Dark Light

Vörösberény, 1943. szeptember 29.

Tanulmányai:

  • Veszprémi Kállai Éva Leánygimnázium
  • ELTE Bölcsészettudományi Kara – történelem-könyvtár szakon (1963-1968)

Munkahelyei:

  • Balatonalmádi Városi Könyvtár – (gyermek) könyvtáros (1964-1969)
  • Egyetemi Színpad – szervező és szerkesztő (1969-1971)
  • Magyar Televízió – szerkesztő, műsorvezető, majd stúdióvezető (1971-1998)
  • Duna Televízió – külső munkatársa (1998-tól)

Szakmai pályafutása a Balatonalmádi Városi Könyvtárban kezdődött, ahol svéd minta alapján átalakította a városi gyerekkönyvtárat. Már könyvtáros korában műsorokat szerkesztett.
Miután Budapestre költözött az Egyetemi Színpadon folytatta szerkesztői munkáját. Bűrös Gyöngyi előadóestje, majd KÖZÉRZET 69-70, 70-71 műsorai teltházas sikerelőadások voltak Vallai Péter, Bálint András, Harsányi Gábor és mások előadásában. Ezután Cserhalmi Anna és Latinovits Zoltán verses műsorait szerkesztette.
1971-ben, e műsorok alapján meghívást kapott a Magyar Televízió Gyermek- és Ifjúsági Szerkesztőségébe, ahol kezdetben szerkesztőként, majd műsorvezetőként, a rendszerváltás után pedig a Gyermek- és Ifjúsági Stúdió vezetőjeként is dolgozott.
1991-1992 között az MTV ifjúsági műsorainak producere, 1993-1998-ig a Gyermek-és Ifjúsági Műsorok Stúdiójának vezetője.
A Magyar Rádió és Televízió Ifjúsági Zenekarának létrehozója.

Szakmai díjak és kitüntetések:

  • MSZOSZ-díj (1994)

Forrás és egyéb publikációk: