MTV-történet  
 
 
Elöljáró szó  
MTV história  
> Interjúk  
Televíziós arcok
 
   
 
 
 
 
vissza a FilmesHázba
 
 
     
  Domján DNS  
     
 
Kisgyermek korától biológusnak készült. Az ELTE biológus szakon szerzett diplomája után, mégis 1970-ben már a Magyar Televíziónál dolgozik. Sorozatot készít Magyarország környezetvédelméről, szerkesztője a Szojuz-Apolló űrkísérlet élő közvetítésének. Együtt dolgozhat a legkiválóbb magyar ismeretterjesztőkkel: Benedek István professzorral, dr. Czeizel Endre genetikussal, a fizikus Marx György professzorral, Venetiáner Pállal, Juhász Árpáddal, Vida Gáborral, Csaba Györggyel és még sok más kiemelkedő tudományos kutatóval, köztük Nobel díjasokkal is.
1985-ben megnyeri a műsorigazgató posztjára kiírt pályázatot. Három évig dolgozik a Műsorigazgatóságon: szerkeszti és karbantartja a Magyar Televízió műsorstruktúráját, vezeti a heti műsorüléseket.
Két, egymást követő cikluson át a párizsi székhelyű Nemzetközi Rádió- és Televízió Egyetem alelnöki posztjára is megválasztották. 1997-ben kilép a politikai harcok célpontjává vált Magyar Televízióból, ahol 27 évig dolgozott. Beszélgetés
Domján Dénes szerkesztővel, tudományról, oktatásról, ismeretterjesztésről, televíziózásról.
 
  - Iskolás korodban is már a természettudomány felé fordultál?
- A természettudományok iránti érdeklődésem egyértelműen kiderült már egészen fiatal koromban. 5-6 éves lehettem - akkoriban szüleimmel együtt egy Budapesthez közeli kis községben, Maglódon laktunk - és a falusi környezetben közelről megfigyelhettem a szabadban élő állatokat. Emlékszem, egyszer a falu határában lévő patakból hoztunk haza befőttes üvegben víz alatt élő rovarokat. (Nepa cinerea sp.) (1).
Otthon sokáig elnéztem a különös teremtményeket. Hogyan tudnak a víz alatt élni? Miért egyszínű az egész rovar? Ha egyszínű, miért van egy feltűnő színes testrésze is? Hogyan lélegzik a víz alatt? Miért mozog olyan alattomosan, a talajhoz lapulva? A kérdések teljes egészében lekötötték a figyelmemet. Az élőlények iránti érdeklődésem egész fiatal koromban megmaradt és kiegészült a rendszeres természetjárással. Akkoriban még kötelező iskolai feladat volt a rovar gyűjtemény egyszeri elkészítése, de én utána is készítettem saját gyűjteményt. Rendszeresen jártam gyűjtő utakra, ennek során ismertem meg latin nevéről a természet élőlényeit, a növényeket és az állatokat egyaránt. A gyűjtő utakra hasonló érdeklődésű társaimmal mentem, sokszor szakértő felnőttek vezetésével. Ennek egyik késői emléke, hogy amikor a Televízióba kerültem, ottlétem egyik első napján megszólított egy akkor már ős televíziós, Rácz Gábor. "Én az a Rácz Gábor vagyok, akivel egy alkalommal együtt voltál lepkegyűjtő úton a Hárshegyen, Gaskó Kálmán (szintén nagy gyűjtő) társaságában". Kicsi a világ. Számtalan különböző állatot láttam "vendégül" későbbi városi lakásunkban, ügyelve arra, hogy a megfigyelés után visszavigyem őket a természetbe. Egyik-másik "vendégnek" családunk nem minden tagja örült egyértelműen (kígyók, teknősbékák, sündisznó, denevér, stb).
- Kik voltak a szüleid, milyen családból származol? Mit hoztál otthonról? Testvéred Domján Edit színésznő, aki sajnos korán távozott közülünk, míg ő a humán, addig te inkább a reál tantárgyak iránt érdeklődtél?
- Szüleim nagyon egyszerű emberek voltak. Édesapám műszaki ügyintéző volt az akkori Ruggyantaárugyárban, a termékek reklamációit intézte egészen a nyugdíjazásáig. Édesanyám vidéki lány volt, a háború előtt cselédlányként dolgozott egy gazdag budapesti orvosnál. A háború borzalmas megpróbáltatásai után - apám menekülő hadtestét követte két kiskorú gyermekkel, a nővéremmel és velem, Ausztriában bujkálva - hamarosan beteg lett és visszatérve Magyarországra egészen haláláig betegeskedett, bennünket nevelt. Anyám, ma úgy mondanánk, túlérzékeny idegrendszerű asszony volt. Lehet, hogy az örökölt képességeken túl a háború és a menekülés viszontagságai hozták ezt ki belőle. Az emberek viselkedésében és a környezetben megnyilvánuló legkisebb változást is észlelte, különösen ha az valamilyen fenyegetést jelentett önmagára vagy szeretteire. Biztos, hogy a nevelés során ennek egy része átadódott és beépült a mi személyiségünkbe is. Tőle örököltük - a nővérem és én - azt a különös érzékenységet és intelligenciát, amellyel a világ dolgai iránt viseltettünk. Én, mint későbbi természettudós - legalább is annak indultam - született érzékenységem révén felfigyeltem a természet világában zajló finom változásokra, jelenségekre és ez teljes mértékben lekötötte érdeklődésemet. Nővéremet a színész mesterségben érzékenysége, esetenként túlérzékenysége abban segítette, hogy mélyen azonosulni tudott a szerepben megformált jellemmel, amelyet azután nagyon magas hőfokon és született bájjal tudott a színpadra állítani (pl. Bolond lány).
- Miért döntöttél az ELTE biológus szak mellett? 1970-ben végeztél, mit tudtál a világról Diáklázadások, Csehszlovákia stb.
- Az előzőek ismeretében pályaválasztásom nem is lehetett kétséges. Számomra csak valamilyen természettudós pálya jöhetett számításba. Érdekesség, hogy egy időben, középiskolás koromban, a kémia került érdeklődésem középpontjába. A kémia még a biológiához képest is elvontabb világnak tűnt. Az atomok és elektronok világában lezajló változások, vegyületek, szerves anyagok, műanyagok akkoriban teljesen elbűvöltek. Először a kémia szakra adtam be felvételi kérelmemet. Első felvételim meghiúsult a matematikai tárgyból elért gyengébb eredményem miatt. Ezért a második évben a jobb esélyekkel kecsegtető biológia szakra felvételiztem - sikerrel.
Amikor az Egyetemre bekerültem, az számomra - társaimmal együtt - vágyaim beteljesülésének netovábbja volt. Izgalmasabbnál izgalmasabb tárgyakkal ismerkedtünk meg. Biokémia, élettan, mikrobiológia, stb. Amikor egyetemista voltam, akkor indult el máig is tartó diadalútjára a molekuláris biológia, a genetika. Akkoriban osztottak Nobel díjat a DNS szerkezetének felfedezéséért. Mindezt - előadóink jóvoltából - a bőrünkön érzetük. Boldogok voltunk, hogy az egyetem után, tudásunkkal részt vehetünk egy új világ formálásában. Számunkra akkoriban nem létezett más, csak a biológia. Jellemző, hogy 1968-ban egy nemzetközi egyetemi építő táborral az akkori Szovjetunióban voltunk, házakat építeni. Egyszer hírét vettük, hogy a cseh fiatalok tüntettek valamiért. Hazaérkezésünk után tudtuk meg, hogy a cseh fiatalok azért tüntettek, mert a szocialista országok haderői bevonultak az akkori Csehszlovákiába és leverték a "prágai tavaszt". Abban az időben a politika eseményei számunkra még csak hír értékűek voltak. Minden erőnkkel készülnünk kellett jövendő pályánkra, a szakosodásra, a szakdolgozat elkészítésére, foglalkozni kellett azzal, hogy az Egyetem után hová megyünk majd dolgozni?
- Az egyetem elvégzése után még abban az évben felvettek a Televízióba, hogy sikerült ezt elintézni, hogy kerültél kapcsolatba a televízióval? Úgy tudom az import filmek szinkronizálásában gyakornokként, kezdtél dolgozni. Mit kellett egy biológusnak ilyen filmekkel csinálni?
