Dark Light

Gérce, 1945 március 10.

Tanulmányai:

  • ELTE Természettudományi Kar, biológus szak (1965-1970)

Munkahelyei:

  • Magyar Televízió (1970-1997)
  • Spektrum Televízió (1997-1998)
  • PHARE DEFCS távoktatási projekt (1998-2000)
  • Satelit Televízió (2000-2002)
  • Bábolna Bio Környezetbiológiai Központ (2002-2007)

1970-ben kerül a Magyar Televízióhoz. Újságíró gyakornokként kezdetben import filmek szinkronizálását bízták rá, majd egyre több önálló feladatokat kap. Sorozatot készít Magyarország környezetvédelméről, szerkesztője a Szojuz-Apolló űrkísérlet élő közvetítésének, vezető szerkesztője a szovjet-magyar űrutazásról tudósításokat készítő moszkvai stáb munkájának.
Főszerkesztője a Magyar Televízió Szabadegyetem természettudományi negyvenkét részes előadássorozatának. Együtt dolgozhat a legkiválóbb magyar ismeretterjesztőkkel: Benedek István professzorral, dr. Czeizel Endre genetikussal, a fizikus Marx György professzorral, Venetiáner Pállal, Balázs Bélával, Juhász Árpáddal, Vida Gáborral, Csaba Györggyel és még sok más kiemelkedő tudományos kutatóval, köztük Nobel díjasokkal is. Később a prevencióval, a megelőzéssel foglalkozó egészségügyi ismeretterjesztő műsorok (sorozatok) készítése fűződik a nevéhez: a szívinfarktusról, a daganatos betegségekről, az AIDS-ről, a pszichiátriai betegségekről.
Elkötelezett híve a távoktatás hazai megteremtésének: a Magyar Vöröskereszttel együtt készített távoktatási akciót az MTV ötször ismételte meg, és országszerte több százan tették le a vizsgát az akkoriban újnak számító módszer segítségével.
Közben a televíziós ranglétrán is egyre emelkedik: szerkesztő, rovatvezető, osztályvezető, főosztályvezető helyettesi megbízatásokat kap és tölt be. 1985-ben megnyeri a műsorigazgató posztjára kiírt pályázatot. Három évig dolgozik a Műsorigazgatóságon: szerkeszti és karbantartja a Magyar Televízió műsorstruktúráját, vezeti a heti műsorüléseket.
Két, egymást követő cikluson át a párizsi székhelyű Nemzetközi Rádió- és Televízió Egyetem alelnöki posztjára is megválasztották.
1997-ben kilép a politikai harcok célpontjává vált Magyar Televízióból, ahol 27 évig dolgozott.
Hamarosan a Spektrum Televíziónál helyezkedik el, import tudományos filmek szerkesztőjeként. 1998-ban megvalósítási jogot nyer a kezdeményezésére létrehozott projekt egy PHARE nemzetközi távoktatási pályázaton. A projekt megvalósításán két évig dolgozik.
A projekt befejeződése után az akkor induló Satelit TV-nél helyezkedik el, ahol ismét ismeretterjesztő sorozatokat készít. A Satelit TV csődje után, televíziós munkalehetőség hiányában, eredeti végzettségének megfelelően biológusként dolgozik a Bábolna Bio Környezetbiológiai Központ számára. Jelenleg kisvállalkozás keretében szabadúszó szerkesztő.

Oktató tevékenységei::

  • Phare távoktatási projekt vezetője

Szakmai díjak és kitüntetések:

  • Kilencszeres nívódíjas
  • A Szocialista kultúráért
  • Kiváló Népművelő
  • Magyar Vöröskereszt Érdemkeresztje

Szakmai közéleti tevékenységei:

  • Tagja a TÚK – Tudományos Újságírók Klubjának

Forrás és egyéb publikációk: