Keresés Menü

Osskó Judit – Építészet a képernyőn

Rácz Gábor – Elképesztő mai szemmel, miből voltunk képesek műsort készíteni.<div style="margin-top: 1rem; font-size: 16px;"></div>

Horváth Ádám – Különálló figura voltam<div style="margin-top: 1rem; font-size: 16px;"></div>

Dark Light

A Magyar televízió 1974.május 3-án sugározta az Unokáink is látni fogják című építészeti sorozat első műsorát és 2007.június 24-én az utolsót. Nincs még egy művészeti ág vagy szakma, amelynek majd három és fél évtizeden át ilyen rendszeresen jelentkező fóruma lett volna a képernyőn.
E hosszú életű – és nemzetközi viszonyításban is egyedülálló – ismeretterjesztő sorozatról, valamint a számtalan egyedi építészeti témájú műsoromról kívánok most valamiféle összegzést készíteni.

Előtte röviden arról, hogyan is lettem televíziós építész.
Szombathelyen születtem. 1956 az én életemet is meghatározó dátum. Édesapám a forradalmat követően disszidált, engem beírattak a Kokas Klára (Kodály Zoltán kedves tanítványa) alapította zenei általános iskolába. Csodálatos nyolc esztendőt töltöttem el ott.
1964-ben felvételiztem és kerültem be – abban az esztendőben egyedüli nyugat-dunántúli növendékként – a budapesti Képző és Iparművészeti Gimnáziumba. Nagy formátumú, műveltséget, sajátos aurát árasztó művésztanárok tanítottak bennünket, az egész tanári kar (nyilván sok “megtűrt” személyiséggel) védőhálót emelt fölénk. Ma már tudom, ez akkoriban kivételes és különös adomány volt.
Sok minden érdekelt, végül az építészet mellett döntöttem. A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára romantikus elképzelésekkel indultam. Arra vágytam, hogy majd egyszer műemléki környezetbe tervezzek új házakat. A Műegyetem azonban csalódást okozott. Nem voltak már ott a nagyformátumú professzorok, addigra kivétel nélkül elküldték, nyugdíjazták őket. Akik voltak, az oktatók, nem sokat törődtek velünk. Nem igazán emlékszem meghatározó egyéniségre, olyanra, aki a tárgyán túl számomra szemléletet, vonzó és meggyőző építészeti hitvallást közvetített volna.
A kontraszt különösen szembeötlő volt a Török Pál utca légköre után. (A sors különös kegyelmének tartom, hogy évekkel később, – már televíziósként – a hajdan “kiebrudalt” kitűnő professzorok jó részét bemutathattam, róluk portréfilmeket készíthettem.)
Negyedéves építészhallgatóként tettem fel magamnak a kérdést: miért nincs a tévében építészeti műsor? Miért nem foglalkozik senki ezzel az életünk egészét meghatározó művészettel, tevékenységgel?
A Magyar Televízió akkor számomra elérhetetlen és szent helynek tűnt. Mégis vettem magamnak a bátorságot és felhívtam az egyetlen televízióst, akit személyesen ismertem: volt osztálytársam édesanyját, D. Fehér Zsuzsa művészettörténészt. Ő volt a képzőművészeti szerkesztőség vezetője.
A kérésre, hogy majd szeretnék a televízióba jönni és építészetről műsorokat készíteni azt felelte, hogy térjünk vissza rá, ha megszereztem a diplomámat. Így is történt és én már másnap telefonáltam. D. Fehér Zsuzsa a közművelődési főszerkesztőség vezetőjéhez, a lelkes és művelt Sylvester Andráshoz irányított. Ezen a főszerkesztőségen a művelődéstörténettől a képzőművészeten át a természettudományos ismeretterjesztésig minden együtt volt. Sokáig beszélgettünk, sok kérdést tett fel, végül azt mondta: jó, próbáljuk meg és felvett szerkesztőgyakornoknak.
Építészetről, pláne építőművészetről abban az időben – ez a 70-es évek közepe, a házgyári termelés “nagy korszaka” – a MÉSZ (Magyar Építőművészek Szövetsége) falain kívül nem beszélt senki, a tervezőirodák névtelenségében dolgozó építészek a nagyközönség előtt ismeretlenek voltak.
Nagy buzgalommal és hittel kezdtem el a műsorszerkesztői munkát a Képzőművészeti Szerkesztőségben. Azonnal lelkes segítőtársakra találtam, az építészek többsége örömmel fogadta, hogy van valaki, aki nyilvános fórumot teremt e hosszú ideje méltatlanul a perifériára szorított művészeti ágnak.
1973. november 1-én léptem át először a Magyar Televízió kapuját és – ma is hihetetlennek tűnik – fél évvel később, 1974 májusában elkészült az Unokáink is látni fogják című sorozat első darabja.
A műsor rendszeresen jelentkező fóruma kívánt lenni kortárs építészetünknek és az alkotó építészeknek és miközben a témák adásról adásra változtak természetesen, a sorozat címében és szellemében mindvégig hű maradt az eredeti szándékához.
Eleinte tematikus összeállítások készültek az akkoriban közérdeklődésre számot tartó építészeti, városépítészeti kérdésekről.
Az első adás az új, illetve még újnak számító belvárosi középületeket mutatta be nem kevés kritikai éllel: a MTESZ székházat a Kossuth téren, a Chemolimpex székházat, a Szervita téri irodaházat és garázsházat, a Duna Intercontinentalt, a Roosevelt téri úgynevezett spenótházat és a Vörösmarty téri irodaházat. (Kettőt közülük azóta már le is bontottak, s nemsokára követi őket a harmadik – vagyis ezeket unokáink már nem fogják látni! Csupán ebből is látszik, mennyit változott körülöttünk a világ: a nem is olyan rég az örökkévalóságnak szánt házak funkcionálisan, üzleti megfontolásból sokkal gyorsabban avulnak, mint fizikailag.
A sorozat egyik utolsó műsorában a Roosevelt téren a korábbi helyén felépült új irodaházat is bemutattam. A két műsor sugárzása között 34 év telt el és ez a három és fél évtized mintha több emberöltőnyi időt fogna át.
Ha a műsor történetéről kérdeznek, szívesen idézem Gerle János építészt, aki a sorozat harmincadik évfordulója alkalmából írta a következő sorokat: “1973-74-re visszagondolnom valóságos történelmi időutazás; jelenlegi világunkból és a kilencvenes években felnőtt nemzedékek számára felfoghatatlan és megérthetetlen, hogy milyen körülmények között, milyen kérdésekkel küszködve dolgoztak az építészek. Úgy érzem, énhozzám sincs közelebb ez az időszak valóban történelmi távlatokba tűnt koroknál, aki pedig átélője, részese voltam. Ezért Osskó Judit filmjei nem egyszerűen harminc évet, hanem mintha több emberöltőt fognának át, lenyomatát a többször is a történelem természetes ritmusát felrúgó huszadik század egyik felgyorsult szakaszának.
Az Unokáink is látni fogják kéthavonta jelentkező műsorként indult és a későbbi évtizedek során is többé-kevésbé ebben a ritmusban folytatódott. Az első adást a korszak legfontosabb jelenségének, a lakótelepek tömeges építésének problémája követte. Három budapesti lakótelep bemutatásán keresztül építészek, várostervezők, lakók és művészek arról vitáztak: milyen eszközök állnak a tervezők rendelkezésére, hogy feloldják a technológia diktálta merevséget, hogy humánusabb környezetet teremtsenek az ott lakóknak. A kezdetben 50 perces műsorok a témát felvezető filmbejátszásokkal kezdődtek. Interjú készült lakótelepen élő ismert sportolóval, színésszel, majd az érintett várostervezők és építészek ismertették koncepciójukat.
A stúdióba meghívott vendégek – tekintélyes építészek, író, újságíró – mai szemmel is eleven vitában feszegették a politikai tabukat is szelíden döntögető érveiket.
A sorozat harmadik adása a budai hegyvidéken gomba módra szaporodó társasházak építésével foglalkozott, azzal a már a 70-es évek közepén nyilvánvaló tájrombolással, a zöld területek eltűntetésével, amely azóta is töretlenül folytatódik. A sok kitűnő építész mellett Örkény István író is elfogadta meghívásunkat. Költői és keserű zárógondolatát később több műsoromban idéztem.
Fontos téma volt akkortájt a sátortetős magyar falu; az országos nyaralóépítési láz; az új vidéki városközpontok – Veszprém, Szekszárd, Salgótarján – építészete.
A sorozat indulását követő második évben sajátos és újszerű épület típusokat mutattunk be, a megváltozott életmód, életforma sajátos épületeit: a nyugdíjas házak; a művelődési és ifjúsági házak; az iskolák és nevelési központok építészetét.
Tisztelgés Sopronnak
A város nemzetközileg is elismert műemléki helyreálltásáért megkapta az Europa Nostra díjat. Ebből az alkalomból dokumentumfilmben mutattuk be a szépen felújított épületeket, utcákat, beszámoltunk régészeti feltárásokról, művészettörténeti felfedezésekről. Megszólaltattuk a díj német alapítóját, magyar és külföldi műemlékeseket. (1975)
1977 februárjában a Magyar Építőművészek Szövetsége neves építészeket hívott össze a világ számos országából. Az olasz, francia, nigériai, szovjet, német, angol és bolgár szakembereket arról faggattuk: országukban mennyire közügy az építészet, hogyan változik az építész szerepe, mennyire uniformizálódik a világ? Visszanézve ezt a sok évtizeddel ezelőtt készült műsort magam is meglepődtem, hogy a Budapesten megszólaltatott építészek közül milyen sokukkal találkozhattam a következő évtizedekben többször is nemzetközi kongresszusokon, és mindig milyen segítőkészek voltak!
Hogy Pierre Vagoval, Goldfinger Ernővel évekkel később milyen izgalmas portréfilmeket, interjúkat készíthettem…
1977-ben két karakteres városról, Debrecenről és Kecskemétről készítettünk egy-egy műsort. Debrecenben a hetvenes években a centralizált városfejlesztés, a házgyári paneltechnológia határozta meg a létrejövő új minőséget és ez a lakótelepi technológia benyomult a város testébe – jóvátehetetlenül eltűntetve a cívis város egykori hangulatát.
Kecskemét más úton járt: a belváros néhány (nem műemléki védettségű) épületének megmentésével példát adott a “buldózeres várostervezőknek”.
A kortárs építészeti, urbanisztikai témák gondos körüljárása után néhány adás műemléki témákkal fogalakozott. 1977-ben Magyarországon rendezték meg az ICOMOS (Műemlékek és Védett Területek Nemzetközi Tanácsa) konferenciáját. A falusi építészeti együttesek megőrzésének lehetőségeiről, a népi műemlékek védelméről szólt a műsor.
Egy másik az egyházi műemlékek (siralmas) helyzetével, megmentésük lehetőségeivel foglalkozott.
Az eddig felsorolt műsorokat kezdetben “hivatásos”, később általam felkért lelkes amatőr műsorvezetők (újságíró, művészettörténész, építész) vezették. A 70-es évek közepén, végén nem volt divat automatikusan a képernyőre kerülni, külön szakma volt a riporteré, a műsorvezetőé. Kezdetben az építész képzettségű Kopeczky Lajos volt a sorozat riporter-műsorvezetője. Egy idő után építészetben jártas újságírót, írót, művészettörténészt, építészt találtam, aki egy-egy műsor házigazdájaként szívesen elvállalta a műsorvezetést, de ezt nem lehetett tőlük hosszú távon elvárni. Én nem akartam képernyőre kerülni, élveztem a műsorszerkesztést, féltem is talán a szerepléstől. Végül a tévébe kerülésemet követő ötödik esztendőben az éppen következő adáshoz nem találván műsorvezetőt, Soós Árpád rendező kollégám rábeszélt, próbáljam meg.
De még ezt megelőzően 1978-ban kivételes megtiszteltetés ért: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó RTV-MINERVA Szerkesztősége a televízió ajánlására (Sándor György és Sylvester András javaslatára) kiadta az Unokáink is látni fogják sorozat addig elkészült műsorait. A tizenhat adásból válogatott tizenegy műsor szövegét kétszáz fotó illusztrálja. A könyv, kedvező kritikai visszhangot kapott, a Könyvvilág (1979.augusztus) recenziójából idézek: “Összességében sikeres kezdeményezés, a valóban izgalmas és ritkán hallható építészeti viták nem “úsznak el” az éter hullámain, a műsor friss és életszerű dokumentuma marad napjaink lényeges kérdéseinek. Része lehet népünk esztétikai nevelésének.
1977-ben “Az építészet ürügyén” címmel egymás után három hosszú portréfilm indította el az évtizedek során több tucatnyivá növekedő építészportrék sorát. Szendrői Jenő az Iparterv főmérnökeként és a Mesteriskola létrehozójaként, Dr.Vargha László a népi építészet kutatójaként, Dercsényi Dezső a magyar műemlékvédelem meghatározó alakjaként nemzedékek számára volt példa és máig elismert tekintély.
Kezdettől fogva fontosnak tartottam, hogy a világban zajló építészeti folyamatokról, nemzetközi eseményekről tudósíthassam a szakmai és “laikus” közönséget. A 70-es, 80-as években sokaknak ezek a műsorok nyitottak ablakot a világ építészetére.
1975-ben már forgathattam az U.I.A., az Építészek Nemzetközi Szövetsége madridi kongresszusán, majd a háromévente megrendezett többin. Így tudósíthattunk Mexikóból (1978), Varsóból (1981), Kairóból (1985), Brightonból(1987), Montrealból (1990), Chicagóból (1993) és Barcelonából (1996). Mi voltunk az egyetlen forgatócsoport, amely rendszeresen járt ezekre a konferenciákra, és több külföldi építész irigykedve jegyezte meg: náluk nincsenek a mienkhez hasonló építészeti programok a televízióban. Pierre Vago, a magyar származású Párizsban élő építész, aki a nemzetközi szövetség megalapítója volt egykor, rengeteg ismert és híres építésszel ismertetett meg a nemzetközi összejöveteleken, akik készségesen adtak interjút a Magyar Televíziónak. (Két éve véletlenül tudtam meg, hogy Angliából egy műsorhoz keresték – és szerencsére megtalálták – a varsói kongresszuson megszólaltatott Charles Jencks riportját. Ő volt az akkor világhódító posztmodern irányzat egyik szellemi atyja, akit még a csilláron ülve is hallgatott és ünnepelt öreg és fiatal, s aki ezek szerint emlékezett rá és ennyi év után is (1981! 2006!) fontosnak tartotta a Magyar Televízió építész-műsorvezetőjének adott interjúját.)
Ha tudtam, hazahoztam valamit a világból, de azért a lényeg mindig az volt, ami itthon történt.
1978-ban kezdődött el a Belső-Erzsébetváros (egyetlen tömbjének) rehabilitációja. Egy szociológiai felmérés nyomába szegődve vizsgáltuk a városrész reménytelen helyzetét. (Harminc év telt el azóta és az akkori állapotok nem sokat változtak, illetve az akkor még megmenthető házakból sokat lebontottak.)
Több műsorban foglalkoztam a paneles lakásépítés problémájával, félresöpört – jobbító szándékú – tanulmányokkal, alternatívákat kínáló programokkal.
Üdítő színfolt volt fölépültekor a zalaegerszegi új városközpont, a “Csipkeházak”.
Évek óta fogalakoztatta a közvéleményt a Roosevelt téri irodaház, a népnyelvben Spenótháznak elkeresztelt épület. Komoly kritikai műsor készült róla, hasonló, mint később az új győri Kisfaludy Színházról.
1979-ben terveződött a két új Duna-parti szálloda, a Fórum és a Hyatt – a makettek, tervek bemutatásával vizsgáltuk a városkép, a belváros átalakulását. (1982-ben átadták a két szállodát – izgalmas műsor készült a “fogadtatásukról” is.)
Mexikói jegyzetlapok I-II
Az Építészek Nemzetközi Szövetsége XIII. Világkongresszusának nemzetközi hírű résztvevői az építészet aktuális problémáiról beszélnek. Megszólal többek között Georges Candilis, Pedro Ramirez Vasquez, Louis de Moll – az U.I.A. elnöke -, Pierre Vago, Mandi Elmandija, Elmar Wertz, Austin Smith.
1980-ban a Pest környéki agglomeráció anomáliáiról szólt a “Város, városkörnyék” című adás.
Akkoriban folyt a Nyugati Pályaudvar rekonstrukciója és a Marx tér (Nyugati tér) átépítése: a felüljáró és a Skála áruház építése.
Milyen gondok nehezítik az elöregedett városrészek felújítását Pécsett, Egerben? – erről beszéltek kiváló építészek
Egymás után több műsorban is az építészet átfogóbb, általánosabb kérdéseit elemeztük. Az “Unokáink is látni fogják – de hogyan látjuk mi?” adásában azt boncolgattuk, hogy bár az elmúlt évtizedekben a modern építészet vált környezetünk meghatározó tényezőjévé, mégis kevés hívet mondhat a magáénak. Vége az építészeti modernizmusnak?
A látvány köztulajdon alcímmel arról beszéltek a műsor résztvevői, hogy a durva építészeti beavatkozások nyomán hogyan sérül a táj, hogyan pusztulnak tradicionális értékeink.
Egy másik adásban a történetiség és modernség kapcsolatáról elmélkedtek a meghívott szakemberek, majd egy másik műsorban arról: miért jellegtelen a magyar építészet?
Azután: Miért nincs építészeti kritika nálunk? Milyen az építészek helyzete, anyagi és erkölcsi megbecsülése?
Közjáték. Sokan nem értették, hogyan is van az, hogy 1980-tól az egyetlen közszolgálati televízióban két, szinte azonos című műsor fut – az Unokáink is látni fogják és az Unokáink sem fogják látni. A történet röviden a következő. Ráday Mihály akkoriban a Terefere című szórakoztató műsorban készítette pár perces összeállításait lecserélt liftekről, kandeláberekről. Egy idő után önálló műsorra készült és a televíziózás történetében szokatlan módon egy már ismert és népszerű sorozat címét kívánta – minimális különbséggel – a sajátjául választani. Odajött hozzám az aulában és közölte velem ebbéli szándékát. Én tiltakoztam, később főnököknél is protestáltam, de kivétel nélkül azt felelték: ez számomra elismerés, megtiszteltetés. Pár hét múlva megjelent a Rádióújságban az induló műsorról Ráday beharangozó írása, amelyben szűkszavúan csak ennyit írt: “Ezért fordítottam Osskó Judit műsorának címét a visszájára.
Eltelt néhány év és sokszor kellett szabadkoznom: “Nem, ez nem Ráday műsora, ez az enyém”. Mert a magyartalan “Unokáink sem fogják látni”-ból igen hamar a közönség körében az övé szintén Unokáink is látni fogják lett.
1983-ban április 4-e előestéjén került adásba a sorozaton belüli első portréfilm Farkasdy Zoltánról. A legnagyobb konfliktusom is emiatt lett, hiszen a 60.születésnapját ünneplő és a Munka Érdemrend arany fokozatával frissen kitűntetett építész kérlelhetetlenül bírálta a lakótelepek építésének akkori gyakorlatát, az építészképzés színvonalát, keserűen kritizálta az építésügy egész rendszerét. A Pártközpont már másnap “leszólt”. Hogy végül megúsztam, Nagy Richardnak és Szinetár Miklósnak köszönhetem.
Még azon a nyáron bemutattuk a művelődés két új házát Nyíregyházán és Sárospatakon. A Bán Ferenc illetve Makovecz Imre tervezte épületek erősen megosztották a szakmát és a közönséget. A maga nemében mindkettő sajátos ízű, karakteres ház volt. A sárospataki épület antropomorf homlokzata, gótikus katedrálist idéző belső fa tetőszerkezete a reveláció erejével hatott rám. (1983)
Egy kiállítás ürügyén
Tisztelet a szülőföldnek címmel kiállítás nyílt a Műcsarnokban a külföldön élő magyar származású képzőművészek és építészek részvételével. Ez utóbbiak szólaltak meg a műsorban: Goldfinger Ernő, Schweger Péter, Kálmán Ernő, Dóczy György és Pátkai Ervin. (1983)
Merre tart az építészet? I-II
Bruce Allsopp angol építész és író azonos című és sok vitát kiváltó könyvének fő megállapításait idézve, világhírű építészeket megszólaltatva a városépítészet és építészet aktuális problémáit vetette fel és elemezte a műsor. Csak néhány a megszólalók közül: Charles Jencks, Julius Posener, Georges Candilis, Pedro Ramirez Vasquez. (1984)
Azután ismét egy ún. városműsor következett Esztergomról, az új városközpont építészeti hibáiról.
Majd a háború után épült új templomokról készítettünk válogatást. Csete György és Török Ferenc munkái mellett híres külföldi modern templomokat is bemutattunk. Az akkori időkre jellemző, hogy nem mehetett adásba a műsor. Túl “klerikális” volt talán? De egy vagy másfél év múlva a Vatikánból fontos személyiség érkezett Magyarországra és az elnök (Kornidesz Mihály) emlékezett rá: készült itt valami egyházi műsor, most jó szolgálatot tehet.
Az Állami Egyházügyi Hivatal illetékese megtekintette hát és “áldását adta rá”.
Így éltünk Pannóniában.
A Budapesti Művészeti Hetek keretében 1984.október 8-án nagysikerű kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeumban a 35 évesnél fiatalabb építészek munkáiból. A Fiatal építészek ´84 című kiállítást a rendezvény igazgatója, Marton László felkérésére Fazakas György építésszel közösen szerveztük és hoztuk létre majd egy éves munkával. A megnyitót követően műsor készült a kiállított művekről, a riportokban a fiatal építészgeneráció helyzetéről, lehetőségeiről beszéltek az ifjak és a Mesterek.
1985 tavaszán a sorozaton belül új fejezetet kezdődött: az Unokáink is látni fogják – de hogy látja Ön? Meghirdettem, hogy a nézők is megoszthatják háborgásaikat vagy örömeiket a nyilvánossággal, amennyiben környezetükben valami érdekes, szép épületre lelnek, netán építészeti baklövésre. Ezúttal az építészetről nem építészek beszéltek.
Néhány műsort a nézők levelei alapján szerkesztettem, de még nagyobb sikere volt az ismert és neves embereket megszólaltató adásoknak. A teljesség igénye nélkül: Abody Béla, Hajdú János, Mensáros László, Vámos Miklós, Kovács Dénes, Karinthy Ferenc, Darvas Iván, Pálfy József, Schubert Éva, Petrovics Emil, Koltai Róbert, Melocco Miklós és még sokan mások meséltek a számukra kedves vagy ellenszenves épületekről, építészeti jelenségekről.
E kis kitérő után ismét “visszatértem az építészekhez”.
Unokáink is látni fogják – de hogy látja Ön, Csonka Professzor?
A 90 éves Csonka Pál professzort, a hazai építészképzés kimagasló tekintélyét mutattuk be, akinek neve szakemberek nemzedékei számára fogalom.
A 92 éves Rados Jenő professzor a századvég, századforduló majd minden jeles építészét személyesen ismerte. Őket idézte meg bölcsen, szellemesen a vele készült filmben.
Dr. Gerő László a magyar műemléki építészet egyik megteremtője, az ő munkája a budai vár középkori részének helyreállítása is.
A 19. század két neves építészéről, Ybl Miklósról és Schulek Frigyesről beszéltek a kései leszármazottak: az Amerikában élő építész, Ybl Miklós és az unoka, Schulek Tibor.
Szombathely történeti és kortárs építészetét mutatta be a műsor. (1986)
A bécsi Collegium Hungaricumban nagy sikerű kiállításon mutatkozott be a magyar építészet. S ha már Bécsben jártunk, bemutattuk Hundertwasser sok vitát kavaró 50 lakásos lakóházát is. (1987)
A 80-as évek közepén ötrészes sorozatot forgattunk az Egyesült Államokban élő magyar építészekről. Arcok és városok címmel Papp László, Krivátsy Ádám, Mácsai János, Fecskés Tibor, Sass Márton és Keleti Péter nem csupán saját építészeti munkásságáról, de az amerikai városépítészetről, lakásépítésről, az új irányzatokról, a felhőkarcolók alsó szintjein kialakított “public space”-ekről, New York, Chicago, Kansas City, San Francisco építészetéről is mesélt. (1987)
Pár évvel később a kanadai magyar építészekről hasonló kétrészes film készült, bemutatva Schoenauer Norbert, Kálmán Tamás, Koroknay Imre és a három Vecsei: Éva, András, Andrea montreali és torontói munkáit. Az építészek választott hazájuk két legjelentősebb városát – Montrealt, a legeurópaibb amerikai várost és Torontót, a világ egyik legcivilizáltabb helyét – az ott élő és dolgozó szakember szemével láttatták. (1992)
Az Egyesült Államokban élő magyar építészekről forgatott portrék mellett az USA-ban az Unokáink is látni fogják sorozatban “különkiadás” is készült (1986). Minden amerikai nagyvárosban, ahol akkor megfordultunk (New York, San Francisco, Chicago), a legfrissebb építészeti alkotásokat, elsősorban az új felhőkarcolókat is bemutattuk. Akkoriban dúlt a posztmodern és az építészek, belsőépítészek tobzódtak ezek alsó szintjeinek, – az ún. “bonus” közösségi tereknek – bámulatos kialakításában.
Az évtizedek során a több tucatnyi itthon dolgozó magyar építész mellett sok külföldön élő és alkotó magyar származású építészt mutathattunk be portréfilmekben: Goldfinger Ernőt, a Brit Királyi Építészeti Intézet egyetlen magyar származású tagját, Pierre Vagot, az Építészek Nemzetközi Szövetségének megalapítóját, Galántay Ervint, a lausannes-i egyetem városépítész professzorát, Polgár Kornél Hollandiában, Schweger Péter Hamburgban, Magyar Péter Egyesült Államokban élő építészeket, valamint a bécsi építész-sztárt, Hans Holleint.
Corbusier nyomában Indiában címmel négy részben láthatták a világhírű francia építész, Le Corbusier által tervezett új punjabi fővárost, Chandigarh-t és vele párhuzamosan a többi egyszerre tervezett és épített indiai történeti várost: Fathepur Sikrit, Jaipurt. Ez a film volt az első koprodukciós vállalkozás a két televízió: az indiai Doordarshan és az MTV között.
1988.május 25-én került adásba a sorozaton belül az Ybl-bazárról készült műsor, amelyik sok szempontból meghatározó darabja lett későbbi munkálkodásomnak is. Az ország egyik legfontosabb helyén, a Világörökségi védelem alatt álló budai várhegy Dunára néző oldalán álló Várbazár fölött külföldi beruházásban gyógyszállót terveztek, a Halászbástya alatti várlejtőn lakónegyedet. A bemutatott összetrükközött és kellően elborzasztóra sikeredett látvány (Koós György kollégám munkája) a szakma jeleseinek kritikáival együtt elsöpörte akkor a terveket. S hogy biztosak legyünk a sikerben, két egymást követő műsorban újból és újból visszatértünk a felháborodást kiváltó elképzelésekre. A műsort beneveztük a lausanne -i Nemzetközi Építészeti Filmszemlére, ahol elnyerte a Nemzetközi Filmintézet díját.
2005-ben – 17 évvel az első “várbazáros műsor” után – ismét foglalkoztunk a folyamatosan pusztuló épülettel. A Várkert Bazárt újra külföldi befektető szemelte ki, a tervezett funkció: sokszintes bevásárló- vagy kereskedelmi központ és 400 autót befogadó mélygarázs. (Nyílt levelet is fogalmaztunk a miniszterelnöknek kérve a segítségét, hogy az Ybl bazárt a kiemelt műemlékhez méltó tartalommal az állam hozassa rendbe. Száz ismert művészt, közéleti személyiséget is megnyertünk a nemes akcióhoz, akik e javaslatot, kérést aláírásukkal támogatták.)
A 80-as évek második felében, amikor Hajdú János lett A HÉT című vasárnap esti politikai, közéleti műsor főszerkesztője, “vendégként” tucatnyi riportot készíthettem aktuális építészeti, városépítészeti témákban. A főműsoridőben sugárzott népszerű adásban a bemutatott anomáliáknak gyakran kézzelfogható eredménye lett, konkrét sikereket is elértünk egy-egy riporttal. Előbb építették meg például a Kőszeget elkerülő utat a belváros házait repesztő kamionok érzékletes bemutatása láttán. Miskolcon pedig máig sikerült megmenteni az újgyőri tisztviselőtelepet, amelyik a panel áldozatául esett volna. (Pár évvel később az Észak-Magyarország újságírója, – h.s. – a Dömölky János rendezte Václav Havel: Tereprendezés című tévéjátékának apropóján írta a következőket: “Magam, (sokezer újdiósgyőri honfitársammal együtt) átéltük azt az izgalmat, amelyről Havel darabja szól. Az akkori városvezetés “intenzív beépítés” címszó alatt le akart rombolni egy lakható, emberszabású városnegyedet. Azt, hogy végül is ez a ház, amelyben ezeket a sorokat írom, megmaradt, áll, Gy.I. bácsinak, a civilkurázsinak köszönhetjük. Levelet írt a miniszterelnökenk (Lázár Györgynek) idehívtuk Osskó Juditot, s a tévériport precedenst teremtett. Hatására más városokban is leállították a “tereprendezés” című esztelen rombolást.)
Ma már nehéz elképzelni, milyen hatása volt akkor a televíziónak, a nyilvánosság eme milliókat a képernyő elé ültető fórumának. Ugyancsak A Hét számára forgathattunk riportot Finnországban a szociális lakásépítés nonprofit alapon működő rendszeréről; Hollandiából pedig a lakosságot is partnerként bevonó városrehabilitáció gyakorlatáról hoztunk hírt. 1985-ben a kairói kongresszusról tudósítva örömmel jelenthettük, hogy az Építészeti Kritikusok Nemzetközi Társasága a világ akkori építészeti termésének tíz legkülönösebb, leginkább vitára érdemes épülete közé Makovecz Imre munkáit is jelölte.
Makovecz viták és “betartások” kereszttüzében álló, tanítványoktól és a világtól tisztelt és irigyeitől utált alakja állt a múlt héten Osskó Judit portréműsorának középpontjában“- kezdte írását 1987. október 28-án a Dunántúli Naplóban a tévékritikus. A Makovecz Imrét bemutató portréfilm sokakra a reveláció erejével hatott. A műsorban elhangzott gondolatai, a bemutatott épületei láttán telefonon, levélben rengetegen tudakolták elérhetőségét, hogy felkérhessék templom, lakóház tervezésére. Csenger városának újjászületése is itt kezdődött, az akkori tanácselnök – a későbbi polgármester – a tévében látott és megcsodált építészt kérte fel városuk átalakítására, megújítására. A film hosszú időn át vajúdott, technikai hibák kísértettek bennünket – technikailag soha nem lett tökéletes -, de az építész tiszta, egyenes beszéde mindenkit megérintett, még a vele nem rokonszenvezőket is. Titkát talán a Kisalföld kritikusa fogalmazta meg: Abban a korban, amelyben élünk, jó ideig nem így beszéltek velünk. A hely szelleme szinte semmit sem jelentett. Kinek, mit, miért, igazán másodlagos volt, vagy sokadrangú kérdés maradt. És íme, jött egy ember, aki úgy beszél, mint a költők. Bármily furcsa, ez az építész nem az anyagok kötelmeiről szólott elsősorban, hanem gondolkodásmódjáról vallott. Ha nem tévedek, valami olyat is elejtett, hogy életfilozófiájának centrális eleme: van-e hit, amely egymáshoz hajt bennünket.
A Miskolci Építész Műhelyt bemutató adás 1988-ban az utolsó dokumentuma egy különös és sikeres kezdeményezésnek. Másfél tucat építészhallgató a 70-es évek végén elhatározta, hogy együtt maradnak. Szakmájukban hivatást látva a közös élet és munka lehetőségét Miskolcon találták meg, ahol fölépült az ún. kollektív ház, az építészek közös otthona. Tíz esztendő gazdag építészeti termését mutatta be a műsor. A miskolci műhely nemsokára megszűnt és ki-ki a közösségben megerősödve az egyéni boldogulást választotta.
A romániai “településasszimilációs terv” több mint hétezer falu megsemmisítésével fenyegetett. A nagy nemzetközi tiltakozáshoz mi is hozzátettük a magunkét, a műsor (román és erdélyi magyar írók, építészek közreműködésével, sok archív felvétel felhasználásával – mert Romániában tilos volt akkor forgatni) komoly visszhangot váltott ki. 1989. február 27-én vetítették.
1989 áprilisában foglalkoztam először az 1995-re tervezett Bécs-Budapest Világkiállítással és ezt az elsőt – egészen a leállításáig – sok újabb követte.
Budapest nagyszabású szállodafejlesztési koncepciójának tervét egy amerikai cég készítette – monopolhelyzete következtében a szélesen vett építész szakma esélyegyenlőségéről nemigen lehetett beszélni…(Ma pláne nem lehet!)
1989 októberében, decemberben és 1990 februárjában is a Bécs-Budapest Világkiállítás volt a téma. Közgazdászok, építészek, szociológus, történész, valamint a már működő pártok képviselői beszéltek az előkészületekről, majd arról, hogy a választások utáni parlament milyen világkiállítási csomagot örököl, a vészesen fogyó idő és az óriási költségek fényében hogyan dönt majd a folytatásról.
1990 április: Kemenesalja építészeti emlékeit és művelődéstörténeti emlékhelyeit mutattuk be, de mindenekelőtt egy szelíd, vonzó és kevésbé ismert nyugat-dunántúli táj hangulatát próbáltuk közvetíteni.
1990 októberében megismerkedhettek egy érdekes és sokszínű várossal, Hamburggal, benne egy sikeres magyar származású építésszel, Schweger Péterrel és Hamburg főépítészével, aki a város fejlesztésének nálunk is megszívlelendő tanulságairól szólt.
Mezőkövesd Hadas városrésze jószerivel érintetlenül őrzi a legősibb magyar településszerkezetet. Fiatal miskolci építészek “felfedezték” a Hadast és olyan rendezési tervet készítettek, amely megőrzi a városrész jellegét és lehetővé teszi a folyamatos és szerves átépítését.
Expo´92 Sevilla
Minden falsul sikerült pályázat (Lepkeház), minden szokásos itthoni negatív hang ellenére a magyar építészet legnagyobb huszadik századi sikerét hozta a sevilla-i világkiállítás Makovecz Imre tervezte pavilonja.
Az alapkőletételtől a zajos elismerésig négy műsorban mutathattam be a különböző stációkat. A Lepkeháztól a harangtoronyig címet viselő harmadik a magyar pavilon történetét mutatta be az 1990-es tervpályázattól a megnyitás előtti időkig. A megnyitót követően a fogadtatásáról számoltunk be. A Makovecz pavilon előtt végeláthatatlanul kígyózó hosszú sorok és lelkendezések láttán, hallatán mindannyian úgy éreztük: jó magyarnak lenni Sevilla-ban!
Ugyanez a büszkeség töltött el bennünket 2000-ben Hannoverben a Vadász György tervezte magyar pavilon sikerét megtapasztalva. A Szeretethajó a világkiállítás egyik legeredetibb és legnépszerűbb építménye volt.
Mindkét építészeti alkotás az utóbbi évtizedek látványos és hatékony reklámjának bizonyult, a nemzetközi színtéren bemutatkozó magyar építészet soha nem látott érdeklődést és kíváncsiságot ébresztett Magyarország iránt.
Az emberek az építészettel legközvetlenebbül saját házuk, lakásuk építése, kialakítása során találkoznak. Az ízlés fejlesztését, az igényesség felkeltését célozta az 1991.júniusában útjára indított sorozat, …az én váram, azaz lakáskultúra mindenkinek, amelyben színvonalasan berendezett lakásokat, családi házakat, az “Év háza” pályázat legnívósabb épületeit mutattuk be, sok fiatal tehetséges építészt is megszólaltatva. A műsor hamar népszerűvé vált és hatása, ha lassan is, talán érzékelhetővé lett. A sorozat 16 éven át havonta jelentkezett a képernyőn és benne több száz családi házat, kis és nagy alapterületű otthont (néha a világ más tájairól valót is) láthatott a szép iránt érdeklődő közönség. Az első adásban meghirdetett szellemiségét a műsor mindvégig megőrizte, nevezetesen – a válogatásban két szempont vezérelt: csak színvonalas példákat szabad bemutatni és kerülni kell mindenfajta “ízlésdiktatúrát”. A visszajelzések megerősítették abbeli szándékomat, hogy a műsorokban a legkülönbözőbb stílusok, irányzatok kedvelői megtalálhatták a kedvükre való és ötleteket adó miliőket.
Térjátékok címmel (1990) rendhagyó tárlatlátogatáson ismerkedhettek meg a magyar építészet egyik legeredetibb alakjával, a pécsi Dévényi Sándorral. A szentendrei Vajda Lajos pincegalériában egy éjszakára kiállítást rendeztünk a munkáiból és meginvitáltunk építészkollégát, kritikust, műtörténészt, hogy sajátos portréfilmben mutassuk be és elemezzük az építész szakmát és közönséget is megosztó tevékenységét. A rajzok, tervek mellett a beszélgetést a Pécsett felvett filmbejátszásokkal illusztráltuk.
Egy évvel később hasonló rendhagyó portré készült Bán Ferencről, az akkori ötvenes építészgeneráció markáns egyéniségéről, aki évtizedek óta vívta harcát az építészeti minőség elismertetéséért Nyíregyházán. Sok külföldi és fiatal magyar építész az ő épületei révén ismerte meg az ország e távoli vidékét. A Budapest Galéria Kiállítóházában volt látható az addigi életmű, ahol három kiváló építészkolléga társaságában zajlott a sajátos hangulatú beszélgetés.
Europa Nostra – Magyarpolány
Riportfilm a falu példaértékű revitalizációjáról, nemzetközi elismeréséről. (1993)
Gondolatok az építészetről
Az elmúlt két évszázad rövid építészettörténeti áttekintése. (1993)
Ugyancsak Térjátékok címmel később (1993-94) építészeti magazinműsort is elindítottam. Többféle témát ölelt fel egy-egy adás: frissen átadott épületekről, tervekről, kitüntetett Ybl-díjasokról, helyreállított műemlékekről egyaránt szóltunk. Ezek a vegyes tartalmú műsorok számomra azzal a tanulsággal szolgáltak, hogy a külön-külön érdekes témák összességükben sokkal hatástalanabbnak bizonyultak, mint az egyet alaposan körüljáró tematikus adások. Többet nem kísérleteztem hasonlóval, megfogadtam Mies van der Rohe építész “a kevesebb, több” gyakran idézett mondását.
“…mert álmodtunk egy csodálatos házat” 1.
Hallottuk a hírt, hogy az évtizedek óta egyre csak fogyó, alig ötszáz lelket számláló erdélyi kis falu, Sonkád új templomot épít. 40 éve dédelgetett álmuk, hogy Kós Károly hajdani terve alapján az ősi harangtorony tőszomszédságában felépíthetik templomukat, megvalósulni látszott. A műsor nem titkolt célja volt adakozásra sarkallni az embereket. (1991)
“…mert álmodtunk egy csodálatos házat” 2.
Három évvel később sok ezren ünnepelhették, hogy felépült a templom. A “csodálatos ház” szentelésén együtt volt a legtöbbet adományozó hollandok küldöttsége, ott voltak a siklódiak teljes létszámban, ott a kazettás festett mennyezetet ajándékként készítő magyar művészek csapata és még sokan mások. Siklódra Bözödújfalun át vezetett az utunk, amelyet addigra már teljesen elárasztottak. Pár templom tornya még kiállt a vízből, várva a véget, s mi néhány kilométerrel távolabb a heroikus küzdelemmel felépített új templom születésének örülhettünk. (1994)
Genius Loci
Palkonya
A riportfilm egy dél-baranyai falu építészeti hagyományaihoz, értékeihez való kötődéséről szólt. (1993)
Egy elsüllyedt világ képei
Válogatás az 1950-es évek építészeti és képzőművészeti témájú filmhíradóiból. (1993)
1993 márciusában az Unokáink is látni fogják sorozat a majd két évtizeddel korábbi első adáshoz hasonlóan a pesti belváros két új, jelentős középületét mutatta be. Az Astoria sarkán emelkedő Kelet-Nyugat kereskedelmi Központ és a Grand Hotel Corvinus Kempinski luxusszálló városképi, építészeti megjelenését kritikus, szakíró elemezte; a két építész, Zalaváry Lajos és Finta József ismertették tervezési koncepciójukat, reflektáltak a kritikákra. Ez a fajta épületismertetés, alapos bemutatás a sorozat későbbi adásainak meghatározó műfaja lett, hiszen sokakat érdekeltek azok az új építmények, amelyek a városkép meghatározó elemeivé váltak.
Budapest jövőjéről szólt az a kerekasztal beszélgetés, amelynek résztvevői kiváló magyar származású szakemberek voltak: Pierre Vago Franciaországból, Galántay Ervin Svájcból, valamint Budapest főépítésze, Schneller István. A Citadella, a Madách sétány, a Vasudvar, a Hősök tere és a BRFK új terveinek tanulságait levonva a résztvevők arról beszéltek, hogy nincs még egy európai főváros, amelyikben a kerületek, mint város a városban működnének – egy torz önkormányzati törvény eredményeként.
1993 októberében újra a budapesti EXPO-ról szólt a műsor. Milyen lesz a világkiállítás építészeti szempontból? Milyenek a tervpályázat díjazott munkái?
A nyertes építészeken kívül az EXPO kormánybiztosát, helyettesét, az építésügyi államtitkárt, a MÉSZ elnökét és a külföldi befektetők képviselőit szólaltattuk meg.
1993-ban Chicagoban rendezték az Építészek Nemzetközi Kongresszusát. A műsorban a város építészetével is megismerkedhettek. Az amerikai forgatás kínálta az apropót, hogy az Alabamában élő és dolgozó Magyar Péterről portréfilmet forgassunk.
1994 februárjában és májusában két alkalommal is foglalkoztunk a hazai lakásépítés helyzetével. Szakemberek segítségével kerestük a megoldást arra, hogyan indulhatna meg a jövőben Magyarországon újra a lakásépítés.
A fiatal házasok anyagi lehetőségeit figyelembe véve részben központi, részben magánkezdeményezésekkel próbálnak megfizethető otthonteremtési lehetőségeket teremteni. Szó esett egy Amerikából indult mozgalomról, a Házat-Hazát Alapítványról is.
A modern Párizs I.-II.
A kétrészes filmben a francia főváros legújabb kori építészeti alkotásait jártuk végig. Pierre Vago, akinek nemzetközi terepen nyújtott segítségére mindig számíthattam, s akinek nagyon sokat köszönhetek – már elmúlt 80 éves, amikor hívott bennünket Párizsba mondván, hogy ott történnek a legfontosabb dolgok a világ építészetében. Ő kalauzolta végig a stábot a Louvre piramisától a Defance toronyházaiig, ő mesélt az épületek történetéről, a csak a beavatottak által ismert titkokról és bölcsen elemezte az egyes építmények erényeit, hibáit. Valóságos kortárs építészettörténeti órákat rögtönzött házról házra.
Unokáink is látni fogják…  …a központi Vásárcsarnokot
1896-ban adták át rendeltetésének Pecz Samu kivételes alkotását. Közel száz év után egykori alkotója szellemét megőrizve, de a legkorszerűbb igényeket is kielégítve újult meg ez a pompázatos épület. Budapest népszerű idegenforgalmi attrakciójává vált, jószerivel minden külföldi, aki a fővárosban jár, megfordul benne. Az utóbbi évtizedek talán legnagyszabású műemléki rekonstrukcióját a FIABCI (a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Szövetség) Fődíjjal tűntette ki. Közvetlenül az átadás előtt – később így már soha nem látható állapotában – forgattuk le a filmet, amelyikben a vezető tervező Tokár György, valamint Nagy Gergely építészek mellett megszólaltak a kivitelezők, a beruházó. (1994)
Mesterségbeli tudás, elhivatottság és hit. Felelősség a szent helyekért, a hagyományokért és egymásért – ezek a tulajdonságok jellemzik a három fiatal építész, Nagy Tamás, Salamin Ferenc és Vincze László munkáit. Szombathelytől Csengerig jártuk végig az országot – bemutatva környezethez illő, sajátos hangulatú épületeiket. (1994)
Immár fél évszázada éktelenkedik a Világörökség részét képező budai várhegyen háborús romként a volt Honvédelmi Minisztérium csonkja és a Sándor palota belül romos épülete. Ez utóbbi méltó célú hasznosításával, a volt HM megfelelő funkcióval történő megújításával és a volt Teleki palota helyén felépítendő új épülettel be kellene fejezni a valamikor zárt Szent György tér 50 éve megoldatlan építészeti, történeti együttesét. A tér esetleges helyreállításáról beszéltek a résztvevők. (1995)
Beszélgetés Jánossy György építésszel
Az elmúlt évtizedek egyik meghatározó építésze, tanára, a szakma tisztelt egyénisége. A ma alkotó építészek legkiválóbbjai közül sokan őt tisztelik mesterüknek. (1995)
Ökológiai és természeti újjászületés
Toronydaruk, gyárkémények, elhagyott bányák és kohók óriási építményei uralják a tájat, ez a Ruhr-vidék. Az itt kialakult nehézipar tette Németországot a XIX. Században a világ egyik gazdasági hatalmává. A nyugati országokban régóta vitatkoznak arról, vajon hogyan lehet megújítani az elhagyott iparvidékeket, hogy lehet e régiók ökológiai és városépítészeti rehabilitációját elvégezni. Különös jelentőségű ezek közül is az Emscher park 800 négyzetkilométernyi területe, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány magújítási programja, amelynek tízéves átfogó terve idén ötödik esztendejébe lépett. Az eddigi látványos eredményeket az Építészeti Kritikusok Nemzetközi Társasága – a helyszínre meginvitált – tagjai ismertették, értékelték. (1995)
Az építészet mai problémáiról, lehetőségeiről beszélgettek a kerekasztal résztvevői (négy építész és a művészettörténész), mert az építészet nem magánügy, akárki is adja rá a pénzt…(1995)
Beszélgetés Török Ferenc Kossuth-díjas építésszel
Sok megvalósult épülete közül római katolikus és görög katolikus templomai a legismertebbek, évtizedek óta fiatalok nemzedékeit tanította a műegyetemen.
Az Európai Örökség Napok alkalmából a nagyközönség számára megnyitott közintézmények közül mutattunk be néhány Lechner Ödön és Alpár Ignác tervezte – belülről kevéssé ismert – épületet. (1995)
(Sz)építészet alcímmel olyan igényesen felújított budapesti bérházakat láthattak, amelyek lefedett belső udvaraikkal, elegáns részletmegoldásaikkal azt bizonyítják: érdemes az öreg lakóházakat ily módon megfiatalítva megőrizni. (ING Biztosító az Andrássy úton – Erick van Egeraat -; Soros egyetem – Iványi László -; Hold utcai, Révai és Reviczky utcai irodaházak; a Szentkirályi utcai irodaház (1995)
A sorozaton belül többször foglalkoztam a Nemzeti Színház körüli bonyodalmakkal. Több tervpályázat kereste a színház lehetséges helyszínét és 1995-ben még az is felmerült, hogy a New York palotát kellene átalakítani erre a célra. A kerekasztal beszélgetést a felmerült lehetséges helyszínek és elkészült tervek bemutatásával illusztráltuk. Az építészek és a színikritikus mellett részt vett a műsorban a kulturális államtitkár, akitől – mint a későbbi híradásokból kiderült – aznap vált meg a minisztériuma. (1995)
Millenium, millecentenárium
Az 1994-es választások után az új kormány lemondta a budapesti világkiállítás rendezését.
Milyen lett volna a ´96-os EXPO? Hogyan hasznosítják a jövőben az EXPO céljára kijelölt területeket? Milyen elgondolások születtek a helyén tervezett egyetemi kampusz felépítésére illetve a már megkezdett építkezések átalakítására, átépítésére?
1995 decemberében ezekről szólt a műsor, amelynek bevezetőjében a 100 évvel ezelőtti Ezredéves Kiállítás történetét és képeit is bemutattuk. (1995)
1996-ban két egymást követő adásban az eklektikus építészet két kiemelkedő alakjának, Hauszmann Alajosnak és Schickedanz Albertnek gyönyörű portrékban állítottunk emléket. A századforduló két kiváló alkotójának munkái Budapest meghatározó épületei.
Hauszmann tervei alapján épült fel többek között a Kúria, a New York palota, a budai királyi palota; az Országház tervpályázatán egykor Steindl Imre mellett a második díj az övé volt. (1996)
Schickedanz Albert legjelentősebb együttese a Hősök tere: a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok és a Milleneumi emlékmű. (1996)
1996-ban adták át a Magyar Nemzeti Bankkal szemben a Finta József tervei alapján felépült Bank Centert. A kerekasztal beszélgetés résztvevői: az építészkritikus, a műemlékes szakember és a kerület polgármestere Finta József társaságában nem kevés kritikai éllel elemezték a háztömbnyi épületet. (1996)
Egy tervezet utóélete alcímmel az EXPO területén építendő Építészmérnök Kar Tanárképző Intézetének tervpályázata körül kialakult furcsa helyzetet próbálta a műsor feltárni. A világkiállítás központi épületének terveit korábban Turányi Gábor készítette, de a helyén új funkcióval megépítendő ház tervezését végül Finta Józsefre bízták. (1996)
Az építési és műemléki törvény előkészületeiről szólt a műsor, bevonva az összes érintett intézmény képviselőjét.
1996-ban Barcelonában rendezték meg az Építészek Nemzetközi Kongresszusát. A sok nemzetközi hírű építészt felvonultató kongresszusi beszámolónk mellett önálló műsorban portréfilmet is forgattunk Barcelona leghíresebb szülöttjéről, “minden építészek legzseniálisabbjáról”, a katalán Antoni Gaudiról.
Egy külföldi befektető gigantikus megvalósítási tervet nyújtott be a Szent György tér, – a téren álló épületek, romok – hasznosítására és beépítésére. Ez adta az apropót, hogy ismét foglalkozzunk a budai királyi vár és a polgárváros csuklópontjában fekvő, a háborús belövések nyomait is őrző területtel.
1996-ban a Velencei Építészeti Biennálén a magyar építészetet Bachmann Gábor “A semmi építészete” című munkája képviselte. A vele készült beszélgetést a biennálén kiállított munkájával illusztráltuk.
1997 januárjában – megérezvén a Budapestre, de más városokra is leselkedő veszélyt – erős kritikai felhangokkal mutattuk be a főváros két elsőként felépült bevásárlóközpontját, a Duna Plazat és a Pólus Centert.
A hazai szecessziós építészet iskolateremtő mestere, a magyar nemzeti formanyelv megteremtője Lechner Ödön. Korszakalkotó művei közül az egyik legjelentősebb az Iparművészeti Múzeum. A falai között megrendezett szecessziós kiállítás adta az apropót, hogy az építészt és művét a Szecesszió az Iparművészeti Múzeumban c. műsorban bemutassuk. (1997)
Dévényi Sándor pécsi építész munkáival ismerkedhettek meg. (1997)
1997-ben filmet forgathattunk Albánia első – s feltehetőleg utolsó – királynéjáról, I. Zog hitveséről, a 83 esztendős Apponyi Geraldine-ról Johannesburgban.
Ez a dél afrikai forgatás tette lehetővé, hogy önálló műsort készíthessünk Pretoria és Johannesburg építészetéről, és bemutathassuk Lénárd János magyar származású, Johannesburgban élő építészt.
A dél afrikai lakáskultúrából is hazahoztunk némi ízelítőt – a különböző helyi törzsek eltérő háztípusait őrző “élő skanzent” és két remek, mai hangulatú otthont -…az én váram sorozatban vetítették.
A Monarchia felbomlása óta Magyarországon a legnagyobb újonnan épített államigazgatási intézmény a Rendőrség (ORFK, BRFK) új székháza. Tervezője Finta József.
Az új Nemzeti Színház 1997. évi tervpályázatáról számolt be a műsor, amelynek nyertese Bán Ferenc.
Vadász György építész négy évtizedes tevékenységének legfontosabb munkái illusztrálják a róla készített portréfilmet. (1997)
Marokkó változatos és varázslatos építészetét mutatja be a film. A Világörökség védelmét élvező Fez koraközépkori városától – amelyben heroikus város rehabilitációba fogtak – Marrakeshen át a casablancai Nagymecsetig a történeti és mai építészet különös világával ismerkedhetnek meg. (1997)
1998 szeptemberében Novák István építészről, Szeged főépítészéről forgattunk portréfilmet.