- Egyetemi tanulmányaim utolsó évében, a nyári szünidő alatt egy kis pénzt akartam keresni. Olyan munkát kerestem, amelynek keretében a tudomány és a biológia iránti rajongásomat kiélhettem volna. A magyar ismeretterjesztő filmkészítés legendás személyiségéhez,
Kollányi Ágoston (2) filmrendezőhöz fordultam tanácsért. Az ő javaslatára kerestem meg a Magyar Televízió Ismeretterjesztő Osztályának akkori vezetőjét, Sylvester Andrást, minden ismeretség és összeköttetés nélkül, csak úgy, az "utcáról". Felajánlottam frissen szerzett biológiai ismereteimet valamilyen ismeretterjesztő műsorban történő hasznosításra. Bár a jelentkezés közvetlen motivációja kiegészítő nyári pénzkereset megszerzése volt, a szándékban már benne volt a későbbi hivatás - a tudomány ismereteinek népszerűsítése iránt érzett - vonzalom is. Az egyszeri nyári munkából hivatás lett. Már megvolt a biológus állásom, mégis a a tudományokra szinte korlátlan rálátást biztosító izgalmas, változatos televíziós riporteri, szerkesztői munkát választottam. Kezdetben a "Delta" tudományos híradó archívumát katalogizáltam, majd import ismeretterjesztő filmek szinkronizálásának előkészítését bízták rám. Erre azért volt szükség, mert sok film foglalkozott a szédületes lehetőségeket biztosító genetika növény és állatnemesítésben játszott szerepével. Néhány film pedig arra vetemedett, hogy részletesen elmagyarázza a DNS molekula, öröklésben játszott szerepét. Ekkor elkerülhetetlen volt, hogy a magyar szövegben megmagyarázzuk a duplikáció, a messenger RNS, transzport RNS kifejezések jelentését. Az volt a munkám, hogy a magyar szinkron szöveget megfogalmazzam a nyersfordítás alapján. A cél az volt, hogy a szöveg magyar is legyen, érthető is legyen és szakmailag, se veszítse el eredeti jelentését. Ekkor ragadt rám a "Domján DNS" becenév, jelezve a molekuláris biológiai korszak megjelenését a tudományban és a televíziós ismeretterjesztésben is.
- Innét hogy vezetett az út a tudományos műsorokhoz? Milyen volt ekkor a televízió, kikkel dolgoztál együtt? Mit gondoltál ekkor a tudományos ismeretterjesztés fontosságáról és a tv szerepéről?
- Az akkori Ismeretterjesztő Osztályon a saját gyártású természettudományos műsorok "külsős" szerkesztők közreműködésével készültek, akik a maguk területén elismert szakemberek és jó ismeretterjesztők voltak: Dr. Tóth Géza biológia tanár, Dr. Szanyi László orvos, Dr. Sas Elemér fizikus, és Várhelyi Tamás újságíró. Ma is hálásan emlékezem tanácsaikra. Ők istápoltak, támogattak ezen a számomra ismeretlen úton. Szakirányú végzettséggel rendelkező televíziós szerkesztő akkor még nem volt belsősként foglalkoztatva. Az Ismeretterjesztő Osztályon, véglegesítésem után, én lettem az első olyan szerkesztő, aki megfelelő szakmai végzettséggel is rendelkezett és a televíziós műsorkészítésben is gyakorlatot szerzett. Akkoriban, a 70-es években, a televíziós ismeretterjesztés legsikeresebb és legismertebb műsora a "Delta" volt. Ez egyértelműen a főszerkesztő, Várhelyi Tamás kiváló újságírói tehetségének volt köszönhető. A siker titka a jó érzékkel kiválasztott, jól szerkesztett, pergő ritmusú, tudományos érdekességekből összeállított hír műsor létrehozása volt, amely akkoriban és még sokáig egyedülálló unikumnak számított. A televíziós ismeretterjesztésben a Delta mellett nagyhatású, karizmatikus személyiségek tudtak maradandó nyomot hagyni a nézők emlékezetében. Ilyenek voltak a fizika műhelytitkait ismertető Öveges professzor, az "utolsó polihisztor", az író- ismeretterjesztő Benedek István professzor, valamint a később feltűnt Czeizel Endre, akinek televíziós pályafutása már összefonódott az én televíziós karrieremmel is. A segédszerkesztői megbízatások után szerkesztőként is bizonyítanom kellett. Első, saját szerkesztésű műsorom a az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Tudományos Kutató Intézet munkáját bemutató dokumentum film volt. Televíziós pályafutásom alatt először és utoljára fordult elő, hogy műsorom csak és kizárólag jó és elismerő kritikákat kapott. (Akkor még volt rendszeres TV kritika a nagyobb napilapokban). Ez persze megerősített abban a hitben, hogy jó helyen vagyok, és hogy a Televízió és szerény személyem sokat tud tenni azért, hogy rajongott érdeklődési területem, a tudomány népszerűsége és ismertsége növekedjen a nézők körében.
- A környezetvédelem ekkor még nem volt divatos, te Magyarország környezetvédelméről sorozatot készítettél, miért tartottad, ezt fontosnak? Nem értek ezért támadások? Főszerkesztője voltál a Televízió Szabadegyeteme természettudományi negyvenkét részes előadássorozatának. Hogy készült ez e műsor?
- A környezetvédelemről szóló sorozatom volt az első, amelyre egyértelműen azt mondtam, hogy ezt a műsort nekem találták ki. (Az ötlet a főszerkesztőé, Sylvester Andrásé volt). Egyrészt azért, mert a frissen élt még bennem egyetemi professzorom, Balogh János professzor személyisége és tanításai. Balogh professzor tanította az egyetemen az ökológia tantárgyat, amelyet évfolyamtársaimmal együtt nagyon szerettünk. Balogh professzor akkor már világszerte ismert neves kutató volt és úttörő munkásságával, a talajzoológia kutatásokkal hívta fel magára figyelmet. Egzotikus utazásairól, a talaj ismeretlen élőlényeiről szóló előadásai mély nyomot hagytak mindannyiunkban. Az ökológia volt az - az egyetlen tárgy, amely a tudományos kutatás általános tendenciájával szemben nem a mikrovilág egyre mélyebb jelenségeit kutatta, hanem megaméretű összefüggésekre, globális folyamatokra hívta fel a figyelmet. Ez hihetetlenül érdekelt. Óriási lelkesedéssel láttam a feladatnak. Különös érdekesség volt, hogy ez a sorozat a Magyar Televízió és az akkori MAFILM Tudományos Ismeretterjesztő Stúdiója koprodukciójában készült. Módomban volt azokkal a neves hazai és nemzetközi díjakat elnyert rendezőkkel dolgozni, mint pl. Kollányi Ágoston, Dévényi László, Lakatos Vince és még sokan mások. Közvetlen közelről láttam, hogyan jönnek létre azok a kreatív ötletek, amelyek egy átlagos mondanivalóból kihozzák a lényeget, vagy egészen új megvilágításba helyeznek egy témát. Ez döntő tényező a műsor sikere szempontjából. A sorozat másik tanulsággal is járt a számomra. A sorozat készítése során bontakozott ki előttem az a konfrontáció, amely a tudomány eredményei, és annak társadalmi felhasználása között feszül. Egyetemi tanulmányaim alapján azt gondoltam, hogy a tudomány egyértelműen csak jó lehet az emberiség számára. Most láttam, hogy a tudomány lehetőségeinek elfogult felhasználása, az ipari termelés, a mezőgazdaság kemizációja vagy az urbanizáció súlyos károk forrása is lehet. A téma és a sorozat újdonsága akkoriban még csak a káros folyamatok feltárása, bemutatására volt, mert ez is ismeretlen volt a magyar (sőt nemcsak a magyar) nézők előtt. Ez sikerült is, anélkül hogy bármilyen kritikai észrevétel felmerült volna. Később a műsor nívódíjat is kapott.
