Dark Light

Budapest, 1937. július 23.

Tanulmányai:

  • Színház- és Filmművészeti Főiskola (1960-1961), (Makk Károly és Máriássy Félix tanítványa volt, két év elvégzése). Tanulmányait nem folytatta.
  • Művelődéspolitika és szociológia szakon szerzett diplomát (1982-ben).

Munkahelyei:

  • Magyar Televízió (1959-1999)
    1980-1989: Szórakoztató Főszerkesztőség helyettes vezetője, majd kb. egy évig főszerkesztője volt mindaddig, míg a produceri irodák kialakultak. Akkor a Pro-film produceri iroda vezetője lett.
    1996-1999: Szórakoztató Főszerkesztőség vezetője, osztályvezető.

A Magyar Televíziónál végigjárta a rendezéshez vezető út minden grádicsát. Dokumentumfilm rendezéssel kezdte, s mindjárt az elején l963-ban fesztivált nyert Alexandriában egy szocio-dokumentum-filmmel, a Három deci tisztánnal.
Készített zenei műsorokat, köztük a kedvelt TV Zenei Klubját, forgatott dokumentumfilmet Arthur Rubinsteinnel, Ella Fitzgeralddal, Louis Armstronggal és Yehudi Menuhinnal, Vlagyimir Viszockíjról a hetvenes években rendezett portré filmet, Táncdalfesztivált és tv revüket 1969-től 2000-ig.
1978-ban kéthónapos ösztöndíjasként az első magyar televíziós volt az ORF-nél Bécsben.Az akkor született külföldi kapcsolatok a közelmúltig éltek, mely annak köszönhető, hogy “gondozója” volt a nyolcvanas években a magyar-osztrák közös produkcióknak, melyeket részben maga rendezett, részben pedig Marton László, Horváth Ádám, Bednai Nándor és Kalmár András.

Szakmai díjak és kitüntetések:

  • 1971-ben Barcelona ajándékozta meg a Premio Ondassal, a Hullámok díjával, s még ugyanabban az évben megnyerte a Miskolci Rövidfilm Fesztivált a Porond és Iskola című filmjével.
  • SZOT-díj
  • Balázs Béla-díj (1998)

Szakmai közéleti tevékenységei:

  • Tagja a Filmművész Szövetségnek, vezetőségi tagja a Mozgókép Rendezők Céhének, valamint a FilmJUS Egyesület vezetőségének és a FilmJUS Alapítvány Kuratóriumának.

Forrás és egyéb publikációk: