Dark Light

Budapest, 1946. november 30.

Tanulmányai:

  • ELTE Bölcsészettudományi Kar – magyar-irodalom és könyvtár szak (1970)
  • Színház- és Filmművészeti Főiskola (1975)

Munkahelyei:

  • Magyar Televízió – asszisztens, majd rendező (1970-től)
  • MTV Pécsi Stúdió – vezető rendezője (művészeti vezető) (1979-1983)
  • MTV Archívum – Operatív Értékmentés vezetője (1998-tól)
  • Szegedi Tudomány Egyetem Média Szakán – televíziózást tanít, (1998-1999-es tanévtől)
  • JATE BMI-ben – televíziózást oktat

Már Egyetemi évei alatt is rendszeresen foglalkozott filmmel. A Filmtudományi Diákkör tagjaként bekapcsolódott az Egyetemi Színpad, ma már legendás tevékenységébe, előadásokat tartott a vetítésre kerülő művészfilmek előtt.
Nemes Károly filmtörténész – mivel diplomamunkáját filmes témából írta (A filmtudományi kutatás forrásai) – meghívta a Magyar Filmtudományi Intézetbe kutatónak, ekkor mégis a gyakorlati munkát választotta és elszegődött a Televízióba Zsurzs Éva mellé asszisztensnek. Olyan filmekben dolgozott, mint a Fekete Város. Zsurzs Évától tanulta a legtöbbet a szakmában. 1975-ben a Színház és Filmművészeti Főiskolán Makk Károly osztályában végzett. Első rendezései alapvetően irodalmi indíttatásúak voltak. A Költészet percei – című sorozat az Irodalmi és Drámai Főszerkesztőségen készült (szerk.: Farkas Katalin), de ez a műhely adott lehetőséget első televíziós játékának rendezésére is (Kazinczy: Fogságom naplója). Irodalmi érdeklődése azóta is meghatározza munkásságát. Több száz műsor kapcsolódik a nevéhez.
Évekig részt vett a Tájkép című környezetvédelmi magazin szerkesztésében és rendezésében. Televíziós rendezői tevékenysége mellett kiegészítésként egy tucatnyi rádiójátékot rendezett és négy évadon át a Merlin Színházban irodalmi élő műsort vezetett.
Bábáskodott a Pécsi Városi Televízió bölcsőjénél is.
Két évig volt a Dominó Színitanoda művészeti vezetője.
Rendezői tevékenysége mellett a Magyar Televízió Zrt. Archívumának Kulturális Értékmentő Projektjét vezette, melynek célja hogy a televíziózás értékes művei átmentődjenek időtálló hordozókra, és hozzáférhetővé váljanak a XXI. század számára is!

Oktató tevékenységei::

  • Több egyetem kommunikáció szakán televíziózást oktat.

Szakmai díjak és kitüntetések:

  • Több elnöki Nívódíj
  • Kiváló Munkáért Kitüntetés
  • Kultúráért Miniszteri Kitüntetés
  • Arany Meteor díj
  • Balázs Béla-díj (2009)

Szakmai közéleti tevékenységei:

  • Évekig dolgozott a Nemzeti Kulturális Alap Filmes Kuratóriumában, alapító tagja az MRC-nek (Magyar Rendezők Céhe) és a Filmjus (Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesülete) választmányának.

Forrás:

Publikációi:

  • A filmtudományi kutatás forrásai (szakdolgozat) – 1970
  • Kazinczy: Fogságom naplója – diplomafilm
  • Szíves Kalauz a televíziós alapismeretek oktatásához I-II. (szöveggyűjtemény) – 1999
  • A televíziós műsorkészítés alapismeretei (egyetemi jegyzet) – 2003
  • Szabadság tér 17. (Szubjektív televíziótörténet) – 2006