Keresés Menü

Bócz Mara – Ha az illúzió tökéletes, legyőzi a valóságot

In memoriam Dargay Attila; kiállítás és emlékest<div style="margin-top: 1rem; font-size: 16px;"></div>

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelye kiállítása<div style="margin-top: 1rem; font-size: 16px;"></div>

Dark Light

Orvosnak készült, de az egyik középiskolás tanára ezt megakadályozta. Elvégezte viszont a kozmetikus iskolát. Már gyermekkorában imádta a filmeket és a színházat. Elvarázsolta a szereplők maszkja. Így természetes volt számára, hogy beleszeretett a maszkkészítésbe. A Magyar Televízió egyik legtapasztaltabb maszkmestere lett, évtizedeken át számtalan tv-film, és tv – játékban dolgozott.
Beszélgetés Bócz Mara, Balázs Béla-díjas maszkmesterrel, az ötvenes évekről, a televíziós pályájáról, a szakma nehézségeiről, és a sikerekről.

A találkozó helyszínéül stílusosan ő javasolta a Komédiás kávézót, a Nagymező utcában, a Pesti Broadway közepén. Kora délelőtt van, a Mozsár utcában is, csak a Fővárosi Operettszínház díszletmunkásai serénykednek az előző napi előadás díszleteit, hordják ki. Telefonon azt ígérte, hogy kedvenc kutyusával jön, mégis egyedül érkezik. Mivel picit késett a délelőtti napsütésben, Hofi Géza szobra melletti nádfotelben várok rá. Mikor megérkezik, a szemünk Hofi Géza arcán találkozik, ő elmosolyodik, majd bemegyünk a kávézóba. Itt mindenki ismeri, egész délelőttre megkaptuk a pince termet, ahol csend van, beszélgethetünk kettesben.

Dunavölgyi Péter: Úgy tudom, hogy Budapesten születtél, pedig nem a fővárosban éltetek.
Bócz Mara: Igen valóban Budapesten születtem 1941. szeptember 21-én. Mégpedig azért, mert bár Hevesen laktunk és Édesapám szülész-nőgyógyász szakkal is bírt, természetesen nála nem szülhetett Édesanyám. Feljöttek Pestre. Anyám akkor már 36 éves volt. A Baross utcában dr. Horn Bélához (1), a későbbi professzorhoz kerültünk fel. Itt születtem kisebb súllyal, de időre. Biztonság kedvéért két hétig inkubátorban voltam. Miközben jöttek fel Szüleim az autóval, már Gyöngyösnél úgy nézett ki, hogy ott megszületek, de kitartottam. Aztán visszamentünk Hevesre, ahol Édesapám községi magánorvos volt. Előzőleg a budapesti Rókus Kórházban sebész alorvos, ott ismerkedett meg az Édesanyámmal, aki csecsemő – védőnőképzőt végzett, és gyakorlaton vett részt többedmagával a sebészeten. Ő volt az egyetlen, aki nem ájult el a műtét láttán. Erre apám felfigyelt. Gyönyörű nő volt. Így kezdődött egy nagy barátsággal, aztán szerelemmel, és végül házassággal. Anyám eredetileg operaénekesnek készült.  Kontra alt hang birtokosa volt, kevés idő hiányzott, ahhoz, hogy Színpadra lépjen. Sokáig járt Pestre, de akkor beleszólt,- még nem a háború,- a magyar területek visszafoglalása, amiért Apámat behívták a Helyőrségi Kórházba.  Valamint világra jöttem én. Azután jött a világégés! Így maradtunk még 10 évig Hevesen. Amikor újra szervezték az egri Kórházat, 1951-ben meghívták Édesapámat oda, a sebészetre.

Fel is költöztetek ekkor Egerbe?
– Persze, Apám előbb a Kórházban lakott. Volt egy házunk Hevesen, el kellett adni, és Egerben pedig egy lakást szerezni.

Ezek szerint az általánost még Hevesen kezdted?
– Igen, az ötödiket is ott kezdtem, aztán októberben költöztünk be Egerbe, ott folytattam. Gyönyörű helyen, a Dobó téren laktunk. Ami meghatározó számomra, a gyerekkori hevesi emlékek, falun éltem falusi gyerekekkel együtt. Nem volt bennem semmi olyan, hogy én vagyok, az orvos lánya. Viszont nagyon fontos, – megítélésem szerint – olyan szülői védelem alatt éltem, nagyon jó családi háttérrel. Anyai pofonokon kívül nem kaptam “pofont”. Ez nagyon sokáig így volt. Ez egy nagyon, nagy dolog.

Elég izgalmas történelmi időszakban, 1956 szeptemberétől, folytattad a Gimnáziumban a tanulmányaidat Egerben.
– Igen, a Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumba kerültem.  Nagyon korán foglalkoztam már az orvosi pálya gondolatával.  Mindkét szülőmet rettentően szerettem de hát, mint minden lánynak az “Apa” az etalon, nekem legalább is az volt. Nem volt üzletember, ő 24 órában volt orvos! Ezt mi gyermekkorunk óta magunkba szívtuk, hogy Édesapát telefon hívják éjjel, rohan Hevesen, ügyel Egerben. Mindig orvos volt, a napminden pillanatában. Teljesen természetes, hogy én is sebész akartam lenni.  Édesapám nem tartotta női szaknak, de ennek nem adtak hangot otthon, viszont megengedték, hogy bejárjak a Kórházba. Két fiatal orvosnőt ismertem meg, s rajtuk keresztül a “sebész-nők” helyzetét.

Ezt az jelenti, hogy az érdeklődési köröd, a biológia, kémia, fizika tantárgyak körül mozgott?
– Nem igazán, mindenből négyes voltam. Amit a leginkább szerettem az, az irodalom.  Nagyon sokat olvastam. Szüleimnek nagyon jó és nagy könyvtára volt. Bár anyai irányítással olvastam, – nyáron a nagymamánál olyan könyveket is elolvastam, amelyek nálunk is megvoltak ugyan, de még nem ajánlottak – a Nagymamánál szabadon   garázdálkodhattam.

Úgy tudom orvosi pályára készültél, de  volt valaki, aki ezt nagyon nem akarta. Ki is volt ő?
– A biológia tanárnőm. Amikor még sebész akartam lenni megmutatták, hogy milyen terheket rónak egy fiatal orvosra. Sebész ezután már nem igazán akartam lenni. Azt tudtam, létezik fogorvosi kar külön. Nyáron jártam egy fogorvos mellé.  Amikor a negyedikben még csak az első félévben jártunk, a biológia tanárnőm minden biológia dolgozatomban, vessző hibákért is nekem 1 -2 jegyet rontott. A biológia óra után zokogva mentem haza.   Kijelentette: nem járul hozzá “orvosdinasztiák képződéséhez”, s az ajánlása nélkül nem is továbbítják a felvételi kérelmemet. Szüleim nem kérték számon. 
Ekkor szüleimmel megbeszéltük, hogy tanuljam ki a kozmetikát. Két év, anatómiát úgyis másodéves orvostanhallgató szinten tanulnak a kozmetikusok, és ha végzek, akkor saját káderlappal jelentkezhetem majd az orvosira. Így indult az egész. A kozmetikát, a biológiát könnyen vettem, főleg az anatómia részét nagyon szerettem. Azt hiszem mindazt, ami az emberhez kötődik. A mai magfogalmazás, ami az emberhez kapcsolódik, az könnyen belém ívódott. De gond is volt, pl. a kozmetikában, nem tudtam elfogadni borravalót. Borzasztóan kínos volt a többiek miatt, attól féltek, hogy leszoktatom a vendégeket erről.

A gyakorlati képzés úgy tudom Egerben volt, az elméleti oktatás pedig Budapesten. Két évig hetente Budapestre jártál az elméleti képzésre?
– Folyamatosan Egerben voltunk az üzletben, kozmetikus mester mellett, hetente elméleti oktatásra jártunk fel Budapestre. A Krisztina kőrúton volt az Ipari Tanuló Intézet, úgy tudom mai napig létezik, és egyetlen tanárnő volt aki a kozmetikus szakmát elméleti szinten tanította. Ez a Fennesz Lászlóné volt, Cönci néni. Fantasztikusan kemény, szigorú volt. Elhúzott az első év végén, pótvizsgára kellett mennem, az egész nyaramat tönkre tette. Otthon is ezért egész nyáron mindenben korlátozva voltam.  Rengeteget jártunk moziba, színházba. 1950-es évek közepétől állandó színház működött Egerben. Oda kerültek politikai vagy egyéb okokból neves színészek a pesti színházakból különösen a Nemzeti Színházból. Kárpáthy Zoltán, aki az ország egyik legreménytelibb színész volt a Nemzeti Színházban, lekerült Egerbe.

Mit játszottak, mire emlékszel?
– Mindent játszottak, az Ibsen Nóráját, az Dunajevszkij Szabad szél – jét, az összes Nagyoperettet, később neves énekesek  kezdtek ott,  mint a  Szabó Rózsa (2), vagy a Tarján Tamás  aki Graz-ban lett tenor,  Szabady József, aztán Kovács Mária aki  neves tragika volt a Nemzeti Színházban. Ruttkay Ottó volt az igazgató sokáig. Operettet, drámát, vígjátékot játszottak. Mi mindent láttunk.

Téged már ekkor nagyon vonzott a Színház?
– Erre akkor nem is gondoltam, de tényleg vonzott.

Picit térjünk vissza 1956-hoz, hogy élted, éltétek meg a forradalom napjait Egerben?
– Az őszi születésem miatt már akkor 15 éves voltam. Mindig én voltam a korelnök.  Ebben a tanévben  nem kerülhettem latinos osztályba, beosztottak németre, pedig az orvosihoz, az kellett volna. Már akkor év elejétől felvettem a külön latint. Szóval édesapám azokban a napokban Kórházigazgató volt, akit a Munkástanács váltotta le. A Dobó téren laktunk, iskolába jártunk körül- belül október végéig, ha jól emlékszem november első napjaiban már nem. Az édesapám hetekig folyamatosan bent volt a Kórházban. Mert annak ellenére, hogy a Munkástanács leváltotta, benne bíztak meg a kollégái. Amikor bemenekült a tömeg elől egy sérült ÁVÓ -s, akkor az ügyeletes orvos telefonált Édesapámnak, aki lement, megállt a tömeggel szemben, és azt mondta, hogy amíg ennek az embernek orvosi ellátásra van szüksége, márpedig van, addig hagyjanak itt egy bizottságot, aki vigyáz rá, de amíg orvosi segítségre van szüksége, addig a Kórházból nem engedik ki. Ez akkor nem volt kockázatmentes kiállás. Apám hetekig bent volt, naponta beszéltünk telefonon. Mondta, hogy ha bármi válságosabbra fordul, akkor mentőt fog értünk küldeni, édesanyámért és a három évvel fiatalabb öcsémért. Állandóan hallgattuk rádiót, nem nagyon jártunk ki, így nem voltam benne az élet sűrűjében. Arra emlékszem, hogy november 1.-én gyönyörű nagymise volt a Bazilikában.  Az még a boldog napok közé tartozott. November 4.-én éjjel, amikor bejöttek az orosz tankok, – kis csemetefák voltak a Dobó tér szélén– kidöntötte az előttünk lévő csemetefát és megállt az ablakunkkal szemben ahol mi álltunk Édesanyámmal, öcsémmel az éjszaka közepén. Régi műemlék ház volt a miénk. Arra gondoltunk: ha még beljebb megyünk a lakásban, akkor a golyó biztosan nem ér el addig. Minden esetre én ott bepisiltem félelmemben a tank látványától. Szerencsére ott állt mellettünk édesanyánk, aki maga volt a biztonság. Utána a megtorlásoknál az úszóedzőmet, aki valamikor katonatiszt volt, és annyi bűne volt, hogy amikor a Munkástanács összeült akkor ő fűtött be a cserépkályhába, börtönbe zárták.  Ezeket, az emlékeket őrzöm ’56 őszéről – teléről, a forradalomból és a megtorlás kezdetéről. A rádióból hallgatott zenét a mai napig is őrzöm magamban, azt a feszültséget, és azt az izgalmat, amit a Diósgyőrben élő Nagymamámért éltünk át. Diósgyőr a Vasgyár miatt célpont volt. Szerencsére nem került sor durva beavatkozásra. Ezek maradtak emlékként ’56-ról.

Ott tartottunk, hogy befejezted a kozmetikus iskolát. Vonzott a film és a színház. Hogy sikerült bejutnod ebbe az aránylag zárt világba? Úgy tudom, távoli rokonod volt Köpeczi Bócz István (3) díszlet – és jelmeztervező, ő segített, hogy bekerülj a színházi vagy filmes szakmába?
– Minden alkalommal, amikor Pesten jártam – hetente -, volt itt két barátnőm, akik felváltva szereztek színházjegyeket. Amikor másnap délutános voltam a kozmetikában akkor előző este el tudtam menni színházba. Minden héten jártunk moziba is, Egerben a szüleimmel, kiéve azokra a filmekre, amelyek 16 éven felüliek voltak. Arra nem engedtek be.   Aztán amikor már beengedtek volna, többet 18 éven felülire emeltek. Ennek ellenére rengeteg filmet láttam, és a főcímeken felfigyeltem arra, hogy jelmez- és díszlettervező: Köpeczi Bócz István. Egy ismerősünk rátalált egy régi, családfákat tartalmazó könyvre, s benne a Köpeczi Bócz és a Bócz családra. Mindenki,  aki hosszú ó-val, és  cz-vel írja a nevét és református: az rokon. Fénymásolás nem lévén, legépelték és tanúkkal hitelesítették. Ebben a koromban már rendkívül nyitott voltam és rendkívül kíváncsi, úgy, hogy amikor egyik este a Madách Színházban voltunk, az egyik szünetben bementem a Színház titkárságára, mondtam, hogy Bócz Mara vagyok, és a Köpeczi Bócz Istvánt keresem, aki rokonom, a nagybátyám.  A tikárságon a hölgy felvilágosított, hogy este az előadásokon a tervezők nincsenek bent. Menjek vissza másnap délelőtt. A Mamlock professzort (4) próbálták Urayval, egy csoda volt. Megérkezett a Köpeczi Bócz István. Mondtam az este megismert hölgynek, hogy mutassa meg melyik az, mert én még sosem láttam.  Bemutatott minket egymásnak. Én mutattam a gépelt családfát, mint igazolást a “rokonságra”, aztán azt mondta, hogy nagyon örül, hogy találkoztunk. Kicsit beszélgettünk, majd tíz perc múlva megkérdezte nem akarok-e próbát nézni? Dehogynem válaszoltam. Felvitt a Madách Kamaraszínház második emeletére, leültetett, ott felejtett. Később jött az ötlet, tényleg nem tudom, hogyan, elhatároztam: maszkmester akarok lenni. Ekkor már felfigyeltem a filmek vége főcímében, a maszkmester Ivanicza György nevére. A kozmetikában tanultunk sminkelni, ez hozzá tartozott a szakmához, de többet nem tudtam. Nem sminkes, hanem maszkmester, hiszen ez volt a főcímekre kiírva. Pesten elővettem a telefonkönyvet és megkerestem Köpeczi Bócz István telefonszámát meg a címét, és felhívtam.

Mondtad, hogy ott ülsz azóta, a Madách Kamara Színház második emeletén és várod vissza.
– Hát, nem egészen ezt mondtam, hanem, hogy szeretném, ha meglátogathatnám. Kérdezte tudom-e a címét, mondtam, igen. Meghívott estére hozzájuk. Lógtam az iskolából emiatt. Elmondtam, hogy maszkmester szeretnék lenni, és ebben kérem a segítségét. Neki ez az ötlet nem volt annyira idegen, mert hiszen a jelmez és az arc igen közel van. Szervesen összetartoznak, együtt dolgozik a maszkmesterrel. Azt mondta, hogy szívesen segít. Néhány hét múlva  elmondta, hogy egyenlőre mindenhol fodrászt akarnak, kozmetikust sehol. Ám az egyik jelmeztervező kolléganője a Kemenes Fanni (5), – a televíziós Kemenes Frigyes (6) hangmérnök felesége, megtudta, hogy a Televízióban kozmetikussal is próbálkoznak. Akkor kezdték építeni a televíziós sminkes állományt. Egyetlen belsős volt a Sommer Kati, a többi produkciót az Ivanicza György, és a Pásztory Tibor, és még néhányan a Filmgyárból látták el. Azt mondta, írjak egy kérvényt, no meg azt is, hogy számoljam ki, hogy mennyi idő után érkezik meg a levél a Televízióba. Akkor hívjam Fehérvárinét telefonon és menjek be hozzá bemutatkozni. Ha arc fűződik egy kérvényhez, nem fogják szemétkosárba dobni a jelentkezésemet. Így is tettem. Elmentem a Rádióhoz, ott a Bródy portánál várakoztam, mert nekem azt mondták ott a Televízió. Fehérvári Erzsit hívtam, a sminkesek akkori csoportvezetőjét. Azt nem tudtam, hogy a telefon nem ott, hanem a Szabadság téren csengett. Egy értekezleten volt, több órai várakozás után kérte, hogy jöjjek fel ide és ide. Kérdezte, hol vagyok? Mondom a portán, ő meg leadta nevem. Akkor derült ki, hogy át kell mennem a Szabadság térre. Megismerkedtünk. Azt javasolta tegyem le a szakmunkásvizsgát, és jelentkezzem nála, ha már szabad leszek, és akkor külsősnek felvesznek. Így történt, hogy 1962. szeptember 2.-án beléptem a Televízióba. A nyár folyamán, még aznap amikor letettem a szakmunkásvizsgát,  rohantam a Televízióba a papírral. Akkor forgatták a “Csudapest” (7), című tv-filmet. Megismerkedtem a Sommer Katival (8), és majdani kedvenc rendezőim egyikével, Fehér Gyurival. Maradhattam még Pesten egy-két napig édesapám támogatásával. Éjszakánként dolgoztam a “Csudapest”-ben.  

Emlékszem, hogy Karsai Nándi, akik a film gyártásvezetője volt, milyen sokat mesélt erről a forgatásról, talán a legkedvesebb munkája volt.
– Igen, Mezei Pista volt az operatőr. Kezembe nyomtak egy bajuszt, ami leesett a Bogár Ricsiről (9) , – a jeles táncosról – , hogy ragasszam vissza. Valahonnét szereztem egy masztix-ot (10) , amit természetesen a bajusz külső oldalára kentem fel, ez persze később az én gyakornokaimmal is nem egyszer előfordult.

Szeptemberben elkezdtél tehát dolgozni, és gondolom tanulni vagy inkább ellesni a szakmát?
– Az nem egészen így ment. Megismerkedtem rögtön az Ivanicza Gyuri bácsival. Elmondta, hogy a szakma elsajátításának hallatlan rögös az útja, ahhoz, hogy én maszkmester legyek. Ő nem ér rá, a fiát tanítja, ezt már megmondta a nagybátyának is.  Pásztory Tibi bácsi meg közölte, hogy ő meg csak a lányát tanítja, szóval senki nem akart segíteni. Akkor beültem sminkszékbe és a Sommer Kati, – aki akkor már maszkos volt a Televízióban,- felrakott nekem fafejre – mindenki ezzel kezdi -, egy egyszerű papír mintát, és el kezdett tanítani a klippelésre, ami a szőrmunkának, a bajusz, a szakállkészítésnek az alapja, a szál áthúzása. Kati megmutatta, én fél óráig böködtem, böködtem, közben Kati eltűnt. Közben jött Ivanicza Gyuri bácsinak a fia,  Ivanicza Péter, és kérdezte, mit csinálsz? Ezt nem így kell. Megmutatta egy másik módon. Ott ültem, és igazából már semmit nem tudtam, hogy kell.  Gyuri bácsi megint csak a rögös útról beszélt csak, meg figyelmeztetett ne fussak a pénz után, inkább tanuljam meg rendesen a szakmát, de másban nem segített. Meglehetősen nehezen indultam. Aztán mégis maguk mellé vettek Gyuri bácsiék, akkor forgatták Zsurzs Éva rendezésében az Elektra című tv-filmet (11), Psota Irénnel a főszerepben, délután és éjszakánként. Az akkor képzett balerinákból – Pártay Lilla korosztályából – került ki a görög kórus, őket nekem kellett festenem. Jöttek éjjel a színészek, a Psota, a Bessenyei, a Kömíves Sanyi bácsi, az Ivanicza család festette őket, – a Gyuri bácsi felesége is sminkelt. Bezárták belülről a sminkszobát, és én maradtam kint a festékemmel, a kórust festeni. A zárt ajtók miatt, hosszan nem láttam felragasztani szakállat, nem láttam egy színészt kifesteni, semmit. Éjjel aztán ők hazamentek, ott hagytak egy puffnival (12) , meg négy papírtörölközővel, azzal itassam le az izzadságot, és puffnizzam, akit kell.

Az igazi tanítómesterednek Bajkai Istvánt a Madách Színház maszkmesterét tartod. Miért?
– Egy idő után mondtam a nagybátyámnak, – akivel tartottam a kapcsolatot – , hogy ez így nem nagyon megy. Ellesni még kulcslyukon sem nagyon tudok semmit, mert mindig bezárják előttem az ajtót. Sommer Kati sokat dolgozott, vitt magával, ha tudott, de neki sem volt sok ideje rám.   A szőrmunkát, ami a maszkmesterség alapja nem nagyon tudtam, honnét fogom megtanulni. Nagybátyán segített. A Madách Színházban dolgozott Bajkai István, maszkmester, aki fantasztikus parókákat csinált. Boci – így becézték a nagybátyámat, – beszélt vele, aki elvállat. Megegyeztünk, hogy amikor a tv-től van szabadidőm, ott leszek nála, a színház semmit nem fizet nekem, viszont nekem sem kell a színháznak fizetni, megtanítja nekem a szakmát. Oda jártam hozzá, borzasztóan élveztem, akkor játszották a Hamlet- et, az úgy fél tizenkettőig tartott.

Ez ugye a legendás Gábor Miklós féle Hamlet volt?
– Igen. A színészekkel addig már összetalálkoztam, a már a tv-ben is, ami nekem nagyon nagy dolog volt, Ők nem értették, hogy én ott mit kapírgálok, ott a színházban. Elbújtam a Bajkai Pista mögött, figyeltem őt, nagyon kemény munkák kerültek ki a keze alól. Gyakorlatilag, amit én az egész életemben tudtam, annak a nagyon nagy részét tőle tanultam meg. Hogy a vörös szín miért fontos egy bajuszban, a vörösnek a különböző árnyalatai, egy haj nem csak szőkéből, barnából áll, hanem 6 – 8 féle szín keveréséből, a formázást is a Pistától tanultam.

Avasd be olvasóinkat a titokba, miben más a színházi munkád, mint a filmes?
– Alapozás és színek tekintetében a televízióban elsősorban a technikának a követelménye a szín megválasztása, még a fekete fehér technika esetében is.

Mutatnék, neked egy 1937 decemberében a Rádióélet című újságcikket: olvasó megtudhatták, hogy a televíziós adásban szereplőknek milyen speciális sminkelésen kell átesniük az adás előtt, hogy az arcuk jól és részletesen látható legyen. Az újság IX.évf.51. számában – aláírás nélküli cikkben – olvashatjuk a következőket:
“(.) A televízió éppen, olyan nagy pánikot kelt az amerikai rádió-szereplők népes és nagyon jól fizetett táborában, mint amilyen rémületet okozott a hangos film a néma filmek sztárjainak. (.) még a szép művésznők és deli művészek sem alkalmasak kivétel nélkül televíziós közvetítésre. Azt mindenki tudja, hogy van jó és rossz filmarc. Lehet valaki szép, de azért nem biztos, hogy arcvonásai filmre alkalmasak. A filmfelvételnél szükséges nagy világítást nem bírja el minden arc és hiába tanácsolják a rokonok és ismerősök valakinek, hogy menjen filmre, mert szép az arca, a szigorú film felvevőgép nem törődik a laikus tanácsosai és rossz arcot fényképez, ha az arc tényleg nem. A televíziós felvételnél, a felvevőtechnika mai állása mellett, ötször erősebb világítással kell dolgozni, mint a filmfelvételnél. Képzelhető, hogy milyen nehéz ilyen körülmények között jót találni. (…) A filmstúdiókban, külön arcfestő-művészek festik a, színészeket a filmfelvevő gép számára. (.) A televízióban fellépő színészeket négerbarnára kell festeni, az ajkalkat pedig koromfeketére, mert a nagy világításban máskülönben halvány, élettelen arcokat tudna csak felvenni a gép. Ha idegen vetődne a televíziós stúdióba, azt hinné, hogy néger színtársulat játszik, és énekel a felvevőgép és a mikrofon előtt és csak nehezen lehelne elhitetni vele, hogy a néger szín alatt rózsásarcú fehér színészek rejtőznék. (.)”

– Fantasztikus.

Van a történetemnek egy folytatása már Magyarországon, Sommer Kati mesélte egyszer, hogy meggyanúsították, hogy zöld Ufókat lopott be a Televízióba, ő volt a maszkmestere az első színes stúdióban készült tv-játéknak, ehhez is még nagyon nagy fény kellett. Neki is gondolkodni kellett, hogy az arcok kiemelésén, és ő mindenkit zöldre sminkelt, bizonyára emlékszel, hogy  a forgatás szünetében milyen sikerük volt a zöld lényeknek a Tv büfében.
– Igen, ez így volt, mert azt mondták az operatőrök, ahhoz, hogy a pirosat ki tudjuk venni az arcszínből, amitől nagyon beég, azt a zölddel lehet ellensúlyozni. Addigra már a Televízió is rendelt külföldről festékeket, zöld púdert, különböző erősségű zöld alapozókat, a Kati mindig úttörő volt, ő csinált mindent először. Fantasztikusan merész volt, mert belevágott olyanokba is, mint egyszer egy kopasz parókánál, – a bukás veszélyével is. Magam képtelen vagyok erre, én nem bírom a csődöt elviselni, nagyon is sikerorientált vagyok, nekem ötvenszer úgy kell megcsinálni valamit, hogy ne kelljen szóval kommentálnom. Ezt én már a kezdetekben fölmértem. A Kati viszont vagány volt, merész, kezdeményező. Azt is mondhatom, hogy én már az általa meglépett úton lépkedtem tovább. Bár egy időben kezdtünk el színeseket csinálni, akkor már ketten voltunk maszkmesterek a Televízióban.

Egy kicsit térjünk vissza fekete-fehér időszakra. Készülnek tv-filmek, gondolom számotokra ugyan olyan technikával, technológiával, mint a játékfilmek, és készülnek tv-játékok, stúdióban, sőt kezdetekben még élőben kerültek adásba, – amikor a tv-be kerültél még volt élő tv-játék?
– Úgy emlékszem, hogy élő tv-játékot én már nem csináltam. Sokkal több odafigyelést kíván speciálisan a tv-játék, hiszen minimum 3 kamera dolgozik a stúdióban, a három kamera, különböző plánokban mutatja a szereplőket, a színész arcát. Bár volt olyan operatőr – nem fogom megnevezni,- aki azt mondta, hogy elég totálra festeni az arcot, én azt az elvet vallottam, hogy akit festünk azt bármilyen szuper közeliben is lehessen fotografálni, ez persze a totálban is.  Csak totálra festeni, az olyan, mintha színházban, színpadra festené az ember. Ott erőteljesebbre kell festeni, azt a közeli kellene nálunk, akkor nem lehet átfesteni menet közben, maximum finomítani lehet, de ehhez alapvetően közelire kell festve legyen, a színész arca.

A maszkmester mikor kezd foglalkozni a tv-filmmel vagy a tv-játékkal?
– Természetesen, amikor felkérik rá. Magamról tudok beszélni, nem akkor mikor már van forgatókönyv. Amikor én azt hallottam, Horváth Ádámtól, hogy készül forgatni a Petőfi filmet, villámgyorsan elrohantam egy antikváriumba. Emlékeztem, hogy létezik egy Jókai szerkesztette 1948-as szabadságharc  a kortársak szemével fantasztikus album. Ebben rengeteg kép volt a kor szereplőiről. Fantasztikus album. Nagyon jó kapcsolatom volt az antikváriummal – már három éve nem hoztak be ilyen albumot, – az a csoda történt, egy hét múlva szóltak, hogy behozott valaki egyet. Ettől kezdve olvastam, néztem a könyvet és készültem a filmre, hogy mire a forgatókönyv elkészül, és mikor leülünk az Ádámmal, addig én már tudtam, hogy melyik szereplőnek, hogy kell majd kinéznie. Szó nincs arról, hogy beleszóljak a színészválasztásába, de azért sokat beszélgettünk kinek milyen arccal kell  majd kinéznie.

Ilyen esetekben te ajánlasz megoldást, vagy a rendező mondja meg milyet, szeretne?
– Ha történelmi figuráról van szó, akkor a történelmi leírások az irányadóak. Ha fikcó, akkor együtt leülünk megbeszélni. Volt olyan rendező is, aki teljes mértékben rám bízta. Általában   közösen megbeszéltük, neveket is mondhatok, aki megbízott az emberben annyira, hogy ezáltal szárnyakat kapsz tőle. Olyanokat kihoz belőled, amit nem is gondolnál, hogy benned volt. A rendező azért kér fel téged, mert ismeri az eddigi munkáidat tudja, mit várhat tőled, ha el is mondja, hogy ő mit szeretne, azok a rendezők akikkel dolgoztam, nagyobb részben megbízott abban, hogy azt is fogja kapni, amit kért tőlem. Első napoktól ismertem a Dömölkyt, aki akkor főiskolára járt, és meglépődött azon, hogy megvettem a Keleti Laci bácsinak a maszk könyvét, – aki a Színház és Filmművészeti Főiskolán maszkot tanított. Bár ez a színházra vonatkozott, de mondhatnám Fehér Tibor könyvét is, – ma már talán nem is ismertek. Akkor még fellelhetők voltak, mind maszkról szóltak. Ami a színházban igaz, az áttranszponálva  a filmre és televízióra igaz kell, hogy legyen. A színházban a színész és a néző között sok-sok méter távolság van. Bár világítva vannak a színészek, a cselekmény a színpadon olyan mértékben magával viszi a néző figyelmét, tekintetét, nem figyel arra milyen a bajusz, a film mindent közelebbre hoz a nézőnek. Magamévá tettem egy mondatot, amit Don Quijote mond “ha az illúzió tökéletes legyőzi a valóságot“. Tulajdonképpen ez a mondat lett a mottóm egész életemben. Az illúziót igyekeztem kelteni azokkal a figurákkal, akik kikerültek a kezem alól.

Azt olvastam, hogy ma már a színházban is sokkal aprólékosabban dolgozzák ki arc festését éppen a televízió gyakorlatából átvéve, igaz ez?
– Ha a ma szót, mai napra veszem, oda jutott mára színház, hogy nem is festenek a színészre. A női színészek, még festenek a színházban, de nem mindegyik, nem mindent és nem mindenre. Elképesztő, hogy mi zajlott le az elmúlt 15 – 20 évben, a színházaknak ezen területén. Napjainkban már egyre kevesebbet járok színházba, operába járok, de színházba csak nagyon ritkán. Azért az elmúlt másfél évtizedben láttam és megtapasztaltam, hogy bizony lehetet volna illúzióbbat kelteni. Nem is tudom, hogy honnan indult, azért nem maszkíroznak mert, nem kapják meg az ottani színházi emberek a szakemberektől azt ami ehhez kell, vagy ők szoktatták le a szakembereket? Belementek olyan kompromisszumokba, olyan darabok jöttek létre, amiben nem volt fontos a sminkelés, vagy bíztak önmaguk színészi erejében, az alakítás erejében, nem tudom, ez egy hosszan bogozható téma lehetne.

Legutoljára Kulkával láttam a Lear királyt a Nemzeti Színházban, már azt sem szerettem, mai utcai ruhában játsszák, de Kulka és a többiek döntően smink nélkül. Engem zavar, hogy több darabban is már így látom, őt, sőt mozgásában, hanghordozásában smink nélkül Lear helyett Kulka van, volt nekem.
–  A III. Richárdról is ezt tudom mondani, nagyon sommázva mondom, nekem ez a színjátszás nem igazán bír vonzerővel. A színház varázsló kéne, hogy legyen, arra a két vagy három órára amíg én ott ülök. Ha ez sikerül az adott esetben a Kulkának, akkor nagyon sokat tett, mivel nem láttam, így erről nem tudok többet mondani.

A film és tv forgatásnál ott vagy minden egyes napon te fested a színészt, te rakod fel a maszkot, a színházban – már ahol még használnak maszkot – viszont premier után a színésznek kell ezt megoldania, megtanulnia.
– Elmondanék erre egy színházi példát. Amikor eljöttem a Televízióból 541 magammal 1996. december 31.-vel, megtörtént az a csoda, hogy színházban is dolgozhattam. Előtte is persze előfordult ez. Az Őrült nők ketrecéhez kérték fel a Sommer Katit, ha jól emlékszem Vámos Laci rendezte. Rengeteg táncos fiú volt az előadásban, akiknek nagyon nagy sminkjük volt. A Kati többünket elhívott, még hárman jöttünk maszkosok, akik kitaláltuk a fiúknak a sminkjeit és betanítottuk őket a felrakásra. A premiert még mi csináltuk, és attól kezdve ő maguk. Történt, hogy szabad lettem a Televíziótól, és felkért Valló Péter a Radnóti Színházban, Mándi Iván: Régi idők mozija előadáshoz. Előzőleg dolgoztunk már együtt a televízióban. Volt a darabnak 12 maszk váltása, egy férfival Szervét Tiborral és egy nővel Kováts Adéllal, akik a némafilm korában jelenítettek meg némafilm sztárokat. Az Asta Nilsent, a Rudolf Valentínót. A jelenetben vetítő van, nézzük a régi filmeket, amikor is megjelenik a vásznon, Asta Nilsen és kilép Kováts Adél, mint Asta Nilsen, lelép a filmvászonról. Ez egy fantasztikus kihívás volt, olyannyira, hogy ezt a Mándi adaptációt Dömölkyvel csináltam már előtte televízióban. Filmen tudtam milyen színt kell használnom, hogy a némafilm sminket visszaadjam.  De most ott álltam a színházban, és azzal a Radnóti Színházi adottsággal, hogy bizony a világítással nem tudnak nekem besegíteni. Ha azt szeretném, hogy az egyik maszkot szürkével a másikat sárgával világítsák meg, azt nem tudják megoldani, csak egy bizonyos világításra képes a színház. Tehát csak is én oldhatom meg a problémát.  Illés Gyuri bácsival, a neves operatőrrel beszélgettem, mert tudtam, hogy ő is dolgozott színházban, a Fábri egyik színházi rendezésében, elment neki világítani, mert kíváncsi volt, hogy színpadra ezt hogyan kell. Kérdeztem, Gyuri bácsi mit tanácsol nekem most ehhez a kihíváshoz. Gondolkodom rajta, mondta ő. Én meg elkezdtem otthon festékeket keverni, hozzáolvastam. Végignéztem az otthoni némafilm korabeli albumot is. Szerencsére az albumban minden eredeti szereplő benne volt. Hallatlanul izgalmas heteket éltem, az olvasópróbától jártam a próbákra, főleg éjjel otthon kutyultam a festéket. Fehéret vettem alapul, de tudtam fehér nem lehet, mert az bohóc smink. Közben a hajakat Sommer műhelye csinálta. Nem volt gond, hogy a szőke milyen legyen, de nem lehetett sárga, a fekete könnyű dolog volt. Ez a Kati gondja volt. Kevertem a festékeket és eljutottam arra a pontra, hogy felívtam Gyuri bácsit: Mit gondolsz, ha fehérhez és kéket teszek, akkor a fehér megtörik és fokozatosan szürke lesz különböző mélységekkel, a nőnek és férfinak is? Egyik nap aztán szóltam Valló Péternek, hogy lehetne egy próbát tartani a színpadon csak világítással, hogy kipróbáljuk, hogy neked a nézőtérről, hogy hat. Utána örömmel újságoltam a Gyuri bácsinak, hogy azt hiszem, hogy úton vagyok. Így sikerült, fantasztikus élmény volt, mindkét színész kiváló partner volt, és folyamatosan tanulták, hogy kell majd felrakni.

Van különbség férfi és nő sminkelése között?
– Igen, ahogy a férfi és női arcszínben is van különbség. Hiába vagyunk egyformán lebarnulva, a te bőröd mint, matéria más mint az enyém. A férfi arc alatt mindig van borosta. Ma már nem egyféle alapot használunk, a ma sminkelés nagyban eltér attól, amit mondjuk a nyolcvanas években csináltunk. Ma már jól ismert a láthatatlan smink. Úgy fessem ki az arcot, hogy a normál tónusokat adjam neki. Arcot három – négyféle alapozó színnel festem ki. Nem rétegesen, hanem egymásba érintően.

Mennyi időbe telik egy színész maszkjának a felrakása a forgatás előtt? Emlékszem olvastam valahol, hogy Gobbi Hilda maszkjának felrakása minden nap több órát vett igénybe a Százéves öregasszony című tv-film forgatásakor.
– Ezt Sommer csinálta. Igen sok idő volt, ott Kati gumi maszkot használt.   A fiatalító smink egy 42 éves színésznő esetében nekem három és fél órát tartott, Csurikova (13) sminkelése. Parókával, húzással, vonással, a bőrnek a kisimításával, és plusz a sminkeléssel. Amikor a Tordy Gézát az öreg Szechenyivé öregítettem, a gumiöregítés, a szakáll felrakás, a paróka feltevése az is több volt, mint két óra hossza. Akkor is másfél óra kell, ha egy hibátlan arcot kell festeni és nem kell maszkot sem felrakni.

Szeretném, ha mesélnél egy kicsit mennyire volt más, vagy más volt-e Fehér Gyurival dolgozni, hiszen ő az emberi közelképek nagy mestere volt.  Itt aztán gondolom igazán minden arcvonás látszott! A III. Richárd -ot is, együtt készítettétek.
– Abszolút külön kihívás volt. Az Edelényi János aki az operatőr volt, neki is meg kellett feleljek. A Gyuri nem csak ebben, sok más művében pl. a Bajazzókban, a Sas Szilviát kellett festenem, ott nagyon keményen kellett sminkelnem, hogy a gyönyörű Sas Sylvia még szebb legyen a képernyőn, de azért Gyuri ne vegye észre ezt. Ne vegye észre, hogy alapozó van rajta, ne vegye észre,  Haumannon (III.Ricárd) sem, hogy van rajta alapozó. Ez az igazi feladat, a láthatatlan sminket megteremteni. Amikor meg kell, hogy feleljen az ember a technikának, meg kell felelni annak a kívánalomnak, hogy a néző ne vegye észre a bőrhibákat, ami elterelheti a figyelmét. Annak idején Nagy Jocó, operatőr a Csurikova esetében elkérte a star filter Illés Gyuri bácsitól, hogy tudjon nekem segíteni a Csurikova fiatalkori sminkjéhez. Sas Sylvia esetében, az arcbőr hibái korrigálásához is az operatőr segített, harisnyából kötött star filter mert nem volt.  Fehér Gyuri rettenetes közeliket csinált, ő az emberi lelket is megmutatta az arccal.    Gyuri az emberábrázolás olyan mélységeit hozta ki, ezekkel a közelikkel, a miért tényleg hálás vagyok neki, hogy partnere lehettem.

Nagyon sok filmet készítettél Horváth Ádámmal, én most mégis másik közös munkátokra szeretnélek emlékeztetni.  Együtt csináltátok, a Pijál a föld -produkcióját benne Hofi Géza maszkjait, ahol Géza egy énekes paródiában, világsztárok sorát jelenítette meg. Többen bravúros, maszkmesteri munkának tartották akkor és még ma is. Mennyire volt nehéz?
– Horváth Ádámmal és Hofi Gézával ez a kapcsolatunk ez, már a Rózsa Sándor paródiával kezdődött. Attól kezdve minden Ádám által rendezett Hofi műsorban együtt dolgoztunk, többek közt a Rhoda Scott, a Kobajasi Kenichirót, az Odüsszeuszt, akkor Ádám éppen beteg lett, más rendező vettel fel végül. A Pijál a föld az utolsó ilyen maszkos paródia volt Hofival. Az eredeti koncertet a We are the World -ot persze láttam. Nem volt akkor még otthon színes tévénk, VHS képmagnó sem volt. Ezért levetítették nekem a televízióban a felvételeket. Az én kultúrálatlanságomra jellemző, hogy a szereplők közül keveset ismertem. Mikor megnéztem a vetítést, és megmondták kiket, választanak ki. Mindenkiről kértem fotót. Mivel kedvencem volt Ray Charles és öt nem válogatták be, kérdeztem Ádámtól ő nem lehetne benne? Ádám belegyezett, így ő miattam került be a paródiába. A Hofi azért volt fantasztikus, mert ahogy a sminkes akár egy bajusszal, vagy festéket tartalmazó szivaccsal közeledett felé, attól a pillanattól azzá a figurává kezdett változni, már ott a smink székben. Mi nem beszélgettünk, nem fecsegtünk, fantasztikusan koncentráltunk mindketten. Ahogy a tükörből látta önmagát, és alakult át azzá, akit megformált, ez nekem is lendületet, szárnyakat adott. Önteltség, nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a maszkom hozzásegítette ahhoz, hogy az illúziót létrehozza. Közben Hofi évről évre testében nagyobb lett, mint ahogyan azt a Rózsa Sándorral elkezdtük 1971-ben. Ez pedig 1984-ben készült. Hofi növekedett, növekedett, a fejmérete is növekedett.  A Pijál a földnél a parókákat a fodrász kolléganőmmel két – két parókából raktuk össze. Kivéve a Jacksonét, ilyen nem volt éppen raktáron, azt a műhellyel kellett megcsináltatnunk.  Egyik alkalommal elfelejtettem a kezét négerre festeni. Leintett azt, monda ez nem arról szól, ezzel ne foglalkozz. Nagyon nagy élmény volt vele dolgozni.

1985-ben ezért a Hofi maszkodért a Veszprémi tv-találkozón különdíjat kaptál. Ez óriási elismerés volt ugye?
– Addig még maszkra sosem adtak díjat. Állítólag Illés Gyuri bácsi – aki abban az évben, a zsűriben benne volt – állítólag a zsűri ülésén csak annyit mondott a többieknek, hogy nézzék ezt a művet a maszk aspektusából is. A zsűri teljes tagsága egyöntetűen bólintott a díjra.

A Televízióban terjedő legendák szerint voltak, hogy úgy mondjam háklis színészek, úgy hallottam, hogy Bulla Elma korábban más által használt parókát nem volt hajlandó használni. Neked milyen emlékeid vannak?
– Én ezt nem tudom megerősíteni, és sem, Bulla sem más színésznél ilyet nem tapasztaltam. Ha már Bullánál tartunk, én úgy emlékszem ő egy dologra volt háklis, de arra nagyon. A szempilláját csakis ő maga festhette ki. Mindig egy általam is ismert szempilla festéket használt, ami nem törte a szempillát, nagyon szépen fel lehetett vinni. Feltette kis kefével, ez tubusban volt, nem spirál így nem keményedett úgy. Ezután egy szörnyű eszközzel, mint a tűbefűző, ék alakú drót csodával, közel egy óráig szálanként szedte szét azzal a szempillát szálanként. Nagyon szépen kiemelt szemet adott ez a Bullának.

A nyolcvanas években járunk, 1981 – 1988 között sminkoktató is voltál az Állami Balettintézetben? Hogy jött létre ez a kapcsolat, mennyire volt különleges számodra az oktatás?
– Horváth Ádám készítette Dohnányi “Gyermekjátékok” című balettjét, a Televízióban nyolc – nyolc női és férfi táncossal. Az Operaház akkori sztárjaival. Dózsa Imre, aki akkor éppen az Állami Balettintézet igazgatója volt, megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem tanítani a Balettintézetben.  Kérdeztem eddig ki tanított? Mondta az Erkel Színházban lévő kollégám nevét. Nem szeretném őt kifúrni, válaszoltam, ő már unja volt a válasz. Azért megkérdeztem a kollégát, hogy tényleg nem akarja tovább csinálni? Mivel így volt, elkezdtem ott tanítani, a tv-s munkám mellett. 1988-ban abba maradt, mert annyi plusz órát osztottak a gyerekekre, hogy a smink már egyszerűen nem fért be az órarendbe, ráadásul több helyen voltak helyileg is, az Andrási úti Balettintézet már bezárt. Ekkor csinált  Fodor Anti az Erkel Színházban az egy érdekes koreográfiát melyben a táncosoknak különleges maszkokat kellett viselniük. Sommerrel hárman, négyen találtuk ki a maszkokat és tanítottuk be őket. De ezekben teljesen abszurd maszkok is voltak, motorral száguldtak a színpadon, tehát mai őrületek. Eszembe jutott, hogy ezt beviszem a tantárgy tanításába is, hihetetlenül élvezték a gyerekek.

Azóta tanítottál, vagy tanítasz valahol?
– Néhányszor helyettesítettem a Színművészetin. Úgy tudom, azóta a főiskolán – ma már egyetem – megszűnt a maszkoktatás, mint ahogy a Balettintézetben sincs már. Beszéltünk már róla, a színházakban sem kell sminkelni, de már valószínűleg nem is tudnának.

1994-ben Balázs Béla-díjat kaptál, ami nagyon magas szakmai elismerés, téged hogy érintett, mikor megtudtad, hogy te kapod?
– A Filmgyár már megszűnőben volt 1991 körül, az akkor még ott lévő, maszkos, sminkes, fodrász kollégáim, mint minden más területen, pl. berendezők, asszisztensek is egyesületté alakultak. Hívtak minket, a tv-seket is. Kollégáim egy része távolmaradt, mert úgy érezték a filmgyári maszkos kollégáim kirekesztenek minket ottani filmekből. A Filmgyár és TV között évek óta volt ilyen vita, évtizedekkel korábban létrejött a két fél között egy megállapodás, hogy a közös filmek nagy részét a Filmgyárban forgatják. A tv-s kollégák úgy élték ezt meg, hogy megfosztanak minket munkalehetőségektől. Én a magam okán másként láttam, és nem is tartottam ezt az állításukat igaznak. Mert én is, a Sommer, majd a Romwalter Mari is, sok – sok tv-filmmel voltam kint a Filmgyárban, amelyek közös koprodukciók voltak. Ezt a rendező vagy el tudta érni, vagy nagyon el akarta érni, vagy nem akarta olyan nagyon és akkor nem is sikerült. 1994-ben az Egyesület terjesztett fel Balázs Béla-díjra. Három év után kaptam meg végül is.

A Tv és a Filmgyár közötti vita bizony nagyon régre nyúlik vissza, amikor a politika a Filmfőigazgatóságon keresztül még a hatvanas években megtiltotta a Televíziónak, hogy filmstúdiót hozzon létre, korlátozta a szinkron stúdió fejlesztéseit, és nem engedte meg, hogy önállóan filmet vásároljon. Megtaláltam ennek dokumentumát a Magyar Országos Levéltárban, a Fejezetek az MTV történetéből egyik fejezetének oldalain (www.tvarchivum.hu) olvasható.
– Kemény feltételek, én nem is emlékeztem erre.

Megítélésem szerint mesterségesen gerjesztett vita volt a tv-s és filmgyári alkotók, munkatársak között. Beszéljünk az utánpótlásról egy kicsit. Hogy látod ezt a kérdéskört?
– Napjainkban, vagy kicsit tágabb értelemben?

Mindkettő.
– Amikor már a Televízió egyre több produkciót készített, és hát tényleg nagyon kevesen voltunk, akkor kisegítőnek szerződést kötött a Magyar Televízió és az Állami Fodrászattal, amiben fodrászok és kozmetikusok voltak. Onnét a televíziós fodrászat és smink után érdeklődők közül küldtek dolgozókat. Volt olyan is, akinek az édesanyja itt dolgozott a tv sminkben. Az Államai Fodrászat küldte ki a tv-be dolgozni őket. Ezalatt a tv-s fizetést kapták. A tv átutalta a pénzt az Állami Fodrászatnak, ott kapták meg. Akik átjöttek, azoknál a tehetség és munka önmaga szűrte ki a jobbakat. Bizony sok tehetség bukkant így fel. Így alakult aztán a második generáció. Tomola Kati ilyen, aki aztán az egyik maszkmester kolléganőnk lett.
Beszélgetésünk elején, már szót ejtettünk volt kozmetikus iskolámról, és Cönci néniről. Meghívott az említett Krisztina körúti iskolába, a másodéves kozmetikus tanulókhoz, tartsak előadást a kozmetikai készítés és a filmsmink közötti különbségekről. Akkor már vagy két hónapja voltam a televízióban. Elváltam persze. Volt annak idején ovisoknak kis uzsis bőröndöcske, annyi volt a smink cuccom, hogy abba az mind belefért. Kivonultam a Krisztina kőrútra. Ménykű nagyképű előadást tartottam. Azzal kezdtem, hogy amit mi sminkesek ártunk a bőrnek, azt ti kozmetikusok vagytok hivatottak rendbe rakni. Ezt, mint egy hályogkovács adtam elő. Ott volt egy lány, aki nagyon fogékony volt a szövegemre a Tomola Kati, volt ez 1962-ben. Jóval később jutott aztán el hozzám 1964 körül. A korábban említett nagybátyámon Köpeczi Bócz Istvánon keresztül, akivel egy társaságban találkozott, Benedek Marci bácsinál, aki felolvasni járt a társaságba. Egyszer ott találkoztak. Kati így kezdett bejárni a tv-be gyakorló kozmetikusként szabadidejében. Egyszer kellett, nekem a Sztrasznov Ignácba, amit Keleti Marci bácsi rendezett. Ez a film egyik meghatározó része volt ez a pályámnak. Ekkor forgatott Marci bácsi először a televízióban. Persze Ivanicza Gyurit akarta maszkmesternek, meg a Pétert. Igen ám de ők a Várkonyi Zoltánnal forgatták az Egy magyar nábobot, és a Kárpáthy Zoltánt, tehát nem értek rá. A Televízió engem jelölt ki. Mit tehetett elfogadott. Iszonyú sokat készültem rá. Nagyon sok maszkváltás volt benne. Nyár volt nem nagyon volt segítség sem, akkor Fehérvári Erzsi a csoportvezetőnk, kérte az Állami Fodrászatot adjanak embert, sőt mondta, hogy a Tomola Kati már úgyis járogat ide a tv-be, küldjék őt, egész napos forgatásokra. Katit még aznap ki is rúgták az Állami Fodrászatból. Kiszállt egy kocsi a munkahelyére és közölték mehet a Televízióba, de ne is jöjjön vissza. Kati így került a filmbe, de miután a TV nem tudott állast adni neki, egy ideig az Fővárosi Operettszínházban tanulta szakmát, aztán került hozzánk.
Visszatérve a kiinduló pontunkra, az utánpótlásra. Egy másik kolléganőnk Romwalter Mari, ő már kozmetikus volt, aztán jött Haraszti Livia, Bakáts Kati, Jánossi Jutka, Varga Ági, Fenyvesi Juli. Többen mai is valahol dolgozó maszkmesterek. A munka egyre kevesebb, egyre kevesebb igazi feladatot kapnak, de mindegyikük tehetséges kollégánk volt. Sommer és én magam is fogadalmat tettem, hogy akiben érdeklődést látok, az elől semmit nem rejtünk el a szakmából. Én nem akarom, hogy más is átélje azt amit én átéltem a szakma elején.

A mai fiatalokat követed?
– Kit értesz mai fiatalok alatt?

Miközben készültem a beszélgetésünkre találtam egy cikket egy fiatalemberről 1990 júliusából, Pohárnok Ivánról, aki érettségi után máris Hollywood-i karrier előtt állt.
– Hogyne ismerném, dolgoztunk is egy produkcióban, átvettem egy kollégámtól egy film utolsó kétheti forgatását, amiben a Pohárnok Iván csinálta azt a különleges maszkokat, amikor egy üveglapba beleverik a Gálvölgyi fejét. A filmben a maszkot és a maketteket ő csinálta. Ráadásul az Iván a gimnáziumban osztálytársa volt a Romwalter Mari kolléganőm lányának.  Az édesanyja pedig Kopper Judit kolléganőnk a tv más területén. Amikor a Marinak mesélte az Iván, hogy most éppen milyen maszkot süt otthon a sütőben, akkor mi már ismertük őt. Nagyon nagy karriert futott be. Meg kell, hogy valljam neked, hogy ez a része a nagy maszkmesteri szakmánknak, a magam számára, ez engem nem igazán vonzott. Ez a mai filmigény.  Még a nyolcvanas években volt itt egy Hollywoodba kikerült kollégánk, az egyetlen Oscar-díjas maszkmester, az Elek Zoli (14).  Itt forgatták Magyarországon az egyik Operaház fantomját, ő volt Maximilien Schellnek a személyi maszkosa, de ő tette fel a fantom maszkokat is.  Sommerrel mi lementünk Kecskemétre, ebbe a filmbe kisegíteni, azért, hogy a Zolival minél többet beszélgethessünk. Nem láthattuk  a feltevését, hiszen azt ő szállodai szobában csinálta. Felajánlotta, hogy megtanítja nekünk, ha televízió meghívja, és egy egészen nevetséges összeget kért az egyhónapi tanításért. A televízió kiválogathatott volna pár embert, aki megtanulja tőle a gumimaszk készítést. Ez 1983 volt. Mivel Zoli amerikai állampolgár volt, a Televízióban a mi vezetőnk nem merte bevállalni, hogy egy amerikai állampolgár egy hónapon át minden nap betegye a lábát a Magyar Televízióba, a maszkosok miatt. Volt persze itt szovjet maszkmester is, és lengyel maszkmester is tanítani minket. A maszkmesteri kinevezésemet a Moszkvából itt lévő maszkmesternek köszönhetem, ő nála kellett levizsgáznom.

Azt látjuk, hogy a Magyar Televízió és a Duna Tv, jelenleg alig gyárt olyan film vagy tv-játékokat, melyekben maszkmesterekre lenne szükség. Nincsenek, jelmezes, történelmi filmek. A magyar játékfilm is hasonlóan áll, ahogy én elnézem. Megépült az etyeki, piliscsabai filmstúdió, látod azt, hogy szükség lesz egy újabb generációra?
– Az a generáció, amire szükség lesz, az nem azt kell tudja amit mi tudunk, vagyis az emberarcú maszkírozást.

Arra gondolsz, hogy a Pohárnok Iván féle maszkírozásra lesz csak szükség?
– Igen. Amikor az első film Etyeken készült, abban néhány kolléganőm benne volt, pályáztatták őket! Meghallgatásokon voltak. De jöttek a kinti maszkosok, tudod milyen faladat jutott a magyar maszkosoknak? Nem tudták persze, hogy erre szerződnek, sok pénzért persze – napi iszonyú sok órában, mindig a forgatás végére diszponálták őket, a dublőrök maszkjának a leszedését végezhették. Ezt én nem akarom kommentálni, nagyon szomorú vagyok, amikor ilyeneket hallok, hogy a jelenleg még prosperáló maszkosok nagy részének, alig akad önálló feladata.

Ez azt jelenti, hogy esetleg 15 – 20 év múlva, rengeteg pénz lesz, mondjuk történelmi filmek hazai gyártására akkor még lesz olyan maszkmester, aki egy történelmi arcot meg tud csinálni?
– Aligha. Már nem lesz olyan. Akik ma 20 – 30 közöttiek, sőt már nevet is szereztek maguknak a filmes szakmában, benne is vannak egy – egy amerikai filmben, mint segéderő, már nincs idejük megtanulni a szakmát, most még akad, aki pl. tud bajuszt, vagy szakállt csinálni, aki tud a szőrökkel dolgozni. A többségük felragasztani még feltudja, de megcsinálni már nem! Nincs lehetőség tanulni, ha egyáltalán szándék lenne.

Azt mondod, hogy ez a típusú szakma kihal?
– Mondhatom, igen. 1989-ben forgattuk az Erdély aranykorát, ami úgymond nagy kosztümös film volt. Szőrökkel, bajuszokkal, szakállakkal. A rendező főszerepekre lengyel színészeket hívott. Nagyon jók voltak, de már elindult, hogy itthon nem feltétlenül találja meg a keresett személyt, a magyar férfi színészekben. Szíve joga, de ha ez továbbra is tendencia lesz. A férfiszínész akkor a saját maszkosát fogja hozni. A jövőben majd csinál-e még valaki szőrt, vagy majd digitális technikával rárajzolják? Nem tudom megmondani. Én nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy jókor voltam, jó helyen. Még azt is el kell, hogy mondjam, boldog vagyok attól, hogy játék volt az – az időszak, amit a szakmában dolgozhattam.  Sosem úgy gondoltam, hogy munkám van, én az egészet játéknak tekintettem. A munka szó számomra a lehetőséget fedte. Hihetetlen, hogy Horváth Ádámmal közös munkám során olyan emberekkel is dolgozhattam, mint Ferencsik János, erről fotók sorozata jelent meg. Magaménak tudhattam a beszélgetéseket a smink szobában, és a képekre írt mondatait kincsként őrzöm.

Mivel töltöd az idődet manapság?
– Kutyát sétáltatok, uszodába járok, hangversenyre, operába.

Az Operát már említetted korábban is.
– Igen az operát nagyon szeretem. Bele születtem, hogy édesanyám operaénekesnő szeretett volna lenni. Még bőven pólyás voltam, amikor a rádió közvetítéseit édesanyám mellettem hallgatta, meg lemezi is voltak. Volt, hogy partitúrából kísérte végig az operaközvetítést. Ebbe mi beleszülettünk az öcsémmel. Neki szakmája is lett nem, mint énekes, vagy zenész, hanem kritikus, esztéta Miskolc zenei életében.

Operánál maradva arról már beszéltünk, hogy a tv-ben készítettél operát, és az Operában dolgoztál valaha?
– Csak ha forgattunk. Egyszer a Televízió közvetítette a Fidelio-t.  A Szinetár által rendezett előadást.  Mondták az énekesek, ne úgy nézzenek ki a képernyőn, mint az Opera színpadán. Az még az a generáció volt, amelyik nagyon erősen sminkelt. Ahogy a világ operaszínpadain tendencia lett, hogy a külső megjelenése az énekesnek, a figura igényeinek megfeleljen tehát testalkat, a kövér énekesek egyre inkább emberi formát öltöttek. Az éhező Rodolfo és a partnernője nem igazán hiteles, ha kövér. Tehát a Fideloban így egyszer dolgoztam, arra képtelen lettem volna, hogy minden énekest egyedül fessek le, megbeszélve velük – el is fogadták tőlem,- hogy finomabban sminkeljenek. Próbák alatt sokat segítettem neki. A másik alkalom volt az Aida, amiben személyesen közreműködtem. A Tokody Ilonával, már nagy jó barátságban voltunk, abban a produkcióban dolgoztunk együtt, amit a Fehér Gyuri rendezett, Veronikát énekelte. Domingó kérésre a Televízió nem közvetíthette egyenes adásban de fölvette. Amikor megnézte és jóváhagyta, utána lehetett leadni. Természetes volt, Tokody- t Aidának én sminkelem. Mivel Domingo azt mondta őt, az sminkelje, akit Ilona javasol neki. Így aztán őt is én sminkeltem, meg az Obrazcovát is. Igen ám, egyik kollégám is ott volt a színházban, az Erkel­-es kollégámnak engedte a Domingó, hogy a karját és lábát festheti. Nekünk nagyon jó minőségű festményeink volta, amilyen az Operának nem volt. Erre az előadásra nekem volt nagyon jó jegyem is, amiért hetekkel előbb párommal sorban álltunk, egy éjszakát a reggeli számosztásig. Én persze látni is szerettem volna az előadást. Szünetek elején, végén rohantam a hátsó átjárón, igazítani majd vissza, hogy lássam is. Nagyon nagy élmény volt!

Köszönöm a beszélgetést.

A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte: Dunavölgyi Péter.
Budapest, 2011. április.

Lábjegyzetek:

(1) Horn Béla professzor 1950-1972 között volt a SOTE I.sz Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának a intézetvezető professzora.

(2) Szabó Róza – (Pesterzsébet, 1932. márc. 17.- ): énekesnő (szoprán). 1953-60-ban végezte el a bp.-i konzervatóriumot. 1960-61-ben az egri Gárdonyi Géza Színház, 1962-től 1965-ig a Miskolci Nemzeti Színház operett primadonnája. 1965-től az Operaház magánénekese. Lírai szoprán szerepeket alakított. Európa több nagyvárosában és Kubában vendégszerepelt.

(3) Köpeczi Bócz István (Budapest, 1919. november 11.-Budapest, 1978. március 30.) alkalmazott grafikus, díszlet- és jelmeztervező. 1938 Iparművészeti Iskola ötvös szakán szerzett bizonyítványt, tanára: Pál Lajos. 1945: Magyar Iparművészeti Főiskola és Pázmány Péter Tudományegyetem, művészettörténet szak, mesterei: Aba Novák Vilmos, Bernáth Aurél, Elekffy Jenő, Szőnyi István. 1941: A budapesti állatkert plakátpályázatának III. díja; 1943: ENIT, III. díj; 1969: Jászai Mari-díj; 1972: Nemzetközi színpadművészeti kiállítás I. díja, Újvidék. 1945-1951 között a Magyar Iparművészeti Főiskola és a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt. 1951 után az Úttörő Színház, 1952-1954 között az Ifjúsági Színház, 1954-1956-ban a Petőfi Sándor Színház és 1956-1978 között a Madách Színház díszlettervezője volt. Többműfajú művész volt: bábszínházi díszleteket, bábokat tervezett, színházi és filmplakátokat, valamint könyvillusztrációkat egyaránt készített. Fontosabb díszletei: Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok; III. Richárd; Minden jó, ha a vége jó, Moliere: Dandin György, Németh L: A két Bolyai,Brecht: Kurázsi mama és gyermeke,
Szomory: Hermelin.

(4) Madách Kamara Színház, Mamlock professzor, (bemutató: 1961. április 13.) Wolf, Friedrich:  Mamlock professzor: Uray Tivadar, Ellen, Mamlock felesége: Mezei Mária, Rolf, Mamlock fia: Lőte Attila, Ruth, Mamlock leánya: Vass Éva, Dr. Seidel, főszerkesztő: Greguss Zoltán, Dr. Carlsen, főorvos: Horváth Jenő, Dr. Hirsch, alorvos: Kőmíves Sándor, Dr. Hellpach, alorvos: Horváth Ferenc, Dr. Inge Ruoff, alorvos: Kelemen Éva, Hedwig, műtősnővér: Pádua Ildikó, Simon, ápoló: Gonda György, Ernst, ifjú kommunista: Avar István, Sebesült munkás: Garics János, rendezte: Vámos László. Díszlettervező: Siki Emil. Jelmeztervező: Köpeczi Bócz István.

(5) Kemenes Fanni (Budapest,1932. március 25. -) jelmeztervező, pályáját az Irodalmi Színpadnál kezdte, amelynek tagja volt 1975.-ig. 1960-tól a Petőfi, majd a Vígszínház tagja, de közben tervezett jelmezeket a Szegedi Szanadtéri Játékok számára is. 1975-85 között  József Attila színház, – majd az Fővárosi Operattszínház munkatársa, a Képzőművészeti Egyetem tanára.

(6) Kemenes Frigyes, (1925-1992), hangmérnök, főosztályvezető (MTV) Jelesen diplomázó gépészmérnökként a filmgyárban kezdte munkáját. Hangmérnöke volt több nagy sikerű filmnek. Így mint tapasztalt filmes hangmérnök 1959-ben került  a Magyar Televízióhoz. Nevéhez fűződik a Magyar Televízió filmlaboratóriumának létrehozása. Jelentős szerepe volt a Magyar Televízió hangosztályának kiépítésében, és a szakembergárda képzésében. A Színház- és Filmművészeti Főiskola hangismeret tanára volt. A Kép- és Hangtechnikai szaklap főszerkesztője és cikkírója volt. A Magyar Televízió bélyeggyűjtő körének vezetőségi tagja volt. Hangmérnöki munkáiból: Tűzkeresztség (1952), Föltámadott a tenger (1953), Életjel (1954), Liliomfi (1954), Bakaruhában (1957), A tettes ismeretlen (1957), Édes Anna (1958), Vasvirág (1958) Századunk sorozat Bélyegsarok – szerkesztő Magyar Állami Hangversenyzenekar – vezetőhangmérnöke (1970) Magyar Rádió Szimfónikus Zenekara – vezetőhangmérnöke (1972)

(7) Csudapest tv-film, bemutató: 1962. augusztus 20. dramaturg: Buzáné Fábri Éva, operatőr: Mestyán Tibor, rendezte: Deák István.

(8) Sommer Katalin, maszkmester (Budapest, 1939. február 20. -) Tanulmányai: Ifjúsági Színház fodrászata (1954-1955). Munkahelyei: Falu Színház (1957), Fővárosi Operett Színház (1958-1959), Magyar Rádió és Televízió (1960 október-1983 február). A gyakorlott fodrászt és sminkest 1966-ban nevezték ki maszkmesterré. Első önálló produkciója az Államügyész volt. Sok televíziós első műsornak a munkatársa. Első televíziós film a Csudapest, az első sorozat a Tenkes kapitánya, az első fekete-fehér ampexre forgatott tévéjáték a Szinetár Miklós által rendezett Bánk Bán Latinovits Zoltánnal a főszerepben, az első színes rögzítésű televíziós játék az “Iphygénia Aulisban”. Hosszú éveken át minden szilveszter az ő munkáját dicséri. Félezernél is több alkotás fűződik a nevéhez. Olyan neves rendezőknek állandó munkatársa, mint Vámos László, Ádám Ottó, Lengyel György, Várkonyi Zoltán, Várkonyi Gábor, Szinetár Miklós, Zsurzs Éva, Makk Károly, Révész György. Feledhetetlen maszkokat készített: Bessenyi Ferencnek, Sinkovits Imrének, Sulyok Máriának, Gobbi Hildának, Bulla Elmának, Simándi Józsefnek, Ruttkai Évának, Gábor Miklósnak, Básti Lajosnak, Agárdy Gábornak, Huszti Péternek, Márkus Lászlónak, Psota Irénnek, Alfonzónak.
1983-ban önálló maszküzletet nyitott. Parókáit, sminkeszközeit nem nélkülözheti a színházi- és a filmes szakma. Maszkmesteri tevékenységét sem függeszti fel, rendszeresen dolgozik színháznál és filmnek egyaránt. Dolgozott például a Madách Színház Macskák előadásában. Televíziós munkáiból: Csudapest – (1962) rend.: Deák István, op: Mestyán Tíbor, Menekülés a börtönbe – (1962) rend.: Mihályfi Imre, op: Mezei István, Tenkes Kapitánya – (1964) rend.:Fejér Tamás, op: Mezei István, A játékos – (1964) rend.: Szőnyi G. Sándor, op: Mestyán Tíbor, Bánk Bán – (1968) rend.: Szinetár Miklós, op: Sík Igor, Trójai nők – (1973) rend.: Vámos László, op: Kocsis Sándor, Csontváry – Jelenések egy festő életéből – (1975) rend.: Várkonyi Gábor, op: Ráday Mihály, Gianni Schicchi – (1975) rend.: Szinetár Miklós, op: Kaplár Ferenc, Csongor és Tünde – (1976) rend.: Zsurzs Éva, op: Lukács Lóránt, Bodnárné – (1978) rend.: Ádám Ottó, op: Czabarka György, Régimódi Történet – (1982) rend.: Lengyel György, Török Ilona, Iphygénia Aulisban – (1990) rend.: Szinetár Miklós, op: Marczali László.

(9) Bogár Richárd (Bp., 1924. nov. 8.-Bp., 1986. aug. 23.): táncos, koreográfus. Szakmai tanulmányait Feleki Kamill magániskolájában kezdte, ahol szteppelni, színpadi táncot és akrobatikát tanult. Előadóként eleinte revükben és varietékben lépett fel. 1956-tól operettekhez készített koreográfiákat. Az alakuló Tarka Színpadon tánckarvezető volt, majd a Petőfi Színházban musical koreográfiákat komponált. E színház megszűnésekor a tánckar a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, Bogár pedig külföldre távozott, ahol táncosként szerepelt, és közben a jazztánc stílust tanulmányozta. Hazatérte után az Operettszínház tánckarának vezetője és koreográfusa volt haláláig.   Liszt Ferenc-díjas (1971), érdemes művész (1978). használt ragasztóanyag.

(10) Masztix – sminkesek, maszkmesterek által használt ragasztóanyag.

(11) 1963. január 23. Szophoklész: Elektra, tv-játék bemutatója. Elektra- Psota Irén, Klütaimnésztra – Sulyok Mária, Aigüszthosz – Bessenyei Ferenc, Krüzothémisz – Berek Kati, Oresztész – Gelley Kornél, Püladész – Ősi István, Nevelő – Kömíves Sándor, karvezetők: Gobbi Hilda, Temessy Hédi, Solyom Ildikó,  valamint: Bod Teréz, Darvas Magda, Lelkes Ágnes, Marton Éva, Vörös Ilona. Rendezte: Zsurzs Éva, operatőrök: Czabarka György, Bíró Miklós, Király Ottó, Novákovits András, Sík Igor, díszlettervező: Kézdy Lóránd, jelmeztervező: Shaffer Judit.

(12) Puffni – a púder bőrbe való beleütögetésébe, erős fixáláshoz.

(13) Inna Mihajlovna Csurikova (Oroszország, Baskírföld, Belebej város. 1943. október 5. – ) orosz színésznő, Gleb Panfilov filmrendező felesége, legtöbb filmjének főszereplője.Az iskola elvégzése után a legendás Moszkvai Művész Színház stúdiójába jelentkezett, de nem vették fel. Végül a Scsepkin nevét viselő színiiskolában végzett 1965-ben. Négy évig a főváros ifjúsági színházában játszott, főként mesefigurákat keltett életre. Utána szerződések alapján vállalt szerepeket. 1975 óta folyamatosan Moszkva egyik népszerű színháza, a Lenkom Színház (1990 előtt: Lenini Komszomol Színház) társulatának tagja. Kiemelkedő színpadi alakításai között tartják számon például Arkagyina szerepét Csehov Sirályában vagy a Komisszárnő szerepét Vszevolod Visnyevszkij Optimista tragédiájában. A Hamlet mindkét nagy női szerepét eljátszotta: Ophelia szerepét Andrej Tarkovszkij rendezésében és Gertrudot férje, Gleb Panfilov rendezésében. Még a színiiskola elvégzése előtt több filmben epizódszerepet kapott. A televízióban vetített egyik filmjében (a vasorrú bába szerepében) figyelt fel rá Gleb Panfilov, aki épp első nagyjátékfilmjéhez keresett főszereplőt. Első filmfőszerepével későbbi férje filmjében (A tűzön nincs átkelés, 1967) hazájában és külföldön egyaránt átütő sikert aratott. Kezdetben az akkor már világhírű Giulietta Masina olasz filmszínésznőhöz hasonlították, de hamar bebizonyosodott tehetségének eredetisége. Következő filmjükben (Kezdet, 1970) Csurikova lényegében egyszerre két szerepet alakít: a naiv vidéki fiatalasszonyt, aki Moszkvába feljőve Jeanne d’Arc szerepét játssza. Színháza budapesti vendégszereplésén, 1985-ben a magyar közönség is láthatta az Optimista tragédia Komisszárnő szerepében (rendező Mark Zaharov, a színház művészeti vezetője). Emlékezetes alakítást nyújtott a Németh László Égető Eszter című regényéből a Magyar Televízió produkciójában készített hatrészes tévéfilm címszerepében, rendezője Hintsch György volt. Csurikováról A modell címmel 50 perces portréfilmet készített Székely Orsolya filmrendező, melyben a művésznő pályájáról beszélt (a Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiójának produkciója).ítségével, és természetesen improvizatívak.

(14) Elek Zoltán 1986 – 57. Oscar-díj – Legjobb smink és maszk: Michael Westmore ; Zoltan Elek (A Maszk)

Kapcsolódó események

Domján Dénes – Domján DNS

Kisgyermek korától biológusnak készült. Az ELTE biológus szakon szerzett diplomája után, mégis 1970-ben már a Magyar Televíziónál dolgozik.…