Flórián Endre “Vászja” – Tudok szerényen élni, tudok bővelkedni is

Papnak vagy futballistának készült. Igazolt játékos volt a Budapesti Honvéd Ifiben. Orosz –olasz-török szakra járt az ELTE -re. Kedvence az orosz költészet és az orosz irodalom. Bár az egyetem filmklubjában aktívan részt vett, mégis egész véletlenül került a Magyar Televízióhoz. Több évtizeden keresztül szakterülete a nemzetközi koprodukciós filmkészítés volt. Állítja, hogy a pályafutása a véletlenek sorozata. A budapesti Corvin moziban találkoztunk egy forró nyári napon. Beszélgetés Flórián Endrével, életéről, a nagy nemzetközi koprodukciókról, híres rendezőkről és színészekről és a fontos olasz kapcsolatról. Beszél a pályája során tapasztalt sikerekről és kudarcokról, a magyar televíziózás korábbi évtizedeiről, valamint a magyar és nemzetközi filmes életről.

Dunavölgyi Péter: Vászja, nem tudom amikor leültél az asztalhoz észrevetted-e, hogy milyen fal van a hátad mögött?
Flórián Endre: Nem, nem is figyeltem.

– Az van felírva a fotók fölé, hogy az ötvenezresek klubja. A kiírás szerint a Csinibaba című filmet 72.726, a Miniszter félre lép-et pedig 73.143 fizető néző látta csak itt a Corvin moziban. Mikor láttál utoljára ilyes sikeres magyar filmet?
– Meglehetősen régen. Nem szeretek különbséget tenni művészfilm és csak fesztiválokra készülő filmek, valamint nézői filmek között. A film egy olyan műfaj, ami nagyon sokba kerül, nagyon jó, ha legalább valamit visszahoznak a ráfordított költségekből, a közép – kelet európai és más kisebb európai országokban pl. Hollandia, Dánia, sok olyan film készül állami támogatással, melyek nem hozzák vissza a ráfordított összeget. Azért, amit itt az előbb felsoroltál ezek sem nagyon nagy nézettségek. Nemrégen ismételten meghívtak Bakuba, ott van egy Kelet – Nyugat Fesztivál, volt amikor én képviseltem a Nyugatot. Utoljára Jan Sverak (1) életművét mutatták be, – tudod a “Kolja”  Oscar-díjas rendezője, az 1969-es születésű fiatal cseh rendező. Nagy felhajtás volt a Fesztiválon, ott volt Azerbadzsán prágai nagykövete, a bakui cseh nagykövet, sőt még kisebb moráviai folklór együttes is.  Amikor beszélgettünk elmondta, hogy az Üvegvisszaváltó című filmjét, ami nálunk is ment, azt náluk 1 millió 100 ezer néző nézte meg. Ez nem egy Oscar-díjas film. Csehország ugyanakkora piac, mint amilyen Magyarország.  Ez egy iskolai történettel indul, egy tanár, aki szeretne nyugdíj után még valamit csinálni, gondolkodik Hajtás – pajtás jellegű futárszolgálatban,  de rájön, hogy az ő korában, az ő fizikai állapotában ez már nem megy. Megtalálja a helyét egy közértben, mint üvegvisszaváltó.  Munka közben beszélget a vásárlókkal, a nők ott hagyják nála a gyerekeiket kis időre, a gyerekkel is jókat beszélget, mint egykori pedagógus. Aztán bekövetkezik a dráma, ebben a közértben is beszerelik az üvegvisszaváltó automatát. Ez a film egy kedves hétköznapi történet, a cseh mikro-realizmus jelenik meg benne, melynek történetei bizony sokkal jobbak, mint a magyar filmek többnyire lepusztult hétköznapi történetei, ezt ott egymillió százezren (!) nézték meg!  Nem akarok Lengyelországról beszélni, ott 40 millióan élnek, ezért, mint filmpiac is sokkal nagyobb. Voltam Gdyniában Filmfesztiválon, ahol nem az ott bemutatott francia-amerikai – olasz filmekre álltak sorba az emberek, hanem a Pán Tadeusz-ra, szinte az egész város ott állt a sorban. Ehhez képest a mostani magyar filmnézettségi adatok 3 – 8 ezer között nagyon – nagyon alacsonyak. Még akkor is, ha visegrádi országok filmnézettségeivel vetjük össze.

– Kimondtad az a két szót azért, hogy művészfilm és közönségfilm. Azért még egy kicsit maradjunk ennél a témánál.  Véleményed szerint melyik a jó film, tv-film? Kérdezem azért is, mert Föld Ottó tanárom a Színház és Filmművészeti Főiskolán többször mondta: “Nincs művészfilm és nincs közönségfilm. Csak jó és rossz film van. Az a jó film, amire minél több jegyet lehet eladni, minél több tv-társaság veszi meg, ez az igazi mérőszám, és, hogy jövedelmező-e, tehát van rajta haszon, lehetőleg minél több. Az csak plusz, és nagyon jó, hogy ha rendező képes volt szárnyalni, és a jegybevétel mellett díjat is nyert Berlinben, Cannes-ban, vagy az Oscar-t is megkapta”. Ilyen volt szerinte a Mefisto.
– Azért ne felejtsük el, hogy azóta, nagyon sok év eltelt. Én is voltam vele egyszer Rómában, amikor Jancsó Bocaccio filmje kapcsán tárgyaltunk. Sokat beszéltek ott a filmes és televíziós együttműködésről. Ma már mások a filmnézési szokások, én azért a film világából jöttem, ha úgy vesszük, mivel elveszett az a közösségi élmény, ami a moziban a filmnézés élménye volt. Erről beszélt Fellini is annak idején, mondta, hogy nem szerette, ha a RAI vetítette a filmjeit. Ott több emberhez jutott ugyan el. A RAI a film előtt meg után blokkokban adott reklámot, de ha a Berlusconi -féle kereskedelmi csatornákon ment pl. a La Strada, (Országúton), akkor vagy hússzor is megszakították reklámmal. A mozi más, ott az azonos céllal odament emberek közösségi élménye. Ez az élmény veszik el a tv vetítéssel. Konkrét példát mondanék, amikor Cathrine Bigelow  (2) csinált egy Oscar-díjas filmet, “Gyilkos aknamezők” vagy valami hasonló címmel. Oscar-díj után két vagy három héttel már játszották itthon is, a Mammut 2 -ben, amikor megnéztem, hatan ültünk a nézőtéren. Az egész rendszerváltás óta, de főleg azóta, amióta megvannak a nagy multiplexek, ez a helyzet.  Az Oscar-díjkiosztás előtt, megnéztem a “Fekete hattyú” c. filmet, ott azért sokkal többen voltak.  Visszatérve a szakma környékére, mi is nagyon sokat nézünk tévét, és a mi korunkban jött a DVD, és szinte mindent meg lehet nézni otthon. A még fiatalabbak pedig egyszerűen lelopják az internetről. Már ők sem mennek moziba, de ők már meg sem veszik a DVD-t. Amikor nézőszámokról beszélünk, ezt is hozzá kell számolni, nem csak a jegypénztárban megjelenő fizető nézőt. Nem régen olvastam, hogy Amerikában sem “fenékig tejfel” a filmezés, nem elég már a sztárt megvenni, aztán biztos a siker, mint korábban.

– Még mindig a Corvinnál maradva. Idén a Magyar Filmszemle egyik helyszíne volt, a másik az Uránia volt. Láttál-e  idén olyan filmet a szemlén, amiből egy koprodukciót lehetett volna csinálni?
– Láttam. Nekem ez egy furcsa Filmszemle volt, nem én vagyok egyedül, aki ezt mondja, mondták “csonka”, mondták “fapados” Filmszemlének is. Sokat vitatkoztak arról, ha már a szokott februári időpontban nem rendezték meg, ami egyébként közvetlenül a Berlini Filmfesztivál előtt szokott lenni, akkor érdemes-e. Én mint gyakorlott fesztiváljáró, tudom,  hogy a nagy fesztiválok, de a kisebbek esetében sem szokták az időpontot változtatni, mert aki ezt teszi, az sok – sok vendéget veszít,  mert a fesztiválok száma egyre csak nő. Valamikor 1500 fesztivál soknak számított, ma már több mint 4000 filmfesztivál van a világon. Ez azt jelenti, hogy minden naptári napra több mint 10 fesztivál jut. Így, akik februárban ide tudtak volna jönni, már más programozott fesztiváljaik miatt, nem jöttek. Az elmúlt években különben a 30-40 játékfilmmel már nagyon felfutott  itthon a Filmszemle, sajnos, ami a minőségüket illeti, viszont ez nem mondható el.  Néztem egy pár filmet, én sem voltam már olyan formámban, mint a régebbi szemlék idején, amikor gyakran a kínálat 90%-át is megnéztem. Ott komoly emberek ültek még a földön is, vagy álltak a fal mellett. Jancsó még betegsége előtt ilyenkor napi öt filmet nézett meg. Most a már lejtmenetben lévő Magyar Mozgókép Közalapítvány, az adósságállomány körüli herce-hurca miatt is kevesebb volt a néző.

– Kikerülted a kérdést ügyesen.
– Kevés filmet láttam. Egyikben egyébként én magam is társ-producer voltam. Miklauzic Bence (3) “Zöld sárkány gyermekei”című filmjéről van szó. Ezt mi szerettük volna koprodukciósítani, értelemszerűen Kínával. Elvittük a forgatókönyvírót is az első tárgyaló kőrútra Kínába. De ő valahogy túlságosan ragaszkodott ehhez a Budapesten élő kínai image-hoz, a VIII. kerület, a kínai piac, stb. Aki járt Kínában  – én  tízszer 1983-óta – az tudja, hogy Kína a közel 35 év alatt mit változott. Az ország hihetetlen gyorsan fejlődik, a Kommunista Párt irányítása alatt, de a létező leghatékonyabb kapitalizmust működtetik. Őket ilyen témák nem érdeklik. Ahhoz, hogy ők betegyenek pénzt, ahhoz az kellett volna, hogy kicsit a mai, még inkább a holnapi Kína jelenjen meg a filmben.

– No meg jó emberi történet kell.
– Igen jó és sikeres emberi történet kell. Ezt nem értette meg a forgatókönyvíró, meg kicsit a rendező se. Bencének ez a második játékfilmje volt. Ő egy “városköltő”, ő Budapestről mesélt. Utolsó pillanatban írták át a forgatókönyvet a kínai és a magyar krapek barátságát. Azért a helyes, szerethető film kategórián tudott működni, több fesztiválsikert is aratott. A másik, amibe beszálltam volna – Anna Frank drámájáról -, az is koprodukció volt, olasz kezdeményezésű, amibe Sipos Áron kollégám szállt be végül is. A mi tanulmányaink is párhuzamosak voltak. Neki is nagyon sok olasz kapcsolata volt/van, de ő sokáig a reklámfilmekben dolgozott, amivel sokkal jobban lehetett keresni. Nagyon szép volt ez az Anna Frank filmje. Olasz kezdeményezés volt, de angol-szász pénz is volt benne. Itt Budapesten forgott. A történetet sokan ismerik, nagyon sok nyelvre van lefordítva. Itt a szemlén a Korda teremben néztük és még fél ház sem volt. Pedig ilyen típusú filmeknél, máshol sok néző van. Nekünk ugyanitt április 5-én volt a Zöld sárkány gyermekei bemutatója, ahol viszont álltak is.  Láttam még a Pál Adrient, azt hiszem abban is volt koprodukció. Még láttam a Dézsi Zoli: Az ügynökök a paradicsomba mennek, című filmjét – ha jól láttam abban te is dolgoztál. Említettem Sipos Áront, és a reklámfilmeket, engem viszont sokkal jobban érdekeltek a fikciós filmek a 70′ -es évek elején, amikor kezdődött itthon nálunk a tv-ben a koprodukciós tevékenység . A RAI, ORF, ARD,ZDF és BBC voltak, akikkel kezdődött a koprodukciók sora. Ezek Európa leggazdagabb televíziói voltak akkor. Míg nálatok a politikai területen a BBC volt a minta, addig az én területemen a RAI volt a leginkább érdekes. Ott az akkori három csatornán koprodukciós filmekre, televíziós sorozatokra egyáltalán a fikciós műfajra nagyon sok pénzt költöttek. Kezdeményezték velünk is a koprodukciót. Ami nem az én érdemem, hanem az akkori politikai, kultúrpolitikai háttér miatt nagyon sok mindent Magyarország, az MTV csinált először a szocialista táborból.

– Kicsit térjünk vissza a kezdetekhez. Hogy lettél filmes, az ELTE orosz – török – olasz szakán végeztél, ha jó tudom.  Az oroszt még csak a korszakból kiindulva értem, az olasz, ha én jól tudom családi indíttatás, de török, aztán számomra szinte hihetetlen, hogy történt ez?
– Az édesanyám olasz volt. A gimnáziumban engem nagyon érdekelt viszont az orosz irodalom, sőt talán azt is mondhatnám akkortájt 90 százalékban csak orosz irodalmat, olvastam. Mint sok mindenkinél az életben, nálam véletlenek is voltak. Én egész gyermekkoromban semmi más nem akartam lenni, mint futballista, kijártam Kispestre, imádtam a Puskásékat. Láttam, ők akkor is utazhattak, amikor más még nem. Meg volt egy másik elképzelésem, pap szerettem volna lenni. Látom rajtad, ez most kicsit meglepett.  Ez onnét jött, hogy ahogy már mondtam az én anyám olasz volt, az ő édesapjának két testvére is ferences rendi szerzetesek volt. Az ötvenes években is jártam Olaszországban egy párszor. Ahogy ez a Rákosi korszakban divat volt, úgy mehettünk látogatóba anyámmal szüleihez Olaszországba, hogy a fél család kapott csak útlevelet, a család másik fele “túszként” itthon maradt, aztán fordítva. Mentem anyámmal, öcsém meg apám ilyenkor itthon maradt.  Akkor még élt az olasz nagyapám, mindig elvitt meglátogatni a testvéreit. Ez nagyon hatott rám. Aztán amikor az ember ott áll a Szent Péter templomban, 6-8 évesen, az is nagyon lenyűgözött. Ez a két dolog érdekelt engem.

– Édesanyád és apukád mivel foglalkozott?
– Az apám foglalkozása: diplomata volt és sakkozott. Hosszú ideig a Magyar Sakkszövetség Főtitkára is volt, ily módon a sakkversenyeket rendszeresen látogató Kádárral is kapcsolatban volt. Eredetileg tanári diplomája volt. A Külügyminisztériumba keveredett, gyermekkoromban volt egy időszak, amikor Moszkvában éltünk kiküldetésben, akkor még az öcséim nem születtek meg. Az is egy érdekes periódusa volt az életemnek. Az akkor még magyarul keveset tudó édesanyám olaszul, édesapám magyarul, Irina Petrovna nevű dadusom (mai szóhasználattal baby sitterem) oroszul szóltak hozzám.  1949-ben is Moszkvában voltunk, amikor apámat hazarendelték, azt hitte, hogy a hazarendelés a Rajk perrel van kapcsolatban, így anyámmal megállapodtak abban, hogy ha ő nem menne vissza, akkor anyám meneküljön velem a moszkvai Olasz Nagykövetségre. De aztán visszajött, így nem volt probléma. Édesanyám egyébként háztartásbeli volt.

– Értelmiségi család, ebből következett, hogy értelmiségi pályára szántak?
– Nem volt nagy terelés az értelmiségi pálya felé. Anyánknak talán az volt a vágyálma, hogy hármunk közül legalább egy orvos legyen – én vagyok a legidősebb -, de ez nálam már dugába dőlt, részint, mert mániákusan féltem a vérvételtől, egyáltalán a vértől, de bármilyen fecskendőtől is, s mondtam én mindig is csak focizni akartam. Játszottam több helyen, többek között a Honvéd ifiben is. Aztán gondoltam, tanulni is kéne valamit, ki is találtam, bölcsészkarra megyek. A természettudományok kevésbé érdekeltek, matematikából sem voltam olyan nagyon jó. Nehezebben kerültem be, mint sokan gondolnák, még ezzel a hátországgal együtt is. Abban az időben voltak olyan típuselutasítások, hogy ugyan elértem a felvételi ponthatárt, de “helyhiány miatt” mégsem vettek fel. Mindenkinek lehetett fellebbezni, még a miniszterhez is. Majd jött a válasz, hogy megvizsgálva, de helyhiány miatt elutasítva. Akkor éppen volt valami sakkverseny Budapesten, amin megjelent a Kádár is. Mint mondtam apám sakkozott, akkor nem volt már aktív játékos, de főtitkár korában rendszeresen sakkoztak Kádár Jánossal. A verseny alkalmával az egyik ismert külföldi sakkozó – már elfelejtettem a nevét -, idegen nyelven a Kádárnak odatett egy papírt, amire az volt ráírva, hogy kéri, hogy vegyék fel a Flórián fiát az egyetemre. Ezek után ez be is következett. Mivel ez már a miniszteri fellebbezési korszak után volt, még a katonaságot is megúsztam, mert akiket időben felvettek, azokat már be is hívták, az akkori helyzetnek megfelelően egyetem előtti egyéves “előszolgálatra” a Kalocsai Forradalmi Ezredbe.  Akit meg nem vettek fel, azt meg novemberben vitték el rendes két éves katonai szolgálatra. Amikor ez a dolog történt, én pont a kettő között voltam, és mivel egyetemistának számítottam, így már nem vittek el a kétéves szolgálatra sem.  Elkezdtem tehát az egyetemet, de volt bennem valami félsz, mert gondoltam, hogy ha ilyen nehezen vettek fel, valószínűleg a leghülyébb vagyok az évfolyamon, s ezt csak részben magyarázza, hogy a futball világából jövök. Ezért nagyon tudatosan elkezdtem tanulni, aminek aztán meglett az eredménye, mert én, aki  sem általánosban, sem a gimnáziumban soha nem voltam kitűnő, egyetemen három szakon, többször voltam kitűnő, mint jeles.

– Nem válaszoltál még a török nyelvvel kapcsolatos kérdésemre.
– Visszatérek a török szakra, mert eddig erre valóban még nem válaszoltam. Ez is véletlenül alakult így. Amikor első év végén kitűnő lettem, elmúltak az említett félelmeim, sőt, egészséges önbizalomra tettem szert. Akkor volt a Bölcsészkaron a bizonyos szint fölött teljesítők számára az úgynevezett “B” szak felvételi lehetőség. Többedmagunkkal, pl. Svéd Palival, akit te is jól ismersz, jelentkeztünk, hogy mi kínait akarunk tanulni. Ez 1967-ben volt, Kínában már folyt a Kulturális Forradalom, Józsa Sándor docens fogadott minket, abból a klasszikus generációból való volt, akik Kínában tanultak, pl. szegény Polonyi Péter aki nemrég halt meg. Tetszett neki, hogy ott vagyunk és jelentkeztünk, de finoman kezdett lebeszélni bennünket, mondván, nincs sok jegyzet magyarul, meg szótár . majd kibökte, nem vesznek fel minket, mert a kínai helyzet, ahogy alakul, sokáig nincs értelme új sinológusokat képezni. Én viszont, ha már így benne voltam a svungban, s ha már abbahagytam a focit, akkor eldöntöttem, hogy mindenképpen felveszek egy B szakot. Így keveredtem a Török tanszékre, ahol hárman voltunk ilyenek, a Belső-Ázsia tanszéken, amit akkor Ligeti Lajos professzor vezetett, s a kiváló turkológus Kakuk  Zsuzsa is tanított ott minket. Elkezdtünk tanulni nagyon nagy szorgalommal, hármunk közül Dávid Géza ma már a tanszékvezető, s ha jól tudom hivatalos kormánytolmács is. Én egyébként soha nem dolgoztam török területen, de amikor elmegyek Isztambulba, már a Kemal Atatürk repülőtéren taxiba ülve megfogadom, hogy csak törökül beszélek, s ilyenkor hál’ Istennek visszajönnek a hosszú nyelv-nem-használat alatt feledésbe merült szavak és kifejezések.

– Elvégezted az egyetemet, hogy kerültél a film és a televízió közelébe?
– A film közelébe az egyetem alatt kerültem, de ez csak hobbi jellegű magánérdeklődés volt. Az ELTE-n volt egy amatőr-filmes klub, ahol Kárpáti György dr. fogorvos-rendező irányítása alatt olyan később professzionális filmessé vált diákok tevékenykedtek, mint Gárdos Péter (4), Péterffy András, Jeles András (5), Osváth András forgatókönyvíró, Rózsa Gyuri, jómagam, mindenki szinte minden funkciót betöltött, én leginkább színészkedtem. A Gárdosnak volt két olyan amatőr filmje is, aminek én voltam a főszereplője, “A szemüveg”, meg “Az egy bolond fiú”. Meg is leptek vele a 60. születésnapomon. Az ELTE-n  volt Jean Vigo filmesztéta klub is. Én akkor nem gondoltam úgy, mint a Gárdos, Rózsa meg a többiek, hogy nekem valaha is közöm lesz a filmhez vagy a Tv-hez. Engem érdekeltek a választott nyelvszakjaim, eredményeim alapján külföldi ösztöndíjat is kaptam. Érdekes volt számukra, hogy a félig olasz származásom ellenére nem olaszból írom a szakdolgozat, és nem oda akarok menni ösztöndíjjal.  Nagyon megszerettem az orosz költészetet és irodalmat, így kétszer is oroszországi ösztöndíjat választottam.

– A TV-hez, akkor hogy kerültél?
– Én az 1970/71-es évfolyamon végeztem.1971 év elején még a leningrádi Zsdanov Egyetemen (6) tanultam ösztöndíjjal, majd hazajöttem, s a húszas évek szovjet-orosz költői témában írtam a szakdolgozatom és megvédtem azt. Miközben a védésre és az államvizsgára készültem, otthon megszólalt a telefon: Kemény Kati (7) volt, akit te is jól ismertél a TV Híradónál. “Vászja, nem tudom van-e valami állásajánlatod, itt a Televízióban keresnek fiatal fiút, aki tud több nyelven, s filmbeszerző tevékenységgel kellene foglalkoznia“. Én ugyan a budapesti olasz külkereskedelmi iroda felé orientálódtam, ismertem a vezetőt, mert félig legálisan dolgozgattam olyan olasz cégek pesti képviselőjeként, akik velük is kapcsolatban voltak. Ebből egyébként rengeteget tanultam, leginkább tárgyalási technikákat, később a koprodukciós tárgyalások során ez rengeteg előnyt jelentett számomra és sok sikert hozott. Megtanultam, hogy kell szerződéseket kötni, módosítani, alkudozni, vitatkozni stb. Lebegtették, ha elvégzem az egyetemet esetleg mehetnék hozzájuk, rendes állásba.  Végül mondtam Kemény Katinak, azért megnézném, mit kell csinálni, ott a TV-ben. A Személyzeti Osztályon egy kövér néni fogadott.

– Tóth Magdika.
– Igen tényleg így hívták. Elmentem, levágattam a hosszú hajamat, felvettem az öltönyt, nyakkendőt és megjelentem nála. Megtetszettem neki, de furcsa módon, amikor felvettek, nem a filmbeszerzésre tettek, hanem akkor még együtt volt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, Tömpe elvtárs vezetésével, akkor volt egy közös nagy külügyi igazgatóság, amit egy Budai nevű úr vezetett. Különböző belső tanfolyamokat kellett elvégezni. Egyik ilyen volt a gyártásvezetői tanfolyam.

– Ezt Mátai László szervezte.
– Igen, és ő volt az egyik fő tanára is a tanfolyamnak. Eredetileg Fazekas László gazdasági igazgató találta ki, és bízta meg a Moszkvában végzett Mátait (8) a tanfolyamok szervezésével, irányításával.  Érdekes volt szakmai dolgokat tanulni. Olyan feladatokat kaptam a külügyi osztályon, hogy pl. Losonczi Pál az akkor Elnöki Tanács Elnöke finnországi látogatása előtt a finn tv kelet-európai tudósítója Erkki Karjalainen, – aki akkor Belgrádban székelt – akart csinálni egy beharangozó anyagot Magyarországról, amibe ugyanúgy kellett egy Losonczi Pál interjú, mint forgatás Hortobágyon (ahol én még korábban sohasem jártam). Mindezeket persze nekem kellett megszervezni, de hasonló forgatások révén jutottam el sok helyre Magyarországon.

– A Magyarországra látogató külföldi forgatócsopor­tok, illetve a Budapesten akkreditált tévétudósítók munkáját szervezted. Nem lehetett könnyű, ebben az időszakban Berecz Annamária, (Ánya) állt a Nemzetközi Osztály élén, tudjuk, és a levéltári dokumentumok bizonyítják, hogy csak az forgathatott itt, akik ehhez engedélyt kaptak az MTV-től. Előtte persze az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályánál Bereczné egyeztetett, hogy ki igen, ki nem? Ebből te mennyit érzékeltél?
– Ez körülbelül így volt, ahogy mondod, a külföldiek forgatásához a létezett szocializmusban engedélyek kellettek. Amikor ott kezdtem, viszont még nem volt Berecz Anna a TV-nél. Azt nekem nem mondták meg, hogy ki egyeztetett a Pártközponttal, az úgynevezett forgatási engedélyt valóban meg kellett szerezni a külföldi stáb részére, de nekünk azt hivatalosan a Külügyminisztérium Sajtófőosztályán kellett kérvényezni, onnét is kaptuk meg. Most ugorjunk időbe kicsit előre a nyolcvanas évekre. Hol hozzám tartozott a külföldi tudósítók ellátása, hol pedig a Berecz Ányához. Sok harcot folytattunk egymással. Én mindig nagyon jó viszonyban voltam az itt dolgozó tudósítókkal, függetlenül attól, hogy éppen hozzám tartoztak-e, vagy sem. Emlékszem, hogy az Andy Vajna mellett manapság nagy sikert arató Havas Ágnest, a Nemzeti Filmalap frissen kinevezett vezetőjét én vettem fel a Magyar Televízióba, a Film és Koprodukciós Főosztályra (FKF). Akkortájt a szovjet rádió és tévé tudósítói iroda munkája annyira megszaporodott, hogy külön státuszos ember kellett a kiszolgálására. Akkor felvettem az Ágnest, aki magyar-orosz szakon végzett, de a zenéhez is nagyon jól értett, énekelt egy kórusban is. Akkor még nem volt ilyen komoly állásinterjú, mint manapság, de én kb. 15 végzőssel is elbeszélgettem és így esett rá a választásom.  Ágnes aztán jól dolgozott az állandó szovjettudósító mellett, de nagyon ambiciózus leányzó volt, szisztematikusan javította angol nyelvtudását is, s hamarosan a koprodukció területén is bevetésre került.  Azt elárulom, hogy az FKF-en akárhány terület tartozott is hozzám, engem mindig is kilencvenöt százalékban csak a koprodukció érdekelt. Az export osztály is formálisan hozzám tartozott egy ideig, meg az intervíziós országokkal folytatott nemzetközi műsorcsere is. Az export jelentősége a valutabevétel miatt különösen akkor nőtt meg, amikor Bayer Jóska (9) (Dr. Bayer József – kereskedelmi főigazgató) révén az MTV önálló külkereskedelmi jogokat kapott. Akkor Külker Irodának hívták ezt a részleget. 1985-ben költöztünk be a Lenhossék utcából – a volt tésztagyárból – a Nádor (akkor még Münnich Ferenc) utcába, nagyon szép, külföldiek fogadására is alkalmas irodákat, tárgyalót kialakítva. Bayer Jóska, maga is nem egyszer ott tárgyalt. Ott volt gyakorlatilag a koprodukció, meg az export osztály is, amit a Szabó Mari vezetett.

– A hetvenes évektől fut fel a koprodukció a Magyar Televízióban, itt meg kell említeni egy nevet Balla Katalin nevét, aki a Film Főosztály helyettes vezetője volt.
– Akármilyen érdekes is volt külföldi forgatócsoportokkal az országban forgatni, meg az állandóan akkreditált tudósítókkal, 1973-ra úgy éreztem, hogy számomra e terület érdekessége kimerült, s el is akartam menni a cégtől.  Akkor Szinetár mondta, hogy ne menjek el, áttesznek engem a Film és Koprodukciós Főszerkesztőségre, amit akkor Gellért Endre vezetett. Két helyettese volt a Dobos István, – emlékszel egy ősz hajú, mindig elegáns ember volt -, ült börtönben, mert a Szakasits (10) titkára volt. a Később mindig azt mondogatta, hogy neki ezekért, a börtönévekért minden jár, élvezte az életet, a Fészekbe járt kártyázni, s a lóversenyen is otthonos volt.  Mikor mondtam neki, Pista itt annyi utazás van, hogy van az, hogy te Montreal és Monte Carlo között még Pozsonyba is te mész, miért nem küldöd el a beosztottjaidat? Akkor is elmondta azt a dumát, hogy a börtönben töltött évekért minden jár. A másik helyettese Gellértnek, Balla Kati volt, akihez tartozott a koprodukció is. Ő Bécsben született, így tökéletesen tudott németül, angolul is jól tudott, de a fő területe a német nyelvterület volt, míg a Dobos Pista franciás volt, ő járt a Pathe Cinemához, a Gaumount-hoz, akikkel aztán koprodukciós vonalon én is kapcsolatba kerültem. Nagyon hamar kialakult egy automatikus munkamegosztás Kati és én közöttem. Kati persze nagyon szeretett Bécsbe járni, végül is a szülővárosa volt, meg Münchenbe, az ARD-ZDF Messe-re, a Stúdió Hamburg-hoz, meg egyéb német cégekhez.  Amikor 1973-at írunk, az olaszok is nyitnak felénk, és az egyik koprodukciót a másik után csináltuk a RAI-jal, mivel nagyon elégedettek voltak az együttműködéssel. Amikor már túl sok nyugati koprodukciót csináltunk, egyszer a Gellért Bandi – talán pártközponti bíztatásra – szólt, hogy találjak ki már valami keleti(szocialista) koprodukciót is. Ilyen volt a mongol, ilyen volt a tadzsik, az üzbegisztáni forgatás.

– Ebben az időben  készült az “A Góbi állatvilága” című mongol koprodukcióban, amelyet Rácz Gábor rendezett, majd Kis Józseffel és Osskó Judittal készítettétek a Tisztelet Üzbegisztánnak sorozatot.
– Igen ezekről beszéltem. Ezek az egzotikusabbak voltak. A Goszteleradióval is kezdtünk koprodukciókat tárgyalni. Az egyébként orosz tanár végzettségű Csenterics Ági és a Szórakoztatón gyártási főnök Horeczky Laci már többször is próbálkoztak, de nem tudták összehozni a magyar-szovjet közös zenés-szórakoztató műsorokat. Ekkor nekem osztották ki a feladatot, próbáljak megállapodni a szovjetekkel. Ez volt az első tárgyalásom a Szovjet Televízióval. Rögtön jól kezdtem – emlékszel, már beszéltem az egyetem alatt megszerzett tárgyalási tudásról – nos, keményen viselkedtem az első moszkvai, osztankinói tárgyalásom alatt. Mondtam, írjunk már alá legalább egy szándéknyilatkozatot. Mire a moszkvaiak: ugyan már minek kell ez barátok között? – kérdezték. Mondom azért, mert a kollégáim már négyszer voltak kint előttem, de semmi előrehaladás nincs. Közöltem addig haza nem megyek, amíg nincs aláírt szándéknyilatkozat. Akkor elvonultak a főnökséghez, és rövidesen jöttek, hogy már írják a nyilatkozatot, amit aztán alá is írtunk.  Amikor hazahoztam, itthon meg voltak döbbenve, hogy sikerült. Ekkor 26 éves voltam. Ezután Balla Kati egyre több olyan helyre küldött, ahol ő nem volt annyira otthon, pl. Kelet-Európában.

– Térjünk vissza kicsit az “olasz vonalra”. 1977-ben Róbert Lászlóval közösen riportfilmet forgattatok Volonte-vel, az operatőrök Bíró Miklós és Mario Carbone voltak. Hogy jött az ötlet? Nehéz volt a filmet megszervezni? Az itthoni visszhangja nagyon jó volt. Ekkor már alakulgattak az olasz filmes kapcsolataid?
– Miket bányásztál elő! Az olasz vonal azért korábban kezdődött, ahogy említettem már 1973-ban. Ez is Gellérttel kezdődött, először szólt, hogy kimegyünk tárgyalni a RAI olasz televízióval és beindítjuk az együttműködést és előkészítünk egy, lehetőleg konkrétumokat is tartalmazó általános együttműködési tervet. Ki is mentünk, ez volt az első hivatalos MTV-s utam Rómába. Emlékszem, hogy ott követségi emberekkel is kellett tárgyalni – volt az egésznek egy kicsit olyan szocialista felhangja is. A RAI-ban, ahol nagy hagyományai voltak ekkor már a koprodukcióknak, már elnézést a szerénytelenségért, de rögtön belém szerettek. Jön egy fiatalember Kelet-Európából, ő is koprodukálni akar, s aki nemcsak a nyelvüket és a kultúrájukat ismeri, de én tudtam minden hírt a Juventus vagy Internazionálé focicsapatok játékosairól, eredményeiről, hogy Claudia Cardinale vagy egyéb színésznők éppen milyen bulvár-hírekben szerepelnek . ez imponált nekik. Meg kell jegyeznem, azért akkor alig lehetett itthon külföldi lapokat kapni, nem volt internet stb. nem volt olyan egyszerű. Ott akkor azonnal fölvetették a Jancsó Miklós féle, Mátyás király projektet. Akkor az Öreg éppen Olaszországban élt, írt ott egy Mátyás király filmtervet, a RAI nagyon szerette volna ezt koprodukcióban megvalósítani. Gellért azt válaszolta, hogy minden tisztelete Jancsóé , de a magyar történelemben sajnos nem volt olyan sok pozitív királyunk, hogy az egyik legsikeresebbet Jancsó-i prizmán keresztül mutassuk be. Mi szívesen vállalkozunk Önökkel koprodukcióra, de ezt a tervet nem tudjuk támogatni. Ettől kezdve a RAI újabb és újabb javaslatokat tett az MTV-nek. Ők akkor már tudták, hogy az osztrákokkal és németekkel több jól működő koprodukción vagyunk túl. Az akkori európai viszonyok között a csehszlovákok, a lengyelek, románok, bolgárok stb. pedig szóba sem jöttek számukra, mint partnerek. Az első ilyen koprodukcióm az 1973-as – Johann Strauss – Egy éj Velencében című operett film volt velük, illetve a nyugat-németekkel közösen. Visszatérve a Róbert Laci-féle Volonté (11) filmre, ennek dupla története van. A Drámai Főosztályon Wunderkind-nek, csodagyereknek tartott, igen eredeti és tehetséges  Fehér Gyuri (12) meg szerette volna csinálni, Franz Kafka “A per”-jének tv-film változatát. Szinetár művészeti igazgatóként, főrendezőként – tulajdonképpen ő neve volt mindegyik ilyen projekt felett, minden ilyen koprodukciós tervet támogatott. Szinetár évek óta támogatta Fehér Gyuri Kafka tervét is, de addig nem ment a dolog előre. És ő kitalálta, hogy esetleg a főszerepre Volonté jó lenne. Persze volt olyan pikáns megjegyzése Miklósnak, hogy jól lenne, ha a Volonté összejönne, mert ismerte Gyurit, aki képes nem elkezdeni egy munkát, ha Ronald Reagan nem jön el neki negyedik zászlóhordozónak. Akkor aztán szerveztünk egy kinti találkozót Volontéval. A stáb: Fehér Gyuri, mint rendező, Róbert Laci, mint riporter, én mint szerkesztő, Bíró Miki mint operatőr, és Horváth Lóri (13) mint gyártásvezető, így öten mentünk ki. Tulajdonképpen kettős céllal, hogyha már találkozunk vele, készüljön róla egy portréfilm, amivel itthon nem volt probléma, mert ugye tudott volt, hogy Volonté kommunista. Elmentünk hozzá, a lakásában fogadott bennünket. Hófehér volt a haja, a filmekben nem így láttuk persze, hosszasan beszélgettünk, amit persze csak a Róbert Laci meg én értettem, Fehér Gyuri ott kicsit unatkozott, de azért körülnézett, aztán este a szállodában bejelentette, hogy neki nem jó a Kafkára a Volonté, mert bunkó, és másnap már el se jött a forgatásra. Össze is vesztek ezen a Róbert Lacival. Odáig ment a huzavona, hogy már azon veszekedtek, hogy melyikük a stáb vezetője.  Aztán Lacival mi mégis megcsináltuk a portréfilmet, Volonté fő kérdezője a Róbert volt, aztán Volonte hozzá közel álló, őt dirigáló rendezőket ajánlott még a filmbe, Damiano Damiani, Giuliano Montaldo (14), Francesco Rosi –  ezekkel meg én csináltam meg az interjúkat. Aztán hazajöttünk, de amikor megtudtuk, hogy Volonte  Dél-Olaszországban egy Matera nevű helyen forgat, ahol olyan furcsa barlanglakások  vannak, mint Kappadókiában Törökországban, s ahol egy Lévi nevű olasz író a fasizmus alatt száműzetésben élt, s írt egy nagyon szép regényt, ” Krisztus megállt Eboliban” (magyarul: “Ahol a madár sem jár”) címmel. Ekkor mi visszamentünk – mint tudod a Róbert Lacinak mindenhol millió ismerőse volt, s a Marinka Dallos  – Gianni Toti házaspáron keresztül megismerkedtünk Mario Carbone operatőrrel, aki lejött velünk Matérába, s vele fejeztük be a Volontéről szóló portréfilmet. Tudod a Róbert mindig improvizált, semmi nem volt előre megszervezve, Volontére lett volna elég nyersanyagunk, de amilyen a mi szerencsénk, akkor találták meg a Vörös Brigádok által kivégzett Aldo Moro-t, (15) amikor Carbonével visszamentünk éppen Rómába. Róbert Laci meg rögtön rákattant a témára. Mivel már ismertek a sorozatok koprodukcióiból, hát felhívtam a RAI-t, hogy adjanak nyersanyagot, bementem hozzájuk és adtak is. Tudod, nagyon örültem, mert az ilyen emberekkel való találkozás nagyon érdekes. Volt az a kis formátumú könyv Volontéról, az nálam volt, aláírattattam vele. Beleírta, hogy “először látok egy munkát a munkámról“. Nagyon érdekes pasi volt. Elmondta, hogy nem szeret sokat dolgozni, sőt úgy mondta, hogy ő tud nem dolgozni is. Neki legalább olyan fontos volt, hogy több időt töltsön Szardínián, ahol mellesleg vitorlás oktató is volt. Pont, amikor januárban mentünk ki hozzá a Lacival és a stábbal, akkor jött ő vissza valami transz-atlanti átvitorlázásról. A filmet aztán itthon nagyon jól fogadták.

– Még mindig Olaszország, a kapcsolat folytatódik, két év múlva (1977) láthatták a nézők a szintén olasz koprodukcióban készült Isztanbuli vonat című koprodukciós filmedet, amelyet Gianfranco Mingozzi (16) rendezett, melletted a film társ dramaturgja pedig Lucia Pinelli volt, a film Graham Greene írásából Kardos G. György forgatókönyve alapján készült. Aztán a TIR sorozat.
– Amikor a Gellért Bandi nemet mondott a Mátyás filmtervre, ez nem vette el az olaszok kedvét az együttműködéstől. Először volt a Hosszú utazás, ami egy nagyon érdekes koprodukció volt. Még 1973-74-ben, ez volt az első, amit a Mátyás király helyett csináltunk, az Isztanbuli vonat később jött. Ez a koprodukció Dosztojevszkij három kisregényéből készült televíziós sorozat lett volna úgy, hogy a Vittorio Gassman (17) írta, ő rendezte volna, és ő lett volna a főszereplő. Eljött 1973 tavaszán a RAI- delegáció meg a Gassman, meg a Gassman ügynöke. Nagyon kedvesek voltak. A Gárdos barátom ott dolgozott a Könyves Kálmán kőrúton, megkért, csináljak egy Gassman interjút, a Filmhíradónak, meg is csináltam. Aztán Sik Bandi, Szántó Erika meg én utaztunk ki hozzájuk tárgyalni. Közben megtudtuk, hogy nem tudott a RAI és a Gassman megállapodni, részleteket nemigen tudtunk, de sejteni lehetett, hogy anyagi vitáik lehettek, de még ez sem biztos, mert a Gassman egy marha művelt pasi volt, lehettek tartalmi nézeteltérések is közöttük. Ezek a találkozók voltak számomra a legkedvesebbek, ezek pénzben nem kimutatható, de mindenképpen hihetetlen szellemi emlékek. Visszatérve a filmre, a RAI mindenképpen meg szerette volna csinálni. Ők keresnének hozzá rendezőt, mi meg hozzunk egy olyan színészt aki a főszerepet el tudná játszani. Eljött Budapestre egy RAI-val szerződésben lévő, de egy, SIPARIO nevű színházi újság főszerkesztőjeként is fungáló  Tullio Kezich Budapestre. Elvittük megmutattuk neki az Egy őrült naplóját Darvas Ivánnal a Pesti Színházban. Az előadás végén bementünk Ivánhoz az öltőzőbe, Tullio Kezich gratulált, és olaszos akcentussal angolul mondta, hogy ő, mármint Darvas a legnagyobb színész, akit életében látott. Akkor aztán Darvassal megcsináltuk a közös filmet Franco Giraldi (18) olasz rendezővel, részben lengyelországi forgatással, mert a szovjetek nem engedték meg az ottani helyszíni forgatást. A “Feljegyzések az egérlyukból”, a “Hasonmás” és a “Cudar história” című  Dosztojevszkij művekről  azt írták telexben – mert akkor még nem volt e-mail – “a nagy író eme művei reakciós tartalmuk miatti megfilmesítése nem támogatható”. Érdekes volt egyáltalán az indoklás ténye is, hiszen sem a szovjet, sem a kínai elutasításokat abban az időben soha sem indokolták, legkevésbé írásban. Így az eredeti orosz helyszíneket Lengyelországban Byalistok környékén forgattuk le, György Laci is dolgozott benne.
György Laci nekem évfolyamtársam volt és ráadásul egy napon születtünk 1947. augusztus 24-én. Mi együtt jártunk egyetemre, ő magyar-angol szakos volt, az említett ELTE Amatőr-filmklubban Péterfi Andrással dolgozott, akkor még csak operatőr volt András, mi meg a Gárdossal voltunk egy csapat. Laci filmrendező akart lenni, de nem vették fel a főiskolára. Gárdos így lett filmrendező – bekeveredett a HDF-be és ott tanulta ki a szakmát. György Lacit először azért nem vették fel, mert az ELTE államvizsgán megbukott magyarból, valószínűleg összekeverte Petőfit Arany Jánossal, persze utána átment, de a Színház és Filmművészeti Főiskolára nem vették fel, csak több éves ismételt próbálkozások után. Sajnos utána már nagyon az alkohol befolyása alá került. 1971-73 között a MAFILM-ben volt asszisztens, ha jól emlékszem. Sajnos már a lengyel forgatás alatt is hihetetlenül sokat ivott. Eltelt egy-két év, amikor mondta a Balla Kati, hogy a Szinetár mondta neki, gazdagodnak egy új munkatárssal, akit maga jól ismer, György Lászlóval. Oda is helyezték, asszisztensnek a koprodukcióra, amit ő egy degradációnak tartott, mert ő a MAFILM-ben szeretett volna rendező lenni.  Az Isztambuli vonatban talán még nem, de a Sándor Mátyásban már dolgozott.  Erről jut eszembe, hogy az Isztambuli vonat forgatásán már tárgyaltam a RAI-val a Sándor Mátyásról. Ott is kellett részünkről egy “egy számmal nagyobb” főszereplő.

– Ha már szóbahoztad a szereplőválasztást, mennyire volt nehéz egy magyar színészt főszerepre vinni egy koprodukciós filmben?
– Ez volt mindig az egyik legnehezebb feladat. Viszont Szinetár az első pillanattól világossá tette, hogy jó, jó, hogy benne vagyunk nemzetközi koprodukciókban, de ne azzal legyünk benne, hogy mi fizetjük ki a nyugati stáb szállásdíját a Gellért szállodában, hanem magyar művészi értéket tegyünk bele. A művészeti részvételünket ő a színészekre és vezető stábtagokra értette, és ezzel én messzemenően egyetértettem, így ezek biztosítása a koprodukciós partner/ek/el folytatott tárgyalásokon nekem mindig is fontos feladatom volt. Én tudtam jól a magyar színészekről, hogy filmben jók. Csak sajnos volt egy nagy gond, hogy nem tudtak nyelveket, ez közel kilencven százalékukra igaz volt. Sőt még ideológiát is gyártottak hozzá. Mondtam nekik, nézzétek a Liv Ullmannt, aki született Tokióban, angolul játszik a Broadway-on, és svéd nemzetiségű filmekben, ezeket a nyelveket mind tudja, s egyik sem az igazi anyanyelve, mert ő igazán norvég.

– Úgy gondolod, hogy azért volt, hogy ebben a korszakban nehéz volt “eladni”egy magyar színészt külföldön, mert hiányzott a megfelelő nyelvtudás?
– Igen, egyértelműen, a másik hátrány volt, hogy kevésbé voltak ismertek külföldön. Akkor még nálunk nem volt professzionális “casting”. Amikor én betettem először a lábam egy olasz magáncég irodájába, akkor kitettek elém egy vastag könyvet, amiben a Sofia Lorentől, az ismeretlen kezdő színésznőig mindenki benne volt, adatokkal, mellbőséggel, egészalakos és portréképpel, ügynöksége elérhetőségével stb. stb. Ilyen könyv Magyarországon nem volt, még a MAFILM-ben és a Televízióban sem. Elég sok mindent mi ott tanultunk meg. Pl. Horváth Lóri hozta be először Magyarországra azt a professzionális cateringet, amit ő a Wagner kinti forgatásán látott, s amit a külföldi partnerek a magyarországi forgatás alatt is elvártak.

– Egy filmtörténeti érdekesség a John Halasról készült 5. részes tv-filmsorozatod, amit György László rendezett. Hogy találtál a témára? Tudtommal Halas cége volt a koprodukciós partner. A héten éppen a lánya érdeklődött a film kópiája felől, nálam, mert a papa születési évfordulója kapcsán mos ő is egy újabb filmen gondolkodik.
– Az ötlet nem az enyém volt. Néhai György Laci kollégánkról már beszéltem, mint említettem, sajnos rengeteget ivott. Egyszer éppen Jugoszláviában, Hvar szigetén forgattuk a “Sándor Mátyást” a horvát JADRANFILM közreműködésével, ami egy jugoszláv, elsősorban bérmunkákra specializálódott filmvállalat volt, ami sok nyugati megrendelőt vonzott az áraival és professzionálisan is. Nagyon sok bérmunkát csináltak, elsősorban amerikai, de olasz megrendelésre, a horvátországi forgatást az olaszok náluk rendelték meg. Eljött május 25-e, Tito és teljesen véletlenül ezzel egybeesve az olasz producer Claudio Biondi (19) születésnapja.  Laci a vegyes stáb bulin jól berúgott, de ilyenkor utána igyekezett mindig valami intellektuális dolgot kitalálni. Így jött a John Halas filmtervvel. Ez volt az – az időszak, amikor a műsorexport is hozzám tartozott, de leginkább Szabó Mari csinálta. Én is láttam minden fesztiválon, hogy mitőlünk főleg animációs filmeket szeretnének vásárolni. Szinetár egy kicsit mindig pipa is volt ezért. A tv-filmjeinket gyakran kicsit lassúnak találták. György Laci Halas ötlete így ebbe a vonulatba pont beleillett. Nekem adta be a filmtervét, én továbbítottam, Gellért és Szinetár is rábólintott. Kimentünk Londonba tárgyalni. Halas nagyon kedvesen fogadott minket, persze legyezte is hiúságát a terv, hogy életművéről készül filmsorozat. Halas meghívott ott a tárgyalás végén egy étterembe, s amikor megtudta, hogy mi a Lacival egy napon születtünk, érdekes volt a megfigyelő képességére vonatkozóan, hogy amikor Laci kiment a WC-re azt mondta nekem, hogy Laci szerinte egy lúzer típus, maga meg egy winner type.

– Az 1984- ben hazai képernyőre került 10 részes Wagner koprodukciós sorozatot Tony Palmer rendezte, Vittorio Storaro (20) volt az operatőre, és külön érdekessége volt a főszereplő Richard Burton-on kívül, hogy a zenefelvételeket a DECCA stúdióban Solti György vezényletével sikerült elkészíteni. Nehéz feladat volt a sorozat előkészítése és gyártása?
– Ebben az időben az európai közszolgálati  televíziós berkekben  nagyon-nagy divat lett a nagy zeneszerzők életéről  multinacionális koprodukciós tv-filmsorozatokat készíteni. Francia-olasz-német-spanyol stb. koprodukciós partnerekkel készült a Mozart, a Berlioz, a Liszt, a Wagner stb. Addigra a Magyar Televízió már jól bedolgozta magát az európai koprodukciókba, így mondhatnánk, természetes volt, hogy fentiekben is benne voltunk. E sorozatok, melyek a kétségkívül színes magánéletű zeneszerzők élete bemutatása mellet igen széles nézőközönségekhez juttatták el vizualizálva a klasszikus zenéjüket is. Tudták, hogy milyen jók a magyarországi forgatási feltételek. Itt is fontos volt az, amit Szinetár mondott, elvárt, a magyar művészek megjelenése. Pl. Horváth Z. Gergely Napraforgójában is, ott még a szerző is magyar volt.  Ez úgy alakult, hogy Zotyó dolgozott Giraldi mellett a Hosszú utazásban, mint asszisztens, és akkor elmondta ezt a filmtervét, RAI-ban, aztán továbbvittem a tervet, adták a három jónevű színészt meg a filmnyersanyagot aztán a filmhez.  Amikor a RAI -ban lement 12 millió nézője volt!

– Apropó a 16 részes Liszt sorozat, magyar, olasz, francia, NSZK, koprodukcióban készült, Szinetár Miklós rendezésében, Kende János volt az operatőr. Ez egy magyar kezdeményezés volt. Érdekes mellékszál, hogy eredetileg úgy volt, hogy benne lesz, az NDK-TV is, majd politikai utasításra mégsem lettek koprodukciós partnerek. Találtam egy erre vonatkozó érdekes feljegyzést, az Országos Levéltárban. Berecz Annamária a Nemzetközi Kapcsolatok osztályának vezetője 1981. szeptember 15 – 16-án Berlinben tárgyalt, az NDK TV vezetőivel. Az úti jelentéséből kiderül, H. Adamcek, a DDRF elnöke többek között kijelentette, hogy: ” (.) A Liszt koprodukcióban való részvétellel kapcsolatos elutasító válaszáról szólva, Adameck elvtárs hangsúlyozta, hogy az nem az MTV-nek, vagy valamelyik vezetőjének szól, hanem a felsőbb vezetés  elvi álláspontját tükrözi (.)”   – Magyar Országos Levéltár XXVI-A-9.  84.doboz. Emlékszel-e erre a problémára?
– Különbséget kell tenni először is külső indíttatású koprodukció és a magyar kezdeményezésű koprodukció között. Az előbbiekről beszéltünk korábban, azokba mindig könnyebb beszállni, mint egy magyar kezdeményezést felépíteni, létrehozni és megszervezni.  A MAFILM kapacitás azt is lehetővé tette, hogy akár több ilyen nagy filmsorozat párhuzamosan forogjon Pl. egyszerre forgott itt az Isztanbuli vonat koprodukcióban és külföldi megrendelésre a MAFILM Nemzetközi Stúdiójában “Orient Expressz”.  Ezzel függ össze a Sándor Mátyás tervezése is.  Sőt, a Strogoff Mihályt forgatták a MAFILM Nemzetközi Stúdiójában, abban volt egy Raymond Harmsdorf nevű egy számmal nagyobb színész, és amikor az Isztambuli vonat római forgatásán voltunk, akkor kérdeztek rá, hogy nincs egy ilyen hasonló méretű színész Magyarországon. Mondtam, már hogyne lenne, a Bujtor István. Rögtön érdeklődtek, hogyan lehetne vele kontaktálni? Máris hívtuk Magyarországon a Bujtort. Istvánt, aki imádta a vitorlázást, elmondta, hogy érdekelné őt ez a dolog, de a tervezett forgatás alatt éppen Kék szalag verseny van a Balatonon és ezért akkor nem ér rá. Francia-olasz-német-magyar koprodukcióról volt szó, mondták, hogy próbáljam meg meggyőzni, hogy vállalja el. Nekünk fontos volt, hogy főszerepet is kapjunk a filmben. Sikerült még elintéznem, hogy a francia rendező mellett az operatőr is magyar legyen, Kende János.  Ennek a módszernek volt a fordítottja Liszt sorozat, amely magyar ötletből, született. Amikor a tervvel elindultunk először a németek bólintottak rá.

– Mármint a nyugat-németek.
– Hát persze. Ebben nagy szerepe volt az akkor még aktív Gellértnek és kitűnő kapcsolatokkal rendelkező Balla Katinak. Az előkészítés alatt sokat tárgyaltunk a németekkel, mindig jöttek saját költségükre. Ami a kérdésben feltett NDK-TV szerepét illeti, látható, hogy nem tv-s szakmai döntés született, hanem politikai. Valószínűleg azért maradtak ki, mert az NSZK benne volt. Szinetárt ez nem nagyon érdekelte, azt szerette volna, hogy az olaszok, franciák beszálljanak, nekem mondhatni, az ő “beléptetésük” egy “hőstettem” volt, aztán cserében a Wagner sorozatba történő belépésünkért az angolok pótolták ki a hiányzó pénzt. Jellemző az NDK-ra, hogy a Wagner sorozatról és annak sugárzásáról nem akartak viszont lemaradni. Nagyon emlékezetes élményem a Wagner sorozat a londoni díszbemutatója, lejátszották az összes epizódot, egy Uránia típusú moziban, ott volt a Richard Burton, és a többi főszereplő, Tony Palmer az angol rendező, Vittorio Storaro, az Oscar-díjas olasz operatőr. Ott voltunk mi is, jómagam, Horváth Lóri, Havas Ági, és amikor három epizódot levetítettek, utána szünet, lazacos szendvicsek, pezsgő, stb. majd a többi epizód (összesen tízrészes a sorozat), még egyszeri hasonló evő-ivó megszakítással, szóval nagyon elegáns volt az egész vetítés-fogadás. Erre eljött az NDK-TV egy vezető munkatársa is. Azt az NDK-ásokról nagyjából lehetett sejteni, hogy ilyen rangban STASI-s ember lehet. Ez később ki is derült róla, de jó kapcsolatai lehettek a másik oldalon is, mert amikor már nem volt NDK, s Cannes-ben találkoztunk, akkor jó állásban volt a BETA-nal.  Amúgy nagyon kedvesen viselkedett. Hans-Joachim Seydovskynak hívták az urat. A londoni Wagner – bemutatón azt kérte tőlem, próbáljam elintézni, hogy ők,  mint a DDR – Fernsehen, ha kell egy nappal vagy akár csak egy órával hamarabb vetíthessék a Wagner epizódokat, mint ahogy azok adásba mennek az NSZK-ban. Mondtam, hogy ezt mi nem tudjuk elintézni. Egyébként ebben a sorozatban a művészeti részvétel szempontjából a legnagyobb eredményünk az volt, hogy a második főszerepet, II. Lajos bajor király szerepét Gálffy László játszhatta el, partnereink véleménye szerint is zseniálisan.

– A filmek a világ valamennyi televíziójában kb. a műsoridő felét foglalják el. Minél nagyobb és gazdagabb egy tévéállomás, annál inkább van módja arra, hogy gyártasson filmeket, minél szegényebb, annál inkább rászorul arra, hogy készterméket vásároljon. Horvát János írta egyik könyvében:  “A televíziókban vetített filmek ára igen sajátos módon alakul. Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy példát, legyen ez egy bűnügyi sorozat, mondjuk a Derrick, mely nem tartozik a fényűzően kiállított 60 percek közé, de színvonalas epizódokból áll. Ha valaki vállalkozik arra, hogy egy Derrick típusú műsort legyártson, legalább 18-20 millió forintos kiadással kell számolnia. 1997-es árakon kb. ennyibe kerül egy epizód elkészítése. Ennél valamivel olcsóbban gyártja a német producer, hiszen sorozatban készíti, és még olcsóbban egy közép-európai stúdió, mert alacsonyabbak a költségek. De Magyarországon is belekerül egy ilyen alkotás legalább 16-18 millió forintba. Viszont ha egy magyarországi forgalmazó megveszi a Derricket hazai tévévetítésre, akkor 1997-es árakon mintegy 250 000 Ft-ért hozzájut. Körülbelül ugyanennyit költ szinkronra és technikai költségekre, tehát durván félmillióból bemutatható az egyórás darab. A film árát a forgalmazó külföldi jogtulajdonos a lehetséges nézőszámhoz köti”.  Az MTV hogy állt ezzel a gazdagsággal mármint a filmgyártással? Az 1970-1980-as években több mint 100 tv-filmet, tv-játékot készített évente.
– Ezzel én nem értek egyet, szerintem ezt a Jancsi nem jól látja, látta. Amikor a Jancsinak 29 éves korában volt az a bizonyos infarktusa, egy időre elbúcsúzott a képernyős munkától, átkerült a Filmfőszerkesztőségre, filmbeszerző lett. Számtalan helyen jártunk együtt, mindig mondta: “neked a legjobb, koprodukcióról pofázni mindenhol lehet, a teraszon, meg a bárban, de nekünk meg mindig filmet kell nézni“. A gazdagság, szegénység .. kérdése, az MTV akkor évente 70-80 tv-filmet, tv-játékot gyártott, így nagyon gazdagnak kellett volna lennie, ha János írását néznénk. Nem volt az. Senki nem tudja megmondani a szakmából, hogy ezt a történetet, miért kezdték ki, amikor 1990-ben jött a Hankiss Elemér, aki a beszélő fejek típusú televíziózást tartotta fontosabbnak. Jó, a rendszerváltás miatt a különböző nézeteket ütköztető vitaműsorokra is nagyobb szükség lett, de az egyiknek nem kellett volna zavarnia a másikat. Ti a politikai adások területén csináltátok a dolgotokat, de nekünk is lehetőséget kellett volna kapni továbbra is a műsorterület másik, fikciós felén. Különösen fájdalom, hogy a nagy hagyományú Zenés Tv Színház is elhalt, pedig a zene a koprodukciós műsorokban nagyon jól használható műfaj volt. Nem véletlen, hogy mint mondtam az olaszok is elsőként zenés dolgot ajánlottak, a Johann Strausst. Ebből következik az is, hogy akkor az a színész, aki mondjuk évi három tv-darabban benne volt, országosan ismert lett, ma a színházjárókat leszámítva alig ismerik a magyar színészeket.

– Amikor ennyi koprodukcióban voltunk benne, mekkora hasznot lehetett ebből realizálni az MTV-nek?
– Eladásból viszonylag keveset. Főleg a drága műfajokban volt nekünk kicsi a kínálatunk. Ahogy már mondtam, hogy az európai és világhírű magyar animáció viszont jól eladható volt. Ezen a területen azért a tulajdonviszonyaink gyakran különbözőképpen alakultak az MTV, a Pannónia Filmstúdió között. Évi több százezer dollár bevételt azért meg lehetett csinálni.

– 1980-ban a Magyar Televízió moszkvai olimpiai stúdiójának te voltál a vezetője. Hogy kaptad ezt a felkérést?
– Mint minden, ez is a véletlen műve volt. Akkor az intervíziós országok sportszekciójának a főnöke  Radnai János (21), az MTV sportosztályának vezetője volt. Folyamatosan jártak ki multinacionális előkészítő tárgyalásokra Osztankinóba, a Szovjet TV-be. Egy ilyen alkalommal az ő soros egyeztető tárgyalásuk egybeesett azzal, amikor mi, egy másik MTV-s stáb, elég hosszú tárgyalás után megcsináltuk a Bolsojban Bartók Béla: Kékszakállú herceg várát, magyar-szovjet koprodukcióban. Ezt a típusú koprodukciót mindig is szerettem, amikor két ország kulturális háttere találkozik. Ez egyébként óriási esemény volt Moszkvában is, mert ezt a Bartók művet ott korábban soha nem játszották. A premierre kiutazott Pozsgai elvtárs és Aczél elvtárs is ott volt, no meg a szovjet kulturális miniszter is. A werkfilmhez én csináltam az interjúkat Obrazcovával (22)  és Nyesztyerenkóval (23) . Másnap a repülőgépen együtt repültünk haza a Radnai féle csapattal. Radnai – aki ismerte apámat a sakk vonaláról -, elkezdte mondani: te Bandi, én tudom, hogy neked nagyon nagy tapasztalatod van a Szovjetunióban felmerülő gyártási-szervezési nehézségek leküzdésében. Nem lenne kedved kijönni, segíteni nekünk a moszkvai olimpia alatt? Mondtam, persze, hogy lenne kedvem, beszéld meg légy szíves a Gellért Bandival, ha elenged, jövök. A dolog azért technikailag egyszerűsödött, mert közben Brezsnyevék elkövették a csínytevést Afganisztán elfoglalásával. Ezért egy csomó nyugati ország és televízió lemondta a részvételét. (Amit aztán az oroszok Los Angelesben viszonoztak). Így az Oszankinió Tv központtal szemben felépült új olimpiai tévéközpontban finoman fogalmazva nem volt tülekedés. Így aztán nem kellett semmiféle gyártási, szervezési nehézséget legyőznöm. De Radnai rám bízta a koordinálást az MTV moszkvai olimpiai stúdiójában. Rám hárult az a kellemes feladat, hogy mondjam a Vitraynak, hogy Tamás most add át légy szíves a hangot Szőnyinek vagy Gyulainak vagy Knézy Jenőnek, mert az ő helyszínükön valami érdemesebb-érdekesebb történt éppen. Gondolhatod ilyenkor Vitray milyen kelletlen volt. Végül is nagyon tetszett ez a feladat. De voltam Szöulban is, ott a Jancsóval csináltunk egy ottani szerzőnek Nosztoj -koreai prométeusz legenda – művéből egy előadást a koreai KBS-MTV TV koprodukcióban az olimpia alatt.

– Úgy tudom Sándor György Kié a Média című könyvéből, hogy a ’80-as évek elején volt olyan év, hogy az ilyen kereskedelmi bevétel nagyon jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az MTV akkori 5. stúdiója műszaki berendezéseit meg lehessen vásárolni. Így volt ez?
– Ez teljesen így van, az én “Senki nem tér vissza” című koprodukcióm bevételéből lett megvásárolva. Mi a Szinetárral, Bayer Józseffel elképzeltünk olyan koprodukciót is, ahol kevésbé vagyunk finnyásak, hogy a második legjobb színész a kié legyen, vagy operatőr. Akkor az vezényelt, hogy minoritárius részt beleteszünk a dologba, de mivel Magyarországon többet lehet ennél forgatni, a különbözetet, ami annak többszöröse, devizában mi kaphassuk meg. Ez volt  a deviza kitermelésnek a legjobb módja, mert amikor 1985-ben Bayer Jóska, mint kereskedelmi főigazgató  el tudta intézni, hogy a Magyar Televízió önálló külker jogot kaphatott.

– Ami azt jelentette, hogy amíg nem volt önálló külker jogunk, az MTV a befolyt devizát nem kapta meg, csak annak forint fedezetét, amivel külföldi terméket, árut, filmet viszont nem lehetett vásárolni. Képzeld el a Mongol Televízió a bevételét hamarabb fordíthatta saját műsorkészítésre vagy műszaki felszerelés beszerzésére, mint mi!
– Ez nagyon fontos megjegyzésed volt a mai fiatalabb olvasók számára. A filmforgatásokra sem állt MTV rendelkezésére saját deviza, hanem a Hungarofilmnél volt egy bizonyos keret elkülönítve. Ez azt jelentette, hogy ha olyan koprodukciókat készítettünk, ami mögött devizabevétel volt várható, akkor 1985 előtt azokat a szerződéseket a Hungarofilmnek is alá kellett írnia.

– A Televíziónak nemcsak a közvetlen filmvásárlást tiltották meg, még 1964-ben hosszabb vita bontakozott ki a tévés és filmes szakma és az ország kulturális vezetése részvételével arról, hogy a televízió az egyre nagyobb filmigénye kielégítésére építsen-e saját filmes gyártóbázist. Egy A film helyzete a televízióban címet viselő jelentés vitájának jegyzőkönyvében olvasható (Magyar Országos Levéltár – XXVI-A-8-a Magyar Rádió Ált. Iratok 1945-1970):
“Szinetár Miklós hozzászólása: Gyártsunk e filmet? Film – ez a szó más és más körülményeket jelent, és technikai, gyártási igényt. Olyan határozattal, amely kimondja, hogy a művészeti osztály, dramaturgia nem gyárthat filmet, nem értenék egyet, mert szegényítené lehetőségeinket. A televíziónak perspektívában kell kialakítani egy filmstúdiót – akár az állami filmgyártáson belül. Ésszerűbb lenne, ha a MAFILM-nél állna rendelkezésünkre egy stúdió, lefoglalt térrel, anyagi eszközökkel, éves terv alapján – s ide koncentrálnánk a gyártandó filmeket. Lenne egy egység, amely kizárólag a tévé számára tévé könyveivel, meghatározott rendezőkkel, szervezett kereteken belül dolgozna. Olyan elképzelésekkel, hogy a televízióban valósítsunk meg egy konkurens filmgyárat, nem értek egyet.”
Az MRT Pártbizottsága – Grósz Károly vezetésével – is foglalkozott a kérdéskörrel, majd határozatot hozott (Magyar Országos Levéltár – XXVI-A-8-a Magyar Rádió Ált. Iratok 1945-1970):
“Korábban kialakított azon célkitűzés, hogy a játékfilmek mennyisége jelentősen csökkenjen, a gyakorlatban nem valósítható meg. Ezért a játékfilmek mennyiségének megtartása és nem csökkentése a reális fejlesztési irány.
A televízió műsorosztályai kizárólag a műsorokhoz szükséges kisfilmek gyártásával foglalkozzanak. A Dramaturgia és a Művészeti Osztályok pedig a televízió igényeinek megfelelően csak telerecordingra rögzített, nem filmes munkastílussal készült produkciókat gyártsanak.”
Még 1964. december 7-én, a vita lezárása után, Papp Sándor, a Film Főigazgatóság vezetője és Kulcsár Ferenc MRT elnökhelyettes keretszerződést írt alá (Magyar Országos Levéltár – XXVI-A-8-a Magyar Rádió Ált. Iratok 1945-1970, I./10 35. doboz), ebben többek között ezek szerepelnek:
“A Televízió kimondottan játékfilmgyártási tevékenységet nem folytat és ilyen jellegű szervezetet nem épít ki. A Televízió valamennyi játékfilmgyártási igényét a Magyar Filmgyártó Vállalat (MAFILM) elégíti ki éves szállítási szerződés alapján.
A fentiek értelemszerűen nem vonatkoznak a kisfilm gyártó tevékenységre, amelyet a Televízió – a tévéjátékokhoz szükséges filmfelvételekkel együtt – változatlanul saját gyártásban lát el. A Televízió a jövőben elsősorban elektronikus filmkamera és filmrögzítő berendezéseit, illetve16 mm-es filmtechnikai bázisát fejleszti a követelményeinek megfelelően.
A Televízió minden olyan külföldön vásárolt játékfilmjének szinkronizálási feladatát a Pannónia Filmstúdió látja el, amelyet az éves szállítási szerződésben – kapacitásának megfelelően – vállalni tud, beleértve a 16 mm-es technikával készült filmek szinkrongyártását is.
A Televízió a továbbiakban csak belső produkciók, valamint a filmek alámondásához szükséges – tehát a Pannónia Filmstúdió profiljába nem tartozó – technikai bázisát fejleszti.”-  (Magyar Országos Levéltár – XXVI-A-8-a Magyar Rádió Ált. Iratok 1945-1970, I./10 35. doboz).
– Nagyon érdekes, amit mondasz, én ezt nem ismertem eddig, csak a következményeit. Ennek a következménye a gyakorlatban az volt, hogy amikor a Dobos Pista elment a PATHE Cinemához francia filmeket vásárolni, a Hungarofilm mondta meg, hogy mehet. Aztán 1985-88 között, amikor már lett külker jogunk, minden évben erősen növeltük a devizabevételünket, volt olyan Karácsonyi Partynk, amikor az – az évi ötmillió dollár bevételét is ünnepeltük.

– Úgy tudom, hogy a ’80-as  évek második felében MTV-s munkád mellett a Budapest Filmstúdió művészeti tanácsának munkájában is részt vettél. Ki kért fel és milyen indokkal? A TV támogatta ezt?
– Ez egy nagyon érdekes eset volt. Képzelheted mikor ez kiderült. Hanák Gábor volt akkor a Budapest Filmstúdió igazgatója, aki korábban tv-s kollégánk volt.

– Hanák Gábor az MTV-ben főleg a dokumentumfilm területén dolgozott, először Bokor Péterrel készítették a Századunk sorozatát, majd ő volt a szerkesztője Sára Sándor a Don kanyarról szóló Krónika című filmsorozatának, és a sorozat körül kialakult politikai viták miatt kényszerült távozni a Televízióból.
– Igen róla van szó, mi a tv-ből jól ismertük egymást, ismerte az addigi tevékenységemet.  Ő hívott, hogy menjek oda hozzájuk és vegyek részt a művészeti tanács munkájában. Akkor mindenki koprodukcióról álmodozott, ő is úgy gondolta, ebben segítségükre lehetek. Mondtam neki, hogy ez nekem tetszene, de írjál egy hivatalos kikérő levelet a Szinetárnak, vagy a TV vezetőjének. Azt azért tudni kell, hogy abban az időben még mindig élt a filmesekben egy felsőbbrendűségi érzés, a televíziósokban meg kisebbrendűségi érzés. A filmes öt évet is vár, hogy csinálhasson egy filmet, eközben egy televíziós évi 3-4 tévéfilmet is megcsinált. Azért nyílt háború nem volt. A MAFILM-esek sem akarták, hiszen évi bevételük jelentős százalékát a televíziós megrendelések tették ki. Pár nap múlva Trúdi hívott, azonnal vár a főnök.  A Szinetár azt mondta, hogy másodállásban Bandikám bárhová mehetsz, ahová akarsz, nyithatsz akár zöldséges boltot is, mindenhová elengedlek, de ezekhez ? Miközben, ha kint jártam a velencei filmfesztiválon, azt láttam a standokon, hogy a RAI meg a Cinecittá (24) közösen standol, és reklámozzák egymást. A felirat úgy szólt a “RAI és a filmszakma együtt nagyobb!”. Végül azért Szinetár belegyezett.

– Tudomásom szerint Közép-Kelet-Európa televíziós szakemberei közül elsőként választottak be a brüsszeli székhelyű MEDIA I program MAP-TV nevű szervezetének igazgatói tanácsába.
– Ez egy elég érdekes dolog volt a rendszerváltás táján. A MEDIA 1 programba beletartoztak mindenféle együttműködési formák, köztük az archívumok anyagainak felhasználásával készülő koprodukciók, melyeket a MAP-TV menedzselt. E grémium igazgatótanácsában ülve sikerült egy olyan támogatáshoz megszerezni a kollégák egyetértését, ami aztán lehetővé tette Egri Pál producernek és Siklósi Szilveszter rendezőnek a nagy sikerű “Az igazi Mao” c. ál-dokumentumfilm elkészítését. Egyéb jelentős akció volt pl. a kelet-európai producerek képzése. A Média szervezet akkori vezetőit az ALFA-TV projekten keresztül ismertem meg.

– Kimondtad az ALFA-TV-t, abban te is közvetlenül részt vettél ugye? Eredetileg, ha jól emlékszem a tv a francia ARTE mintájára egy európai kulturális csatorna lett volna ugye?
– Folytatva a gondolatot, a filmszakmában tudták azt, hogy van egy Flórián, aki eléggé filmes is, és eléggé televíziós is. Igazából én még ma is televíziósnak tartanám magam, ha lenne benne mit csinálni. Az ALFA TV-terv egyébként az egykori filmfőigazgató, majd a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkári pozíciójából a Duna TV felállításában is elévülhetetlen érdemeket szerzett Kőhalmi Ferencnek volt a találmánya.

– Amikor téged oda hívtak, te ebben hittél? Úgy gondoltad, hogy meg lehet valósítani? Mi sokan úgy gondoltuk első perctől kezdve, hogy ez egy halott ügy.
– Tudom, nem csak te voltál már akkor ezen a véleményen, Baló György és Elek János is ezt mondta, sőt még cikkekkel, meg egyéb módon is ártottak az Alfa TV-nek, máig nem tudom, hogy miért. Én ebbe úgy keveredtem bele, hogy a Kőhalmi hívott. A tv valóban az ARTE mintájára egy felszorzott összeurópai kulturális csatornaként szerveződött volna. Eljutottunk oda, hogy a Kőhalmi túl volt a Duna TV felállításán, ami szintén az ő érdeme, Csoóri Sándorral és a magyar szellemi élet több, ma már esetleg egy asztalhoz le nem ülő kiválóságának a részvételével. Ismertem a korábbi tevékenységét, és szívesen mentem a hívására, mert én mindig szerettem azokat, akik nem lopnak. Több milliárd forintot már magyar filmtervekre szétosztott, mint filmfőigazgató, és Mátyásföldön lakott a KISZ lakótelepen, egy kétszobás lakásban. A Duna TV-t valami módon a Hankissék, szabotálni akarták. Ki volt mondva, hogy ne adjunk át műsort nekik. Én javasoltam, mivel hozzám tartozott az export, hogy valami baráti árat állapítsunk meg a Duna TV-nek. Amikor Náhlik (25) váltotta a Hankisst, azt mondta egyszer, hogy téged nagyon szeretnek a Duna TV-nél. Akkor ott Sára Sándor volt az elnök, akivel mi csináltunk még 1975-ben Finnországban egy koprodukciós filmet, “Suomi” címmel. Konstruktív volt az együttműködésünk, ebből nekem soha semmilyen személyes hasznom nem volt. Egy idő után Kőhalmi elárulta nekem, hogy a Duna TV felállítását egy újgyakorlatnak tekintette, és elém tett egy listát. Azt mondta, olvasd végig. Te kivel nem tudsz ezek közül dolgozni? És kit hiányolsz? Ez a lista az ALFA TV alapítóinak listája volt. Ez volt a Közép-kelet európai Együttműködési Alapítvány (EKKEA). A magyar alapítványt a kultúra, tudomány és a művészetek elismert képviselői alkották, pl. Vizy E. Szilveszter vezette, aki később az MTA elnöke lett. Kőhalmi elmondta, hogy ilyet akar létrehozni 25 közép-kelet európai országban. Már túl vagyunk a rendszerváltáson, a részvevők egy része egykori szovjet tagköztársaság volt, meg a volt szocialista országok Albániától Lengyelországig, és három mondjuk úgy normális ország, Ausztria, Finnország és Görögország. Minden országban létrejött erre egy nemzeti ALFA-alapítvány. Jöttek mindenhonnét, alkotók, ezek majdnem mind filmesek voltak, erre később figyeltem föl. Azt tudtam, hogy az ALFA TV nem “beszélő fejek” típusú televízió akar lenni, hanem minden ország film és egyéb kulturális, zenei stb. kincsét akarja bemutatni. Mind a mai napig nem elemezték, hogy az ötlet miért bukott meg. Én úgy gondolom, hogy minden kis ország nagyon nagy lelkesedéssel volt benne, viszont akkor volt nagyon gyenge financiális szituációban az orosz filmgyártás, no meg az ukrán. Ők nem tudtak a saját országukban mozgósítani. A logisztikai központ Budapest volt, de sok pénzt vitt el a rendszeren belüli demokrácia megvalósítása és üzemeltetése. A központ a Budakeszi úton az Ybl és a Hild villa volt, amik romban álltak akkor, aztán elkészült a felújításuk, a telek végén meg egy régi BKV óvoda épület volt.  Minden tagország tett bele pénzt, korántsem magyar pénz volt csak benne, én hálózatfejlesztő voltam ott. Amikor az első Orbán kormány került hatalomra, még úgy nézett ki, hogy átvennék a dolgot, ha nincs benne a Kőhalmi.

– Azért ebben nagyban közrejátszott a Kőhalmi korábbi szerepe. A pártállami idők alatti tevékenysége, a Filmfőigazgatói poszton. Őt a filmszakmában, mint a “főcenzort” tartották nyilván a rendszerváltás előtt. Sokan sokféleképpen emlékeznek rá, de azt hiszem nagyon sokkal több a negatív emlék.
– Lehet, hogy ez valóban így van. Aztán a rendszerváltás után, privatizáció címén jöttek a nagy “lenyúlások”, s feltehetően sokan azt hitték, hogy ebből az ALFA TV-ből a Kőhalminak lesz valami nagy haszna. Ő mindig is egy megszállott volt, 12-16 órákat dolgozott, azért amiben hitt. Ebbe a balsikerbe bele is betegedett. Nekem is csalódás volt, hogy végül is nem lett a tervekből semmi, nem valósult meg az ALFA TV, úgy ahogy elképzeltük. Ez nekem is kudarc volt.

– MTV-ben a Televíziók közötti koordinációs főosztály vezetését követően, a nemzetközi televíziózásban eltöltött 22 év után lettél a MAFILM (26) kereskedelmi igazgatója. (1993-97). Új kihívás volt gondolom, de a MAFILM ebben az időben már nem szárnyalt. Mit sikerül, mit nem sikerült megvalósítanod terveid közül? Ez újabb csalódás?
– Ez is, mint mindig minden mindennel összefügg. Ez a Kőhalmival függött össze. Akkor ő a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára volt, látod beszéltünk a múltjáról, mégis a szakma demokratikus önszerveződése akkor még megválasztotta. De volt a rendszerváltás után ő a Televíziót felügyelő kuratórium elnöke is, még azt hiszem a Németh Miklós felkérésére.

– Olyankor mentél a MAFILM-hez, mikor az igencsak a leszálló ágban volt.
– Már nem is leszálló, inkább a bukó ágban volt, ugyanis már beszéltünk róla, hogy a MAFILM fő bevételi forrása a televíziós megrendelés volt. ’90-ben Hankiss belépett a Magyar Televízióba, a régi struktúrát szétveri, helyette elhibázottan létrehozza a produceri irodákat, ezek improvizált producerek voltak, meg jöttek a filmszakmában is az improvizált producerek, akik legalább korábban a filmgyárban gyártásvezetők voltak. Ezek mindenhol inkább forgattak, csak nem a MAFILM-ben. Kialakult egy rossz image a MAFILM-ről, hogy ez csak szolgáltató cég, az igazi producer, ilyen film, olyan film, az a TMA, a Sándor Pali által létrehozott NOVIFILM-et, ezek a magán produceri irodák, ahová vitték a munkát. No, ezek is rájöttek rövid úton, hogy csakis az állami megrendelésből lehet megélni, a szabadpiaci megrendelésből nem. Én meg odakeveredtem a MAFILM-be, rögtön láttam a hiányosságokat, de nekem más koncepcióm volt, körülnéztem a különböző országok filmstúdióiban is Londonban, Párizsban, Rómában,  gondolj bele a Cinecittát később alapították mint a MAFILM-et. Amit nagyon nem bírtam, hogy az én angol, olasz, francia producer barátaim és korábbi partnereim mondták, nem jövünk hozzátok, mert a csehek jobbak, mint ti vagytok, a románok olcsóbbak. Elég hamar elment a kedvem ettől az egésztől. Mi is vagyok én, mi is vagyunk mi itt egy euro-serpa csak? Amikor elmenten a Barandow-ot megnézni, amivel ők jobbak voltak, hogy ukrán és román vendégmunkásokkal rendbehozták az egész területet. Viszont Prága nagyon divatos város volt az amerikaiak között. Elvesztettük a versenyt.

– Közben a fóti stúdiók is elavultak.
– Igen, amit még Föld Ottó (27) építtetett. Az akkor nagyon jó volt, de az én korszakomban már Fót sok mindenben nem volt alkalmas bizonyos forgatásokra, mert igen sok repülő ment fölötte s addigra már sok produkció direkt hanggal dolgozott, amire Fót nem alkalmas, miközben a Barrandow-ot, a románokat és a bolgárokat pedig nyugati befektetők kipofozták. Ott volt az óriási konkurencia, s közben ott volt a tv megrendelés elvesztése, persze még vezetői belharcok is voltak, s így nem lehetett pozitív szaldót csinálni. Erre elég hamar rájöttem, és már el is döntöttem, hogy eljövök.  Pedig nagyon készültem, kiváló prospektusokat nyomattam, egy, a hazai filmgyártás dicső múltját és a jelenleg kínálható forgatási lehetőségeket felvázoló, kinyitható MAFILM prospektust, volt benne egy zseb, amiben mindig a változó árjegyzék volt. Ilyesmi egy kelet-.európai konkurens filmgyárban sem volt. Ez mindig is az erősségem volt, a pr, már az MTV-ben is. Amikor a Csehszlovák TV a világhírű animációs filmjeit a nemzetközi vásárokon-fesztiválokon még mindig egyszerű xerox-másolatokkal reklámozta, az MTV-ben már kiváló esztétikai színvonalú prospektusok voltak, ebben Koncsol Jutka volt mindig nagy segítségemre. Aztán azért volt egy – két komolyabb megrendelés pl. a Vajna hozta az Evitát. De amikor láttam, hogy a dolog nem éleszthető fel úgy, ahogy én szeretném, visszamentem a televízióba.

– Szóba hoztad a Vajnát. Amikor volt kollégának meséltem az elmúlt hetekben, hogy veled készülök interjút készíteni, azt mondták, kérdezzem meg, hogy a rendszerváltás után minden hazai tv-s szakember és sok filmes is úgy gondolta, te leszel, lehetsz a hazai Vajna. Nem lettél. Tőke, akarat, bátorság, vagy mi hiányzott ehhez?
– Azt hiszem elsősorban az akarat. A rendszerváltás pillanatában – enyhén szólva – zavaros idők voltak a Magyar Televízióban. Amikor Hankiss (28) kitalálta azt a 45 produceri irodát, akkor volt  egy politikai háttérmegállapodás, a régi rendszer főszerkesztői, főosztályvezetői, ha akarnak, akkor automatikusan kapnak ilyet. Én voltam az egyetlen, aki nem kapott. Pl. kapott a Czigány Gyuri, aki azt a szót, hogy producer, korábban még az idegen szavak szótárában sem látta, nagyon művelt nagyon aranyos ember, költő, zenész, de a producerséghez semmit nem értett. De tovább megyek, helyettesem volt a rendszerváltás előtti utolsó időszakban a Liszkaival – a drámai főosztály akkori vezetőjével korábban állandóan “balhézó” Mezei Emőke. Az Emőkének meg, akinek jó KISZ KB-s, meg pártközpontos kapcsolatai voltak, pl. Lendvai Ildikóval, jó hátszele volt. Emlékszem egyszer Szinetár szólt előtte, hogy ezek ott “ölik egymást”, Emőkét áttesszük hozzád, és a koprodukciók utóéletét adásba kerülését gondozza majd, ezzel könnyítheted a saját munkádat. Így aztán átkerült hozzánk. Amikor a 45 produceri iroda létrejött, írtam Hankissnak egy levelet, az elképzelésekről, mire ő válaszolt valami teljesen fals dolgot, de nem támogatott, – eltettem a levelet, a mai napig is megvan.  Amikor láttam, hogy ez ilyen gennyesül megy, akkor én inkább ebben nem akarok részt venni. Már említettem, hogy közben létrejöttek az első ténylegesen magánproduceri cégek, a TMA meg a többiek. A TMA-ban többek között a Sík Bandi, a Makk Karcsi, a Helle Laci volt benne, meg én, kintről elsősorban a magyar származású John Kemény, meg David Ginzburg voltak a hangadók. Ez egy magyar-amerikai vegyes filmgyártó cég volt. Létrejöttének a közvetlen előzménye az volt, hogy mi csináltuk a Keményékkel a “Gyilkosok köztünk vannak”-ot, (a Simon Wiesenthal storyt). Én szálltam be persze utolsóként, a TMA-ba. Ezek is elsősorban bérmunkák végzésére alakult cégek voltak.  Elég hamar rájöttem, hogy igazán ez sem érdekel. Semmiféle olyan filmszakmai tevékenység, ami csak arra épül, hogy kiszolgálom a Nyugat-ot, aminek én több, mint húsz évig egyenrangú partnere voltam, – az engem nem tud lekötni, – így aztán ki is szálltam a cégből.

– Maga a produceri tevékenység sem hozott lázba?
– Nem. Egyszer a Sándor Pali is meghívott engem, mondta, Vászja ismerlek negyven éve. (Úgy volt, hogy közösen csinálunk egy magyar – orosz koprodukciót a Mészáros Mártával.) Ő is rákérdezett erre a kérdésre, én azt válaszoltam, Palika ti mindig is rendezők akartatok lenni, én soha nem akartam semmi lenni, csak pap és futballista. A focit abbahagytam az egyetemi tanulmányaim miatt, pap sem lettem, de a templomban ma is jól érzem magam. Én szerettem mindig valamit képviselni és ezt nekem a Magyar Televízió adta meg, ezek “ipari kapcsolatok” voltak a RAI-jal, meg a BBC-vel, amihez jöttek az egyéni életélmények, pl. amikor Kendével a Macchu Pichun (29) sétáltunk, vagy amikor Jancsóval, meg Hernádival ugyanott Peruban a Nazca-vonalakon. Elképzelheted, hogy mekkora élményben volt részem a Festrio keretén belül eljutni a foci mindmáig legnagyobb “szentéjébe”, a kétszázezres Maracana Stadionba.  Engem a magánvircsaft nem nagyon érdekelt. Én nem sokat akartam keresni, hanem kerestem azokat az életélmény jellegű szituációkat, amikbe aztán nemritkán belesodródtam, pl. a Wagner forgatása során. Felejthetetlen élmény volt, amikor a Hofburg-kápolnában Gálffy Laci vonul, mint II. Lajos, bajor király. Gálffynak három udvaronca volt, Lord Laurence Olivier, Sir John Gielgud és Sir Ralph Richardson, az angol nyelvterület akkor még élő három legnagyobb színésze. Megy a Wagner zene, a Rienzi-ből, Laci bevonul, a három öregember meghajol előtte, ő meg ráül a trónra. Mindenki oda volt a Lacitól, a sajtó is. Az ilyen szituációkat szerettem én, és hogy ezt össze lehetett hozni. Ezek többet jelentettek nekem, mint a nagy pénz lehetősége. Én soha életemben nem voltam szegény, ma is egy Makovecz ikerházban lakom, a pénz nálam soha nem volt akkora fontosságú. Pál apostolnak van egy mondása: Én tudok bővelkedni, de tudok szűkölködni is. (Elnézést, ha nem pontosan idéztem, de azt hiszem érthető.) (30) Amikor kevesebbem van, akkor egyszerűen kevesebbet költök.

– Magyarok közül elsők között találkoztál Putyin orosz elnökkel, ez hogy történt?
– Igen, ez 2001-ben történt. Jancsónak egy korábbi filmjében szerepelt az akkor még főiskolás Nyikita Mihalkov (31), akivel azóta is nagyon jóban vannak, amikor Miklós 80 éves lett, akkor Mihalkov is eljött Pestre, remélem most is így lesz a 90-en is, szeptember 27-én. Visszatérve 2001-re, a Moszkvai Filmfesztiválon voltunk, Mihalkov meghívott bennünket a saját dácsájába. A velünk foglalkozó emberek már figyelmezettek, hogy öltözzünk fel rendesen, mert lehet, hogy az Oroszországi Föderáció elnöke is eljön. Mikor a Mercedesszel mentünk a dácsa felé, láttuk, hogy zárják le az utakat. Jack Nicholsont is meghívta Mihalkov, ő is ott volt. Másfél órás késéssel megérkezett Putyin is. A díszasztalnál ott volt Jancsó, Nicholson, Andron Mihalkov-Koncsalovszkij, az Oscar-díjas “Csalóka napfény” női főszereplője, a tüneményes litván Ingeborga Dapkunaite és még sokan mások. Akkor még élt a Mihalkov fivérek édesapja, Szergej Mihalkov (32) is, aki írta Szovjet Hímnuszt, meg az újabb hímnuszt is. Ő is jelen volt. Az első köszöntőt a Mihalkov mondta, a másodikat a Putyin, aki mellé ültették a Peta Wilson nevű amerikai színésznőt. Nagyon jó hangulatú este volt. Végén a külföldi filmesek nevében Jack Nicolson köszönte meg a vendéglátást.

– Amikor készültem a beszélgetésre, és semmit nem tudtam a focista múltadról, ezzel megleptél.  Most már nem is olyan meglepetés így az újabb váltás, ez nekem kicsit furcsa volt, mert a sportérdeklődésedről, én bizony keveset tudtam.  2000-2005 a SPORT1 TV RT. és a HUMOR1 TV, (később  COOL TV) és a FILM+ csatornák műsorbeszerzési igazgatója voltál.  Eddig arról beszéltél, hogy a gazdasági irányítás nem igazán kedvenc területed, ebben azért az is benne volt, nem?
– Egyszerűbben, mint gondolod. Szabó László Zsolt MTV-s elnöksége alatt én is rákerültem az elküldendők listájára. Volt pár hónap lauf, s kíváncsian vártam hová sodor az élet. Éppen Szabó Lászlóval együtt jött annak idején a Duna TV-ből a Borsány Gyenes András, akit kineveztek az MTV-ben műsorigazgatónak. Egy helyes fiú volt. Gyenes András sportriporternek – aki nekem gyerekkorom óta barátom volt – a fia. Akkor csináltuk éppen a “Játék határok nélkül” c. nagysikerű multinacionális koprodukciós sorozatot. Egyszer közölte Bandika, hogy te leszel Vászja, a filmbeszerzés vezetője. Jót nevettem, nem értette miért, de elmondtam, előtte ezt már ötször közölték velem az évek során, de egyszer sem lettem. Summa summárum 2000. május 31-vel megszűnt a munkaviszonyom a Magyar Televízióval. Akkor az UPC égisze alatt akarták felépíteni az első tematikus prémium (előfizetéses) sportcsatornát.  És akkor felhívott engem a Borsány-Gyenes Bandika, – aki akkor már ott volt – lenne ehhez kedved? És én elkezdtem gondolkodni az összefüggéseken. Kicsit korábban felhívott a Wagner film producere, a szintén focista múlttal rendelkező Alan Wright.  Az egész pályafutásomra jellemző volt, hogy mindig olyan nyomokat hagytam a munkatársakban, hogy sokkal később is eszükbe jutottam. Szóval Alan rövid telefonja kb. ez volt: ” tudom, hogy téged érdekel a sport, nálatok is el fog indulni a UPC-nek valami sport csatornája, ahová a mi emberünk fog kerülni, a Robert Reeves nevű srác, nagyon jó barátom, megadhatom-e nevedet, elérhetőségedet neki?” Egy pár dologban adjál neki tanácsot. Mondtam persze. Eljött Robert Magyarországra, találkoztunk, ebédeltünk, majd éppen valami angol meccs volt a tv-ben, meghívtam hozzánk, hogy ott nézzük meg. A beszélgetés során kiderült, neki nevek kellettek, akikkel érdemes találkoznia, no persze nem csak velem beszélt. Volt nála már több név, többek között a Borsány-Gyenes is köztük volt, én az összes közül őt ajánlottam , elmondtam azt is honnét ismerem. Lehet, hogy ő mai a mai napig nem is tudja, hogy én segítettem őt az álláshoz. Szóval így érkezett aztán hozzám Borsány-Gyenes megkeresése. Akkor volt az EB. Mi kisebb-nagyobb társaságban néztük a meccseket, hol a Rózsa Gyurinál, hol a Sipos Józsinál, hol nálam. Bandika is egyszer-kétszer feljött, látta a dumákból, hogy értek hozzá. Így ajánlotta meg, hogy főtanácsadónak felvennének. Horvát Jancsit is odavitte. Akkora fizetésem volt, mint még soha, azt csináltam, amit akartam, eleinte egy héten kétszer kellett csak bemennem. Mikor elindult a csatorna akkor még a műsorrácsot is Londonban csinálták, s a jogok vásárlását is ők intézték. Egyformán a magyart meg a csehet, azt sem tudták, hogy nálunk azért nem olyan fontos a jéghoki, mint a cseheknél, ugyanúgy megvették az NHL jogokat. Minden héten átküldték a műsorrácsot. Itthon én meg szépen kikémleltem a hasonló európai premium sportcsatornákat, tartalom, műsorszerkesztés, ismétlési politika stb. szempontjából.
Lassan elismerték a profizmusunkat, s hozzájárultak, hogy szerkesszük mi a műsort, sőt vegyük mi a kézbe a műsorbeszerzést is. Ez az én feladatom lett. Nekem nem volt nagy újdonság a jogok letárgyalása. Kimondottan élveztem ezt a feladatot, olasz halpiaci alkudozásnak nevezve néha a kérdéses sportesemény közvetítési jogainak megszerzéséért folytatott telefonjaimat. Egyébként a frissen felállt csatornánál nagyon jó volt a munkahelyi légkör, a Horvát Jancsin, meg rajtam és a Kapláron kívül ott mindenki fiatal volt. Nagyon jól ment, a Sport 1 után létrejött a Sport 2 is, akkor még mindig nagyon jól ment, akkor jött a Humor 1, no, ott már voltak problémák, mert az RTL Klub akkora mennyiséget tudott reklámmegrendelésekből összehalmozni, hogy újabb és újabb csatornákat akartak nyitni. Akkor a Humor 1 és a Cool egymást kioltották volna, így a Humor 1 meg is szűnt. Még átmentünk páran a Cool-ba, de aztán ott az RTL bevásárlói nyomultak, így aztán eljöttem. Ez már olyan volt számomra, mint amikor a Roberto Baggio (33) nem a Juventusban játszott, hanem egy kisebb csapatban, de azért kellemes emlék marad.

– Nem maradtál hűtlen a filmhez sem pl. Jancsóhoz sem.
– Jancsóval, nekem nagyon régen, nagy jó a kapcsolatom.

– 1985-ben csináltátok a finn-magyar koprodukciós tv filmet,  a “Suomi – filmjegyzeteket”.
– A barátságunk és a munkakapcsolatunk is régebbi. A Suomi úgy született, hogy az első Jancsó dolgozatban, amiben én benne voltam, az az Európa kulturális fővárosai sorozat “Budapesti muzsika” c. epizódja volt. Ezt az olaszok találták ki. Minden városról lehetőleg egy markáns filmrendező készítette a filmeket. Lisszabont Manuel de Oliveira, Athént Theo Angelopulos, Prágát Vera Chitilova, Budapestet Jancsó mutatta be, nagy szubjektív érzékenységgel. Ekkor dolgoztunk először együtt, ennek a filmnek a prospektusát látták a finnek, és ajánlották a Suomi koprodukciót szintén Jancsóval. A téli terepszemlén Miklóssal és egy finn gyártásvezetővel körbejártuk Finnországot, és igencsak meglepődtek a finnek, amikor a lappföldi szauna után mi is kijöttünk és meghemperegtünk a hóban. De lehet, hogy a Nasca vonalak perui terepszemléje még ennél is korábban volt.

– Az “Oda az igazság” című filmjének meg társ-producere voltál.
– Igen így volt. De Jancsóval nemcsak munka kapcsán érintkezünk, idestova több mint harminc éve. Amikor itthon vagyunk minden hétfőn, – például ma is -, felmegyek hozzá. Kialakult egy Hétfői Szalon nála. Nagyon szeretem őt, emberileg is, barátilag is ezért is szálltam be társ-producernek a filmbe. Ebbe úgy keveredtem bele, hogy Berger József, aki a másik producer,  a volt MTV-gyártási  helyettesemnek, Schmidt Judit gyártásvezetőnek – akit te is jól ismersz – az öccse. A reneszánsz emlékév közeledett, ehhez kerestek témát és rendezőt. Máyás király, emlékszel a beszélgetés elejére. Tudnék, mondtam, s elmeséltem az 1973-as Jancsó ill. RAI-os tervezetet. Aztá
n elkezdődött egyfajta közös gondolkodás, csütörtökönként mindig tovább fejlesztettük a tervet, ami, mint minden filmterv, a partnerek, költségvetés, helyszínek stb. függvényében többször is változott, míg elkészült az a verzió, ami a 2009-es Filmszemle nyitóelőadása lett.

– Felolvasnék egy idézetet neked egy interjúból:  “Pályáztunk az Eurimages-hoz is, a koprodukciós producer nagy tapasztalatokkal és kapcsolatokkal rendelkezik. Sok sikeres koprodukcióban vett részt, nagyon érzékenyen tudja, hogy egy-egy téma kiket érdekelhet Európában.”  Tudod-e, ki mondhatta és tényleg tudod, hogy mit, milyen filmet lehet eladni a külföldi piacon?
– Deák Krisztina mondta. Igaza van, mivel én is európai filmeket nézek, úgy gondolom tudom. Amikor az Európai Filmakadémia díja kiosztása elkezdődött – ez sem titok -, akkor még nagyon kevés magyar volt abban a szavazási mechanizmusban benne. Elsőként Szabó Pista volt benne, aztán a Jancsó, kapták nagydoboz számra az akkor még VHS-en a megnézendő filmeket. A Jancsó meg odaadta nekem előválogatásra, ő már csak az általam jobbaknak tartottakat nézte meg. Van egy bizonyos ízlésem, amit jónak tartok. Deák Krisztával úgy keveredtem össze, hogy nagyon tetszett nekem Závada Pálnak a “Jadviga párnája” c. regénye. Nagyon örültem, hogy a Kriszta is élt-halt érte, s amikor a filmet tervezték, az MTV-t is beléptették koprodukciós társnak, amit mi belülről egy pár kollégával együtt nagyon is támogattunk.

