, mikor ebben a filmben Vitray Tamás átad neki egy sosem olvasott nehéz szöveget, s a bemondó kapásból hibátlanul elolvassa, még a nyomdahibát is észreveszi.

(27) Takács Mária (Marika) – bemondó, szerkesztő-műsorvezető (Resicabánya, 1938. november 25. – Budapest, 1997. május 9. ) Tanulmányai: ELTE Bölcsészkar, itt szerzett diplomát. Munkahelye: Magyar Televízió (1957-1997). Jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is, közben énekelni tanult. Alkalmi műsorközlőként figyeltek fel rá és meghívták a Magyar Televízióhoz, ahol az intézmény születésétől évtizedekig dolgozott. A hazai televíziózás egyik legendás személyisége volt, szőke, kék szemű, szép arcú, mindig mosolygott. Kissé rekedtes hangjával, olykor némi félszegségével, valódi vagy megjátszott zavarával érzékeltette emberi mivoltát a kamera előtt. Első filmszerepében, Fejér Tamás rendezőnél, mint Éva, kellemes jelenség volt, de saját személyiségét csak további szerepeiben, a TV bemondót alakítva mutatta föl. Abban a televíziós periódusban volt a “televízió arca”, amikor a bemondóknak sokkal nagyobb szerep jutott a képernyőn. Minden műsort fel és lekonferáltak, híreket mondtak, közérdekű információkat közöltek, beszélgettek a nézővel. Mint a nézők egyik kedvence több szórakoztató televíziós műsorban is szerepelt. Az MTV Posztumusz Örökös Tagja.

(28) Zapotoczky – Antonin Zapotoczky (1884 -1957) Csehszlovákia köztársasági elnöke. 1884-ben Kladnóban született forradalmár munkáscsaládban. 1902-ben belépett a szociáldemokrata pártba, 1907 -től a kladnói bányászok szakszervezetének titkára. 1920-ban a Csehszlovák Szociáldemokra Párt balszárnyának képviselőjeként vett részt a III. Internacionálé moszkvai kongresszusán. 1929-től Klement Gotwalddal részt vesz a Csehszlovák Kommunista Párton belüli tisztogatásokban 1937-ben a Gestapo letartóztatja. Az 1948-as februári fordulat után miniszterelnökké választották, majd 1953 májusától, Klement Gottwald (11) halála után megválasztották a Csehszlovák Köztársaság elnökévé.

(29) Gerecse – illetve Gerecse hegység (gyakran hibásan: *Gerecse-hegység) röghegység a Dunántúlon, a Dunazug-hegység háromszög alakú, legnyugatibb része. Átlagos magassága 400 méter. Területe 850 km2. Legmagasabb csúcsa, a Nagy-Gerecse 634 méter magas.

(30) Bajóti TSz-kastély – BAJÓT – a települést az oklevelek 1243-44-ben említik először, Peel (Pél) néven (Dl.4704), majd 1262-ben Pel alakban. Barkóczy Ferenc hercegprímás kolostort építtetett a nazarénusoknak, akik 1763 és 1770 között működtek itt. Utánuk a pálos rend letelepítését kísérelték meg először 1866 és 1867, majd 1903 és 1906 között.1913 novemberétől a kegyhelyet Don Bosco Szalézi Társasága vette át. 1950-ben a szalézi rendet feloszlatták, az épületeket államosították. Vájárképző iskola és internátus működött itt 1950-1981 között, majd az emeletes zarándokház fogház lett, gondozottjai a szénbányában dolgoztak. A manzárdos teológiaépület a helyi Vörös Szikra TSZ vadászháza lett. 1988 és 1994 között a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség lakta a kolostorépületet. 1992-től kezdve fokozatosan visszaköltözött a kolostorba a szalézi rend, jelenleg is ők üzemeltetik a helyet.

(31) Faragó Zoltán, hang- és képmérnök, (Budapest, 1927. október 14.) Tanulmányai: Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki kar (1953-1957) Munkahelyei: Magyar Rádió – hangtechnikus, hangmérnök, karbantartó- és fejlesztő, mérnök (1949-1957) Magyar Televízió, hang- és képmérnök, fejlesztő mérnök (1957-1990). Szakmai pályafutása: 1957-1958 között az 1. számú Pye közvetítőkocsi hang-és képmérnöke, 1958 végétől 1960-ig, a kocsi műszaki vezetője volt. 1960-1963 között a műsorkészítő üzemek (stúdiók, közvetítőkocsik, Telecine, stb.) műszaki vezetője. 1963-1990-ig a Műszaki Fejlesztési Főosztály hangfejlesztő részlegének vezetője. 1957-1964 között – mivel a TV műsorok rögzítése még nem volt megoldva – az 1. számú Pye kocsi kizárólag élő adást készített. Előbb hang-és képmérnök, később, mint műszaki vezető, számos budapesti színház élő adás közvetítésében vett részt. Csapatával közvetítették az első szilveszteri műsort a Filmgyár egyik stúdiójából, illetve különböző tévéjátékokat (pl. Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél) és négy alkalommal a Szegedi Szabadtéri Játékokat (Hunyadi László, Budai Nagy Antal, stb.). Rendszeresen bemutatták a Nemzeti Galéria új kiállításait. 1964-től, mivel devizahiány miatt külföldi műszaki berendezéseket csak korlátozottan tudtak vásárolni, a hang-és kommunikációs rendszerek tervezése és elkészítése 95%-ban rájuk hárult. Egy részét ugyanis az Elektroakusztikai Gyár, nagyobb részét a Televízió Hangfejlesztési Laborjának munkatársai készítették. Mivel a hang-és kommunikációs rendszerek beüzemelése is a fejlesztőmérnök feladata volt, ezért az új berendezésekkel két-három hónapig hangmérnökként dolgozott. Ennek apropóján vett rész vagy. 40-50 tévéjáték, zenés játék és szórakoztató műsor elkészítésében. Ilyen volt például a Dorottya, a 30 év slágerei, valamint az emlékezetes 1972-es Szilveszteri műsor Gina Lollobrigidával, Svéd Sándorral.
1969 és 1987 között részt vett mintegy tizenegy színes közvetítőkocsi fejlesztési-tervezési munkálataiban, a televíziós stúdiók kép- és hangrendszerének kiépítésében, az 1. program technikai lebonyolító rendszerének, valamint a szegedi és a pécsi körzeti stúdiók hang- és kommunikációs rendszerének kialakításában. Különösen nehéz és szép feladata volt a haza és nemzetközi sportesemények közvetítésének hang – és kommunikációs berendezéseinek megtervezése, legyártatása, üzembe helyezése, ill. szükség szerint a közvetítések lebonyolítása. 1964-től a műsorkészítéshez csak közvetve kapcsolódott a munkája. Feladata a Központi Kapcsolóterem hang – és kommunikációs rendszerének kialakítása volt, ami alapvetően meghatározta a Magyar Televízió Székháza műszaki berendezéseinek rendszertechnikáját is.

(32) Dimitrov György – villamosmérnök (Budapest, 1936. március 23.) Tanulmányok: Berzsenyi Dániel Gimnázium (1951-1954), BME Villamosmérnöki Kar (1954-1959) Munkahelye: Magyar Televízió (1959-1996). 1959. május 1-jével kezdett dolgozni az MRT -ben, illetve az MTV-ben. A közvetítő kocsikon kezdett dolgozni, majd kocsi-parancsnokként tevékenykedett. Később a közvetítőkocsi csoport vezetője lett. Az osztállyá alakulás után, 1981-ben osztályvezető lett, majd 1985-ben főosztályvezető helyettes. Az osztály munkája helyszíni közvetítések (politikai események, színházi közvetítések, sport, stb.) lebonyolítása volt. De részt vettek nagyjelentőségű TV játék és sorozat elkészítésében is, pl.: Ki mit tud?, táncdalfesztiválok, országos vetélkedők, Jó estét Magyarország, Játék határok nélkül, Familia Kft., Európa- és Világbajnokságok, Forma 1 versenyek közvetítései is. 1996-ig nyugdíjazásáig irányította a területet.

(33) Zánkay Dénes,-osztályvezető, (Budapest, 1927. május 17 – 2008.) Tanulmányai: Gimnáziumi érettségi, Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar (1950). Munkahelyei: Magyar Rádió (1950-1957) stúdió és hangmérnöki munkákat végzett, majd karbantartási és üzemviteli feladatokat látott el Magyar Rádió- és Televízió (1957-1987) Televíziós Főosztályán csoportvezető, majd a Műszaki Üzemviteli Főosztály vezetője. A Televíziónál eleinte különféle csoportvezetői /mikrohullámú, közvetítőkocsi, stúdió/ munkákat végzett, majd – miután megalakult a Műszaki Üzemviteli Főosztály, annak vezetője lett. Ehhez a főosztályhoz tartozott valamennyi közvetítőkocsi, stúdiók, filmes és mágneses kép- és hangrögzítők, valamint az MTV1 és az MTV2 műsorának lebonyolító stúdiói. Ebben a munkakörben dolgozott nyugállományba vonulásáig.
Munkássága alatt 5 nyári és 2 téli olimpián, valamint 2 labdarúgó vb-n felügyelte a közvetítések megfelelő műszaki lebonyolítását és a kiküldött riporterek eszközellátását. Mint az INTERVÍZIÓ Műszaki Bizottságának tagja, negyedévenként részt vett az INTERVÍZIÓ konferenciáin, ahol a nemzetközi műszaki kapcsolatok tartása volt a feladata.