A Magyar Televízió egyik legnagyobb intellektuális szerepvállalása volt az MTV Szabadegyetem létrehozása 1976-ban. A 70-es években még világszerte és Magyarországon is, nagy viták folytak a "két kultúráról", az általános műveltség tartalmáról. Sokak szerint, az általános műveltség körébe tartozott a tájékozottság az alapvető természettudományos ismeretekről. Illett valamit tudni az ősrobbanásról, az atomokról, az evolúcióról, a génekről, az emberré válásról. A híradások szerint Amerikában Carl Sagan előadásai a világegyetemről előadótermekben és a közszolgálati televízió műsoraiban is nagy tetszést arattak és nagy nézettséget értek el. Angliában, az Open University, a televíziós "hullámegyetem" intézménye alternatív lehetőséget nyitott a felsőfokú képzésben. Bárki, aki egyetemi szintű tananyagot kívánt elsajátítani, de a hagyományos úton ez nem tudta megtenni, beiratkozhatott a kurzusokra. Multimédiás képzés keretében a beiratkozott hallgató mindent megkaphatott az írott anyagoktól kezdve az audió és videó kazettákig, gyakorlatok végrehajtásához szükséges eszközökig. A tanulókat oktató (tutor) segítette, ha valamilyen nehézségük támadt a feladatok megoldásában. A folyamatban döntő tényező volt a brit közszolgálati televízió, a BBC részvétele, amely kormánytámogatást kapott az Open Universty-hez kapcsolódó előadások országos szintű sugárzására. Ennek mintájára jött létre az MTV Szabadegyeteme, ennek első 42 adása a természettudományos világképről. Ez még csak előfutára volt egy későbbre tervezett, hazai alternatív oktatási formának. Elmondhatjuk, hogy a közszolgálati funkciók terén ekkor Magyarország és a Magyar Televízió még szinkronban volt a legfejlettebb nyugati világ, hasonló vállalkozásaival. A legkorszerűbb természettudományos ismeretanyagot adtuk, a legkorszerűbb szerkesztési elv, az evolúció elvére alapozva. Számomra, frissen végzett diplomásként, nem okozott gondot sem a sorozat szerkesztése, sem pedig ismeretanyagának megértése. Kitűnően tudtam együttműködni a sorozatban résztvevő tudósokkal és volt már annyi televíziós tapasztalatom is, hogy a realizációban résztvevő televíziós kollégáknak, (rendezőknek, gyártásvezetőknek, műszakiaknak) a televíziós megvalósítás szabályai szerint feldolgozható módon tudtam az adások témáit rendelkezésükre bocsátani. Persze, ebben nagy segítségemre voltak az egyes adások szakszerkesztői is. (Sajnos, a Szabadegyetemmel egyidőben sugározta az MTV a "Mindenki iskolája" általános iskolai szintű oktatási sorozat is. Az oktatási műsorok túlkínálata a műsorszerkezetben erős nézői visszautasítást váltott ki, ez gyengítette a vállalkozás sikerét).
- Támogatta a magyar tudós társadalom a TV és a te szerkesztői törekvéseidet?
- Az MTV Szabadegyetem terve egyértelmű támogatást kapott a hazai tudós társadalom és a Magyar Tudományos Akadémia részéről. Hasonlóan részvételükről biztosították a vállalkozást azok a külföldi tudósok is, köztük számos Nobel-díjas, akiket megkerestünk interjú készítés céljából. Akkoriban még a Magyar Televíziónak volt pénze arra, hogy stábot utaztasson a Szovjetunióba és az Egyesült Államokba a legkiválóbb tudósokkal készülő felvételek és interjúk leforgatására.
- Számos neves ismeretterjesztő tudóssal dolgoztál együtt műsoraidban , hogyan emlékszel ezekre a műsorokra és magukra a tudósokra? Pl. Benedek István, dr. Czeizel Endre, Marx György, Venetiáner Pállal, Balázs Bélával, Juhász Árpáddal, Vida Gáborral, Csaba Györggyel sorolhatnánk tovább.
- A tudósokkal történő együttműködés nagy élmény volt. Sok érdekes és színes karakter volt közöttük, pl. Benedek István (4) professzor. Lenyűgöző volt az az ismeretanyag és tájékozottság, amellyel a természettudományok, a társadalomtudományok és a művészetek területén rendelkezett. Ennek a tudásanyagnak a birtokában sokszor fölényes és arrogáns is tudott lenne. Gúnyos megjegyzések kíséretében csak úgy dobálta félre nagyhírű akadémikusok és nagyképű szakmai pojácák műveit, ha azok nem ütötték meg a kiváló mértéket. Ha valamelyik megnyilatkozását túlzóan bántónak ítéltük meg, vagy a kijelentésből esetleg botrány kerekedhetett volna, sokszor finomított a megfogalmazásain. (Így is elég sok botrány volt körülötte, mert a "hivatásos" tudósok a műsorban elhangzottak miatt gyakran feljelentették az Akadémiánál, azok pedig továbbították a kritikát a főszerkesztőhöz). Vele azonban lehetett tárgyalni.
Nehéz volt viszont együtt dolgozni a fizikus Marx György (3) professzorral. Ő a zseni kategóriájába tartozott. (Könyve, a "Gyorsuló idő" korának egyik legismertebb és legtöbbet idézett műve volt a tudomány társadalmi változásokat felgyorsító hatásáról). Elvárta, hogy ötleteit azonnal és maradéktalanul megvalósítsuk. A televíziós műsorkészítési technológia korlátai miatt azonban kéréseit nem mindig tudtuk teljesíteni. Egyszer például megjelent az orosz Zeldovics professzorral, aki a szovjet atombomba atyjának számított. Soron kívül és azonnal felvételi lehetőséget kellett biztosítani, minden más műsor felvételét törölve és megszakítva. Tőle mindig féltem, ha bekerült valamelyik műsorba, mert mindig számítani lehetett valamilyen, előre nem tervezett változásra. Különleges elme volt, gondolkodásában messze előttünk járt, semmilyen téren nem ismert korlátokat.
Voltak olyan tudósok, akik született TV személyiségek voltak. Czeizel Endre pl. a TV Stúdióban úgy tudott magyarázni az élettelen tv kameráknak, mintha több ezres nézőközönség ülne vele szemben, akikkel élő kapcsolatban van. Fáradtság és minőség romlás nélkül, szóra pontosan ott tudta folytatni egy technikai hiba miatt megállított adás felvételét, ahonnan a leállás előtt abbahagytuk. Ha szükség volt rá, ezt többször is megismételte. Megfigyeltem, hogy ez a feladat sokszor gyakorlott bemondóknak is nagy nehézségeket okozott.
Az általam megismert tudósok döntő többsége a szerény és jól együttműködő személy volt. Venetiáner Pál akadémikus pl. minden aggályoskodás és szemrehányás nélkül megismételte előadását a DNS működéséről, mert úgy ítéltük meg, hogy túl magas színvonalú, és nehezen érthető. A Nobel-díjas Wigner Jenő, aki a második világháború kimenetelét eldöntő atombomba egyik tervezője volt, a TV Szabadegyetem felvételén odaadó figyelemmel hallgatta a rendező asszisztens instrukcióit és azokat maradéktalanul be is tartotta.
A TV felvételek során és később is sokszor volt alkalmam kiváló koponyákkal, sokszor Nobel-díjas szintű tudósokkal találkozni. A sors nagy ajándékának tartom, hogy műsorterveim megvalósításával kapcsolatban velük eszmecserét folytathattam. Magamban levonhattam a tanulságot, hogy jól, felkészültem-e mint szerkesztő, jól látom-e az adott problémát? Ha igen, ez mindig nagy örömmel töltött el. Tanulhattam a tudósok sokszor különleges gondolkodásmódjából, első kézből hallottam információkat a tudomány új eredményeiről. Hiszen ezért jöttem a Televízióba. Az én feladatom az volt, hogy ezeket, az információkat minél közérthetőbb módon és minél szélesebb körben közreadjam a tv nézők számára.
- 1979-1980 Szovjet-magyar űrrepülés, te voltál a műsor főszerkesztője. Ebben együtt dolgoztunk, - én mint Híradós - szóval, hogy kezdődött milyen előkészítés folyt? Miért is maradt el 1979-ben az űrrepülés? (5)
- Az MTV Szabadegyeteme mellett televíziós szerkesztői pályafutásom másik "csúcsélménye" volt a részvétel a szovjet-magyar űrrepülés televíziós közvetítés sorozatban, 1980-ban. Én ekkor a Moszkvában dolgozó, mintegy 20 fős televíziós stáb főszerkesztője voltam. Feladatom volt a Moszkvából Budapestre sugárzott televíziós adásanyagok megtervezése, szerkesztése, a kapcsolattartás a Szovjet Televízió munkatársaival. Az űrkutatással kapcsolatos ismeretanyagban akkor már meglehetősen tájékozott voltam, hiszen 1975-ben már készítettünk egy több részes tv sorozatot, a "Szojuz-Apolló" közös amerikai-szovjet űrprogram alkalmával. Volt egy jól működő külsős szakértői gárdánk és egy összeszokott televíziós alkotócsoportunk is. Nem okozott gondot a közvetítés sorozat megtervezése, összeállítása.
A gondot, az eseménysorozatot övező titkosítás okozta. A szovjet hírközlési filozófiája szerint ugyanis minden olyan közlés, amely kudarcról, sikertelenségről vagy netán balesetről adott volna hírt, gyengíthette volna a szocialista társadalmi rendszer töretlen előrehaladásába vetett hitet. Márpedig az emberes űrhajózás kockázattal járó vállalkozás, erről tanúskodtak a megtörtént űrbalesetek. A szovjetek be akarták biztosítani magukat az esetleges rossz hírek ellen. Ezért az utolsó pillanatig titokban tartották a soron következő űrrepülés időpontját, másrészt, amikor a start már megtörtént, megvárták, amíg az űrhajó egy teljes kört ír le a Föld körül, azaz biztosan stabil pályán repül. Csak ekkor oldották fel az embargót (hírközlési tilalmat) és engedélyezték a sikeres űrkísérletről szóló közlemény sugárzását. Ez a rendszer jól működött a "felforgató" hírektől hermetikusan elzárt Szovjetunióban, azonban a nyugati világ peremén elhelyezkedő Magyarországon nevetséges helyzetbe hozta a hazai hírközlési szerveket, köztük a Magyar Televíziót. Magyarországon ugyanis már akkor fogható volt néhány nyugati TV adó, nem beszélve a rádióadókról. Ezek viszont szinte percekkel azután, hogy egy űrobjektumot szállító rakéta felemelkedett a földről, már közreadták a hírt. A védelmi feladatot ellátó katonai kém műholdak infravörös kamerái rögtön a start után észlelték, hogy kozmikus objektum űrpályára állítása van folyamatban és ezt tovább adták katonai hírforrásoknak, azok pedig a civil rádió és TV társaságoknak. Nagyon sokan, én is, mások is a magyar hírközlésből, magas rangú vezetők és pártfunkcionáriusok próbálták magyarázni ezt a helyzetet szovjet partnereinknek, azonban nem sikerült meggyőzni őket. Maradt az embargó.
Hogy a kudarc és baleset veszélye reális lehetőség volt, azt bizonyította a bolgár űrhajós hajszál híján katasztrófával végződő űrrepülése. Ekkor már, hogy fogalmunk legyen a televíziós közvetítés során létrejövő helyzetekről, gyakorló televíziós stábként mi is ott ültünk az osztankínói TV stúdióban. A bolgár páros startja és Föld körüli pályára állása jól sikerült, azonban az összekapcsolódást az űrállomással nem tudták megoldani. Vissza kellett térniük a földre. A hibát a segédhajtóművek meghibásodása okozta. A segédhajtóműveknek fontos szerepe van abban, hogy a visszatérő pályára állási manőver sikerüljön. Ha ez nem sikerül, az űrhajó vagy visszapattan a Föld légköréről az űrbe, vagy pedig túl meredek pályára áll és ekkor elég a Föld sűrű légkörében. Miközben a repülésirányítók és az űrhajósok lázasan dolgoztak a probléma megoldásán, a bolgár hírközlés, beleértve a TV stábot is, semleges híreket adott ki, ameddig lehetett, húzta az időt. Szerencsére a leszállási manőver sikerült.
A bolgár űrrepülés nagy lecke volt nekünk is. Tudtuk, hogy a mi tv-közvetítésünk során minden lehetséges helyzetre fel kell készülnünk. Ezt meg is tettük. 1979-ben úgy tűnt, hogy mi következünk. Azonban a segédhajtóművek áttervezése még nem fejeződött be teljesen. A szovjetek nem kockáztathattak egy újabb esetleges kudarcot. Mi pedig örültünk neki, hogy a magyar űrhajós élete nem kerül veszélybe. Kintlétűnket, azonban felhasználtuk arra, hogy a magyar űrhajósok felkészüléséről dokumentumfilmet forgassunk.
- Minden két példányban készült (Berci, Béla) Számodra, mint televíziós tudományos ismeretterjesztő újságíró számára mit hozott ez a műsor, ma hogyan értékeled a stáb, az MTV munkáját ebben a műsorfolyamban?
1980-ban már minden a tervek szerint történt. (6). A szovjet űrprogram készen állt egy újabb emberes űrrepülésre, tv stábunk pedig a közvetítés sorozat lebonyolítására. Elmondhatom, hogy a tv stáb felkészítése tökéletesen sikerült. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az esemény egy évet csúszott. Közvetítési terveink már egy évvel korábban készen voltak. Most volt időnk arra, hogy stábunk minden tagját a feladatával kapcsolatos helyzetekre felkészítsünk, kérdéseikre válaszokat adjunk. Több eligazítást tartottunk szakértők részvételével. Meglátogattunk olyan helyszíneket, amelyek az űrközvetítéssel kapcsolatban lehettek. (Pl. Penc) A legnehezebb helyzetben riportereink Sugár András, Elek János és Farkas József voltak. Nekik nemcsak egy speciális szakterülettel, az űrhajózással kellett megismerkedniük, de egy szaknyelv kifejezéseit is el kellett sajátítaniuk, hiszen a kinti interjúkat orosz nyelven kellett lebonyolítaniuk. Meg kell hogy mondjam, hogy feladatukat kiválóan, magas színvonalon teljesítették. De ez elmondható volt az expedíciós stáb minden tagjára is. A rendező, az operatőrök, a műszakiak, a gyártásvezetők, a gépkocsivezetők mind-mind napról napra kerültek olyan helyzetbe, hogy feladataik során szokatlanul nehéz, az átlagot meghaladó szakmai bravúrokat kellett megvalósítaniuk. Hogy ez sikerült, abban nagyon remélem, az én szervező munkám is közrejátszott. Rendszeres napi nyitó és záró eligazításokat tartottam, tartottam a lelket a stábban, bár egy idő után úgy láttam, hogy most már mindenkit a lelkesedése visz tovább munkájában, hiszen szakmájának egyik csúcs eseményén lehetett jelen és bizonyíthatott. Magam is így éreztem. Világ és Magyarország számára kiemelten fontos esemény részeseivé lettünk. Farkas Bertalanért, Megyeri Béláért, jelen lévő családtagjaikért mint barátainkért aggódtunk. Tudtuk, hogy Farkas Bertalan és a többiek 300 kilométerrel a fejünk fölött küzdenek az űrrel, a súlytalansággal, életüket a Világűr hidegétől és a légkör teljes hiányától csak az űrállomás vékony fala választja el. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy lélegzet elállító felfedezések perceit élik meg ott fent, olyan perceket, amelyek az emberiség történetében csak keveseknek, a nagy felfedezőknek adatott meg. Tv stábunk minden tagja részesült valamilyen formában ebből a mámorító érzésből. Ez és az élő közvetítés izgalmai közös csapattá kovácsoltak össze bennünket. Jó érzés volt együtt dolgozni. Mi, "moszkvaiak" nem sokat tudtunk az otthoni tv közvetítésekről, az MTV műsor összeállításairól. Azt a Szabadság téri stáb csinálta. A mi munkánk könnyebb is volt. Nekünk "csak" arra kellett ügyelnünk, hogy amit haza adunk, az a színe-java legyen annak, amit Moszkvában sikerült szalagra rögzítenünk.
- Egészségügyi ismeretterjesztés, távoktatás ... Később a prevencióval, a megelőzéssel foglalkozó egészségügyi ismeretterjesztő műsorok (sorozatok) készítése fűződik a nevedhez: a szívinfarktusról, a daganatos betegségekről, az AIDS-ről, a pszichiátriai betegségekről.
- 1981-ben szembesültem először a magyar közegészségügy azóta is első számú problémájával, a hazai "első számú" halálokkal, a szív és keringési megbetegedésekkel, közelebbről a szívinfarktussal. A 4 részes dokumentum sorozat, a "Közellenség", hétfői napokon, 18.00 órakor sugározva szokatlanul nagy társadalmi visszhangot, adásonként pedig 3 millió néző érdeklődését váltotta ki. Ekkor tapasztaltam először személyesen, hogy a tömegkommunikáció milyen nagy hatást képes gyakorolni az emberek viselkedésére egészségügyi kérdésekben.
A későbbiekben is egyre több műsort készítettem az egészségügyi felvilágosítás területén, mert erre mindig nagy volt az igény. A hazai vezető halálokok második és egyben legrettenetesebb formájával, a daganatos megbetegedésekkel kapcsolatban is készítettem műsorokat. Az "Üzenet a nőknek" címmel műsorba került dokumentumfilmem a nőgyógyászati rákszűrések fontosságára hívta fel a figyelmet. A film sugárzása után, csak Budapesten, ahol pontos statisztikákat vezetnek, az éves kimutatás szerint mintegy 9 %-al nőtt a rákszűréseken megjelentek száma. Ez összességében több mint 3000 megszűrt-megmentett életet jelent. A szívinfarktusról készített sorozat után ez ismét egy gyakorlati, nyomós érv volt a "televíziós prevenció", az-az a megelőzés lehetőségéről és fontosságáról.
Jóval később, 1995-ben ismét lehetőségem volt egy újabb, még nem feltárt területre kalandozni. "Agyunk titkai" címmel 8 részes ismeretterjesztő sorozat készítésének lehetőségét nyertem el a Művelődési Főszerkesztőség belső pályázatán. A sorozatműsor a legújabb agykutatási felfedezések alapján kifejlesztett terápiákat mutatta be, amelyek hatékonynak bizonyultak az egyébként igen elterjedt, szorongásos eredetű pszichiátriai betegségek kezelésében, reflektorfénybe állítva egy eddig elhanyagolt betegségcsoport, a mentális és pszichiátriai betegségek jelentőségét. Televíziós szempontból a valódi esetek alapján dramatizált mini-jelenetek, valamint Gyurkovics Tibor írói közreműködése rendkívül hatásos és tanulságos volt.
- Elkötelezett híve voltál a távoktatás hazai megteremtésének: a Magyar Vöröskereszttel együtt készített távoktatási akciót. Hogy lehet, hogy az MTV-nek ötször kellett megismételnie?
- Műsorkészítői tevékenységem fontos területévé vált a televíziós távoktatási adások készítése és támogatása. A távoktatási műsorsugárzásban rejlő nagy lehetőségekre a TV Szabadegyetemmel kapcsolatban már említett Open University eredményei alapján figyeltem fel először. Később, a Nemzetközi Rádió és Televízió Egyetem keretében - erről később még lesz szó - láttam, hogy más országok televíziói is nagyszerű eredményeket érnek el a távoktatás alkalmazásával. Adódott egy lehetőség: a Magyar Vöröskereszttel együttműködve a "Házi gondozás, ápolás" témakörében televíziós műsorsugárzással segített tanfolyamot, később távoktatási rendszert hoztunk létre. A távoktatási kurzusok mintegy 3 hónapos időtartama alatt több száz időleges távoktatási centrum működött az országban. Írott tananyag, videokazetták, gyakorlati foglalkozások segítették a beiratkozók tanulását. A tanfolyam végén le is lehetett vizsgázni. Évente több százan szereztek így egy új szakmáról bizonyítványt, vagy hasznosították a tanultakat beteg családtagjaik ápolása során. A televíziós műsorsugárzással segített országos távoktatási akció első alkalommal 1985-ben valósult meg. Annyira bevált, hogy még négy további évben kellett megismételni, mert igény is volt rá és eredményes is volt. A rendszer minden alkalommal, javuló hatékonysággal működött. Módszertana példaként szolgált arra, hogy az egészségügyi és a szociális ellátás rendszerében az országos szinten megszervezett újszerű képzési modell megvalósítható és követhető, nagyszámú, földrajzilag távol eső, "virtuális" hallgatóság számára. Azt is bizonyította, hogy a betegségek és szociális problémák megoldásában, amelyek országos méretű társadalmi gondot jelentenek, amelyektől a lakosság jelentős része szenved, milyen sokat tudna segíteni a Televízió, ha akarna. Sajnos, a későbbiekben a Magyar Televízió nem tudott élére állni az országos távoktatás bevezetésének, mert a gyakori vezetőváltás csak a karrier lovagoknak kedvezett, akik a távoktatást saját céljaik megvalósítására használták ki, de nem teremtették meg az Intézményt. A Magyar Televízió nagy lehetőségektől esett el.
- Kezdetben szerkesztő, rovatvezető, osztályvezető, főosztályvezető helyettesi megbízatásokat kaptál. 1985-ben megváltozik minden. Megnyerted, a műsorigazgató posztjára kiírt pályázatot? Felkértek, kik?
- Ismeretterjesztő televíziós újságíróként izgalmas feladatok sorát kaptam és ezek megvalósítását, nagyon élveztem. Elégedett voltam ezzel a helyzettel, nem akartam mást csinálni. Közben, főszerkesztőm, hogy kivegyem a részemet az akkor már eléggé nagyra nőtt, Közművelődési Főszerkesztőségnek nevezett terület irányítási és szervezési feladataiból, egyre nagyobb felelősséggel járó megbízatásokat is adott nekem. Ez magyarázta fokozatos emelkedésemet a hivatali ranglétrán. A rám delegált feladatok között voltak olyanok, amelyek sokszor unalmasak és fárasztóak is voltak, nem mindenki vállalta szívesen őket. Ilyen volt pl. a heti műsorüléseken történő részvétel. Erre ráment a hét egy teljes délelőttje, amikor a Műsorigazgató - akkoriban Székely Györgyi - vezetésével az előzetes műsorterv alapján végigvettük a hét minden napjának minden műsorát. Itt derült ki, hogy a készülő műsorok milyen állapotban vannak, egyáltalán elkészülnek-e a tervezett sugárzási időre, van-e valamilyen sürgős ok, ami miatt a műsorok előzetesen megtervezett sorrendjét módosítani kell?
- A szerkesztőségek, főszerkesztőségek harcoltak a jó műsoridőért?
- Persze dúlt a harc a jobb műsoridőkért, amelyek miatt időnként heves viták bontakoztak ki. Nagy volt a felelőssége annak a személynek, aki egy-egy Főszerkesztőség műsorait képviselte, hiszen sokszor egy évnyi munkával készült műsor sugárzási sorsáról, ezzel együtt várható nézettségéről kellett dönteni. Nem mondom azt, hogy kedvenc elfoglaltságom volt ezeken a műsorüléseken részt venni, de hamarosan felismertem a folyamatot, hogy döntéseinkkel üzeneteket, információkat küldünk a nézőknek, ők pedig azzal, hogy nézik, vagy nem nézik a műsorainkat, tetszik, vagy nem tetszik nekik a számukra felkínált műsor vagy műsorszerkezet, válaszolnak a mi üzeneteinkre. Ezt már izgalmasnak találtam. Ezzel foglalkozik a tömegkommunikáció. Azt már, mint műsorkészítő is tapasztaltam, hogy a tömegkommunikáció nagy hatást képes gyakorolni az emberek viselkedésére egészségügyi kérdésekben. Ekkor támadt fel érdeklődésem a tömegkommunikáció elméleti kérdései iránt, és az akkori Tömegkommunikációs Kutatóintézet munkatársai, élükön Szecskő Tamással, készséggel segítették tájékozódásomat.
- 1985-ben televíziós pályázatot írtak ki a műsorigazgató helyettes munkakörére.
- Mivel már ismertem az össz-televíziós műsorszerkesztés gyakorlatát, a tömegkommunikáció iránti érdeklődésem pedig akkoriban igen nagy volt, némi habozás után, elindultam a pályázaton.
- Meglepett, hogy téged választottak? Három évig dolgoztál a Műsorigazgatóságon: szerkesztetted a Magyar Televízió műsorstruktúráját, vezetted a heti műsorüléseket. Hogy üzemelt ez a munkarend? Mi változott 1985 előtthöz képest?
- Nem számítottam arra, hogy el fogom nyerni a pályázatot, mert elégedett voltam addigi helyemmel, de a kihívást nem hagyhattam figyelmen kívül. Elnyertem a pályázatot. Óriási lelkesedéssel kezdtem meg új munkámat. Tudományos alapokra kívántam helyezni a Műsorszerkesztőség munkáját. Tanulmányoztam más európai televíziók műsorszerkesztési elveit és műsorstruktúráikat is. Három évet töltöttem a Műsorigazgatóságon szorgalmas munkával, amely inkább hivatal jellegű volt. Ez alkalommal ismertem meg részleteiben is a Televízió egyes főszerkesztőségeit, adottságaikat, erős oldalaikat, törekvéseiket és jellegzetes műsoraikat. Mindezeket ugyanis rendkívül hasznos volt tudni a műsorszerkezet kialakításakor. A műsorülések lebonyolításán nem változtattam, inkább saját elméleti felkészültségemet igyekeztem növelni. Azonban az idő előrehaladtával egyre inkább rájöttem, hogy az MTV műsorszerkesztésének gyakorlata sem a társadalmi csoportok igényeit, sem pedig a tömegkommunikáció törvényszerűségeit nem veszi eléggé figyelembe, másfajta elvek alapján működik, nem eléggé hatékony. Ezen nem tudtam változtatni. A konzekvenciát levonva, 1988-ban áthelyezésemet kértem a Televízió műsorkészítési területére.
- 1987-ben publikáltál egy cikket a "Jel-kép"-ben, "Szuperkultúraként" mit akartál elmondani? Majd 1988-ban szintén a "Jel-kép"-ben megírtad a Tudománykép a televízióban, című "dolgozatot". Ez utóbbiban részletesen párhuzamot vontál a magyar tudomány és a televíziós ismeretterjesztés szoros kapcsolatáról. És esetleges jövőjéről.
- A tömegkommunikációs folyóiratban, a "Jel-kép"-ben megjelent cikkeim a Műsorigazgatóságon szerzett gazdag tapasztalataim egy részéből születtek. Mindkét dolgozatom egy-egy elemzés, amely a tömegkommunikációs közlemények szokásos szerkezetét követi. A "Szuperkultúra" c. cikkemben azokat a nézői műsorfogadtatási tapasztalatokat igyekeztem kristályosítani, számszerűsíteni, amelyek egyes tv műsorok nézőközönségének elemzéséből számomra levonhatók voltak. Korábban megjelentek már hasonló elemzések könyvolvasói, mozifilm látogatói közönség profilokról, én igyekeztem ehhez hozzátenni azt a képet, amelyet én a televíziós nézői profilokról tapasztaltam. Elemzésem lényegi mondanivalója, hogy a lakosság nagy részénél a televízió átvette a vezető szerepet a kultúra közvetítésben. Új fogyasztási szerkezet, új rétegződés jött létre, amelyet a kultúra területén működő minden szereplőnek érdemes ismernie és a következményeivel számolnia. Másik dolgozatom, a "Tudománykép a Televízióban" számomra sokkal mélyebb jelentőségű, mondhatnám úgy, hogy lelkiismereti mélységű kérdéseket boncolgat. Ekkorra már túl voltam azon az eufórián, amelyet egy-egy sikeres és jó közönség fogadtatású műsor készítése után éreztem, mint műsorkészítő. Elemzések, szakirodalmi adatok és neves gondolkodók művei alapján azt a képet láttam kirajzolódni, hogy a tudomány a társadalmi viszonyok fejlődésének, az emberiség előrehaladásnak jelentős tényezőjévé vált különösen az utóbbi évszázadban. Ez a folyamat korunkban még inkább felgyorsulni látszik. Mit kezdjünk az atomenergiával, a genetikailag manipulált élőlényekkel, az űrkutatással, a digitális technikával? Ma már szinte senkinek sincs közvetlen tapasztalata ezen kutatások hasznával vagy veszélyeivel kapcsolatban. A tömegek azt hiszik el, annak alapján alakítják ki véleményüket, amit mi, a tömegkommunikáció területén dolgozók mondunk, vagy sugallunk nekik. Mi vagyunk az a transzmissziós mechanizmus, az a sebességváltó, amely a tudományos gépezetben rejlő hihetetlenül nagy potenciált átviszi, vagy nem viszi át a társadalom mozgásának felgyorsítására vagy akadályozására. Ezzel kapcsolatban több kérdés merül fel. Helyesen látjuk-e a korunkban zajló tudományos folyamatok legfontosabb irányzatait, trendjeit? Objektíven, részrehajlás nélkül továbbadjuk-e ezt az általunk leszűrt világképet nézőinknek, vagy engedünk a legnagyobb kísértés, a szenzációhajhászás szirén hangjainak és legfőbb iránytűnk a tudományos műsorkészítésben is a szórakoztatás lesz? Ez az írástudók felelőssége a televíziós ismeretterjesztésben. Amikor a dolgozatot írtam, még csak az elmúlt 15 év tudományról szóló műsorait tudtam értékelni.
- Ma is úgy értékeled a korabeli helyzetet és annak kihatásait? Igazad volt?
- Ma, 25 év távlatából azt is tisztábban látom, hogy merre ment a tudomány abban a másfél évtizedben, és mit tett a Magyar Televízió és a Közművelődési Főszerkesztőség műsoraival annak érdekében, hogy a hazai társadalom szinkronban tudjon maradni a tudomány legfontosabb tendenciáival. Úgy látom, hogy az akkor tett megállapítást az eltelt idő még jobban igazolta. A Magyar Televízió és benne a Közművelődési Főszerkesztőség erőforrásait alapvetően helyes tartalmak közvetítésére koncentrálta. A legfontosabb tudományfejlődési trendek (genetika, űrkutatás, számítástechnika, környezetvédelem) rendszeresen jelen voltak a magazin, a tematikus műsorok, és a sorozatok műsorkínálatában. Nem túlzás azt állítani, hogy a "gén" fogalom a magyar köztudatban javarészt Czeizel Endre televíziós sorozatainak köszönhetően terjedt el széles körökben. Ezzel jó megalapozást nyert az a XXI. század várhatóan kulcs tudományága, a genetika, amelytől jelentős áttöréseket várunk a mezőgazdaság, az orvostudomány és a gyógyszeripar területén.
- Közben két egymást követő cikluson át a párizsi székhelyű Nemzetközi Rádió- és Televízió Egyetem alelnöki posztjára is megválasztottak. Ez milyen szervezet? Mit jelentett neked ez az elismerés és milyen munkával járt?
Mintegy másfél évtizeden át, 1973 és 1988 között részt vettem a párizsi székhelyű, mintegy 50 országot tömörítő Nemzetközi Rádió és Televízió Egyetem (Université Radiophonic et Televisuelle Internationale, rövidítve URTI) munkájában. A szervezet célkitűzése Európa kulturális örökségének ápolása volt a televíziózás és a rádiózás eszközeivel. A célt egy óriási és folyamatosan bővülő videotéka gondozása, gyarapítása és a tagországok számára előnyös feltételekkel történő kölcsönzése révén kívánták elérni, illetve előmozdítani. A tagországok filmjeikben feldolgozták nemzeti kultúrájukban fontos szerepet játszó személyeket és intézményeket. Ilyen módon Európa összes fontosabb tudósáról, művészéről, műemlékeiről, városairól hatalmas anyag gyűlt össze, mint Európa kulturális öröksége. Az URTI szakmai műhelyként is működött. Az évenkénti közgyűléseken és a speciális bizottságok munkamegbeszélésein az európai televíziózás és rádiózás legfontosabb kérdései kerülnek terítékre.
Két, egymást követő 4-4 éves időszakban a szervezet alelnökének is megválasztottak. Részt kellett vennem a videotékába kerülő újabb alkotások évenkénti zsűrizésében, állásfoglalások kidolgozásában, illetve a közgyűlések lebonyolításában, az esetleges vitákban. A különböző munkabizottságokban, valamint a közgyűlések és az Elnökség megbeszélései és során gazdag anyag gyűlt össze az egyes országok jelentősen eltérő kultúra koncepcióiról. Különösen mély hatást gyakorolt rám az-az állhatatos és kitartó erőfeszítés - közel egy évtizeddel az amerikai televíziós műsorok inváziószerű Kelet-Európai megjelenése előtt - amely a francia kulturális irányítás részéről nyilvánult meg a nemzetközi televíziózás színvonalát aláásó, alacsony színvonalú tömeggyártással szemben. E káros folyamat ellensúlyozására össz-európai kulturális együttműködést kívánták szembeállítani. Abban az időben, amikor még az URTI főtitkára a Goncourt-díjas francia író, Armand Lanoux volt, ennek a törekvésnek voltak is szép eredményei.