A budai Széna tér környékén három meghatározó jelentőségű és egészen eltérő karakterű új épületet adtak át rövid időn belül: a Hattyúházat, a Mammut I. bevásárló központot és a Fény utcai piacot. (1998)
1997-1999 között a Kővári Péter által létrehozott Magyarország 2000 szerkesztőség munkatársa lettem. Ebben az időben az Unokáink látni fogják sorozat darabjai a képzőművészeti műsorokat felügyelő Szemadam György jóvoltából nem, vagy elég hézagosan jelentkezhettek. Építészeti témájú műsorokat azonban továbbra is készíthettem az új, az ezredforduló méltó megünneplésére létrejött szerkesztőség keretén belül.
Csenger, az ujjászületett város
a román-magyar határszélen fekszik. A trianoni határok meghúzása után zsákfalu lett, élénk kereskedelmi központból poros település. A nyolcvanas évek közepén egy ambíciózus tanácselnök elhatározta, hogy falujából újra virágzó várost teremt. Kitűnő segítőtársat talált Makovecz Imre személyében, aki fiatal munkatársaival újjá formálta Csenger központját.
Kertvárosunk, a Wekerle
Éppen 90 esztendeje kezdődött el a legnagyobb budapesti munkás és tisztviselőtelep építése. A húszezer lakosú Wekerle telep ma is önálló “sziget” Budapest térképén. Kós Károly és a kor több jeles építésze világszínvonalú kertvárost tervezett.
Dunaszerdahely ujjászületik
A háború előtt Dunaszerdahely virágzó kereskedőváros volt. A 60-as években a régi várost lebontották és helyébe lakótelepek épültek. A rendszerváltás után az új önkormányzat elhatározta, hogy Makovecz Imrét és munkatársait kéri fel, hogy varázsolják vissza a városka régi arcát.
A sonkádi református templom
1999. január 20-án Párizsban átadták az Europa Nostra díjakat. A sonkádi református templom a kiváló épületkutatásért és a magas szellemiségű helyreállításért részesült a megtisztelő díjban. A film bemutatja a kis szatmári faluban álló megújult műemléket.
Pécs, a papok és polgárok városa
Az ókeresztény emlékektől a székesegyház csodálatos románkori kőfaragásain át a mai pécsi épületekig mutatja be a várost.
A Hauszmann dinasztia
A múlt század második felének egyik legfoglalkoztatottabb építésze volt Hauszmann Alajos. A műsor azt keresi, hogy vajon leszármazottai hogyan élték át az elmúlt 100 év történelmi sorsfordulóit, hogyan őrizték a családi összetartozást, a polgári értékeket.
A Schulek dinasztia
Schulek Frigyes a Mátyás templom átépítője, a Halászbástya megálmodója a múlt század egyik legjelesebb építésze volt. 420 leszármazottja él a világon, többségük Magyarországon. A műsorban azt kutattuk, hogy utódai hogyan gondozzák a jeles ős emlékét, örökségét.
Tálentum
Jurcsik Károly Kossuth-díjas építész
A kortárs magyar építészet meghatározó és iskolateremtő alakjáról a Duna Televízió számára készítettem a portréfilmet. Kulturális igazgatói megbízatásom miatt nem tartottam volna ildomosnak, ha saját intézményemben műsort csinálok, de az idő sürgetett (és sok szempontból az utolsó pillanatban forgathattuk még le a hosszú beszélgetést…) (1999)
Unokáink is látni fogják…
a Westend City Centert
Budapest szívében, a Nyugati pályaudvar tőszomszédságában rekordidő alatt óriási bevásárlóközpont épült. Az építészeti erények és hiányosságok bemutatása mellet azt vizsgáltuk, hogy a hatalmas épületkomplexum milyen hatással lesz a városszerkezetre, a szűkebb és tágabban vett környék kereskedelmére, a vásárlási szokásokra.
Nemzeti emlékhely vasabroncsban
Székesfehérváron a magyar történelem egyik legfontosabb emlékhelye fölé ormótlan védőtetőt emeltek. Ezt az erősen vitatható építészeti megoldást szakszerű ellenérveket felsorakoztatva bírálták: a régész, a városlakó, a közismert művész; a mundér becsületét védték az érdekeltek. A szenvedélyes hangulatú műsor is hozzájárult ahhoz, hogy a túlméretezett és ellenszenves építményt végül lebontották. (2000)
(A királyi koronázó-és temetkezési helyen időről időre valamilyen nagyszabású művet akarnak állítani, ám ami most ott terveződik – egy sosem volt bazilika 40 méteres metszetét felskiccelő terv -, ugyancsak megérné, hogy a nyilvánosság hírt halljon felőle!)
Tiszta Amerika!
Kell-e, szabad-e Budapesten a jelenlegieknél magasabb toronyházak, “kis magyar felhőkarcolók” építését engedélyezni? A pro és kontra érvek nyomán azt a konklúziót vonhattuk le, hogy Budapest páratlanul szép városképét alapvetően meghatározó felhőkarcolók építését addig nem volna szabad megengedni, amíg nem születik az egész főváros területére vonatkozó magasház koncepció. (2000)
Velencei biennále
A kétévente megrendezett építészeti biennále magyar pavilonja osztatlan sikert aratott mind a szakma, mind a közönség körében. Az idei kiállítás témája a város volt és annak jövője. A főkurátor jelmondata: “Kevesebb esztétikát, több etikát”. A magyar pavilon bejáratánál Maróti Géza hatalmas Atlantisz modellje fogadta a látogatókat. (2000)
Mégis bízom az emberben…
A Franciaországban élő magyar származású építész, Pierre Vago idén ünnepelte 90. születésnapját. Izgalmas életéről, pályájáról mesélt – a nyilvánosság előtt utoljára. (2000)
Reimholz Péter épületeit
A Kossuth-díjas, kétszeres Ybl-díjas építész a kortárs magyar építészet meghatározó alakja, az Iparművészeti egyetem tanára. A műsorban az utóbbi években tervezett munkáit mutatjuk be: a Siemens irodaházat és a budai várnegyed foghíjtelkére tervezett Hapimag vendégházat. (2001)
A Szent György és a Kálvin tér
Két budapesti városrész sorsával foglalkoztunk: a budavári Szent György téren elkezdődött a Sándor palota felújítása, szó esik a Várbazár jövőjéről; a Nemzeti Múzeum tőszomszédságában pedig a Kálvin tér két – sok vitát kiváltó – foghíjbeépítéséről szóltunk. (2001)
Anthony Gall, az Állatkert főépítésze
Az ausztrál születésű építész 12 éve él Magyarországon. Nemsokára megjelenik az általa írt és szerkesztett – eddigi legteljesebb – Kós Károly monográfia. (2001)
Török Péter táj- és kerttervező
Az ő tervei nyomán alakul át a Vigadó és a Szent István bazilika előtti tér, az épülő Nemzeti Színház, valamint a szegedi Klauzál tér és Kárász utca környezete.
Zalaváry Lajos építész
Az Átrium-Hyatt szálloda, a Kelet-Nyugat Kereskedelmi Központ az Astoriánál, a gödöllői Biotechnikai kutató intézet és a nagykanizsai Városi Könyvtár munkásságának csak töredéke…(2001)
Ferencz István építész munkáit
10 évig épült a miskolci Avas tetején az utóbbi évek egyik legszebb építészeti alkotása. A római katolikus templom, a harangtorony, a nyolc osztályos egyházi gimnázium és kollégium, a parókia és rendház együttese észak olasz városkák hangulatát és léptékét idézi. (2001)
…az új Nemzeti Színházat
2002. március 15-én este a közönség is birtokba veheti a több mint másfél évszázada várt épületet, mert Magyarországnak 1837 óta van ugyan Nemzeti Színháza, de a mindenkori társulat máig ideiglenes hajlékokban működött. A műsor felidézi e hányatott sorsú intézmény idén éppen 165 éves történetét és bemutatjuk a 15 hónap alatt elkészült Nemzeti Színházat. (2002)
…a Lehel Csarnokot és Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat
A maga nemében figyelemreméltó két épületet – a Lehel téri új csarnokot és a példaszerűen felújított és kibővített Szabó Ervin könyvtárat – az alkotók épületismertetése mellett két kitűnő építész kritikai értékelésével együtt láthatják. (2002)
…a Sándor palotát
A Lánchíd tengelyében emelkedik a Sándor palota elegáns, klasszicista épülete. Belseje 50 évig őrizte a háborús pusztítások nyomait. Most végre a szó szoros értelmében a romokból, a semmiből épült-született újjá kiváló szakemberek közreműködésével.
Pincészetek Tokaj-Hegyalján
Nemrég az emberiség legféltettebb értékei közé választották Tokaj-Hegyalját, felvették a Világörökség listájára. Az 1990 után megjelent új külföldi befektetők összefüggő földterületeket megvásárolva az eddig nálunk ismeretlen chateau-rendszerű borászatokat építették ki. Az igényes borászathoz az utóbbi években igényes építészet is társul. A hatalmas vállalkozások kitűnő építészeket foglalkoztatnak. (A bemutatott pincészetek: Disznókő, Hétszőlő, Királyudvar, Degenfeld, Dobogó, Oremus)
Az Országház tervpályázatát
Az Országház, az önálló magyar állam jelképének számító építmény valóra váltásához egy évszázadra volt szükség. A műsor eleink törekvésit, a különböző terveket, pályaműveket mutatja be.
Velencei Építészeti Biennálé 2002
Idén 8. alkalommal rendezték meg a világ legjelentősebb építészeti kiállítását. A központi épület az építész világsztárok kiállítási helye volt. Magyarországot három – az ötvenes éveiben járó – a hazai kortárs építészet élvonalába tartozó jelentős alkotó: Ferencz István, Turányi Gábor, Nagy Tamás – képviselte. (2002)
a Budapest Sportarénát
A leégett BS helyén felépült – a Parlament után Budapest második legnagyobb alapterületű közintézménye – a Budapest Sportaréna. A Hungária körút és Kerepesi út mentén a gépkocsiforgalom fölött hat méterrel megemelve városi közteret is kialakítottak 30 ezer négyzetméteren. Alatta új buszpályaudvar, posta, parkoló létesül, a téren sportmúzeum étteremmel, kávézóval. Megjósolható, hogy ez a nagyszabású együttes hamarosan az ország legújabb kori szimbólumává válik. (2003)
Bodonyi Csaba épületeit
A Miskolcon élő és alkotó építész megvalósult műveinek száma 35. Hogy csak néhányat említsünk: két nagy tokaj-hegyaljai pincészet, négy középiskola, a miskolci és egri színházak rekonstrukciói valamint négy templom. 15 éve Tokaj főépítésze, s a város az ő munkálkodása nyomán méltó központja lett a Világörökség védelme alá tartozó Tokaj-Hegyaljának. (2003)
a FIABCI díjazottakat
A világ legjelentősebb ingatlanszakmai szövetsége ez évi kongresszusát és díjkiosztó ünnepségét Berlinben tartotta. Amióta – immár tíz esztendeje – Magyarország is tagja ennek a több mint 50 országot összefogó szervezetnek, minden évben a hat fődíj közül egyet (idén kettőt is) elnyertünk és két különdíj is a mienk lett. A közcélú beruházások kategóriában a Szabó Ervin könyvtár, a kereskedelmi létesítmények között a Mammut bevásárló és szórakoztató központ nyerte el a fődíjat. (Néhány évvel korábban a Vámház körúti csarnok, pár évvel később a Művészetek Palotája is ebben a megtiszteltetésben részesült – Zoboki Gábor egyenesen építészeti Oscar-díjként aposztrofálta a kitűntetést.) (2003)
Varga Levente épületeit
Ha valaki végigjárja Varga Levente és munkatársai elmúlt évtizedekben megépült munkáit, jóleső elképedéssel konstatálja: mennyi és milyen kiváló minőségű kórházi épületet emeletek Pécstől Nyíregyházáig, Debrecentől Budapestig. (2003)
a kecskeméti Malom Centert?
A Kecskemét belvárosába tervezett gigantikus beruházásra a hatóságok gyorsan megadták az elvi építési engedélyt, noha hiányoztak bizonyos szakahatósági engedélyek. Az emberek mégis bíznak a szakma és a nyilvánosság erejében, abban, hogy Kecskemét építészeti öröksége nem sérül. (2004)
…újra a Malom Center
Eltelt egy év, és minden tiltakozás, nyilvánvaló jogsérelem ellenére felépült az a “gigantikus pénztárgép”, a Malom Center, amelyik alapvetően megváltoztatta Kecskemét jellegzetes város sziluettjét, belvárosának hangulatát… (2005)
Szeged – Kárász utca, Klauzál tér
A hét évig tartó rekonstrukció során megújult Szeged belvárosa, ma már műemlékileg védett központja. Nemcsak a homlokzatok kapták meg eredeti formájukat, hanem a belső udvarok, a lépcsőházak is, a kávéházakat, boltokat sok helyen korhű bútorokkal rendezték be. A történeti együttest mai szobrokkal, új motívumokkal, világítással gazdagították. (2004)
Velencei Építészeti Biennále 2004
Az idei 9. építészeti Biennálé a metamorfózis gondolatát választotta mottójául. A komputer segítette tervezés sokkoló térformái, a sztárépítészek látványos és divatos munkái mellett a nemzeti pavilonok adták a valódi érdekességeket. A magyar bemutatkozás ezúttal meglehetősen felemásra sikeredett. (Janáky István, Janesch Péter és a Szép házak lapozógépe…) (2004)
Egy magyar építész Egyiptomban
Herz Miksa (1856-1919)
Ki gondolná, hogy Kairó szinte valamennyi iszlám építészeti emlékén fellelhető egy magyar építész, Herz Miksa keze nyoma. Herz Miksa kiemelkedő építészettörténész és restaurátor volt, az arab műemlékek megőrzésére alakult bizottság főépítésze. Filmünkben regényes életét, sokoldalú tevékenységét mutatjuk be, miközben végigjárjuk Kairó legjelentősebb műemlékeit. (2004)
Művészetek palotája
Bár a hivatalos megnyitó csak március 14-én lesz, a Nemzeti Filharmonikusok koncertjével január 8-án megkezdte működését a Lágymányosi hídnál, a Duna pesti partján, a Nemzeti Színház tőszomszédságában felépült Művészetek Palotája. Az 1800 főt befogadó Nemzeti hangversenyterem egészen kiváló akusztikus és térélményének köszönhetően nemsokára a világ vezető koncerttermei közé tartozik majd. (2005)
Várkert bazár
A budai királyi palota kertjeit keretbe foglaló Várkert bazár, Ybl Miklós eme páratlan értékű alkotása évtizedek óta szomorú elhagyatottságban várja feltámasztását. Hasznosítására számtalan ötlet született már. Most egy külföldi befektetővel készülnek szerződést kötni, amely cég építési engedélyt is kapott a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól 430 gépkocsit befogadó mélygarázs, konferencia terem és kereskedelmi célú üzletközpont építésére…(2005)
Budapest Svájcból nézve
Három napon át magyar építészek nyolcfős csoportja ismerkedett Svájc nevezetes kortárs építészeti alkotásaival, elsősorban a vízpartok építészeti attrakcióival, hogy ezek ismeretében is gondolkodjanak a budapesti Duna-part jövőjéről. Az résztvevők többsége annak a transzparens építészeti körnek a tagja, amely célul tűzte ki, hogy széles összefogással Budapest újra érdekes és élhető hellyé váljon. Ehhez mindenek előtt arra van szükség, hogy a város és a folyó újra egymásra találjon, hogy a Duna ismét a városlakóké lehessen. (2005)
Alpár Ignác
150 éve született Alpár Ignác, kora, de talán az egész magyar építészettörténet legtermékenyebb építésze. A későeklektika tipikus alkotója volt, sokat és sokfélét épített. Legismertebb munkája a Vajdahunyad vár a Városligetben. Kevéssé ismert, hogy a belvárosi nagy bankok – ma a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Értéktőzsde, a Magyar Televízió és a Nemzeti bank székel bennük – az ő tervei alapján épültek. (2005)
Portré Finta József építészről
Finta József Kossuth-díjas építész nevét alighanem mindenki ismeri ebben az országban. Az általa tervezett épületek sora – a Duna-parti szállodák, a Bank Center, a Kempinski szálló, a Rendőrség székháza , a Westend City Center és a többi – Budapest 20.századi városképének meghatározó elemei. A sokoldalú művész idén 70 éves és tele van tervekkel…(2005)
Makovecz Imre műtermében
Makovecz Imre kétség kívül a világ ma élő legismertebb magyar építésze. 70.születésnapja kínálta az apropót, hogy hosszabb beszélgetésre invitáljuk őt. A filmben megszólal kortársa és barátja, a nemzetközi hírű olasz építész, Paolo Portoghesi, aki többek között ezt mondja róla: Én Makoveczet talán korunk legnagyobb építészének tartom, aki hazájában egészen eredeti építészetet hozott létre, amely kapcsolódik az organikus építészet nagy hagyományaihoz, de azt egy teljesen megújult formában vezeti el az új évezred küszöbére. (2006)
Paolo Portoghesi otthonában
A Rómától északra fekvő középkori településen, Calcataban él Paolo Portoghesi építész, az építészettörténészek egyik legkiválóbbja, tanár és író. Amikor nemrég vendégül látott minket és körülvezetett egészen kivételes hangulatú otthonában és mesebeli kertjében, személyében egy nagyműveltségű, széles látókörű filozófussal találkoztunk. A ház is, a kert is valódi műalkotás, amelyben minden részlet kifinomult ízlésről tanúskodik. (2006)
Medgyaszay István építészete
Egyéni és senki mással össze nem téveszthető építészete a magyar építészeti formanyelvre törekvés legegyénibb teljesítménye. Számára alapvető forrás volt a magyar nép művészete, ugyanakkor bécsi tanulmányai révén Otto Wagner iskolájából magával hozta a legkorszerűbb gondolkodást. Úttörője volt – és nem csak Magyarországon – a vasbeton építészetnek. (2006)
Debrecen
Debrecen – a Kálvinista Róma – egykor a maradandóság szimbóluma volt, ma már inkább az állandó változásé, a megújulásé. A város az utóbbi alig egy évtizedben látványos fejlődésen ment keresztül, megszépült a belváros és Debrecen manapság – ezt még ellenfelei is elismerik – a nagyformátumú építészeti termelés éllovasa Magyarországon. (2006)
A Szegedi egyetem Tanulmányi és Információs Központja
Valószínűleg egyre nagyobb lesz az ázsiója – és nem csak egyetemi berkekben – az épületnek, amely tartalmát tekintve, külső és belsőépítészeti kialakítását illetően nagyvonalú és elegáns. Ezt lelkesült kollégák írásai is igazolják. (2006)
A szegedi Dóm tér
125 éve született Rerrich Béla, aki két művészeti ágban alkotott kiemelkedőt: az építészetben és a kertművészetben. Mintha tudatosan készült volna élete főműve, a szegedi Dóm tér épületegyüttesének megvalósítására. Ez a sajátos és beskatulyázhatatlan mű elszakíthatatlanul kötődik a helyhez, a városhoz. A szegedi Dóm tér a magyar építészet világraszóló alkotása. (2006)
Felhőkarcolók Budapesten
Kell-e felhőkarcoló Budapesten? Több külföldi befektető ilyenek építését sürgeti, például a pesti belváros szívében a sztárépítésznő, Zaha Hadid divatos üvegprizmát tervezett. Megváltozik-e, s ha igen, hogyan Budapest városképe? (2006)
Puhl Antal építész
A MOM Park, a vári Anjou Residence, a szombathelyi Tanárképző Főiskola Könyvtára és számos más közintézmény és családi ház tervezője. (2007)
A Roosevelt téri irodaház
A pesti városkép talán legmeghatározóbb pontján, a Lánchíd tengelyében fekvő Roosevelt téren, a Magyar Tudományos Akadémia és a Gresham Palota között állt a népnyelvben csak spenót-háznak titulált épület. Az új tulajdonos a 70-es években emelt épület helyén egy teljesen új arculatú, a városképbe szervesen illeszkedő házat kívánt építtetni. Hogy ez mennyire sikerült? A műsor erre kereste a választ.(2007)
Az épülő kormányzati negyedről
34 évvel az első műsorom után 2007.június 24-én sugározták az Unokáink is látni fogják sorozat utolsó darabját.
“Teljes átalakulás előtt áll Budapest. Olyan jelentős, a város funkciójának átértékelését érintő lehetőség nyílt meg Budapest előtt, mint a 19. század végén, amikor a mai városszerkezet kialakult. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy egész Budapest jövője a tét.” Ezekkel a hangzatos mondatokkal kezdődött az a sajtótájékoztató, amelyet az új kormányzati negyed építése ügyében a főpolgármester és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által aláírt megállapodás alkalmából tartottak. A Westend City tető teraszáról az építés leendő helyszínére, a Nyugati pályaudvar mögötti területre is rápillanthattak a résztvevők.
A nagy hanggal elindított, de nem kellően előkészített beruházás végül lekerült a napirendről. A hivatalos döntést hónapokkal megelőző (még az építészeti pályázat sem zajlott le) adásunkból ez a végkifejlet várható volt…
Epilógus
Izgalmas időutazás volt visszatekinteni az elmúlt három és fél évtized építészeti témájú műsoraira. Engem is meglepett, mennyire kirajzolódott belőlük nem csupán a szakma, de az elmúlt időszak nagyobb összefüggéseket érintő története is. Mert az építészet ezer szállal kötődik a mindenkori politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális környezethez, s így árulkodó tanúja a kornak, amely létrehozza azt. E műsorfolyam egyszer talán hasznos alapanyagul szolgálhat a magyarországi századvég, századelő kutatójának is, aki összehasonlíthatja a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek erkölcsi, szellemi környezetét a majdanival. Hogy hogyan változott ezek alatt az évtizedek alatt a mindenkori hatalomgyakorlók építészethez való viszonya. Hogy vajon a nemzedékváltások milyen drámai szakadékokat eredményeztek.
Az Unokáink is látni fogják sorozat harmincadik évfordulója kapcsán az ÉPÍTÉSZ ÉVKÖYV 2002-2003 számában Gerle János Ybl-díjas építész értékelő összefoglalójában többek között így ír:
Osskó Judit harmincéves műsorsorozata rendkívül változatos, szélsőségesen eltérő társadalmi feltételek között zajlott, különféle szellemi áramlatok által inspirált, változó mértékben közügyként kezelt – ám mindig közügy voltának megfelelő hatást gyakorló – harmincéves építészeti folyamatnak leghívebb tükre, folyamatos krónikája, rég messze tűnt, meghatározó személyiségeit őrző kincses ládája. Akárhogy is állunk ma az építészet valódi feladatának megfelelő társadalmi szereppel, Osskó Judit kétszázötven körüli műsora a legfontosabb adalék az elmúlt harminc év építészeti gondolkodásának, az építészek előtt álló legjellemzőbb kérdések és személyes válaszok alakulásának megismeréséhez és megértéséhez. Amit Osskó Judit kamaszkori lelkesedéssel elkezdett és aztán valóban a legnagyobb kitartással, következetességgel, újságíróként és építészként egyaránt kivételes szakmai becsülettel, elkötelezettséggel és felelősségérzettel csinál a mai napig, az az építészeti kultúra önismerete szempontjából nélkülözhetetlen és felbecsülhetetlen.(…)
Az ünnepi alkalom mégis néhány gyakorlati teendő megfogalmazására késztet elsősorban, talán az évforduló, a nyilvánosság segít, hogy felvállalásukkal igazolni lehessen az építészet közüggyé válását:
Valamennyi Osskó-műsor kópiáját el kellene helyezni az Építészeti Múzeumban, hogy ott kutathatók legyenek (ha ez még nem történt volna meg, mint ahogy arról évek óta szó van
).
Ahogy a műsorok első öt évének anyaga megjelent könyv alakban, úgy sajtó alá kellene rendezni a harminc év műsorait, amit egyetemi tankönyvként – dokumentumgyűjteményként – javasolok megjelentetni. (Osskó Judit Major Mátéval közösen jegyzett dokumentumgyűjteménye is rajta van az egyetemi hallgatók számára ajánlott könyvek listáján.)
Az egyes régi filmeket rendszeresen újra műsorra kellene tűznie a közszolgálati televíziónak.
Össze kellene montírozni olyan tematikus összeállításokat, amelyek oktatási, közművelődési célra alkalmas CD-ként forgalmazhatók (építészportrék, nemzetközi kiállítások, külföldön alkotó magyar építészek, vidéki városok fejlődése, budapesti városrehabilitáció stb.)
Az építészetről valóban mind több szó esik – az iránta való egyre erőteljesebb érdeklődés óriási jelentőségéhez és lehetőségéhez képest a televízió erről mintha alig vett volna tudomást. Pedig a következő harminc év sorsa ezen is múlik, és ebben Osskó Judit lehetséges szerepe pontosan felmérhető.”
2007 novemberében a Terc Kiadó gondozásában megjelent az Unokáink is látni fogják – Tíz építészportré 1977-1995 című kötet.
2007 áprilisában azonos címmel a sorozat részeként műsor is készült (amely bővített formában a könyv DVD melléklete lett).
A műsor – és a könyv – ezúttal valóságos időutazásra invitált. Tíz – ma már klasszikusnak számító – építész interjúból válogattam részleteket az 1977 és 1995 közötti termésből. Olyan meghatározó személyiségek szólalnak meg, akik már nincsenek közöttünk, de nagy hatást gyakoroltak korunk építésznemzedékeire. Értékőrzők voltak valamennyien és értékteremtők. (Csonka Pál, Dercsényi Dezső, Farkasdy Zoltán, Gerő László, Rados Jenő, Pierre Vago, Goldfinger Ernő, Szendrői Jenő, dr.Vargha László, Jánossy György) (2007)
A kötet utószavát Gerle János Ybl-díjas építész írta:
Osskó Judit negyedéves hallgatóként határozta el, hogy szakmájának népszerűsítésével, az építészet megismertetésével és megértetésével fog foglalkozni ott, ahol ezt a leghatékonyabban teheti, a televízióban. A nevéhez kötődő Unokáink is látni fogják című műsor első adása 1974-ben volt látható, s folytatódik immár 33 éve, kivételes jelenségként az egész televíziózás történetében. Ez az egy emberöltőnyi idő olyan gyökeres változásokat hozott a magyarországi társadalomban és kultúrában, amelyek felfoghatatlanok, áttekinthetetlenek volnának a következetes, elfogulatlan dokumentálás nélkül. Osskó Judit sorozata és további szakmai filmjei (több, mint háromszáz műsor) egyrészt az építészetről alkotott képzeteket tisztítják és gazdagítják, s egyúttal szorgalmasan írják a szakma saját történetét is. E történet legjelentősebb vonulatát az építészetet meghatározó alkotók vallomásai képezik. Osskó Judit megszólaltatta mindazokat, akik tevékenységükkel erőteljesen hatottak a magyarországi környezet alakítására, s akiknek a gondolatait több esetben csak ezek a filmek őrzik az utókor számára. Különösen nagy figyelmet szentel a külföldön dolgozó magyar építészek munkásságának és az ő segítségükkel ismertette meg a hazai közönséggel a közelmúlt és a jelenkor nemzetközi építészeti eseményeit.
A nyolcvanas-kilencvenes években a Magyar Televízió kulturális arculatának meghatározásban jelentős szerepe volt. Az építészeti eseményekről való tájékoztatás az általa gyakorolt felelősségteljes formában több ízben vezetett műemléki értékek megmentéséhez is. Műsorai az éppen időszerű vitatémák sokoldalú bemutatatásával – és saját mértékadó véleményének megjelenítésével – hozzájárulnak a környezetkultúra emberi arcának, a város humánus vonásainak fenntartásához, még ha sajnálatosan minden igyekezete ellenére, egyre csökkenő hatékonysággal is. A szakmai életrajzában szereplő Renan- idézet jellemzi vállalt és következetesen végzett tevékenységét: “Egy nemzet becsülete, tisztessége és ítélőképessége az építészetén keresztül mutatkozik meg.”
A legjelentősebb szakmai elismerésekben részesült, több nívódíj mellett megkapta a Kós Károly díjat (1994), a Dercsényi Dezső-díjat (1995), az Akadémai Újságíró-díjat (1997), a Táncsics Mihály-díjat (2000), az Ybl Miklós-díjat (2005), és a nagyközönség általános megbecsülését mutató Príma Primisszima-díjat (2006)
.”
Az Unokáink is látni fogják – Tíz építészportré 1977-1995 című interjúkötetről a Régi-új Magyar Építőművészet 2008/1 számában Mujdricza Péter építész így kezdi recenzióját:
Világszerte kevés folytatásos televíziós műsorról mondható el, hogy egy teljes emberöltő alatt sem süllyedt szappanoperává. Sőt. Milyen szép is lenne, ha az eljövendő nemzedékekért érzett felelősség egyszer a Steindl Imre által emelt magyar Országházba is beköltözne. Mert súlyos mű a Terc Kiadó gondozásában 2007 őszén megjelent, dvd lemezzel ellátott, keményfedelű könyv. Jó kézbe venni és nehéz. Nagyon nehéz felpillantani belőle. Körülnézni kívül és körülnézni belül. Hol vannak a nagy egyéniségek? Meghaltak – jelentette ki Farkasdy Zoltán az Unokáink is látni fogják műsorában 1983 márciusában.
A könyv válogatás Osskó Judit portréfilmjeinek mélyinterjúiból. Megszólaltatta mindazokat, – olvashatjuk a kötet hátsó borítóján – akiknek gondolatait több esetben csak ezek a filmek őrzik.(…)”.

Sohasem hatalomnak gondoltam, amit csinálok, hanem szolgálatnak. Az Unokáink is látni fogják kezdetben viszonylag későn sugárzott, értelmiségi rétegműsor volt, de az első pillanattól kezdve éreztem az építésztársadalom jeleseinek segítségét és támogatását. Más volt a világ abban az értelemben is, hogy a népes szocialista tervezőirodákban a közönség számára ismeretlenül ugyan, de nagy műveltségű, nagy tehetségű, kiváló emberek dolgoztak. Jóformán az első pillanattól kezdve elfogadtak partnerüknek és örültek, hogy van valaki, aki ilyen megszállottan az építészet s az építészek népszerűsítésére vállalkozik. (Egyszer talán összeírom, hány száz építészt ismerhettek meg a műsorokból – akik kivétel nélkül kerek mondatokban, okos érvekkel és gondolatokkal segítettek eligazodni mindannyiunkat az építészet elbűvölő és lehangoló világában.)
Valamikor a 80-as évek közepén a Déli Hírlap kritikusa (horpácsi) így kezdte írását:
Néha – amikor az Unokáink is látni fogják című műsort nézem – irigylem az építészeket. Egyik értelmiségi rétegünknek sincs ilyen tudatos, a szakma gondjait és presztízsét óvó, élesztgető műsora, mint Osskó Judité. Elképzelhető (hallottam már ilyen hangokat is) hogy nem minden építész szereti, de azt senki se vitatja, hogy műsorai mindenkor a közügy és közgondolkodás szintjére emelik az építészetet.
Nem szóltam azokról a művelődéstörténeti filmjeimről, amelyeknek ha nem is mindig főszereplője, de meghatározó témája és legfontosabb illusztrációja az építészet volt. A teljesség igénye nélkül:
Tisztelet Üzbegisztánnak I-V
Az öt részes sorozatban Buhara, Szamarkand, Híva építészetét, az ország népművészetét, népzenéjét és népszokásait mutattuk be. (1982)
A Biblia földjén című film a Bibliában szereplő helyszínekre kalauzolt, míg a második rész, az Izrael földjén című Izrael világi helyszíneivel és mai építészetével ismertetett meg. (1988)
A fáraók földjén háromrészes film Egyiptom varázslatos építészeti emlékeit mutatta be az ókortól a középkoron át a 19-20. századig. (1991)
A felhőkarcolótól az őserdőig – Malajzia az ellentétek földje
Malajzia egyszerre egzotikus és 21.századi ország. A világ egyik legmagasabb felhőkarcolója Kuala Lumpurban áll és az egyre fogyó őserdők közül is a legérintetlenebb Borneo szigetén található, ahol a fejvadászok utódai még ma is az un. hosszúházaikban laknak. (2001)
A magyarok ezer esztendeje Rómában
Máig meghatározó a magyarság számára, hogy államalapító Szent István királyunk, amikor nyugati mintára megszervezte birodalmát, Rómához fordult segítségért. Azóta, immár ezer éve az Örök Városban folyamatosan anyagi és szellemi javakra lelünk – filmünk ennek a római magyar jelenlétnek járt utána – elsősorban az építészeti emlékek bemutatatásával. (2002)
Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!
Az 1956-os forradalom napjaiban Budapest épületállományának egy része súlyos károkat szenvedett. E kisfilm a korabeli archív anyagok – fotográfia, film – és a mai felvételek segítségével idézi fel a háború és béke napjait. (2001)
Világörökségeink
Az ORTT támogatásával készült el a magyarországi világörökségeket bemutató hétrészes sorozat: (2004)
A budai Várnegyed és a Duna part;
Hollókő;
A pannonhalmi bencés főapátság;
A pécsi ókeresztény sírkamrák;
A Hortobágy;
A Fertő tó vidéke;
Aggteleki cseppkőbarlang
Afrika nyugati gallérján I.-IV. (2006)
A négyrészes sorozat Marokkó őslakóinak, a berbereknek az építészetét, népművészetét mutatja be a Közép-Atlasztól Tafilaleten át Marrakeshig.
Érdekes és tanulságos kirándulás volt a Hídépítő történet című műsor.
Az utolsó öt évben több jelentős híd, viadukt épült az országban. Ezek közül az öt legjelentősebbet – a köröshegyi Völgyhidat, a dunaújvárosi új acélhidat, a nagyrákosi vasúti hidat, a korongi hidat és az M0-ás Megyeri hidat mutattuk be. (2007)
Külön fejezet illeti az alkotótársaimat, a munkatársaimat. Kezdettől fogva fontos volt, hogy jó hangulatban teljen a forgatás, a vágás, a stúdiófelvétel. A sok tehetséges és megszállott kolléga között volt néhány, akinek a humora is egészen kivételes volt. Nem tudom sajnos felsorolni mindazokat, akikkel az elmúlt évtizedek alatt dolgoztam, hiszen a stáb meghatározó tagjait – az operatőrt, a vágót, a rendezőt, hangmérnököt, zenei szerkesztőt, gyártásvezetőt – a műsorok végén is feltűntetik. De nem szerepelnek a hajdani segédoperatőrök, technikusok, az a sok műszaki szakember, aki például a stúdió vezérlőjében tette a dolgát.
Amikor a műsorszerkesztői munkát elkezdtem, a stáb összetétele adottság volt. A riporter-műsorvezető Kopeczky Lajos volt, a rendező Endrődi Sándor.
Akkoriban minden műsort más operatőr forgatott, akit éppen beosztottak. Kitűnő kollégák voltak ők: Zádori Ferenc, Becsy Zoltán, Bónis Gyula, Zsóka Zoltán, Dobay Sándor, Bánhegyi István, Füredi Vilmos, Bodó János, Haraszti Zsolt.
1978-79-től a műsorok állandó operatőre Király Péter lett sok éven át.
Később Petróczy András, és hosszú éveken át Czabarka Péter. (…az én váram 16 éves műsorfolyamából 14-nek ő volt az operatőre.) Sokat dolgoztam Abonyi Antallal, Bartos Miklóssal, Wonke Rezsővel.
Az utolsó években Szirmai Béla lett a műsoraim állandó operatőre.
Az első időben Müller Judittal vágtunk. 1978-tól sok éven át Jeszenszky Ágnes volt a műsorok állandó vágója, később Tranger Márta, majd ismét Jeszenszky Ágnes. Az utóbbi években gyakran dolgoztam Somogyi Valériával is.
A műsorok zenei szerkesztője szinte mindvégig Sándor Katalin volt. Később …az én váram adásainál Darázs Erzsébet hozta a muzsikát, az utolsó időben Tamás Zsolt, ritkán Herczeg László.
Jó pár éven át a műsorok állandó hangmérnöke Takács Mariann volt.
Endrődi Sándor rendezővel sokáig dolgoztunk együtt, azután Szakály István, Kútvölgyi Katalin, B.Farkas Tamás, Koós György és Soós Árpád lettek a műsorok rendezői. Jó pár éve már én rendeztem a műsoraimat.
A kezdetektől majd húsz éven át Szegedi Zoltán volt a gyártásvezető, őt Tóth Márton, Jobban Ferenc, Jakab Jenő s végül az utolsó másfél évtizedben Domonkos Zoltán követte.
Most, hogy megpróbáltam számba venni az eltelt 34 esztendő építészeti műsorait, elővettem egykori cikkeket, TV évkönyveket és arra gondoltam, hogy a számomra is emlékezetes vagy éppen újra felfedezett írásokból összeállítok egy csokrot, a fenti hosszú felsorolást kiegészítő kor-és műsortörténetként.
A JEL KÉP (A Tömegkommunikációs Kutatóközpont folyóirata) 1983-ban felkért, hogy az akkor tízedik évfolyamába lépő Unokáink is látni fogják sorozatról hosszabb cikket írjak a folyóiratba. (Csak a kort megidézve: a lapban az első írás Wisinger István interjúja dr. Lakatos Ernővel, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetőjével.)
Különös érzés az embernek szembesülni huszonöt évvel ezelőtti önmagával, de a már akkor matuzsáleminek számító műsorfolyam szándékáról, céljáról ma sem tudnék mást mondani, mint amit akkor papírra vetettem.
Egyre többször kérdezik tőlem: nem akarom-e abbahagyni? Egyelőre nem. Meggyőződésem ugyanis, hogy nálunk az építészetnek még mindig nincs jelentőségéhez mért rangja, súlya, miközben az elmúlt évtizedek építési-építészeti tevékenységétől egyre jobban szenvedünk. A baj ott van, hogy lebecsüljük az építészet környezetformáló – s így emberformáló – erejét.(…) Szóval – legalábbis ami építészetünket illeti – szerencsétlen korban élünk. Soha még ilyen tömegben nem építettünk, s tettük mindezt az építészettörténet talán legigénytelenebb, a környezetnek leginkább fittyet hányó stílusában, nélkülözve a harmóniát, a szépséget, a mívességet. (…)
Vétót mondani, segíteni és tájékoztatni, felelősséget ébreszteni, az építészet tekintélyét helyreállítani, s mindannyiunk érdekében társadalmi problémaként kezelni. Ez volt, s ma is ez a célja az Unokáink is látni fogják sorozatnak.(…)

A cím – amelyet kezdetben sokan komolytalannak vagy hosszúnak tartottak – telitalálatnak bizonyult. Hamarosan szállóigévé vált, cikkek, kabarétréfák csattanójaként mind többen használták. A sorozaton belül is sok variációs lehetőséget kínált: Unokáink is LAKNI fogják volt a címe több lakásépítéssel fogalakozó műsorunknak, s ahol a téma úgy kívánta, kérdőjel került a végére. Unokáink is látni fogják? – abbeli bizonytalanságunkat jelezte, vajon rontó-bontó építkezéseink mit hagynak örökül utódainkra. Két éve pedig az addig immár hat esztendős sorozat, az Unokáink is látni fogják eredeti címével feleselve Ráday Mihály útjára indította Unokáink sem fogják látni műsorát.(…)
Az építészet – természeténél fogva – hű tükre annak a kornak, társadalomnak, amely létrehozza, annál is inkább, mert ezer szállal kötődik az adott gazdasági, technikai lehetőségekhez, de egyben kifejezi a társadalom kulturális színvonalát, igényét – vagy igénytelenségét – is.
Az eddigiekből talán érthető, hogy a körülbelül kéthavonta jelentkező műsorsorozat témaválasztása sok fejtörést okozott, s okoz ma is. Mert beletartozik egy városképet meghatározó új középület kritikáján túl a lakótelepi építésmód éppúgy, mint a településfejlesztés zavarai, az elöregedett városrészek helyzete, de a budai hegyvidék vagy a Balaton helyenként elszomorító látványa is. Fontos néha kitekinteni határainkon túlra, hol tart a világ építészete, milyen új irányzatok bukkantak felszínre.
Nehéz persze egy évvel korábban – amikor a következő éves tervet kreáljuk – pontosan tudni, mi kerül az emberek vagy az építész-közvélemény érdeklődésének középpontjába, milyen téma ígérkezik valóban fontosnak. Miután azonban az Unokáink is látni fogják sorozat, s szűkös kapacitása előre biztosított, így tartalmi változása nem okoz különösebb zavart, a “tervteljesítésben” fennakadást.
A témákat magam választom ki, és ha egy dolgot fontosnak, aktuálisnak tartok, nemigen hagyom magam ettől eltéríteni. Szövetségeseket is csupán a mindenkori szereplők, a riportalanyok között keresek, akik jóhiszemű szakemberek, és akik véleményüket köntörfalazás nélkül mondják el.
Az egyes műsorok témaválasztását utólag ritkán éri vád, sőt az impresszionistának tűnő válogatás általában igazolódik. Gyakran egy-egy műsor után hasonló témájú cikkek sora jelenik meg, azaz nyilván másokat is azonos gondolatok foglakoztattak ugyanabban az időben.(…)
Szerencsém van a riportalanyokkal is. Az építészek többsége szépen, választékosan, okosan fogalmaz, kiszolgáltatott helyzetük rákényszeríti őket, hogy a beruházóval, kivitelezővel szemben meggyőző érvekkel, szavakkal védjék álláspontjukat. Nem szakbarbárok, hiszen pusztán műszaki ismeretekkel ezen a pályán nem boldogulhatnak. Hiszik még – ha minden ellene szól is -hogy művészek kicsit, hogy rangfosztottságuk egyszer véget ér, és szolgálataikat tudásuknak, képességüknek megfelelően igényli majd a társadalom.
A műsorokban kiváló szakemberek szólaltak meg, az építészeken kívül szociológusok, pszichológusok, történészek, művészettörténészek és írók is. Olyan kérdésekről beszéltek, amelyeket sem addig, s valószínűleg később sem dolgoztak ki részletesen, nem publikálnak, de mint ötletek, elképzelések figyelemreméltóak, irányadó, új kibontakozást segítő gondolatok elindítói lehetnek.
Ma már az épített környezetünk milyenségéről folyó viták beépültek mindennapi információs rendszerünkbe, egyre több újságcikk, rádió- és tévéműsor foglalkozik építészettel, városépítéssel.
Lassan kezd felnőni a használó, a lakó, az építtető – azaz az ország lakossága -, aki már hangot ad rossz érzéseinek, kezdi megfogalmazni komfortérzésének hiányát, beleszólást követel – és én ezt tartom a legfontosabbnak. Mert nem csupán használói, de valamennyien megbízói is vagyunk mindannak, ami körülöttünk épül. (…)
Remélem, hogy az Unokáink is látni fogják elmúlt tíz esztendejének hatása is fellelhető a jobbító szándékok mögött. Nem is az egyes adásoké, hanem a sorozat konok kitartásáé – és ezzel párhuzamosan egy értőbb, véleményét elmondó nagyközönségé. És hiszem, hogy a sorozatban elhangzott gondolatok alapul szolgálhatnak a nagyközönség és az építészek dialógusához, ahhoz a párbeszédhez, amely nélkül demokratikus társadalomban jó építészet eddig sem lehetett, s a jövőben még kevésbé lehet. (…)
A sorozatot folytatni szeretném – most egy rendhagyó portré van készülőben:
Unokáink is látni fogják – de hogy látja Ön? Beszélgetőpartnerem 60 éves és tipikusan XX. századinak vallja magát. Az ő gondolataival zárom hát:”…az építészet akkor is létező marad, ha nem figyelnek rá, ha lábbal tapossák alaptörvényeit. Ezt a nekem negatívnak tűnő korszakot is jellemzi a látensen benne rejlő negatív építészet. Ahol az eltömegesedés, az ízléstelenség, a gondolattalanság a felszín minden jólfésültsége ellenére is szembetűnik. Persze csak annak, akinek van hozzá szeme. A jövőnek pedig lesz ilyen szeme.” (1983)
1987-ben megjelent a TV könyv, s benne Petrucz Miklós (a körünkből fiatalon eltávozott kedves kolléga) készítette velem az interjút. Két részletet idézek:
Az ötvenöt Unokáink mellett sokszor látjuk A Hétben és portrékat is készített. De mindig és kizárólag az építészettel foglalkozott. Ennyire mély szándék vezérli?
Nyugodtan nevezheti erősnek és mélynek. Azért harcolok, hogy az építészet, amely életünk egyik fontos szférája, megkapja azt a rangot a közgondolkodásban, amit megérdemel. A vezetésben és a hétköznapi emberek között egyaránt. Azt szeretném, hogy senkinek ne legyen mindegy, milyen épületben lakik, milyen a munkahelye, milyen utcában megy és milyen a szűk környezete, a lakása. Mert mindezek tudat alatt befolyásolnak bennünket. Tudom, csak beszélni mindezekről nem elég. Ahhoz, hogy tettekben is megnyilvánuljon az épített környezet fontosságának felismerése, az emberek látásmódján kell változtatni.

(Az idézett cikkben Petrucz Miklós Sylvester Andrást is megkérdezte felőlem.)
Sylvester András (nyugalmazott főszerkesztő)
Amikor jelentkezett nálunk, már kész építész volt. Nagyon pártoltam felvételét. Nézetem volt, hogy a képzőművészetek alapja az építészet. Osskó Judit rendkívüli gyorsasággal illeszkedett a munkába, és ráadásul jó szervezőnek is bizonyult. Fél esztendő alatt létrehozta az azóta is tartó sorozatot, amely bizony igen jelentékeny érték. Pici fájdalom, hogy szerintem a televízióban a mai napig nem méltányolják kellően...”
1997-ben újabb tévés évkönyv készült. Megtisztelő volt, hogy Gyurkovics Tibor vállalkozott a rólam – velem – készített cikk megírására. (Más “szakma”, más hang.)
Először, amikor – elég sok évvel ezelőtt – észleltem a tévében, nem láttam. Éppen a lakásban kószáltam, amikor meghallottam a hangját. Nocsak. Érdekes hang, torokba tömött, mély, sietős, csaknem erotikus. Valami nazalitás is szólt benne, aztán hallottam sűrű beszédén át valami röptetett tájszólást, amit a gyors szöveg hol fölerősített, hol eltakart. Magyar lány, magyar televízióban? Magyar “ecsettel”? Nocsak.
Szép volt? Olyasmi. Mindenestre villogó szőke, tömött, de íves száj, kőkék erős szemek, mozgékony arc. Egyáltalán mozog az egész nő, ültében is, még kiugró pofacsontja is. Teszi magát? Igyekszik? Ennyire eleget akar tenni a feladatának? Vagy ennyire intenzív, ülve is?
Biztos valami női műsor megy – gondoltam – azért pörgeti. Ő maga is azért van, hogy eladják – a műsort. Csacska szerelmek, ki kié – társasjátékok, “töröld le a rúzst a számról” kvíz-adás, egyheti beutalóval Lengyeltótiba, a “Kék Álom” nevű szállodába a tó fölé kettesben.
Valamikor nemrég egy igen valódi baráti nőmmel barkochbáztuk ki ezt a női személyt, akiről írok. Elejtett jelzőimből talán érzékelhető, hogy – sajna, vagy szerencsére – egyik hölggyel sem kerültem oly nemű fizikális közelségbe, amely agyborulásával megfosztott volna tisztánlátásomtól, annyi permetet viszont hagyott maga után a kapcsolat, hogy bár a valódi igazat tudhatom írni a kibarkochbázott személyiségről, írásomban maradt annyi jótékony homály, mint a napba tartott pohár borban, melynek csillogásán is átdereng a must egy kis jótékony vagy elfogult árnyalata.(…)
Pardon, nem akarom megszakítani örömódáját és fékezhetetlen tenni akarását, el kell ismernem, hogy magát nem passzírozta be a tévé úgynevezett “tévészemélyiséggé”, mint a legtöbb női szerkesztőt. Lehet, hogy kevesebb maradt, mindenesetre több is, “osskóbb”. Ők előbb-utóbb főszereplők akarnak lenni, maga – talán a műsor egyszemélyessége miatt is – magányosabb, több is.
(…) Nos, nem akarok én tovább bölcsködni, annyi azonban talán mégis következik mindebből, hogy maga idehaza van, ahogy Tamási Áron írta: “Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Maga ezt csinálta a műsoraival, a művészi fölfedezéseivel, művészettörténeti és személyi hitelesítéseivel, hogy ezt az otthont, amit majdnem sikerült szétzilálni valamilyen hisztero-liberál, túl ideges irányzatnak, ezt az otthonérzést, hogy Magyarország a mi otthonunk, az épületeink a mi házaink, azokban lakunk, ezek a mi lakásaink, anélkül, hogy ehhez mindig odatennénk, hogy magyar, magyar, magyar…ez van benne, mint eszme, ez jön át…

Utóirat
2007 októberében ünnepség keretében búcsúztattak el bennünket: a Közművelődési Főszerkesztőségről egyszerre távozó tizenöt régi tévés szerkesztőt. Mind a tizenötünket egy- egy volt munkatársunk “méltatott”. Váratlan meglepetésként ért ez a kedves gesztus. Hosszú televíziós történetemet ezzel zárom: Szirmai Béla operatőr kollégám megtisztelő soraival:
Kedves Judit, kedves vendégek!
Nagy meglepetésként ért a felkérés, hogy ma itt szóljak néhány szót, de ugyanakkor megtisztelt a feladat.
Juditról mondhatok néhány gondolatot, akivel az utóbbi években – elmondhatom – nagy öröm volt együtt lenni.
Ez több okból is kellemes volt számomra:
értékes és értéket tovább vivő, értéket teremtő emberekkel mindig jó együtt lenni. Értéket jelentett Judit és a riportalanyok is, amit Pierre Vago, Finta József, Makovecz és az építészet számtalan neves egyénisége jelentett. A szomorú csak az, hogy ma már vadászni kell az ilyen lehetőségekre.
A mi munkakapcsolatunk természetes módon kezdődött: nem a kényszer, nem a fúrás, nem a bekönyörgés eseteiből állt össze, hanem a maga kiforrásában – mint a bor – vált kölcsönös hűséggé.
Ragaszkodott hozzám, és megtisztelő, bizalmat építő kapcsolatban alakultunk, talán barátokká! Ez a közös, jó munka jó végeredményéhez elengedhetetlen.
Eddig emberi kapcsolatokat, érzéseket emlegettem, mert szerintem ez a legfontosabb. Ez után jöhet csak a többi. Ha ez nincs, minden és mindenki felcserélhető, kicserélhető, elcserélhető, eldobható. Judit hűségesen ragaszkodott azokhoz, akiknek a munkájában megbízott és akik alkotótársak voltak a feladatokban.
Judit a munkáihoz az alanyait és témáit egy megfontoltan magas értékrend szerint válogatta össze és talán nem véletlen, hogy az alkotásokban az egyensúly nem billent meg, mégis határozottan érződött állásfoglalása úgy, hogy magasra tette a mércét, az emberséget és a közjót illetően.
Ez ügyben nem volt megingatható. Lemondott magas pozíciójáról is azért, hogy belül szabad maradhasson – talán egyetlenként ebben a házban.
Nekem is nagy szabadságot adott a munkámban, amiért nagyon hálás vagyok, és éppen ezért igyekeztem felelősségteljesen megoldani a feladatot. A bizalom nagy kincs, nem szabad visszaélni vele.
Most egy újabb mérföldkőhöz érkezett az élete, szomorú vagyok, mert kevesebb lesz azon értékes műsorok száma, amit az Ő neve fémjelzett.
Számunkra, számotokra tanulságul még egy gondolatot mondanék:
A tudást, a hitet, az elkötelezettséget úgy mutatta be nekünk, hogy közben fiatalos lendülete, humora, nőies bája ugyan azt az Osskó Juditot állította mindannyiunk elé ma is, mint néhány tíz évvel ezelőtt, amikor a Magyar Televízióhoz került.
Tanuljatok tőle és próbáljátok utána csinálni! – ha tudjátok!?
Számomra megtiszteltetés volt, hogy veled dolgozhattam!

Kapcsolódó események