(34) Konner János – újságíró, szerkesztő, rovatvezető (Újdiósgyőr, 1928. február 29. – 2005.) Tanulmányok: Gimnáziumi érettségi, Miskolcon (1946), Pátrfőiskola (1952-1954). Munkahelyei: Diósgyőri Acélárugyár (1944-1945) , Népszava (1948-1952), MDP Pártfőiskola (1952-1954), Népszava (1954-1957), Magyar Rádió (1957-1962), MSZMP (1962-1968), Magyar Televízió (1968-1985). 1968-tól dolgozott a Magyar Televízió Politikai adások Főszerkesztőségén, a Népgazdasági Osztályon rovatvezetőként, majd osztályvezető helyettesként. Számtalan gazdasági műsort szerkesztett. 1976-ban nevezték ki osztályvezetőnek, majd 1983-ban szerkesztőség vezetőnek. Szerkesztője volt az MSZMP kongresszusokról készült műsoroknak.
1985. december 31-én vonult nyugdíjba, attól kezdve a MÁV Sajtóosztályán dolgozott haláláig.

(35) Balogh Mária – riporter, szerkesztő (Budapest, 1936. február 28.) Munkahelye: Magyar Televízió (1957-1995), Lányok, asszonyok rovat, Ipari rovat, Natura szerkesztősége, Élő újság/A Hét szerkesztősége: riporter, szerkesztő, osztályvezető, főmunkatárs. A televízió első női riportereként férfias munkabírással tudósított a mínusz 10 fokos hidegben épp úgy, mint a vasöntöde forróságából, toronyház tetejéről, vagy bánya mélyéről. Védjegye az Ebédszünet című műsor lett, amelyben egyszerű munkásembereket kérdezett saját környezetükben. 1965-1986-ig a Miskolci TV Fesztivál igazgatója volt.

(36) Házy Erzsébet – Házy Erzsébet (Pozsony, Csehszlovákia, 1929. október 1. – Budapest, 1982. november 24.) magyar operaénekes (szoprán). Liszt Ferenc-díj – 1963, Érdemes művész – 1968, Kossuth-díj – 1970, Kiváló művész – 1976.

(37) Radnai János -főszerkesztő, riporter (Csömör, 1928. január 9. – 2002. július 27.) Tanulmányai: Testnevelési Főiskola, tanári szak (1961). Munkahelyei: DIVSZ (1949-1957), KISZ (1957-1958), Magyar Televízió, Sportosztály vezető (1958-1988), Magyar Televízió, tanácsadó (1988-1996). Nevéhez fűződik a magyar sporttelevíziózás megteremtése. 1958. január 5-én került a Magyar Rádió Televíziós Főosztályára, hogy megszervezze a sportrovatot. Első feladata 1958 januárjában a pozsonyi Műkorcsolya Európa-bajnokság közvetítésének átvétele volt egy helybéli, magyarul beszélő újságíró kommentálásával. (Ezt megelőzően csak egy ízben fordult elő, hogy a Magyar Televízió 1957 novemberében – illegálisan – külföldről eseményt vett át, a hannoveri NSZK-Magyarország labdarúgó-mérkőzést. Kísérleti adás volt, a rádió riporterének hangjával). 1958 tavaszán megszerkesztették az első Telesportokat. Kettőt hét közben a stúdióból, kettőt vasárnap a Népstadion egy pilonjáról sugároztak. A műszaki kapacitás más irányú lekötése miatt egy időre félretették ezt a műsort, de 1961. július 4-én újból elindították és a mai napig láthatjuk. 1958-ban a külföld számára is sugározták a budapesti Asztalitenisz Eb döntőit, a budapesti Úszó- és Vízilabda Eb-t és számos labdarúgó-mérkőzést. Az 1960-as római nyári olimpia volt az első olimpia, amelynek közvetítésének szervezésében részt vett, az 1996-os volt az utolsó. Az Intervízión, a szocialista országok televíziós szövetségén belül 1965-ben alakult meg a Sportszekció, ahol őt választották meg elnöknek. A szerkesztésen és a rendezésen kívül sportriporterként is dolgozott. Alpesi sí, északi sí, atlétika, torna és ritmikus sportgimnasztika közvetítéseket kommentált. A kezdetektől fogva 30 éven át, 1988. november 30-ig, nyugdíjba vonulásáig ő vezette a Magyar Televízió Sportosztályát és meghatározó egyénisége volt a Telesportnak.