Akkor még nem értettem, miért tartják kiemelten fontos kérdésnek Európa nagy kultúrpolitikusai a nemzeti kultúra prioritását és védelmét az alacsony színvonalú, elsősorban amerikai műsorok és sorozatok dömpingje ellen. Csak sok évvel később, amikor a kereskedelmi televíziózás megjelent Magyarországon, nyert értelmet számomra a vita, amely sajnos számunkra egyértelműen a kereskedelmi televíziózás elsöprő győzelmével végződött a nemzeti kultúra rovására. A nemzetközi televíziózásról, a kulturális műsortevékenység európai normáiról, a veszélyekről és a célravezető megoldásokról legfőbb tapasztalataimat az URTI-ben szereztem. Sajnos, ezeket az ismereteimet már nem tudtam hasznosítani a magyar televíziózás javára.
- Eljutottunk a rendszerváltásig, ezt te, hogy élted meg? Mennyiben változott a munkád? Hogyan halt el az ismeretterjesztésre való televíziós hajlam? Miért hagytad ott 27 év után 1997-ben a Magyar Televíziót?
- Igen, eljött e rendszerváltás, amely a Magyar Televízióban a menedzser típusú vezetők (mármint az önmagukat jól menedzselő vezetők) előretörésével járt együtt, hiszen az elsődleges cél a forráshiánnyal küzdő intézmény pénzügyi menedzselhetőségének megoldhatósága volt. A háttérből a politikai pártok különböző kuratóriumaik révén igyekeztek számukra elfogadható jelölteket állítani fontos posztokra. Ez aztán - a kedvezményezettek közvetítésével - tovább gyűrűzött az alsóbb szintekre is. A pályázatokat szavazataikkal eldöntő személyek zömmel vagy a politika vagy a gazdaság területéről kerültek ki. Többször indultam különböző posztokra kiírt televíziós pályázatokon, de még egy rovatvezető tisztséget sem sikerült elnyernem. Miután azt láttam, hogy akik a tisztségeket elnyerték, vagy már tisztségben voltak, a kultúráról, a tudományról, a minőségi műsorokról és európai kultúrpolitikáról birtokolt ismereteik tekintetében igencsak gyenge lábakon állnak, televíziós gyakorlat területén pedig messze alattam maradnak, felismertem, hogy számomra ebben a televízióban már nem terem babér. 1997-ben kiléptem a Magyar Televízióból.
- Kívül az "anya televízión", de továbbra is az televíziós ismeretterjesztésért ...
- Előbb a Spektrum Televíziónál, import tudományos filmek szerkesztője voltál aztán 1998-ban megvalósítási jogot nyertél PHARE nemzetközi távoktatási pályázaton. A projekt megvalósításán két évig dolgoztál Mennyire voltál felkészülve a kereskedelmi tv-k munkastílusára? Megbántad-e, hogy belevágtál...? Tapasztalatok...?

- Azzal a szándékkal léptem ki, hogy a Magyar Televízión kívül ugyanazt csinálom majd, amit eddig, nevezetesen ismeretterjesztő televíziós műsorokat. Csak most már önálló produkcióban, független producerként. Hamarosan kiderült azonban, hogy az anya-televízióba visszadolgozni lehetetlen. Műsoraimra nem volt igény. Óriási szerencsémre elfogadták jelentkezésemet a Spektrum Televíziónál, ahol import filmek szinkronizálásában működtem közre, szerkesztőként. Miután a Spektrum Televízió a világ dokumentum filmtermésének legjobbjaiból állította össze műsorát, alkalmam volt számos ismeretterjesztő remekművel találkozni. Megítélésem szerint a Spektrum Televízió magas színvonalú kultúraépítő tevékenységet folytat. Boldog voltam, hogy végre ismét a televíziós ismeretterjesztés élvonalában dolgozhatom.
Nagyon valószínű, hogy még most is ott dolgoznék, ha a Magyar Családterápiás Egyesülettel közösen benyújtott távoktatási pályázatunk nem nyer megvalósítási lehetőséget egy európai PHARE pályázat keretében. A megvalósítás nemzetközi team munkában olyan mennyiségű munkát igényelt, hogy a kettőt nem tudtam együtt csinálni és a PHARE projektet választottam. Ez is nagyon sikeres, élvezetes és eredményes munka volt, de két év után befejeződött.
- A projekt befejeződése után az akkor induló Satelit-TV-nél ismét ismeretterjesztő sorozatokat készítettél. Majd a Satelit-TV csődbe ment. ..
- Ezután ismét más munka után kellett néznem. Megint szerencsém volt. Akkoriban indult egy új, teljesen magyar tulajdonú kereskedelmi televízió a Satelit-TV. Kiderült, hogy ismeretterjesztő műsorok készítésére szerkesztőt keresnek, így elfogadták jelentkezésemet. Mai megítélésem szerint a Satelit Televízió a magyar kereskedelmi televíziózásban teljesen új, eredeti megközelítést választott, amellyel reális alternatíva lehetett volna a többségében bugyuta, alacsony színvonalú szórakoztatásra szakosodott egyéb kereskedelmi televíziókkal szemben. Néhány meghökkentően eredeti, igazi közszolgálati televíziókra jellemző műsorötletet találtak ki és valósítottak meg. A profilba belefért a tudomány és az ismeretterjesztés is, amelynek kialakítására a pénzügyi kereteken belül teljesen szabad kezet kaptam. Hamarosan kiderült, hogy az ismeretterjesztés is jól szolgálhatja a kereskedelmi érdekeket, mert a Czeizel professzorral készített új sorozatunk jelentősen megdobta a Satelit-TV nézettségét, és ezzel jelentősen hozzájárult a reklám bevételek növeléséhez. Közben kíváncsian figyeltem a kollégák munkáját, akik a kereskedelmi televíziózás "hagyományos" műsorainak megvalósításán fáradoztak. Jól éreztem itt magam. Sajnos, a Siemens-SatelitTV szponzorálással kapcsolatos, máig is kideríthetetlen ügyletei következtében, a Satelit-TV egy hónap lefogása alatt csődbe ment. Ismét munkát kellett keresnem.
- Aztán jött egy kitérő, Bábolnán a Bio Környezetbiológiai Központ számára dolgoztál, itt mit kellett csinálnod, mennyire állt hozzád ez közel? Éreztél-e szakmai kihívást? Vagy csak inkább a "TV hiány"pótlása miatt vállaltad?
- Televíziós munkát többé nem találtam. Eredeti, biológus végzettségemet kellett elővenni. Egy korábbi filmforgatás során megismert szakértő beajánlott a cégéhez, a Bábolna Környezetbiológiai Központhoz. Miután egy rendkívül nehéz területen éppen üresedés volt, a cégvezető elfogadta jelentkezésemet. Hihetetlen nehézségekbe került, amíg 30 éve nem gyakorolt biológus és biokémikus ismereteimet használható szintre hoztam vissza. (A végén viszont annyira belejöttem, hogy pályázatot nyertem a cégnek). Nem tagadom, a Bábolna Bio-hoz csak a pénzkereset miatt mentem. Hiányzott és ma is nagyon hiányzik a televíziózás, amit semmivel nem lehet pótolni annak, aki a televíziós kamerák, és vágóasztalok mellett töltötte el élete java részét.
- Most mit csinálsz, hogy látod a természettudományos televíziós ismeretterjesztés helyzetét a XXI század elején? Hogy lehet a természettudományos ismereteket könnyen, jól, "modernül" eljuttatni ma a "nézőhöz", egyáltalán érdemes próbálkozni?