– Sok külföldi filmfesztiválra hívtak, 2002-től több nemzetközi filmfesztivál, Várna, Szentpétervár, Plovdiv, Szaratov, Lipeck, Pazardzsik, Moszkva – DetectiveFEST zsűrijének tagja voltál. 2009 novemberében Moszkvában rendezték meg az első nemzetközi Csehov Televíziós Fesztivált. A nagyszabású rendezvényt a nagy orosz drámaíró születésének 150. évfordulója alkalmából szervezték. A fesztivál zsűritagjai közt a kultúra, a tudomány, az oktatás, a médiák prominens képviselői voltak Magyarországról, Oroszországból és Nagy-Britanniából. Magyarországot a Csehov Fesztivál zsűrijében Flórián Endre magyar tv-producer képviselte, hogy történt ez?
– A DetectiveFEST-et 13 alkalommal rendezték eddig meg. Ez a krimi-filmek fesztiválja.  Úgy látszik ott engem megszerettek. Ezekben a zsűrikben keletiek meg nyugatiak vannak, a nyugati kollégák általában nem szoktak tudni oroszul, az oroszok meg nyugati nyelveken, nekem megkönnyíti a dolgom, hogy sokakkal saját anyanyelvükön tudok kommunikálni. Ezek azért olyan harmadosztályú fesztiválok.

– Azért a Csehov Fesztivál nem volt olyan.
– Az nem. Az is egy érdekes dolog volt. Közeledett Anton Pavlovics Csehov 150. születésnapja. Éppen egy médiatanácskozáson voltam Cipruson, amikor oda jön hozzám egy ember, s kérdezi: Ön magyar?  Mondja, hogy ő a Nemzetközi Csehov Fesztivál fő szervezője, a Csehov Alapítvány Elnöke. Tudnék-e neki segíteni, kellene nekik magyar Csehov-felvétel is, amivel addig nem rendelkeztek. Tudtam, hogy a Katona József Színháznak van egy pár, utcán át is kapható DVD-je, meg az MTV-nek és a Duna TV-nek is voltak Csehov felvételei. Ezeket ajánlottam neki, sőt megígértem, hogy ki is küldöm a DVD-ket. Nem sokkal később, már Moszkvából jön egy telefon, hogy tudnék-e menni a zsűribe, mindent fizetnek. Amikor igent mondtam, másnap megjött a repülőjegy, az angol kollégával együtt egy 600 Eurós szállodában lakattak, 12 euró volt egy sör a bárban, de az egész fesztivál és a bemutatott Csehov művek színvonala is hasonlóan magas volt, mint a vendéglátásé. Most áprilisban újabb telefon: Az Oroszországi Föderáció kulturális miniszterének az utasítására engem is kitüntettek a “150 éves Csehov” emlékéremmel. Amikor legközelebb Moszkvában járok, az Alapítvány központjában átvehetem, mivel éppen a hónap végén jártam Moszkvában egy másik fesztivál (DetectiveFEST zsűritagsága) kapcsán, így át is tudtam venni. Kiváló Csehov műveket és szerepeket interpretált orosz színészek, színésznők, továbbá rendezők, köztük Nyikita Mihalkov is (feltehetően a Csehov motívumaiból forgatott “Etűdök gépzongorára” c. filmje okán) – szóval megtisztelően elegáns társaságba “keveredtem” e kitüntetéssel. Mindig is szerettem Csehovot, ezután még jobban fogom.

– Végül nagyon személyes kérdés. Amikor mi megismerkedtünk 1971-ben a Televízióban nekem már úgy mutattak be ő a “Vászja”. A szakmában igen sokan csak “Vászja”-ként ismernek téged? Több mint negyven év késéssel, hagy kérdezzem meg, hogy lettél te Vászja?
– Ebben is a már említett Kemény Katinak volt szerepe. Ahogy mondtam, orosz szakon évfolyamtársak voltunk. Az első évfolyamon többek között a tananyagban az orosz folklór és az orosz népmesék voltak. Ilyeneket kellett akkor kezdésként tanulni. Volt egy mese: Vaszilissza prekrasznaja. Így neveztük el a Kemény Katit, aki bizony nagyon szépen nézett ki akkor. Azután a többiek, Gárdos Péter, Katona Juli, és Kati engem meg elneveztek Vászjának. Rózsa Gyuritól kezdve minden akkori ismerősöm Vászjának hívott, és rajtam is maradt mai napig.

– Köszönöm a beszélgetést.

A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte: Dunavölgyi Péter
Budapest, 2011. július

Lábjegyzetek:

(1) Jan Svěrák (Csehszlovákia, Žatec, 1965. február 6. – ) cseh színész, forgatókönyvíró, Oscar-díjas filmrendező. 1983 és 1988 között a Prágai Filmművészeti Egyetem hallgatója dokumentumfilm-szakon. Az Olajfalók című filmje az egyetemen vizsgamunka volt. Olajfalók (Ropáci) 1988, Általános iskola (Obecná škola) 1991, Akkumulátor 1. (Akumulátor 1.) 1994, Száguldás (Jízda) 1994, Kolja 1996, Sötétkék égbolt (Tmavomodrý svět) 2001, Tatínek (Tatínek) 2004 dokumentumfilm Csereüvegek (Vratné lahve) 2007, Rejtélyek (Tajnosti) 2007 – producer.

(2) Kathryn Bigelow az első Oscar-díjnyertes női rendező. A Bombák földjén rendezője filmtörténelmet írt , először kapta nő, a film ezen kívül még négy másik kitüntetést kapott. Többek közt volt férjét, James Cameront és science fiction remekművét előzte meg Kathryn iraki háborús drámája.

(3) Miklauzic Bence –  A Zöld sárkány gyermekei. Simó osztályban végzett a Szinház és Filmművészeti Főiskolán. Több éven keresztül dolgozott a tv-filmes világban, amikor visszatért a mozihoz.

(4) Gárdos Péter (Budapest, 1948. június 8.) filmrendező. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-orosz szakán végzett 1971-ben. Előbb rendezőasszisztensként, majd rendezőként dolgozott a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójában. Első játékfilmjét a Hunnia Filmstúdióban készítette (Uramisten). Az utóbbi években a Pinceszínház művészeti vezetője. Filmjei: 1972: Víz – minden mennyiségben,1972: Szobrok és alkotók,1972: Ideál ’72, 1972: A gyermekek világából, 1972: .és télen még rosszabb!1973,: Utazás a Föld körül, 1973: Modernség ’73, 1974: Az új elnök öröksége, 1974: Új arcok éve, 1974: Országgyűlés, 1974: Forradalmi Ifjúsági Napok, 1974: Elsőéves népnevelők, 1975: Kultúrközpont, 1975: Kirándulás, 1975: Kártyaparti este 7-kor, 1976: Egy tiszt levele, 1976: Kibontakozás, 1976: Két nap élet, 1977: Skorpió Rt., 1977: Lidérc, 1978: Halálosztók, 1979: Ketrec, 1979: A gondolat él, 1980: Vészcsengő, 1980: Tragoletto, 1981: Tiszteletkör, 1981: Semmi vagy minden, 1982: A tanítványok, 1982: Manőver, 1983: Kis ember nagy élete, 1984: Uramisten, 1985: A 28-as csapó, 1987: Üveg, 1987: Szamárköhögés, 1988: Video-világ, 1988: Szünet, 1989: A hecc ,1989: Diploma, 1992: A skorpió megeszi az ikreket reggelire, 1994: A brooklyn-i testvér, 1997: Showbálvány, 1998: Üstökös, 2001: Az utolsó blues, 2004: A porcelánbaba (2005 Filmszemle – Legjobb rendezés díja), 2005: Az Aranyember c. film a “Nagy könyv” c. sorozatban, 2005: Az igazi Mikulás, 2006: Az ősz 17 pillanata, 2008: Fordítva, 2008: Arcok a homályból, 2009: Tréfa (2009 Filmszemle – Legjobb rendezés díja).

(5) Jeles András (Jászberény ,1945.-március 27. -) filmrendező, forgatókönyvíró. 1971-ben az ELTE magyar-népművelés, 1974-ben  Színház és Filmművészeti Főiskola operatőr-rendező szakán szerzett oklevelet. Dolgozott a  MAFILM rendezőasszisztenseként, s közben folyamatosan készítette filmjeit a televízió és a Balázs Béla Stúdió számára. Önálló nagyjátékfilmjei (A kis Valentino (1979), Angyali üdvözlet (1984), Álombrigád (1985) számos díjat nyertek.

(6) Zsdanov Egyetem – ma Szentpétervári Állami Egyetem. Az egyetem jó hírű, amiért  Oroszország legjelentősebb politikusai is itt tanultak, ezek közé tartozik korábban Lenin, a maiak közül Vlagyimir Putyin és Dmitrij Medvegyev.

(7) Kemény Kati, intervíziós koordináror,  szerkesztő, majd külpolitikai szerkesztő a TV Híradónál, majd később külföldre (USA) távozott.

(8) Mátai László, film-közgazdász (Budapest, 1928. június 28. – Budapest, 1983. február 5.) Tanulmányai: Kölcsey Ferenc gimnázium (1942-1946), Filmművészeti Egyetem, Gazdasági Szak (diploma 1954). Munkahelyei: MAFIRT (1946-1949), Népművelési Minisztérium (1954-1956), Magyar Televízió (1956-1983).   
Fiatalon került az ujjászerveződő filmgyártás szakembereinek sorába. A Magyar Filmipari Rt. dolgozójaként szovjet ösztöndíjat kapott. Film-közgazdászként végzett kiváló eredménnyel, amiért a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tanulmányi Érdemérem kitüntetésben részesítette. Az első televíziósok közé tartozik, tevékeny részt vállalt a születő magyar televízió alapjainak megteremtésében a Híradótól, a szervezeti rend kialakításáig, operatőröket és rendezőket csábított át a filmszakmából. A hatvanas években kinevezték a filmosztály vezetőjének, munkájával nagyban hozzájárult a televízió gazdag külföldi filmprogramjához. Jelentős szerepet vállalt a gyártásvezető képzésben. Tankönyvet írt Filmtechnika, gyártásszervezés és technológia címen, tanfolyamot szervezett a gyártásvezetők képzésére, nagytekintélyű szakembereket megnyerve az oktatásra.

(9) Bayer József az Axel Springer Magyarország vezérigazgatója 1989, az alapítás óta vezeti a kiadót.  Közgazdasági diplomát, egyetemi doktorátust és kandidátusi címet szerzett. Karrierjét a nyolcvanas években külföldi kiküldetésekkel alapozta meg. Médiatapasztalatait 1989-ig a Magyar Televízió kereskedelmi főigazgatójaként gyarapította. A Corvinus Egyetemen oktat. Valóságos sajtóbirodalmat vezet: gazdasági napilap (Világgazdaság), 9 megyei napilap, Vasárnap Reggel, 12 magazin és további 13 lap (műsorújságok, rejtvénymagazinok, hirdetési újságok). Lapjainak össz-példányszáma havonta 12,5 millió, több mint 40 millió olvasóval. Az ország egyik legbefolyásosabb médiamenedzsere.

(10) Szakasits Árpád (Szakasits Árpád Ferenc, Budapest, 1888. december 6. – Budapest, 1965. május 3.) újságíró, politikus, köztársasági elnök, majd a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke. Édesapja, Szakasits Ferenc bőrdíszműves volt, munkája mellett az 1880-as évektől kezdve aktívan részt vett a munkásmozgalomban; édesanyja Goreg Mária. Bokányi Dezső, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyik vezéralakja vette gyámsága alá. Tizenöt éves kora óta részt vett a munkásmozgalomban, 1908-tól a Népszava munkatársa. 1912. február 11-én Budapesten, a Józsefvárosban feleségül vette Schneider Terézia Mária r. kat. szabónőt, Schneider Ferenc és Daschl Anna lányát. Az első világháború idején a hátországban szolgált, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság osztályvezetője, míg Bokányi előbb a Nemzeti Tanács tagja, majd munkaügyi és népjóléti népbiztos és a Vörös Hadsereg III. hadtestének parancsnoka volt. 1927-28-ban a Szociáldemokrata Párt (SZDP) titkára, 1928-tól 1938-ig a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ) elnöke, 1939-től 1944. március 19-éig a Népszava főszerkesztője volt. Szakasits, aki mindig is a kommunistákkal való jó viszony megőrzésére törekedett, 1944 októberében aláírta az SZDP részéről a két munkáspárt együttműködéséről és későbbi egyesüléséről szóló egyezményt. 1948-ban szótlan tanúja volt annak, hogy a szociáldemokrata vezetőség mérsékeltebb tagjait (Kéthly Anna, Bán Antal, Szélig Imre) puccsszerűen eltávolítsák az SZDP vezetőségéből. A Tildy- a Nagy Ferenc- , és a Dinnyés-kormányokban államminiszteri pozíciót töltött be 1945. november 15-étől egészen 1948. augusztus 5-éig, mellette 1948. február 26-ától augusztus 5-éig ideiglenes iparügyi miniszter is volt. 1948 júniusában az MSZDP és az MKP összeolvadásából alakult Magyar Dolgozók Pártja első elnökévé választották. Ezzel egyidejűleg 1945 áprilisában beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe is. Eredményét az 1945-ös és az 1947-es választásokon is sikerült megismételnie, kormányzati pozíciója mellett köztársasági elnökké választásáig országgyűlési képviselő is volt. 1948-ban Kossuth-érdemrenddel (első osztály) tüntették ki. Tildy Zoltán lemondatása után, 1948. augusztus 3-ai hatállyal Szakasitsot választották meg Magyarország következő köztársasági elnökévé. Az új alkotmánynak megfelelően – folytatólagosan – 1949. augusztus 23-ától a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke lett egészen 1950. május 9-éig. 1950-ben hivatalban lévő elnökként koholt vádakkal letartóztatták, s háborús bűntett, kémkedés, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének vádjával életfogytiglani börtönre ítélték. 1956 márciusában szabadult ki, s rehabilitálták. Az októberi forradalmat követően részt vett a konszolidáció munkájában, majd 1958-tól ő a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, illetve ismételten országgyűlési képviselő lett. 1960-ban az Országos Béketanács elnökévé választották, 1959 és 1963 között a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Haláláig tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának.

(11) Gian Maria Volonte (Milánó, 1933. április 9. – Florina, 1994. december 6.) olasz színész, aki Sergio Leone dollár-trilógiája első két részének (az Egy maréknyi dollárért és Pár dollárral többért c. spagettiwesterneknek) köszönheti világhírnevét. Olaszországban az itáliai Laurence Olivierként tartják számon, a maga korában az élő olasz színész-legenda volt.

(12) Fehér György, rendező, operatőr  (Budapest, 1939 – 2004.) Tanulmányai: Színház- és Filmművészeti Főiskola, rendező-operatőr szak (1968-1971) Pályafutása: A Magyar Televízióban számos kiemelkedő rendezése volt. Színházban is dolgozik: 1980-1982 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője volt. Több filmben szereplőként is megjelenik. 1990-ban készült el első játékfilmje a Szürkület, majd 1998-ban a második, a Szenvedély, melyek több hazai és  nemzetközi filmfesztiválon számos díjat kaptak. Főiskolai vizsgafilmjei: Öregek – dokumentumfilm (1969), Tomikám – kisjátékfilm (1970), Szerelő – kisjátékfilm (1971). Televíziós rendezéseiből: III. Richard (1973) Volpone – op.: Edelényi János (1975), A bűvös szekrény – op.: Edelényi János (1975), A bosszú – op.: CzabarkaGyörgy (1977), Barabbas – op. Bíró Miklós (1978), Bajazzók – op.: Zádori Ferenc (1979), Rejtekhely – op.: Bíró Miklós (1980), A Lusitania elsüllyesztése I-VI.(dokumentumfilm-sorozat) op. Czabarka György (1983-1985), Nők iskolája – op.: Bíró Miklós (1985), Szerelmi bájital – op.: Scheibner Károly (1988), Szürkület – op.: Gurbán Miklós (1989), Légy ostoba – József Attila-est – op.: Gurbán Miklós (1993), Szabad ötletek jegyzéke két ülésben – op.: Scheibner Károly (1993), Szenvedély – op.: Gurbán Miklós (1998). Rendező-operatőri munkáiból: Walesi bárdok – ismeretterjesztő (1977), Operatőri munkáiból: Mario és a varázsló – rend.: Hegyi Árpád Jutocsa (1986). Díjnyertes filmjeiből: III.Richard – Veszprémi TV Fesztivál fődíja (1975), The British Academy of Film an Television Art International  Festival, London, Mention (1978), Volpone – Veszprémi  TV Fesztivál fődíja (1976), A bűvös szekrény – Veszprémi TV Fesztivál, Tévékritikusok díja (1976), A walesi bárdok – Miskolci TV Fesztivál fődíja (1978), Bosszú – Veszprémi TV Fesztivál, a legjobb rendezés díja, a Magyar Film- és Tévékritikusok díja (1978), Barabbas – Veszprémi TV Fesztivál fődíja (1980), Salzburgi Nemzetközi Opera Fesztivál különdíja (1979), Bajazzók – XIV. Arany Prága Nemzetközi Televíziós Fesztivál, a sajtó fődíja (1979), Nők iskolája – Veszprémi  TV Fesztivál fődíja (1985). Szürkület – 22. Magyar Filmszemle különdíja (1990), Locarnoi  43.  Nemzetközi Filmfesztivál, Bronz Leopárd különdíj, az Ifjúsági Zsűri különdíja, a Barchlay Zsűri -díja (1990), Európa-díjra nominálva 1990-ben, Veszprémi TV Találkozó, A Magyar Film -és Tévékritikusok díja (1990), Strasbourgi 19. Nemzetközi Filmfesztivál nagydíja (1991), Szenvedély – 29. Magyar Filmszemle játék-, kísérleti és kisjátékfilmes zsűrijének fődíja, a legjobb rendező díja (1998). Prix Cinédécouvertes Brüsszel (1998); Trieszt, Alpok-Adria Fesztivál, a zsűri különdíja (1999). Magyar Film- és Tévékritikusok B. Nagy László-díja (1999).

(13) Horváth Lóránt, gyártásvezető, az MTV Rt. ügyvezető elnöke (1998.01.01 – 1999.05.01.) között. Budapest, 1942.03.01. Tanulmányai: Lengyel Gyula Közgazdasági Technikum (belkereskedelmi szak) (1956-1960) , Esztétika kiegészítő szak, MTV gyártásvezetői szaktanfolyam (1967-1969), Színház- és Filmművészeti Főiskola gyártásszervező-produceri szak (1978), Korda Sándor Filmproduceri Akadémia posztgraduális kurzusa
Kiegészítő tanulmányokat folytatott külföldi televíziók szakszemináriumain és meghívásos tanulmányútjain, így: – LEN-FILM /Leningrád/ (1978), – BAYERISCHER RUNDFUNK /München/ (1972 és 1988) , – ORF /Wien/ (1982-1985), – FUJI-Company és NHK /Tokio/ (1988), – WDR /Köln/ (1989 és 1991), – Studio Hamburg /Hamburg/ (1990) , – ZDF /Wiesbaden-Mainz/ (1991), – NOB, /Hilvelzum, Holland Állami Televízió/ (1991-1993), – INA-SFR /Paris/ (1993) TF1 /Paris/ (1992, 1993),

• Hollywood Universal Studios /California, USA/ (1993) . Munkahelyei: Magyar Televízió (1966-2005) Irodalmi és Drámai Főosztály (1966-tól felvételvezető, 1972-től gyártásvezető, 1977-től osztályvezető-gyártásvezető), 1985-től a Magyar Televízió gyártási igazgatója, A Magyar Televízió Rt. ügyvezető elnöke (1998.01.06-1999.05.13.) A Magyar Televízió gyártási alelnöke (1999-2001). Elnöki szakmai tanácsos (2001 májusától 2005-ig). Horváth Lóránt életpályája a klasszikus szakmai karrier példája. Művészeti-gyártási területen felvételvezetőként kezdett dolgozni, majd ismereteit, tapasztalatait bővítve, egyre nagyobb volumenű munkaköröket látott el. Önálló gyártásvezetőként az MTV archívuma több mint 100 tévéjátékban, tévéfilmben őrzi a nevét. 1985-ben pályázaton elnyerte a Magyar Televízió gyártási igazgatói pozícióját. A vezetése alatti időben készült el 1992-ben az Óbudai Gyártási Centrum épületkomplexuma, a hozzá tartozó technikai bázissal együtt, melynek szervezésében 1990 óta részt vett. Munkatársaival megalakította a modern Gyártási Igazgatóságot, az összetett és igényes látványelemekkel készülő műsorok gyártóhelyét az új stúdiókomplexummal és 1100 fős szakemberállománnyal. 1998-ban az MTV Közalapítvány Kuratóriuma érvényes többségi szavazással felmentette az MTV Rt. elnökét és a megválasztandó új elnök belépéséig megbízta Horváth Lórántot az intézmény ügyvezetésével.
  Horváth Lóránt reorganizációs tervet készített annak érdekében, hogy 2005-ig stabilizálja a közszolgálati televízió helyzetét, működési rendjét. A Kuratórium 1998. 06. 06-án megszüntette önmagát, ezáltal az ügyvezető elnök jogköre csupán a napi működtetés fenntartására szűkült. Horváth Lóránt 1999.05.13-án lemondott és 2001-ig ismét a gyártási terület vezetője lett, gyártási alelnöki beosztásban. 2001-től 2005-ig a mindenkori tévéelnök mellett, elnöki tanácsosi megbízatást látott el. Magyar Televízió örökös tagja. Gyártásvezetői munkáiból: Egyedi tévéjátékokon, tévéfilmeken túl, számos nagysikerű dramatikus sorozatban vállalt gyártásvezetői funkciót. Őrjárat az égen 1-4. – rend.: Mihályfi Imre (1970), A fekete város 1-7. – rend.: Zsurzs Éva (1971), Kísértés 1-3. – rend.: Esztergályos Károly (1973), Faustus doktor boldogságos pokoljárása 1-9. – rend.: Jancsó Miklós (1980) , Zokogó majom 1-5. – rend.: Várkonyi Gábor (1981) . Koprodukciós filmjeiből: Lehetőséget jelentett számára a 80-as évek több nagyszabású külföldi koprodukciós filmjének legyártása, mint pl.: a Richard Wagner életéről készült 10 részes sorozat Richard Burton címszereplésével, Tony Palmer rendezésében, amelyet hat nyugati televízió /BBC, ORF, BR, RAI, WDR, TRUST-film London/ forgatott, hat ország 150 helyszínén, a J. S. Bach életét feldolgozó NDK/DDR-F televízióval közös 7 részes, Lothar Belag rendezte sorozat , az Aranyifjú /Goldenboy/ című, az MTV, ORF, E-films New York koprodukcióban 1985-ben készült film, melyet Málnay Levente rendezett, a Rudolf trónörökös című történelmi film, amely az ORF, a BR és az MTV közös gyártásában készült. Rendező: Szinetár Miklós (1986). Horváth Lórántot két alkalommal kérték fel külföldi televíziós cégek saját produkciójuk legyártására: – The Predator – amerikai kalandfilm Operatőr: Zsigmond Vilmos (1983)
• Der Bismarck című történelmi film a BR és az ORF koprodukciójában készülő film esetében. (1986)

(14) Giuliano Montaldo (született február 22, 1930-ben Genova ) egy olasz filmrendező. Bár még mindig egy fiatal diák, Montaldo vették fel a rendező Carlo Lizzani szerepére főszereplő a filmben Achtung! Banditi! (1951). Ezt követően tapasztalat kezdte gyakornoki mint asszisztens igazgatója Lizzani és Gillo Pontecorvo , valamint megjelent az 1955 Gli Sbandati. 1960-ban debütált rendezőként a Tiro al Piccione , a film a partizán ellenállást lépett a verseny Velencei Filmfesztiválon 1961-ben. 1965-ben írta és rendezte Una bella Grinta , cinikus képviselete a gazdasági fellendülés Olaszország megnyerte a különdíja A zsűri a 15. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon . Ezután rendezte a termelés Grand Slam ( 1967 ), amely szerepelt nemzetközi öntött köztük Edward G. Robinson , Klaus Kinski , és Janet Leigh . Ő mozi karrierje tovább folytatódott Gott mit uns (1969), Sacco és Vanzetti (1971), Giordano Bruno (1973), a trilógia a visszaélések a katonai, igazságügyi és vallási hatalom Tempo di uccidere (1989-1991), a színész Nicolas Cage [1] . 1982-ben ő rendezte a kolosszális televíziós minisorozat Marco Polo , amely megnyerte a Emmy számára kiemelkedő minisorozat . Filmjei: Tiro al Piccione ( 1961 ), Nudi per vivere ( 1964 ) – dokumentumfilm, Extraconiugale , epizód “La moglie svedese” (1964), Una bella Grinta ( 1965 ), Ad ogni costo ( 1967 ), Dio e con Noi ( 1969 ), Gli intoccabili (1969), Sacco és Vanzetti ( 1971 ), Giordano Bruno ( 1973 ), L’Agnese VA morire ( 1976 ), Circuito chiuso ( 1978 ) – TV film, Il giocattolo ( 1979 ), Arlecchino ( 1982 ) – rövid film, Marco Polo (1982) – miniserie TV, L’Addio a Enrico Berlinguer (1984) – rövid film, Il giorno prima ( 1987 ),Gli occhiali d’oro (1987), Tempo di uccidere ( 1991 ), Ci sara una Volta ( 1992 ) – dokumentumfilm, Le stagioni dell’Aquila ( 1997 ) – dokumentumfilm, Én Demoni di San Pietroburgo ( 2008 )

(15) Aldo Moro (1916. szeptember 23. – 1978. május 9.) olasz politikus. Fiatal korában az Olasz Katolikus Egyetemek Szövetsége és a Katolikus Diplomások Mozgalma nevű szervezetek elnöke volt. A 2. világháború után az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja lett, majd később is képviselő maradt. Több kormánytisztséget is betöltött, többször volt miniszter. 1963 decemberében alakított először kormányt, amelyben az Olasz Szocialista Párt is részt vett. Aldo Moro a 2. világháború utáni Olaszország egyik leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője volt. 1976-tól a kereszténydemokraták elnökeként az egyik legbefolyásosabb olasz politikusnak számított, és elrablása pillanatában éppen arra készült, hogy szakítva a 2. világháború óta tartó politikai hagyománnyal, bevonja az egyik legerősebb olaszországi pártot – a kommunista pártot – a kormányt támogató parlamenti többségbe. Aldo Morót 1978. március 16-án rabolta el a Vörös Brigádok nevű olasz kommunista terrorszervezet. 54 napig tartották fogva, ami alatt a brigádok egy titkos tárgyaláson halálra ítélték, majd a hatóságoktól az életéért cserébe 16 brigádos szabadon bocsátását követelték. Aldo Moro holttestét Róma belvárosában találták meg egy parkoló autó csomagtartójában 1978. május 9-én. Miniszterelnökségei:1963. december 4. – 1964. július 22. (először), 1964. július 22. – 1966. február 23. (másodszor), 1966. február 23. – 1968. június 24. (harmadszor)

(16) Gianfranco Mingozzi (Moline, 1930. áprlis 5. – Róma , 2009. október 7.) olasz filmrendező és forgatókönyvíró . Redezőasszisztensként dolgozott már Federico Fellini mellett az Édes élet( 1960 ), forgatása során.

(17) Vittorio Gassman (Genova, 1922. szeptember 1.-Róma, 2000. június 29.) olasz színész és filmrendező. Milánóban mutatkozott be 1942-ben Dario Niccodemi Nemica (Női ellenség) nevű színházában, ezután Róma következett, ahol a Teatro Eliseo színházban szerepelt.1946-ban debütált a filmvásznon, még ugyanebben az évben öt filmben szerepelt. 1952-ben, feleségül vette Shelley Winters amerikai színésznőt és Hollywoodba szerződött, ahol filmszerepekben játszott (Háború és béke – Audrey Hepburnnel). Elvált, visszament Rómába, és sok filmszerepe után 1956-ban ő játszotta Othellót a neves színész, Salvo Randone mellett. Rövid idő múlva már a tévében is fellépett. Ebben az évben rendezőként is bemutatkozott a Kean, a zseni című filmmel. Pályafutása során majd minden karaktert megformált: volt bíró, gyilkos, katona, remete, rendőr, aranyifjú, megformált kosztümös alakokat és modern szívtiprókat. Legemlékezetesebb filmjei: az Előzés, a Belfegor a pokolból, az Éjfélkor indul útjára a gyönyör, a Fehér telefonok, A terasz, A nő illata, Keserű rizs, Ismeretlen ismerősök és az Egy remete Rómában. Érces hangján is érződött erős dohányos mivolta. Rómában halt meg, szívrohamban, életének 78. évében. Főbb filmjei: Bomba (1999), A vacsora (1998), Tűzsivatag (1997), Pokoli lecke (1996), Ábrahám (1994), Hosszú tél (1992), Rossini, Rossini! (1991), Seherezádé (1990), A hóbortos nagybácsi (1989), A förtelmes halál (1989), Csavargók (1988), A család (1987), Paradigma (1985), Az élet kész regény (1983), Az apa fia (1982), Vihar (1982), Bukott zsaru (1981), A terasz (1980), Kedves papa (1979), Kvintett (1979), Az esküvő (1978), Éljen Itália (1977), Tatárpuszta (1976), Jó éjszakát hölgyek, urak (1976), Fehér telefonok (1976), Éjfélkor indul útjára a gyönyör (1975), A nő illata (1974), Tosca (1973), Család nélkül (1972), Az olasz nép nevében (1971), Afrikai Scipio (1971), Audiencia (1971), A válás (1970), 12 + 1 (1969), Alibi (1969), A próféta (1968), A tigris (1967), A nő hétszer (1967), Belfegor a pokolból (1966), Brancaleone ármádiája (1966), Il Gaucho (1965), Slalom (1965), Beszéljünk a nőkről (1964), Nyári bolondságok (1963), A siker (1963), Barabás (1962), Előzés (1962), Az utolsó ítélet (1961), Róma szellemei (1961), A tolvaj és a szerelem (Il Mattatore) (1960), A nagy háború (1959), A nagy halál (1958), A vihar (1958), Ismeretlen ismerősök (1958), Szívspecialista (1957), Háború és béke (1956), Kean (1956), A világ legszebb asszonya (1955), Mambo (1954), Rhapsody (1954), Zorró (1952), Anna (1951), A fekete korona (1951), Földönfutók (1949), A kapitány lánya (1947), Pinocchio kalandjai (1947), Keserű rizs (1948), A rejtélyes lovas (1948), Zsidó esküvő (1948)

(18) Franco Giraldi (Komen , 1931 július11.) olasz, forgatókönyvíró , rendező. Komenben, (ma Szlovénia) született. Az anya egy szlovén, apja olasz isztriai volt. Hosszú ztazás: színes, magyar-olasz tévéfilmsorozat, 1985 rendező: Franco Giraldi, forgatókönyvíró: Franco Giraldi, Luigi Codignola, zeneszerző: Luis Enríquez Bacalov, operatőr: Sík Igor, szereplők: Darvas Iván, Jan Englert, Zbigniew Brejtkopf, Balázs Péter, Gyenge Árpád, Harkányi Endre,Horkai János, Kovács Nóra

(19) Claudio Biondi producer. Filmek amiben részt vett vagy dolgozott, producere volt : OSS 77 – Operation Lotus Flower – 1965, Az ördögök a háború – 1969, Hatalommal való visszaélés – 1972, Halál nehéz -1976, Egy nap október végén -1977,Les Ailes de la Colombe – 1979, Keresztül Mirror – 1982, A Belly Of The Architect -1986, The Dream A Butterfly -1993, Balance Játékok -1998, L’Ombre Rouge – 1981, La Cecilia – 1974 Tek-Head – 1966, Fekete Rice – 1965, TV filmek: Egy óra a Gabriel Figueroa (55 ‘) – 1968 RAI rendező, Dél-Tirol (53 ‘) -1970 rendező RAI, Fogadalmi (32 ‘) – 1970 rendező RAI, La Clemenza di Tito – 1977 ITF-ZDF, A vonat Isztambulba (3×90) -1977 ITF-RAI-ZDF-MTV, Sándor Mátyás (6×60) – 1978 ITF-ZDF-TF1-MTV-RAI, Művészek, művészek (2×60) – 1981 RAI – Tangram, Szeretne repülni (4×90) – 1984 RAI – Tangram, Szeretnél énekelni (4×90) – 1985 RAI – Tangram, Mountin A Fire (90 ‘) – 1985 Tangram-Almar, Teen Wolf (3×90) – 1986 Tangram-Almar, Teen Wolf (3×90) – 1986 RAI -Tangram, Mino, a kis alpesi (4×90) – 1986 RAI -Tangram, Dove – 1986 RAI – Tangram, Én leszek az apja (3×90) – 1987 RAI – Tangram, Halál biztosítás (90 ‘) – 1987 Tangram-RAI.ő: B.Révész László.

(20) Vittorio Storaro (1940. június 24. -) olasz operatőr. Storaro 11 évesen kezdett el fényképezni, és 18 évesen beiratkozott egy olasz állami filmes iskolába operatőr szakra. Nagyon sok évig kamera operatőrként dolgozott, miután az első önállóan fényképezett filmjét megkaphatta a Giovinezza, Giovinezza címen 1968-ban. Több befolyásos filmrendezővel dolgozott együtt, beleértve Bernardo Bertoluccit, akinek hosszú ideig az állandó alkotótársa volt, valamint fényképezett még Francis Ford Coppola és Warren Beatty rendezőknek. A filmjei között szerepel a A megalkuvó, Az utolsó tangó Párizsban, Az utolsó császár, Apokalipszis most, Bulworth, Oltalmazó ég, Tucker: The Man and His Dream, Ladyhawke és Tango. Storaro első amerikai mainstream filmje a Apokalipszis most című film volt, amit Francis Ford Coppola rendezett 1979-ben. A film Oscar-díjat hozott a számára. Coppola Storarónak teljes szabadságot adott a film látványvilágának megteremtésében. Később szintén elnyerte még a legjobb operatőr Oscar-díját az 1981-es Vörösök és a 1987-es Az utolsó császár című filmekért. Storaro az operatőr szakma mestere, saját filozófiával, ami nagyrészt Goethe színelméletén alapul, ami a különböző színek más-más pszichológiai hatását taglalja, és hogy a színek miként befolyásolnak minket egyes szituációk érzékelésében. Kísérletezett egy új filmformátum, az Univisium létrehozásával, ez idáig kevés sikerrel. 2002-ben Storaro megjelentette könyvét, amelyben részletesen taglalja fényképezési filozófiáját, és amelyet egy sorozat első tagjának szán. Filmjei: 2010 Rigoletto, 2005 Isten bárányai, 2002 Zapata, 2001 Dűne, 1999 Goya, 1999 Mirka, 1998 Tangó, 1998 Nyomd a sódert!, 1996 Taxi, Madrid, 1995 Flamenco, 1992 A kis Buddha, 1992 Tosca, 1990 Dick Tracy, 1990 Oltalmazó ég,1989 New York-i történetek, 1988 Tucker, az autóbolond, 1987 Ishtar, 1987 Az utolsó császár, 1986 Nagy Péter, 1984 Sólyomasszony, 1983 Wagner ,1982 Szívbéli, 1981 Vörösök, 1980 Tarzan, a majomember, 1979 A Hold, 1979 Apokalipszis most I.-II., 1978 Hová tűnt Agatha Christie?, 1976 A botrány, 1975 Huszadik század, 1974 Nyomok, 1973 Giordano Bruno, 1973 Bleu Gang, 1973 Gonoszság, 1972 Az utolsó tangó Párizsban, 1971 Isten veled, kegyetlen testvér!, 1970 A megalkuvó, 1970 Pókstratégia, 1969 Bűntény a teniszpályán, 1967 Fiatalság, fiatalság,

(21) Radnai János, főszerkesztő, riporter, (Csömör, 1928. január 9. – 2002. július 27.) Tanulmányai: Testnevelési Főiskola, tanári szak (1961), Munkahelyei: DIVSZ (1949-1957), KISZ (1957-1958), Magyar Televízió, Sportosztályvezető (1958-1988), Magyar Televízió, tanácsadó (1988-1996) Nevéhez fűződik a magyar sport-televíziózás megteremtése. 1958. január 5-én került a Magyar Rádió Televíziós Főosztályára, hogy megszervezze a sportrovatot. Első feladata 1958 januárjában a pozsonyi Műkorcsolya Európa-bajnokság közvetítésének átvétele volt egy helybéli, magyarul beszélő újságíró kommentálásával. (Ezt megelőzően csak egy ízben fordult elő, hogy a Magyar Televízió 1957 novemberében – illegálisan – külföldről eseményt vett át, a hannoveri NSZK-Magyarország labdarúgó-mérkőzést. Kísérleti adás volt, a rádió riporterének hangjával).
1958 tavaszán megszerkesztették az első Telesportokat. Kettőt hét közben a stúdióból, kettőt vasárnap a Népstadion egy pilonjáról sugároztak. A műszaki kapacitás más irányú lekötése miatt egy időre félretették ezt a műsort, de 1961. július 4-én újból elindították és a mai napig láthatjuk. 1958-ban a külföld számára is sugározták a budapesti Asztalitenisz Eb döntőit, a budapesti Úszó- és Vízilabda Eb-t és számos labdarúgó-mérkőzést.
Az 1960-as római nyári olimpia volt az első olimpia, amelynek közvetítésének szervezésében részt vett, az 1996-os volt az utolsó.
Az Intervízión, a szocialista országok televíziós szövetségén belül 1965-ben alakult meg a Sportszekció, ahol őt választották meg elnöknek. A szerkesztésen és a rendezésen kívül sportriporterként is dolgozott. Alpesi sí, északi sí, atlétika, torna és ritmikus sportgimnasztika közvetítéseket kommentált. A kezdetektől fogva 30 éven át, 1988. november 30-ig, nyugdíjba vonulásáig ő vezette a Magyar Televízió Sportosztályát és meghatározó egyénisége volt a Telesportnak.

(22) Jelena Obrazcova Saljapin óta az első orosz operaénekes csillag, aki a dalművészet legnagyobb világsztárjai sorába emelkedett. A természet megáldotta ritka szépségű hanggal, feltűnő színpadi külsővel és igazi drámai színésznői tehetségével. 1939. július 7-én született Leningrádban (a mai Szentpéterváron).  Kilenc évesen  a helyi Úttörők Palotája gyermekkórusában énekelt, majd az érettségi után felvételizett a leningrádi konzervatóriumba. Nemzetközi versenyeken aratott győzelmei után – még diákként – meghívták a Nagyszínházba, ahol Muszorgszkij Borisz Godunov c. dalművében debütált. A moszkvai Nagyszínházban egy év alatt az énekesnő 8 szerepet alakított. Az egész zenei Moszkva róla beszélt. Mindaz, ami ezek után következett a világ legrangosabb operaházaiban – Milánóban, Bécsben, Barcelonában, Londonban, Hamburgban, Prágában, New Yorkban, Tokióban – , a kortárs dalművészeti legkitűnőbb sztárjai sorába emelte Jelena Obrazcovát.

(23) Jevgenyij Jevgenyjevics Nyesztyerenko (1938. január 8., Moszkva) operaénekes, a kortárs basszisták egyik legnagyobbika. A Leningrádi Építészmérnöki Főiskolán szerzett diplomát, majd beiratkozott a Leningrádi Állami Rimszkij-Korszakov Konzervatóriumba. Itt 1965-ben végzett, V. M. Lukanyin professzor osztályában. 1963-1967 között a Malij (“Kis”) Operaház, 1967-1971 között a Leningrádi Opera- és Balettszínház, 1971 óta pedig a “Bolsoj” (Oroszország Állami Akadémiai Nagyszínháza) szólistája. A Bolsoj színpadán 1972. június 22-én Glinka Ruszlán és Ludmilla című operájában debütált; ezt azóta is élete legboldogabb napjának tartja. 1967-1971 között a Leningrádi Konzervatórium, 1972-1974 között a Moszkvai Gnyeszini Zenepedagógiai Intézet, 1975 óta a Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatórium énekpedagógusa. 1976-ban a Szovjetunió népművésze, 1982-ben Lenin-díjas, 1988-ban a Szocialista Munka Hőse. Elsőként a külföldi intézmények közül, 1984-ben a magyar Liszt Ferenc Zeneakadémia tiszteletbeli professzora. A Szovjet Kulturális Alap Elnökségének tagja 1986-1991 között, 1992-től az Alkotók Akadémiája Elnökségének tiszteletbeli tagja, 1992 óta az osztrák tiszteletbeli Kammersänger cím birtokosa. A világ legkiválóbb színpadain lépett fel: a milanói Scalában (Jelena Obrazcovával mint első orosz énekesek), a New York-i Metropolitanben, a londoni Covent Gardenben; emellett Bécs, München, San Francisco és sok más város színházaiban. Több mint 50 jelentős szerepben hallhattuk, 21 operát énekelt eredeti nyelven. 1967-ben a fiatal operaénekesek nemzetközi versenyén Szófiában második, 1970-ben a moszkvai IV. Nemzetközi Csajkovszkij-versenyen első helyezett. Mint “minden idők egyik legkiemelkedőbb Borisz [Godunov] -ja”, Olaszországban, Vercelliben 1981-ben Arany Viotti-díjat kap, az Ivan Szuszanyin lemezfelvételéért 1982-ben Japánban Arany korong-díjat, Bartók Kékszakállújának lemezre énekléséért 1984-ben a francia nemzeti hanglemez-akadémia nemzetközi Arany Orfeusz díját, Muszorgszkij “Dalok és románcok” c. darabjának lemezéért 1985-ben a szovjet Melogyija hanglemezgyár Aranylemez-díját, “Verdi Attila c. operája központi figurájának kiemelkedő megformálásáért” 1985-ben Veronában Giovanni Zenatello-díjat, 1992-ben Baden-Baden-ben mint “századunk egyik legkiemelkedőbb basszistája” Wilhelm Furtwängler-díjat, 1992-ben Moszkvában az Alkotók Akadémiájának Saljapin-díját kapja. További megszámlálhatatlan tiszteletbeli cím és kitüntetés birtokosa. Élete legelső külföldi fellépésére Magyarországon került sor 1970-ben. 1981-ben Ferencsik János vezényletével vette fel A kékszakállú herceg várát, s 1985-ben első külföldiként ő énekelte Budapesten magyarul Bartók operáját.

(24) Cinecitta. – A Cinecitta (olaszul: moziváros) egy nagy filmstúdió Rómában. A Cinecitta az olasz filmek gyártásának legfontosabb központja, nevét gyakran az olasz film szinonimájaként használják.A legutóbbi években itt forgatta például Martin Scorsese a New York bandái (Gangs of New York) című filmet és itt készült Wes Anderson Édes vízi élet (The Life Aquatic with Steve Zissou) című filmje. 2004 és 2007 közt a HBO itt forgatta a Róma című tévéfilmsorozatot.A Cinecittanak 22 stúdiója van, amelyek 402-2908 négyzetméter alapterületűek, közülük a legnagyobb az 5-ös stúdió. Ezenkívül van még egy 1200 és egy 2118 négyzetméteres állandó sátra, egy 10303 köbméteres, 1,6 méter vízmélységű víztartálya és egy 809 hektáros természeti területe. Vannak állandó díszletei, mint a Trevi-kút, az 1930-as évek New Yorkja, vagy Párizsa, egy teljes tengeralattjáró enteriőr, egy modern vonat enteriőr, egy földrengésszimulátor és egy középkori toszkánai város. A stúdiókhoz 300 iroda és öltöző, 21 make-up központ és 82 műhely és raktár kapcsolódik.

(25) Nahlik Gábor, Dr. az MTV elnöki jogkörű alelnöke (1993.01.01.- 1994.07.01.) kötött. (Budapest, 1948. – ) Tanulmányai: Autóközlekedési Technikum, Budapest, okl. gépjármű technikus (1962-1966), Budapesti Műszaki Egyetem, okl. gépészmérnök (1966-1971), Budapesti Műszaki Egyetem, okl. gazdasági mérnök (1972-1975), Budapesti Műszaki Egyetem, műszaki egy. doktor (1975-1977), Magyar Tudományos Akadémia, közgazdasági tudományok kandidátusa (1980-1983). Munkahelyei: Budapesti Hoffer Traktorgyár, szerkesztő (1971-1973), Budapesti Műszaki Egyetem,egyetemi tanársegéd (1973-1977), egyetemi adjunktus (1977-1987), egyetemi docens (1987-1991), Euro – Contact Business School, ügyvezető igazgató (1990-1992) Magyar Televízió, alelnök (1993-1994), Országos Rádió és Televízió Testület, testületi tag (1996-2002), Pannon Egyetem /2006 előtt: Veszprémi Egyetem/ tanszékvezető egyetemi docens (2002-től), dékánhelyettes  (2003-tól), szakvezető (2003-tól). Jelentősebb MTV-s műsorai: A hatékony menedzser 1-3. – MTV-BBC (1990) – koprodukciós szervező, szerk.: Hegyi István, műsorv.: Dombóvári Gábor, rend.: B. Nagy Tibor, megrendelő-főszerkesztő: Kelemen Endre

(26) A MAFILM – a valamikori Hunnia Filmgyár Rt. utódja. Az előd Hunnia Filmgyár 1912-ben építette az első magyar filmstúdiót, egy 50×25 méteres üveg csarnokot Budapesten, a külső Lipótvárosban. Az 1910-es években létrehozott filmgyártó vállalkozások a következő évtizedben nehéz anyagi helyzetbe kerültek. A zuglói Corvin Filmgyár, miután 1928-ban tönkrement, állami kézbe került, Hunnia Filmgyár Rt. néven és 1931-ben már hangosfilmeket készített. Állami segítséggel a magyar filmgyártás úgy felfutott, hogy az 1940-es évek elejére Magyarország Európa harmadik legnagyobb filmgyártójává vált. A háború pusztításai után azonban egyetlen műterem sem maradt használható, két évbe telt, mire újraindulhatott a filmgyártás. 1964-ben a Hunnia és a Budapest Filmstúdiókat Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafilm) néven összevonták. A vállalat kinőtte a zuglói telephelyet, ezért az 1970-es évek elején létrehozták a Fóti Filmgyárat. A Mafilm 1994-ben alakult részvénytársasággá.

(27) Föld Ottó, gyártásvezető, (Budapest, 1924. október 18. – Budapest, 2002. február 21.) Munkahelyei: Gabona- és Nagykereskedelmi Vállalat , Budapest Szabad Színház, Városliget Filmgyár (1949), Magyar Televízió (1972), Színház- és Filmművészeti Főiskola, Filmfőigazgató helyettes (1975-1978) MAFILM igazgatója (1978-1984). Édesapja, Feld Mátyás színházigazgató volt. Egyetemi tanulmányait Szegeden kezdte volna, de édesapja betegsége miatt Budapesten vállalt munkát egy Gabona-és Nagykereskedelmi Vállalatnál. Közben a Szabad Színház titkára volt a Városligetben. 1948-től dolgozott a Magyar Filmgyártó Vállalatnál, ahol anyagkönyvelő gyakornokként kezdte Szabó Árpáddal, Fehéri Tamással, majd a Filmgyár produkciós ellenőrzési irodáját vezette és pénztárosként is tevékenykedett. 1954-től felvételvezető, majd gyártásvezető. Már a kezdeteknél Várkonyi Zoltánnal, Fábri Zoltánnal dolgozott olyan híres filmekben, mint a Dandin György és a legendás Körhinta. Amikor újhelyi Szilárd vezetésével megindul az I-es Stúdió, ő lett ennek az alkotóközösségnek a főgyártásvezetője. Itt olyan filmek születtek, mint a Szinbád, a Szerelem, a Tanú vagy a Pacsirta. A stúdiórendszer megszüntetésekor a Játékfilm Főosztály vezetője lesz, erről azonban hamar lemond és Szinetár Miklós fölkérésére az Irodalmi és Drámai Főszerkesztőség helyettes vezetőjévé nevezik ki. Ebben az időszakban közel 100 dramatikus mű készül évente! A Filmművész Szövetség elnökségi tagjaként Ranódi Lászlóval megszervezi az első Pécsi Filmszemlét. A Film Főigazgatóságon és a MAFILM Igazgatójaként is a filmgyártás infrastruktúrájának korszerűsítésén dolgozik. A Róna utcai és a Pasaréti műtermeket korszerűsítteti, ahol éveken keresztül itt készültek a jelentősebb televíziós produkciók is. A fóti gyártóbázis kialakításával lehetőség nyílt nagy díszletkomplexumok megépítésére, külföldi produkciók fogadására. A szakmában elterjedt, hogy “a Magyar Hollywood” megteremtésén fáradozik.
Tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1975-ben gyártásvezetői szakot indított. 1991-től kitalálója, létrehozója és elnöke a Korda Sándor Film-és Televíziós Produceri Alapítványnak. Gyártásvezetői képzésén produceri szemléletet tanított, álma volt, hogy Magyarországon ismét produceri szemléletű mozgóképgyártás alakuljon ki. Az általa jegyzett könyvek: Producerek egymás között (szerkesztő, 1994), Fénytörések – Kalandozás a film körül (1995) Bohémvilág (1996). Játékfilmjei (gyártásvezetőként) : Csendes otthon (1957), Dani (1957), Ház a sziklák alatt (1958), Szent Péter esernyője (1958), Dúvad (1959), Szombattól hétfőig (1959), Az arcnélküli város (1960), Próbaút (1960), Két félidő a pokolban (1961), Angyalok földje (1962), Pacsirta (1963) , Karambol (1964) , Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, (1964), Húsz óra (1965), Szentjános fejevétele (1965), Szerelmes biciklisták (1965), Hideg napok (1966), Egy szerelem három éjszakája (1967), A múmia közbeszól (1967), Nyár a hegyen (1967) , Fejlövés (1968), Holdudvar (Bajusz Józseffel, 1968), A Pál utcai fiúk (Bajusz Józseffel, 1968/ magyar-amerikai), Imposztorok (Gulyás Lajossal, 1969), Isten hozta, Őrnagy úr! (Bajusz Józseffel, 1969), A nagy kék jelzés, avagy a hűség jutalma (1969) Sirokkó (Bajusz Józseffel, 1969) , Virágvasárnap (Mészáros Évával, 1969) , Arc (Forgács Lajossal, 1970) , Égi bárány (főgyártásvezető, 1970), Én vagyok, Jeromos! (főgyártásvezető, 1970), Érik a fény (főgyártásvezető, 1970), Kitörés (főgyártásvezető, 1970) , Staféta (főgyártásvezető, 1970), Szép leányok, ne sírjatok! (főgyártásvezető, 1970).

(28) Hankiss Elemér, Dr. (Debrecen, 1928. május 4. – ) az MTV elnöke (1990.08.01-1993.01.01.) között. Tanulmányai: Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, angol-francia szak, Eötvös-Kollégium (1946-1949). Munkahelyei: Ferunion, exportelőadó (1950-1953), Országos Széchenyi Könyvtár (Színháztört. O.), tudományos munkatárs (1953-1962), /1957-ben letartóztatták, 10 hónapig vizsgálati fogságban volt./, Európa Könyvkiadó, angol-amerikai-ny.német szerkesztőség vezetője (1963-1965), MTA Irodalom Tudományi Intézet, főmunkatárs (1965-1975), MTA Szociológiai Kutató Intézete, Értékszociológiai és Módszertani osztályvezető (1975-1990; 1994-1995), MTA Szociológiai Kutató Intézete, igazgató (1996-1998). Professzorként és vendégprofesszorként több külföldi és hazai egyetemen tanított és tanít: ELTE Magyar és Angol Tanszék, JATE Angol Tanszék (1989-1997), ELTE JTK Pol.Tud. Tanszék (1988-1997), Stanford University (1992), Georgetown University (1993-1994), Közép-európai Egyetem (1995-1996), Firenzei Európai Egyetem (1999), The Gallup Organization (Princeton), tudományos tanácsadó (2000-2004), Magyar Szociológiai Társaság, alelnök (1993), elnök (1994) Magyar Pulitzer Emlékdíj kuratórium elnöke (2002-től), Prima Primissima-díj kuratóriumának tagja.

(29) Machu Picchu (kecsua nyelven: Machu Pikchu, “Öreg csúcs”) az egykori Inka Birodalom romvárosa Peruban – a világ talán legizgalmasabb és legfestőibb fekvésű régészeti lelőhelye. Az Andok hegyláncai között csaknem megközelíthetetlen hegynyergen bújik meg a kis erődített város, amelyet 1450 körül Pacsakutek Yupanki inka király (1438-1471) parancsára építettek. A város fél évszázadig virágzott, majd kb. 400 évig “pihent”, míg 1911-ben újra felfedezték.

(30) Az idézet : Szent Biblia, Pál apostol levele a Filippibeliekhez ( 4: 11-12.)
“11. Nem, hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek.
12. Tudok megaláztatni, tudok bővölködni is, mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jólakással is, az éhezéssel is, a bővelködéssel is, a szűkölködéssel is.”

(31) Nyikita Szergejevics Mihalkov (Moszkva, 1945. október 21. -) orosz filmszínész, filmrendező. Testvére Andrej Szergejevics Koncsalovszkij filmrendező.Szülei Szergej Vlagyimirovics Mihalkov és Natalja Koncsalovszkaja. 1963-1966 között a Scsukin Színiiskolában színészetet tanult. 1971-ben szezett diplomát a moszkvai Filmművészeti Főiskola rendező szakán, Mihail Iljics Romm tanítványaként. 1958-tól filmstatiszta volt. 1961 óta filmrendező. 1968-ban rendezte első filmjét, a Hazajövőket. 1974-ben készítette el első önálló filmjét, ami az Idegenek között volt. Egy évvel később A szerelem rabja című filmje a régi filmforgatásokat mutatta be. 1977-ben az Etűdök gépzongorára című filmjével elnyerte a San Sebastian-i Filmfesztivál Nagydíját. Az 1987-ben készített Fekete szemek című filmje is nagy sikert aratott. Az 1994-es Csalóka napfény című filmjéért Oscar-díjat kapott. 1995-től Duma-képviselő. 1997-től az Orosz Filmművészeti Szövetség első titkára. Filmjei színészként: A Nap mindenkinek világít (1959), Felhők Borszk felett (1961), Kros kalandjai (1962), Moszkvai séta (1963), Egy élet hosszúságú év (1965), A nevük azonos (1965), Nem a legszerencsésebb nap (1966), Csillagosok, katonák (1967), A jégsziget foglyai I.-II. (1969), Dal Mansukról (1969), Nemesi fészek (1969), Sport, sport, sport (1970), A postamester (1972), Szibériáda I.-II. (1976-1979), A festő felesége (1981), Lebegés (1982), A közlekedési felügyelő (1982), Kétszemélyes pályaudvar (1982), Kegyetlen románc (1984), Megalázottak és megszomorítottak (1996), Persona non grata (2005), Az államtanácsos (2005), 12 (2007) (rendező és forgatókönyv is). Filmjei rendezőként: Hazajövők (1968), Egy nyugodt nap a háború végén (1970), Idegenek között (1974) (színész és forgatókönyvíró is), A szerelem rabja (1975), Etűdök gépzongorára (1976) (forgatókönyvíró is), Öt este (1979), Oblomov néhány napja (1979), (forgatókönyvíró is), Pereputty (1981) (színész is), Tanúk nélkül (1983), Fekete szemek (1986) (forgatókönyvíró is), Urga (1990) (forgatókönyvíró is), Autóstop (1990), Csalóka napfény (1994) (színész is), Anna (1994), A revizor (1996) (színész is), A szibériai borbély (1998) (színész és forgatókönyvíró is), Hit, remény, vér (2000)

(32) Szergej Vlagyimirovics Mihalkov, Moszkva, 1913. február 28. (március 13.) – Moszkva, 2009. augusztus 27.); szovjet (orosz) író, költő; a szovjet és a mai orosz himnusz szövegírója. Nemesi családból származott. Tengernagyok, kormányzók és hercegek tartoztak ősei közé. Népszerű íróvá az 1930-as években vált különböző gyermekkönyvek és szatirikus mesék szerzőjeként. Sztálin 1942-ben bízta meg a szovjet himnusz szövegének megírásával, ami az Internacionálét váltotta fel. (A zenét Alekszandr Alekszandrov  írta). Az új himnuszt 1943-ban mutatták meg Sztálinnak, és 1944. január 1-jével vált a Szovjetunió hivatalos himnuszává. 1977. május 27-én hagyta jóvá a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa, az alkotmány pedig 1977. október 7-én hivatalossá is tette. 87 éves korában, Putyin megbízásából új szöveget írt. 2001 óta ez a – már harmadik – Mihalkov szöveg az orosz himnusz hivatalos szövege.

(33) Roberto Baggio (Caldogno, 1967. február 18. – ) volt válogatott olasz labdarúgó. Baggio minden idők egyik legnépszerűbb olasz labdarúgója. Élete első élvonalbeli bajnokiját 1986. szeptember 21-én játszotta, a Fiorentina színeiben, s a bemutatkozás sikeres volt: 2-0-ra legyőzték a Sampdoriát. A válogatottban 56 alkalommal lépett pályára, s gyakorlatilag minden második mérkőzésen rúgott egy gólt. Baggio mindhárom tradicionális “nagy” olasz klubban megfordult, a Juventusban 1990 és 1995 között, a Milanban az 1995/1996-os és az 1996/1997-es, az Interben az 1998/1999-es és az 1999/2000-es bajnokságban szerepelt. Az 1967. február 18-án a Vicenza melletti Caldognóban született Roberto Baggio 1982-ben a Vicenzában kezdte meg pályafutását, majd három évad után 1985-ben a Fiorentinához szerződött. Öt év után aztán következett:  sorrendben a Juventus  a Milan, a Bologna, az Inter és a Brescia.