- Azt hiszem, soha nem fog belőlem kihalni a szerkesztői véna. Mindig vannak televíziós műsorötleteim, most is. Ezek megvalósítására azonban kicsinynek találom az esélyeket. Amit a legjobban hiányolok a mai közszolgálati televíziózásból, az a fejlődést felgyorsító ismeretek hatékony továbbadásának hiánya. Nagyon féltem az országot attól, hogy elmegy olyan lehetőségek mellett, amelyek hozzájárulhatnának az ország gyors felemelkedéséhez, a gazdaság dinamizálásához. Most! Módomban volt Japán felemelkedéséről négy részes dokumentumfilmet készíteni. Egy háború előtt még fejletlen, alapvetően kereskedelemből és mezőgazdasági termelésből élő ország felismerte az elektronizációban rejlő lehetőségeket és példátlan gazdasági fejlődésnek indult. Magyarországnak is fel kellene ismerni a saját lehetőségeit. Közeledik a biológia évszázada. Magyarország jó hagyományokkal, fejlett oktatással és sok európai országnál kedvezőbb természeti adottságokkal rendelkezik. A tömegkommunikáció felelőssége ebben a folyamatban megkerülhetetlen. Ahelyett, hogy a közszolgálati televíziózás is a szórakoztatás reklámokból bevételt teremtő csodamalma körül keringene, vezető szerepet kellene vállalnia az ország modernizációjában. Ebben a tudományos ismeretek továbbadása első számú prioritás. A feladat nem is nehéz, hiszen a magyar és nemzetközi televíziózás gyakorlata példák sorával bizonyítja, hogy a közönség szívesen fogadja a jó színvonalú tudományos ismeretterjesztést. A magyar közönség kiábrándult a kereskedelmi csatornák által kínált, alacsony színvonalú magazin műsorokból és sorozatokból. A nemzetközi televíziózásban régen lefutott már az a vita, amely megcáfolja azt az érvelést, amelyre televíziós vezetők oly szívesen hivatkoznak, "de hiszen a nézők ezt nézik". (Vajon ki ismeri ezt a vitát a jelenlegi televíziós vezetők, vagy a felügyeleti szervek korifeusai közül?) Szerintem a magyar televíziózás mára már olyan mélyre jutott, hogy már most itt volna az ideje annak, hogy a közszolgálati televíziózás a bugyuta szórakoztatás ellenpólusává váljon. Ez azonban azokkal a televíziós vezetőkkel, akik ma képernyőn látható eredményeket termelik, nem fog menni.
"A tudomány korunk egyik csodája" - mondta Victor Weiskopf már egy fél évszázaddal ezelőtt. Pedig akkor még nem volt sem Holdra szállás, sem géntérképezés, sem mobiltelefon. "Szomorú lenne, ha utólag rádöbbennénk, hogy süketen és vakon éltünk abban a korban, amelynek legnagyobb csodája éppen a tudomány".
Reménykedem egy olyan magyar televízióban, amely a világ sokszínűsége mellett ezt is fel tudja mutatni, az ország javára. Abban már kevésbé, hogy ennek létrehozásában bármi részem lehetne.
- Köszönöm az izgalmas beszélgetést.
A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte Dunavölgyi Péter.
2010. október - november.
 
     
  Lábjegyzetek:
 
  (1) Vízipoloska (Nepa cinerea). A vízipoloska a Poloskák rendjébe tartozik, azon belül a Botpoloskák családjába. A víziskorpió nevét formája után kapta, tényleg hasonlít a valódi skorpióra. De nincs mérge, a potrohán levő fullánkszerű szerv a levegővételt szolgálja. Tavakban, vízfogókban mindenütt találkozhatunk vele.
(2) Kollányi Ágoston (Esztergom, 1913. nov. 6. - Bp., 1988. máj. 7.): filmrendező. Kossuth-díjas (1958), érdemes művész (1965), kiváló művész (1972). 1931-1935-ben matematika-fizika szakon a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult. Mint magántisztviselő kereste kenyerét, közben egy esztendeig a Színművészeti Akadémián rendező hallgató is volt. 1945-től reklámgrafikával, 1947-től reklámfilmek készítésével foglalkozott. 1950-ben alkalmazta a Híradó és Dokumentumfilmgyár. Műfaja a népszerű-tudományos és az oktatófilm volt.
(3) Marx György 1927-ben Budapesten született, 1948 -1970 között az ELTE elméleti fizika,  (1956-ban megalakítja a kari Munkástanácsot) 1970-1998 között az atomfizika tanszék oktatója volt. Kossuth-díjas. 1952-ben fogalmazta meg a leptontöltés megmaradásának törvényét. Alapvetően részecskefizikai és asztrofizikai kutatásokkal foglalkozott.
(4) Benedek István (Budapest 1915 - Olaszország, Velence 1996.) Magyar orvos, író, művelődéstörténész, polihisztor. Benedek Elek unokája, Benedek Marcell fia.1940-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Budapesten. Pszichiátriai gondolkodását jelentős mértékben befolyásolta, hogy Szondi Lipót tanítványa lehetett. 1948-ban az Országos Ideg - és Elmegyógyintézet főorvosa. 1952 és 1957 között az Inteházi munkaterápiás elmegyógyintézet igazgatói posztját töltötte be. 1957-58-ban internáltként élt, majd visszakerült Budapestre,1968 és 1971 között a XII. kerületben a Tanács művelődési osztályának tanácsadójaként működött. Az azt követő években szakíróként, lexikonszerkesztőként, szépíróként dolgozott, s emellett számos értékes televíziós műsor elkészítése fűződik a nevéhez. Az 1990-es rendszerváltozást követően 1992-től haláláig a Magyar Újságírók Közösségének tiszteletbeli elnöke volt, emellett tiszteleti tagjává választotta a Orvostörténeti Társaság. Benedek István számos orvostörténeti előadását őrzi a Magyar Televízió archívuma, s azon belül a Tudóra sorozat. Utóbbi ugyanis Benedek halála után újra feldolgozta orvostörténeti műsorait.
(5) 1979. május 24. Moszkvai nagykövet jelentése (Szűrös Mátyás) 0011 számú
"Moszkvai nagykövetünk jelenti, hogy május 21.-én a magyar szovjet űrrepülés előtti sajtókonferencia a Csillagvárosban jól sikerült. A magyar űrhajós jelöltek jól szerepeltek. .... Általános elismerést és tetszést aratott, hogy a magyar űrhajós jelöltek közvetlen emberi megközelítésben beszéltek élményeikről, tapasztalataikról, gondjaikról és az előttük álló feladatokról... " ¬288.ff22/1979/34. öe. MSZMP Agitációs és Propaganda Osztály, a Közös Szovjet - magyar űrrepüléssel kapcsolatos anyagok.
1979. május 28. Moszkvai nagykövet jelentése (Szűrös Mátyás) : "Versetyin elvtárs, a Szovjet Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsának elnökhelyettese, május 28.-án bekérte moszkvai nagykövetségünk tanácsosát és közölte, hogy az első magyar-szovjet űrrepülést néhány hónappal elhalasztják. Valószínű, hogy 1980 legelején kerül sor az űrrepülésre. Kérte, hogy tekintsük a tájékoztatást hivatalosnak. A mai napon, pártvonalon fentiekről értesítik az illetékes magyar vezetőket és külön Márta Ferenc elvtársat. - 288.ff22/1979/34. öe. MSZMP APO a Közös Szovjet - magyar űrrepüléssel kapcsolatos anyagok
(6) A magyar űrrepülés. A magyarországi űrkutatás történetének fontos eseménye volt egy magyar űrhajós űrutazása. Az űrhajósok kiválasztása alapos orvosi, pszicho- és klinikofiziológiai alkalmassági, majd terheléses, intelligencia-, pszichológiai, részletes orvosi stb. vizsgálatok után történt. A két kiválasztott űrhajósjelöltet, Farkas Bertalant és Magyari Bélát 1978-1980-ban képezték ki a Moszkva melletti Csillagvárosban. Bajkonurba, az űrrepülőtérre 1980. május 16-án érkeztek. Közvetlenül a start előtt döntöttek arról, hogy Farkas és Valerij Kubászov fog repülni. A Szaljut-36 startjára 1980. május 26-án került sor. Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut-6 űrállomással (személyzete: V. Rjumin, L. Popov). A szovjet-magyar űrpáros a Szaljut-35 űrhajó leszállókabinjában június 3-án tért vissza a Földre.
 
  vissza egy lépést